A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stromboli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stromboli. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 1., péntek

Apu hogy megy be... a vulkanológus egy működő tűzhányó kráterébe?

A közelmúltban érdekes dokumentumok kerültek elő (köszönet Bart Krawczyknak) mutatva, hogy miképpen igyekeztek félelmet nem ismerő, a tudományért a vakmerőséget is vállaló emberek működő vulkán kráterébe lejutni több mint 100 évvel ezelőtt. Érdekes volt olvasni a Popular Science 1933. áprilisi számát már csak azért is, mert bár a közlés szerint egy francia mérnök a szerző, neve alapján, Arpad Kirner, azonban kétségtelen a magyar származás. Ezt megerősítik korabeli újsághírek is, mint például a Colonist 1914. június 11-i, valamint a Oamaru Mail 1914. június 5-i száma is. Sajnos, azonban ennél többet nem sikerült megtudni Kirner életéről. Mindenesetre ismét egy érdekes magyar vonatkozás a vulkanológia korai történetéből (l. pl. a Mt. Pelée kitöréséhez igyekvő Angelo Heilprin, amerikai vulkanológus, aki Sátoraljaújhelyen született 1853-ban, Heilprin Mihály gyermekeként - róla hosszasan olvashatunk a Vulkánok c. könyvemben, vagy például Ernesto Emanuele Oblieght, azaz Oblieght Ernő mérnök, akinek kezdeményezésére és kivitelező munkájának eredményeként épült meg a Vezúvra felvezető 'Funicula')!
Árpád Kirner a Stromboli tűzhányón 1914-ben és az erről szóló 1933-ban megjelent írás a Popular Science magazinban

Kirner nem sokkal az olasz Malladra után ereszkedett egy aktív vulkán kráterébe. Malladra, a Vezúv Obszervatórium professzora, 1912. tavaszán a Vezúv kráterébe merészkedett le, Kirner pedig a Strombolit választotta. "Egy vékony azbeszt kötélen lógtam, alattam a fortyogó láva és gomolygó gázok... lógtam a kötél végén, majd leereszkedtem a mintegy 250 méter mélyen lévő vulkán torkába" - írta később élményeit Kirner. Fejét acél sisak, testét azbeszt öltözet védte. Az azbeszt kötelet egy csigára erősítette a kráter peremén, hogy az ne szakadjon el az éles köveken. Kirner mindenre felkészült. Az azbeszt kötélre egy huzalt is erősített, ami a fején lévő elektromos lámpát működtette. Ahogy leérkezett, megvizsgálta a körülötte lévő színgazdag kőzeteket, majd rögtön átvillant az agyán "vajon elég erős az azbeszt kötél, vissza tudok majd jutni ebből a pokolból?". De folytatta munkáját, amiért jött, hőmérsékletet mért (több mint 100 Celsius fokot), megfigyeléseket tett. "A körülöttem lévő levegő hőmérséklete vagy 40 fok volt, telve volt mérgező, kénes gázokkal". Kirner azonban erre is felkészült, hátán oxigén palack volt. Közben a tűzhányó torkából időszakosan izzó lávacafatok törtek ki. A robbanásos kitörések közötti időben Kirner a kürtőhöz rohant és benézett az izzó magmával kitöltött üregbe: "...mit láttam? A gázok és gőzök felhője alatt izzó lávatenger hullámzott, fortyogott". Majd hirtelen emelkedni kezdett a szintje és menekülni kellett a kürtő közeléből, mert jött a következő robbanásos kitörés. Kirner három órát töltött a kráterben, gáz- és kőzetmintákat gyűjtött, valamint felvételeket készített fényképezőgépével. Teljesen kimerülve küldte a fényjelzést társainak, hogy húzzák fel. Az oxigén már elfogyott palackjából és kénes levegőtől fulladozva ért fel.
Árpád Kirner első útja a Stromboli kráterébe, majd barátjával Paul Musterrel a Sciara del Fuoco lejtőjén

Nem sokkal később Kirner visszatért a Strombolihoz, ahová barátja Paul Muster kísérte el. A Sciara del Fuoco lejtőjéhez igyekeztek, ahol izzó lávadarabok zúdultak alá a tengerbe. Ez alkalommal két, teljes testüket védő, henger alakú acélpáncélt viseltek és egy filmfelvevő kamerával készítettek felvételeket. Miközben társa egy érdekes kőzetdarabot igyekezett begyűjteni, a meredek oldalon megindult egy izzó kőzetfolyam pontosan feléjük. Menekültek ahogy tudtak, nehéz acélöltözetüket ledobták magukról és rohantak lefelé. A veszélyes kalandot kisebb zúzódásokkal ugyan, de megúszták... E látogatásról csupán néhány felvétel maradt fenn, mint az alábbi film összeállításának elején (köszönet Tobias Luschnernek a videofelvétel megosztásáért!):


Best Blogger Tips

2014. augusztus 12., kedd

Stromboli és Etna: menni vagy távol maradni?

Az elmúlt napokban ismét a figyelem központjába került a két aktív olasz tűzhányó, az Etna és a Stromboli. Turistaszezon van, sokan látogatnak el a Föld e különleges helyszíneire, ahol életre szóló élményt adhat egy látványos lávatűzijátékkal, izzó lávafolyással zajló vulkáni működés. A tűzhányók azonban nem csak felejthetetlen látványt nyújtanak, tudni kell azt is, hogy veszélyesek, és nem lehet megmondani, hogy mikor következik be egy olyan kitörés, ami akár az érdeklődő turisták életét is veszélyezteti. Az Etna folyamatos, július eleje óta látványos, és „turistabarát” kitöréseket produkált, az elmúlt napokban azonban egy stílusváltás történt és még nem tudni, hogy ez milyen irányba viszi az eseményeket. Közben a figyelem az Eoli-szigetek egyik piciny tagjára, a Strombolira fordult és ide igyekeztek a cataniai INGV Etna Obszervatórium vulkanológus szakemberei is. Nem véletlenül, különleges események zajlottak az elmúlt napokban!
Tipikus, több mint 1500 éve folyamatosan zajló, stromboli-típusú lávatűzijáték kitörés. Fotó: Marco Fulle, VolcanoDiscovery

A Stromboli – a napokban megjelent híradásokkal szemben – nem hosszú idő (4 év) után tört ki újra, sőt! A Földközi-tenger világítótornyának nevezett vulkán idén áprilisa óta a szokottnál is hevesebb robbanásos kitöréseket produkál. Mindez a turisták legnagyobb örömére, akik bár már jó néhány éve nem kapaszkodhatnak fel a csúcsra helyi vezető nélkül és nem éjszakázhatnak fenn a tetőn, gyönyörködve a rendszeresen ismétlődő kitörésekben, mégis az aktív kürtőktől biztonságos távolságban, de kiváló rálátással elhelyezkedve élvezhetik a természet pompázatos folyamatait. Április óta a megszokott 15-25 perces időközök helyett gyakrabban és erőteljesebben zajlanak a tűzijátékszerű robbanásos kitörések. Ez az a vulkáni kitörés típus, amit a Stromboliról neveztek el, és amit nem más okoz, mint a kürtőcsatornát kitöltő magmában lassan feláramló és egyre növekvő gázbuborékok szétpukkadása. Ez a folyamat már több mint 1500 éve rendszeresen, ismétlődve történik a Strombolin.
A Stromboli megszokott életét azonban időszakonként más vulkáni kitörések is jellemzik. Ezek jóval veszélyesebbek az előbbiekben leírt stromboli-típusú kitöréseknél, amelyek esetében az izzó lávacafatok a kürtők közelében néhány tíz méter távolságban hullnak le, békés távolságban a szemlélődő turistaseregtől. E veszélyes, ritkább kitörések általában váratlanul történnek, hatalmas robbanással járnak, és a kitörési felhő akár néhány kilométer magasba is emelkedhet, miközben méteres kőzettömbök repülnek a csúcs több száz méteres körzetében, sőt egyesek a jó 2 kilométer távolságban lévő tengerparti településeket is elérhetik. Ez történt legutóbb 2003-ban, majd 2007-ben. Akkor, ezek a paroxizmálisnak nevezett kitörések szerencsére nem a turistaszezon kellős közepén zajlottak, így nem okoztak személyi sérüléseket. Azonban azóta is ott lebeg a potenciális veszély, mi lesz, ha mindez, akkor történik, amikor turisták ezrei tartózkodnak a szigeten? Menekülni nagyon nem lehet, hiszen egy kicsiny szigetről van szó…
Ritka, nagy erejű, heves robbanásos kitörés a Strombolin (2003-ban és 2007-ben történt ilyen kitörés). Fotó: Andreas Franssen

Az elmúlt hónapok és az elmúlt napok eseményei mindenesetre olyan történéseket mutattak, amik figyelmeztetőek! A szakemberek felidézik azokat a folyamatokat, amelyek a 2003-as és 2007-es paroxizmális kitöréseket előzték meg, és amelyek sok hasonlóságot mutattak, és amelyekhez a mostaniak is nagyon hasonlóak: a szokottnál intenzívebb lávatűzijáték kitörések (most a Strombolin április óta), majd hirtelen megszűnnek ezek a kitörések, és lávafolyam indul el a vulkán meredek oldalán (ez történt idén júniusban és júliusban, majd most augusztus elején). Kulcsmomentum a lávafolyások mennyisége. Az olasz vulkanológusok azt figyelték meg, hogy a nagy paroxizmális kitörések előtt kb. 4 millió köbméter magma anyag tört a felszínre. Ez hozzávetőleg megegyezik azzal a magma térfogattal, ami a vulkán alatt tárolódik. A nagy, heves robbanásos kitöréseket a tűzhányó alatt mélyebben elhelyezkedő, nagyobb gáztartalmú magma felszínre törése okozza. Ahogy ez a kb. 4 millió köbméter idősebb magma anyag a felszínre jut, következik a friss magma és benne a gázbuborékoktól felhabzott kőzetolvadék, ami a felszínközelbe érve hatalmas robbanással tódul a felszínre. A kérdés tehát az, hogy vajon most ennek az eseményláncnak a kellős közepén vagyunk-e? Van erre jó esély, hiszen augusztus 6 és 8 között meglehetősen intenzív lávafolyás zajlott, de nem lehet megjósolni azt, hogy ez valóban bekövetkezik-e és ha igen, azt végképp lehetetlen megmondani, hogy mikor! 2007-ben gyorsabb volt a magma feláramlása és a lávaöntő szakasz után jó 2 héttel bekövetkezett a paroxizmális, robbanásos kitörés, míg 2003-ban erre több mint 3 hónapot kellett várni. Itt van tehát a vulkáni kitörés előrejelzés nehézsége! Láthatóak bizonyos jelek, folyamatok, amik gyanúsak, amiből arra lehet következtetni, hogy akár egy erősebb kitörés is várható, de nem lehet megmondani azt, hogy ez pontosan mikor! A paroxizmális kitörések nagyon gyorsan zajlanak le, előtte nincsenek kézzel fogható, világos jelek!
Lávafolyás a Sciara del Fuoco lejtőjén Fotók: Angelo Cristaudo és Jason Bourne

Amikor a láva és a tengervíz találkozik: tipikus litorális robbanásos kitörés. Fotó: Boris Behncke


Mit lehet tanácsolni azoknak, akik történetesen a Strombolira szeretnének menni augusztus végén vagy szeptemberben? Vélhetően nem lehet felmenni a csúcsra, még vezetővel sem, csupán a 400 méter tengerszint feletti magasságban lévő kilátóhelyig. Még onnan is pazar látványt nyújthat a tűzhányó, azonban senki sem feledkezhet meg a fejet védő sisakról és jó az óvatosság, érdemes érdeklődni a cataniai INGV szakembereinél, a helyi hatóságoknál, akik a legaktuálisabb információk birtokában vannak. Az eseményeket természetesen innen távolból, itt, a Tűzhányó blogban, annak Facebook oldalán is követjük!

Best Blogger Tips

2013. január 3., csütörtök

Európai vulkánhírek: Stromboli, El Hierro és Törökország, no meg egy Hawaii vulkáni évforduló

Viszonylag ritkán szólunk európai vulkáni területekről, most álljon itt először három rövid hír.
Az itáliai Stromboli, a Földközi-tenger világítótornya, több mint 2000 éve folyamatosan, mondhatni megbízhatóan működik. Krátereiből 15-25 percenként tűzijátékszerűen törnek ki a lávacafatok, ami minden évben turisták tízezreit vonzza. Bár e stromboli-típusú lávatűzijáték kitörés valóban többnyire turista-barát és nem veszélyes, azonban időszakonként erőteljesebb robbanásos kitörés is bekövetkezik, ami akár a tengerparti településekre is kisebb-nagyobb vulkáni törmelékeket szórhat. Év vége felé a Stromboli is beleerősített és kisebb lávafolyások is lecsordogáltak a Tűz útján, azaz a Sciara del Fuoco meredek lejtőjén. A VolcanoDiscovery munkatársai, akik gyakran készítenek látványos felvételeket a Föld aktív tűzhányóin, most is megdobogtatták a vulkánszerelmesek szívét egy remek év végi tűzijátékszerű kitörés képével. A december 30-án készült fotó egy a szokásosnál hevesebb robbanásos kitörést örökített meg.
A Stromboli robbanásos kitörésének két arca: balra 2012. december 30-án zajlott, a szokásosnál hevesebb robbanásos kitörés, jobbra pedig a megszokott "normál" stromboli-típusú kitörés képe. Forrás: VolcanoDiscovery


Régen hallottunk El Hierro szigetéről és már-már azt gondolnánk, minden elcsendesedett a Kanári-szigetek legkisebb tagján. Nos, a helyzet korántsem így van, időszakonként most is megremeg a föld a kis szigeten, ahogy ez 2012-2013 évfordulóján is történt. December 31-én több mint 50 földrengés pattant ki a sziget északi pereme alatt. A földrengések hipocentruma 17-20 km mélységben volt, azaz éppen a földkéreg alatt. Mindez egy kisebb magmaadag felnyomulással magyarázható, ami ismét elakadt a földköpeny felső részében lévő magmatározó rendszerben. A három napig tartó kisebb földrengéses időszak után most ismét nyugalom van a szigeten, de ez mint azt az elmúlt napok eseményei is mutatják, bármikor megváltozhat még!
Földrengések epi- és hipocentrumai El Hierro szigetén az elmúlt 3 napon. Forrás: IGN


A harmadik rövidhírünk igen izgalmasnak tűnik: Helyi hírforrásokat idézve a VolcanoDiscovery arról számol be, hogy tenger alatti vulkánkitörés kezdődhetett Törökország nyugati partvidéke közelében, a görög Simi sziget és a török partvonal között. Török szakemberek szerint a mintegy 200 méter mély tengeraljzaton egy 2-3 km hosszú hasadék mentén két kürtőből folyhat a vulkáni működés. A felszínre kerülő vulkáni anyag mennyisége nem túl nagy, azaz nem kell újabb sziget születésére várni a közeljövőben.
Maga a vulkáni működés ténye mindazonáltal nem meglepő. A kitörés helye egy aktív vulkáni ív keleti végén található. A vulkáni ív része Santorini és a közelben van Nisyros szigete, ahol 1888-ban volt utoljára vulkáni kitörés. Remélhető, hogy az egyelőre csupán nyúlfarknyi rövid hír nyomán lesznek friss információk is a feltételezett vulkánkitörésről!

A Törökország nyugati partvidéke közelében feltételezett tenger alatti kitörés helye és az elmúlt időszakban kipattant földrengések epicentrumai. Forrás: VolcanoDiscovery


Végül, de nem utolsósorban egy kerek évfordulót ünneplünk ma: éppen 30 éve kezdődött és azóta is szakadatlanul tart a hawaii Nagy szigeten a Pu'u'O'o vulkánkitörés. Ennek során már közel 4 köbkilométer láva folyt a felszínre, ami mintegy 130 négyzetkilométer területet borított be ás több mint 2 négyzetkilométerrel növekedett a sziget területe! A közelmúlt eseményeiről látványos képek és filmfelvételek találhatók Leigh Hilbert weblapján, valamint a Hawaiian Volcano Observatory honlapján.

Így kezdődött 30 éve: több száz méter magasra csap fel a lvaszökőkút az új Pu'u'O'o kráterből. Forrás: Hawaiian Volcano Observatory


Best Blogger Tips

2011. szeptember 3., szombat

Vulkánhírek a világ minden tájáról

Balázs: 09/05 21:30

Kedves Olvasóink!

Csütörtökön lesz a II. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés, amelyen a Vulkanológiai Csoport apraja-nagyja tart majd előadást, így a héten kevés időnk lesz bejegyzéseket írni. De megjegyzések formájában majd igyekszünk válaszolni a kérdésekre vagy közölni a fontosabb híreket. Aki egy érdekes hírre bukkan az bátran írja be a megjegyzések közé, hiszen nekünk is kevesebb időnk lesz a híreket olvasni, keresni.
Ne feledjék, hogy már 7 nap eltelt az Etna legutóbbi kitörése óta. Egyelőre minden csendes, de ha a vulkán tartja a lépést, akkor 2-3 nap múlva ismét jöhet az újabb lávaszökőkút.
Végül még egy vulkánhír mára. Az OVSICORI augusztus 31-én tette közzé a Poas-ról szóló nagyszerű képekkel tarkított jelentését, amelyben a tűzhányó elmúlt félévi működését foglalják össze. Ehhez kapcsolóan egy videót is készítettek:


Videó összefoglaló a Poas elmúlt félévi működéséről. Készített: OVSICORI

Frissítés: Tomi (hétfő, 9:45)

A csendes-óceáni tűzgyűrű egyik gyöngyszeme, a szinte megállás nélkül működő Sakura-Jima ismét nagyszerű kitöréssel örvendeztetett meg bennünket. Az alábbi felvételt TwoCandlesticks tette közzé, helyi idő szerint szeptember 4-én hajnalban készült:





Eredeti bejegyzés: Balázs (szombat, 20:20)

Stromboli-típusú kitörés a Batu Tara tűzhányón (2011.08.18.). A fotót készítette: Martin Rietze. A kép forrása: itt.


Az elmúlt hét legfontosabb vulkánhíreit, történéseit ismét elolvashatják a Smithsoniain Intézet heti rendszerességgel megjelenő írásában. Ezért nem is szeretném magyarul megismételni az ott leírtakat, inkább kiemelnék néhány hírt, amelyek véleményem szerint a legizgalmasabbak.
Az intézet által közölt interaktív térképen láthatjuk, hogy a Csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén volt a legtöbb történés, kitörés, fokozódó nyugtalanság. Ezek közül szerintem a legizgalmasabb a Tamborán /videó/ (igen, az a Tambora) zajló, fokozódó szeizmikus aktivitásról és erősödő fumarola tevékenységről szóló hír (A Tamborán zajló eseményekről és a várható történésekről egy külön bejegyzésben Évi számolt be). Egy másik érdekes hír a Flores-szigeteki Ranakahról érkezett. Egyelőre a Tamborához hasonlóan itt is fokozódó szeizmikus és fumarola tevékenység miatt kellett emelni a készültségi szintet. Izgalmassá az teszi a dolgot, hogy szinte semmit nem tudunk a tűzhányóról. Annyi bizonyos, hogy 1987-ben egy VEI 3-as kitörése volt, amely során evakuálni kellett a környékbelieket. A kitörést heves robbanások, lávadóm kitüremkedés, piroklaszt árak kísérték. Ezután 4 évvel volt egy kisebb robbanásos kitörés, de a tűzhányó azóta csendes. A '87-es aktivitást megelőzően azonban nem volt (nem ismert) kitörése a történelmi időkben. A Ranakah vulkán a szintén kevéssé ismert Poco Leok kaldera peremén található, egy sor lávadóm társaságában. Az 1987-es kitörés során képződött lávadómot Anak Ranakah-nak nevezik. A hiányos ismeretek miatt nehéz megmondani tehát, hogy mi várható a Ranakah esetében. Nem kizárt, hogy újabb lávadómkitörés következik majd, de az is elképzelhető, hogy a magmakamra szintjén megáll a folyamat.


Az Anak Ranakah lávadóm a ggFöldben.


Még egy Indonéz vulkánról szeretnék említést tenni. A Batu Tararól szinte hetente jönnek a hírek, hogy néhány km magas hamufelhő tört fel a tűzhányó kráteréből. A vulkáni működésben továbbra sincs változás. Néhány vulkánfotográfus jóvoltából azonban most gyönyörű felvételeken láthatjuk az indonéz Stromboliként is emlegetett vulkán tűzijátékszerű kitöréseit (augusztus 16-22. között).

A Csendes-óceán középső részén található hawaii-szigeteki Kilauea mindig szolgál érdekességgel. A Pu'u'O'o kráteraljazatának beszakadását követően hamar visszaállt az azt megelőző állapot, mintha mi sem történt volna. A láva "visszatért" a Pu'u'O'o kráterébe, ahol újra egy lávatavat formált. A Kilauea csúcskráterében pedig ismét magas a lávató szintje. A tilt méter adatai pedig újra felpúposodást jeleznek, ami alapján friss magma nyomul a magmatározóba.



A videó webkamera felvételekből készült a Pu'u'O'o friss lávataváról augusztus 29-31. között. Különleges látvány nyújt, ahogy a számtalan túlcsordulás közben kialakuló lávafolyás kígyózik minden irányba a kráteraljzaton. A videó forrás: itt.

Kis intenzitással, de folytatódik a Puyehue Cordon Caulle kitörése Chile-ben. Az elmúlt héten erőteljes fumarola tevékenység és időnként erőteljes robbanások történtek a tűzhányón. A legutóbbi nagyszerű NASA felvételen látható, hogy a kitörési felhő továbbra is több száz kilométer távolságba sodródik a krátertől. Egy augusztus közepén készült közeli felvételen pedig megfigyelhető, hogy egy kiterjedt lávafolyás is képződött a kitörés során:

A Puyehue kitörés 2011. 08. 18-án. A képen az 1960-as kitörés krátere és lávafolyása is látszik. A felvételt a NASA EO-1 ALI műholdja segítségével készítette Jesse Allen és Robert Simon, felhasználva a NASA EO-1 csapat adatait. Az eredeti kép: itt.

Végül néhány szó Európáról. Az elmúlt hetekben-hónapokban az európai vulkánhírek az olasz tűzhányókról szóltak/szólnak. Ez nem is meglepő, hiszen megnyitva például az INGV-Catania (Osservatorio Etneo) augusztusi jelentését láthatjuk, hogy az Etna és a Stromboli is szépen dolgozik. Az Etna kitöréseit(videó) folyamatosan követjük itt a blogon is. A Stromboli-ról azonban jóval kevesebb szó esik, (Miért is lenne érdekes egy olyan vulkán, amelyen naponta akár egy tucat kitörés vagy még több is előfordul. Természetesen most csak ironizálok. Talán nem feltétlenül hiba, ha az ilyen permanensen működő vulkánoknál csak a működésükben bekövetkező változásokról írunk és nem a napi rutinjukról.) pedig ezen a vulkánon is zajlanak az események. Az elmúlt hónapban egyértelműen fokozódott a vulkáni működés. A kitörések erőteljesebbek és időnként kráteren belüli lávafolyások is kialakultak. Tehát érdemes mostanában figyelni a Strombolit a webkamerákon keresztül és talán sikerül elkapni egy-egy szebb kitörést (például egy ilyet).

Tűzijátékszerű kitörés és lávafolyás a Stromboli kráterteraszán található kisebb salakkúpon (2011. 08. 11-12.). A képet készítette Gijs de Reijke. Az eredeti kép: itt.

Ha már Európában "járunk" akkor érdemes említést tenni egy régebbi, de izgalmas eseményről. Júliusban egy expedíciót szerveztek a Grímsvötnre. A cél a tavaszi kitörés anyagának terepi feldolgozása volt. John Stevenson, az egyik résztvevő 3 részes blog bejegyzésben írt a terepi munkáról (1,2,3). Best Blogger Tips

2011. augusztus 19., péntek

Hétvégi hírmorzsák - Etna: tizenegyesre készülve...; El Hierro alatt még mindig remeg a föld...

Idén az Etna már tíz paroximális kitöréssel örvendeztette meg a tűzhányók szerelmeseit, most pedig várunk a tizenegyesre, azaz a 11. paroximális kitörésre. Mi is a paroximális kitörés? Erről már korábban is többen kérdeztek, többek között egy közelmúltbeli rádióriportban. Boris Behncke, a cataniai INGV munkatársa néhány napja részletesen kifejtette e szakszónak történetét és magyarázatát.

Paroximális kitörés az Etnán 2011 július 31-én. Forrás: Marco Neri, INGV Catania


A paroxizmus, illetve paroximális kitörés kifejezéseket először Giuseppe Imbó (a cataniai Geofizikai obszervatórium igazgatója) használta a Stromboli 1930 szeptember 11-i kitörésére. Az elmúlt évtizedben többnyire az Etna kitörése során használták ezt az elnevezést arra az eseményre, amikor a vulkáni működés (többnyire a csúcsi régióban) teljes erejével kibontakozik és a lávaszökőkút akár több száz méter magasra emelkedik fel. Természetesen továbbra is a paroxizmus szóval jellemzik a Stromboli szokottnál hevesebb kitöréseit (pl. 2003 április 8. vagy legutóbb 2009 november 8-án és 24-én) is.
Az Etna esetében az idén már tízszer lejátszódott vulkáni működés igen hasonló rendezésben került a színre: kezdetben lávatűzijáték-szerű kitörések (ez a jellemző stromboli-kitörés) zajlanak, majd néhány óra múlva következik be a paroxizmus, amikor már lávaszökőkút csap fel akár 400-500 méter magasra. Ebben a legintenzívebb kitörési szakaszban a pici, vulkáni hamu részecskék akár néhány kilométer magasra is feljutnak, majd a szelek szárnyán a tűzhányó oldalán hullanak le, olykor megállítva a cataniai reptér forgalmát is. Ekkor gyakran lávafolyás is elindul a kráterből, mivel jelentős mennyiségű kőzetolvadék jut rövid idő alatt a felszínre. A láva akár több kilométer távolságba is eljuthat. A paroximális kitörés nem tart hosszú ideig, van amikor nem több mint 10-15 perc, de van amikor egy-két óráig is bűvöli a szemlélőket. A hanyatlás viszonylag gyors, a lávacafatok egyre kisebb magasságba repülnek fel, majd mintha elzárnák a csapokat, vége szakad a kitörésnek. Kisebb láva kifröccsenések még előfordulhatnak, a lávafolyam még egy ideig halad lefelé majd fekete kőfolyammá dermed.
Az Etnán a paroximális kitörések jellemzően időszakonként követik egymást. Idén eddig 10 volt, 1977 júliusa és 1978 márciusa között 20, 1989 szeptemberében 15, 2000 január és június között pedig 64 (!) ilyen kitörés történt. Az idei 10 kitörés tehát mondhatni szokványos az Etna életében, kérdés, hogy még mennyi követi?
A mai napon a cataniai INGV vezetői sajtóértekezleten ismertették az Etna és a Stromboli jelenlegi vulkáni működésével kapcsolatos információkat. Hangsúlyozták, hogy az Etna esetében nem várható egy szokványostól eltérő nagy kitörés, semmiképpen sem egy szupervulkáni kitörés (megjegyzem ilyet az Etna nem is produkálhat). Az Etna jelenlegi kitörési fázisa tavaly augusztusban kezdődött, ami előtt vagy 20 hónapon keresztül "töltődött fel a tűzhányó", azaz viszonylag békés üzemmódban volt. A paroximális kitörések sorozata idén januárban indult meg. A kitörések gyakoriságának növekedése az elmúlt hetekben azzal magyarázható, hogy gázokban gazdag kőzetolvadék érkezett fel a csúcsi terület alatti magmatározóba. Ezt számos műszeres megfigyelés is alátámasztotta, többek között a vulkán felszínének kis mértékű emelkedése. Ez a felpúposodás úgy tűnik abbamaradt az augusztus 12-i kitörést követően, azaz elképzelhető, hogy a paroximális kitörések gyakorisága csökkenni fog. Ugyanakkor Boris Behncke nem zárta ki, hogy az idei 11-ik paroximális kitörés akár néhány napon belül bekövetkezhet. Ez a vulkáni kitörési szakasz a későbbiekben átválthat egy a tűzhányó oldalában nyíló hasadékból történő lávaöntő kitörésre, ami már akár lakott területeket is veszélyeztethet. Azonban azt nem lehet megjósolni, hogy ez mikor és hol következik majd be! Meg kell érteni azt, hogy az ilyen eseményt csupán valószínűségi mutatókkal lehet megjósolni, pontosan előrejelezni nem lehet!
A Stromboli esetében annyit mondtak el a szakemberek, hogy a működés viszonylag intenzív szakaszban van, de nem tér el lényegesen az elmúlt évtizedek jellegétől. Most úgy tűnik nyomás alatt van a kráter alatti magmás rendszer (azaz jelentős mennyiségű gázbuborék halmozódhatott fel a sekély mélységű magmatározóban), ami elvezethet esetleg egy paroximális kitöréshez, de ennek bekövetkeztét sem lehet pontosan előre jelezni.

Végül, szemünket természetesen rajtatartjuk a Kanári-szigetek kis nyugati szigetén El Hierro-n, ahol az elmúlt hetekben a mélyben zajlanak nyugtalan földmozgások. Tegnap és ma különösen intenzív rengésrajt lehetett megfigyelni, tegnap több mint 300, mai napon idáig pedig már 314 rengés pattant ki, elsősorban 9-18 km mélységközből.

El Hierro alatt kipattant földrengések napi száma idén, augusztus hónapban. Forrás: AVCAN


Nagyon valószínű, hogy mindez mélybeli magma feltöltést jelent, azonban azt ismételten nem lehet megjósolni, hogy ez vajon elvezet-e egy vulkánkitöréshez? A Kanári-szigetek elmúlt évszázadban zajlott vulkáni működését tekintve azonban ez nem is lenne annyira meglepő...

Best Blogger Tips

2011. február 18., péntek

Etna: újabb erős kitörés a felhők mögött?

Frissítés: 14:25
Egyelőre ennyi?... A ma reggel kezdődött erős kitörési fázisnak, úgy tűnik most vége. Kérdés, hogy csak egy rövid szünetre menjünk ki a büfébe vagy egy hosszabb szünet után folytatódik majd az előadás?...

Az Etna kitörés lecsengése hőkamera képen. Forrás: INGV Catania


Frissítés: 14:00
Éééés, itt van, az Etna most zajló kitörése:

Az Etna kitörése hőkamera képen. Forrás: INGV Catania


A kitörés intenzitása azonban jelentősen csökken, ahogy azt a szeizmikus földremegések erősségének lankadása jelzi. Azaz lehet, hogy mire a felhők elmennek a show - egyelőre - befejeződik. Egyelőre, mert hogy folytatása lesz (napok, hetek, hónapok) az biztos!

A szeizmikus földremegések erőssége a hirtelen ugrás után fokozatosan csökken. Forrás: INGV Catania


Frissítés: 11:10
A cataniai INGV legfrissebb híre szerint a látási viszonyok még mindig akadályozzák vulkáni működés pontos követését az Etnán. A földremegések még mindig erősek, továbbá vulkáni hamuhullást észleltek Linguaglossa környékén, a vulkán északkeleti oldalán.

Frissítés: 10:20
A cataniai INGV legfrissebb híre szerint kora reggel óta intenzív lávatűzijáték (stromboli-típusú) kitörés zajlik az Etna Délkeleti kráterében. A vulkáni működést egyelőre nem lehet megfigyelni webkamerákon keresztül a viharos időjárás miatt.
Ugyancsak erős vulkáni működés jellemzi a Strombolit is, ahol tegnap este izzó lávacafatok repültek a kráter terület északi lejtőire. A jelenlegi hőkamera képek és a szeizmogrammok egyértelműen mutatják az erős vulkáni működést.

A hőkamera képek intenzív vulkáni működést jeleznek a Strombolin. Forrás: INGV Catania


Első bejegyzés: 8:11
Az Etnát jelenleg sűrű felhőt borítja, esik az eső, de... a szeizmogrammok erős vulkánkitörést jeleznek!

Forrás: INGV Catania


Ahogy többet tudunk, természetesen jelentkezünk azonnal!

Best Blogger Tips

2011. január 31., hétfő

Frissítés: Kirishima, Kizimen, Galeras és Kilauea; a Hét Vulkán Képe

Kirishima:

A Shinmoe-dake tűzhányó kráterében kitüremkedett lávadóm 2011. január 31-én (a kép forrása:
daylife).

A Kirishima vulkáncsoport Shinmoe-dake nevű tűzhányójának január 26-án kezdődött kitörése (egy szép műholdfelvétel a 26-i hamufelhő terjedéséről) továbbra is folytatódik, melyről azóta számos híradásban hallhattunk, illetve rengeteg nagyszerű kép és videófelvétel készült (összefoglalók az eseményekről). A vulkán kráterében egy lávadóm türemkedett ki az elmúlt pár napban, melynek rendkívül gyors volt a növekedése: mára már 500 méter az átmérője (a kráter egészének 40%-át tölti ki), és magassága eléri, sőt már inkább meg is haladja a kráterperem magasságát. A lávadóm közepének közelében a hőmérséklet már elérte a ~914 Celsius fokot. A mai nap folyamán közel 1000 helybeli lakost figyelmeztettek, hogy keressenek biztonságosabb helyet, és kijelöltek egy zónát is a tűzhányó körül, ahova tilos bemenni. A webkamerákon jelenleg az éjszakai sötétségben izzó lávadóm látható.


A Shinmoe-dake kráterében izzó lávadóm működése 2011. január 31-én (a kép forrása: Kirishima webkamera).

Kizimen:

A Kamcsatkai-félszigeten található Kizimen tűzhányón jelenleg már csak narancssárga a riasztási fokozat (a legnagyobb, piros fokozatnál eggyel gyengébb), továbbra is erős a szeizmikus aktivitás, és minden nap erős termális anomáliát észlelnek. A hamufelhők múlt héten közel 10 km magasra (tengerszint felett) emelkedtek, melyek több mint 324 km távolságba terjedtek a vulkántól nyugati, déli és keleti irányba.

Bal oldali kép: a Kizimen oldalán lerohanó piroklaszt ár, valamint a tűzhányó fölé emelkedő szürke hamufelhő és fehér gőzfelhő 2011. január 26-án (a képet készítette: Igor Shpilenok); jobb oldali kép: 2011. január 26-i műholdfelvétel a Kizimen hamufelhőjének terjedéséről (a kép forrása: NASA Earth Observatory).

Galeras:

A kolumbiai Galeras tűzhányón január 26-án narancssárgára emelték a riasztási fokozatot, mivel rendkívül megnőtt a szeizmikus aktivitás a vulkán alatt. Az INGEOMINAS (Kolumbiai Geológiai és Bányászati Intézet) szakembereinek elmondása szerint a szeizmogramokon tornillo-k figyelhetők meg, melyek arra utalnak, hogy magma emelkedik fel a földkéregben. Ennek alapján bejelentették, hogy napokon vagy heteken belül bekövetkezhet a kitörés. Megkezdődött a vulkán környezetében élő ~8000 ember kitelepítése.

Kilauea:

Egy fantasztikus videó (a webkamerák felvételeiből) tekinthető meg a hawaii Kilauea tűzhányó kalderájában található Halema'uma'u kráterben zajló eseményekről. 2011. január 17-én és 21-én a Halema'uma'u kráter faláról számos nagy kőzetdarab szakadt le, és zuhant a mélyben fortyogó lávatóba. Ennek következtében kisebb robbanások történtek, amelyek lávafröccsdarabokat szórtak ki a kráter peremére.

Webkamerakép a Halema'uma'u kráter mélyén fortyogó lávatóról, amint kisebb-nagyobb kőzetdarabok hullanak bele a kráterfalról 2011. január 17-én (a kép forrása: Hawaiian Volcano Observatory).

Végül a Hét Vulkán képe sorozat eheti tagja, a Stromboli:

Egy erőteljes robbanás (lávatűzijáték-kitörés) az olaszországi Stromboli tűzhányón, mely izzó lávacafatokat lövell a levegőbe 2010 novemberében. Továbbá, a fényképen több izzó kis kürtő látható a kráterben, melyek váltakozó aktivitást mutatnak (a képet készítette: Thorsten Boeckel).

Best Blogger Tips

2011. január 28., péntek

Vulkán áradat: Kirishima, Bromo, Anak Krakatau, Stromboli; GVP - heti jelentés és vulkánok az űrből

Frissítés (Szabi, vasárnap 11:15)
Visszatérve a vulkánokra, aki valami igazán különlegeset szeretne látni: itt van James Reynolds legújabb fantasztikus filmfelvétele a japán Sakurajima (ez nincs messze az éppen aktív Kirishima vulkáni területtől) kitöréséről. Érdemes megnézni, hogy az ágyúlövésszerű kitörések előtt (rögtön az elején, valamint 1:10-nél) egy hirtelen légnyomás-hullám indul ki. Ez bizonyos esetekben akár több kilométer távolságban is ablaküvegeket törhet be. A nyomáshullámot követi a kilövellt vulkáni hamu, sok-sok repített kőzettörmelékkel. Ez a vulcanoi-kitörés típusos formája.

Frissítés (Szabi, szombat 23:20)
A mai napon, néhány órával ezelőtt Környe és Vértessomló között kipattant földrengés okáról egy rövid értékelés található a bejegyzés végén a megjegyzések között.

Frissítés (Szabi), szombat 13:45
James Reynolds legfrissebb filmfelvétele a vulkánkitörésről továbbra is a freatomagmás jelleget tükrözi (barna és fehér kitörési felhő gyönyörű kontrasztja!). Ugyanakkor, érdekes fejlemény egy lávadóm megjelenése a kráterben!
Fantasztikus képek a kitörésről (ez kihagyhatatlan):
Forrás: Reuters és Reuters

A vulkáni működés a japán csillagos ég alatt is folytatódik látványos módon:

A japán Kirishima (Shinmoe-dake) tűzhányó kitörése 2011.01.29. hazai idő szerint 13:42-kor és 13:55-kor. Forrás: Kirishima webkamera


Balázs kezdő bejegyzése:
Napok óta csak kapkodjuk a fejünket. Szerdán épphogy megkezdte látványos kitörését a Japán Shinmoe-dake tűzhányó, máris csatlakozott hozzá a Stromboli. Közben menetrend szerint érkezett a Smithsonian Intézet heti jelentése, a Bromo pedig épp a menetrend szerinti repülőjáratok közlekedésében okozott fennakadást. Nézzük csak szép sorjában.

Kirishima - Shinmoe-dake

Gőz- és hamufelhő, 2011. 01. 28. (Kép: James Reynolds)

Folytatódik a kitörés a Kirishima vulkáncsoport Shinmoe-dake nevű tűzhányóján. A webkamerán most csak az erőteljes izzás látható a vulkán kráterében. A tűzhányóból kiáramló hamu egyre nagyobb gondot okoz a közlekedésben, és már evakuáció is történt (hír angolul), a tűzhányó 2 km-es körzetét zárták le a hatóságok (videó japánul). Azonban fontos megjegyezni, hogy a Japán Meteorológiai Szolgálat is megerősítette, hogy a kitörés nem mondható nagynak. Jelen kitörés az erejét nagyrészt annak köszönheti, hogy a felszín közelébe érkező magma valószínűleg továbbra is a vulkán kráterében található befagyott tóba "ütközik" közvetlenül a kitörés előtt. Ahogyan tavaly Izlandon is, ez heves robbanásokhoz vezet, és ennek köszönhető a gomolygó hamufelhő. A kitörés jellege tehát addig nem változik, amíg ezen feltételek (a feláramló magma és befagyott krátertó) a rendelkezésre állnak. Néhány órával ezelőtt, ahogyan azt a felső képen is láthatjuk, a kráterben továbbra is zajlott a magma és a víz/jég heves reakciója, aminek következtében sűrű, sötét hamufelhő és fehér gőzfelhő emelkedik ki a kráterből. A Shinmoe-dake krátertava körülbelül 250 m átmérőjű (átmérőjét tekintve körülbelül akkora, mint a Budapesten lévő Puskás Ferenc stadion), mélységére vonatkozóan azonban nincsenek információim.
A Kirishima vulkáncsoport több mint 20 negyedidőszaki tűzhányót foglal magába (térkép). A területen főként andezites magma tör a felszínre, rétegvulkánokat, piroklaszt kúpokat, maar vulkánokat táplálva. Közülük a 20. században főként a jelenleg is működő Shinmoe-dake volt aktív. Legutóbb 2008-ban volt egy kisebb kitörése, de fontos megjegyezni, hogy a Japán Meteorológiai Szolgálat szerint idén január 19-én és január 22-én is voltak kisebb freatikus kitörések. A tűzhányó kétféle módon szokott működni: 1. Néhány nap alatt lezajlik a kitörés, majd évekre elhallgat a vulkán. Ilyen volt például a heves 1959-es kitörés. 2. Hónapokon keresztül zajlik a vulkáni működés, amely akár egy évig is eltarthat, mint például 1991-1992-ben vagy 1771-1772-ben.

A japán Kirishima (Shinmoe-dake) tűzhányó kitörése 2011. 01. 27. Forrás: Mail online, AP

Számos kép és videó tekinthető meg a kitörésről, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a tavaly tavasszal történt izlandi kitörésről készült felvételekre.

Bromo

Sűrű hamufelhőt lövell ki magából a Bromo, a helyiek pedig áldozataikkal próbálják elcsendesíteni a vulkánt. 2011. 01. 28., Jáva, Indonézia Forrás: Aman Rahman / AFP - Getty Images

A Tengger Kalderában található kisebb vulkáni kúp ismét a hírekben. A legutóbbi jelentés szerint 3,5 km magas hamufelhőt ont magából a vulkán. A hamut továbbra is keleti irányba sodorja a szél, ezért egyelőre úgy tűnik, a Balira tartó turistáknak tovább kell várniuk.
A kitörés a Bromon tavaly novemberben kezdődött, és decemberben már okozott némi fennakadást a légi közlekedésben (képek a decemberi kitörésről). A CVGHM január 23-i jelentése (indonéz nyelvű jelentés) szerint a vulkán körül továbbra is 2 km sugarú az a veszélyzóna, amelyen belülre turistáknak és túrázóknak szigorúan tilos menni. A helyiek azonban, ahogy a képen is látszik, továbbra is feljárnak a vulkánra, hogy áldozatokat mutassanak be. Vélhetően így akarják elcsendesedésre bírni a tűzhányót, amely a környéken élőknek jelentős problémát okoz a hamuhullás miatt.


A kitörés 2011. 01. 24-én. Bromo, Indonézia. Forrás: rafflesiaceaehunter

Anak Krakatau

Egy másik indonéz tűzhányó, a Krakatau gyermeke sem pihen. Legutóbb január 20-án készült felvétel robbanásos kitöréséről (videók a kitörésről). Nem rég esett szó a vulkánról, mert a folyamatos hamupöfékelés miatt evakuációt helyeztek kilátásba a környékbeli szigetek vulkánhoz közel eső részein. A tűzhányón szinte folyamatos a gyenge stromboli-típusú aktivitás, és emiatt kedvelt célpontja azoknak, akik biztosra akarnak menni egy vulkánkitörést megfigyelő expedíció (képek) során. Előfordul, hogy naponta több tucat vagy akár több száz kisebb robbanás történik.

Stromboli

Január 25. után alig több mint egy nappal ismét erőteljesebb robbanások történtek a Strombolin. Körülbelül 1,5-2 órán keresztül zajlott a megszokottnál intenzívebb vulkáni működés, amit a szeizmográfok is szépen dokumentáltak.

Hőkamerás kép a kitörésről (bal oldalon) és a szeizmogram a kitörés időpontjában. Forrás: INGV Catania

GVP - heti jelentés és vulkánok az űrből

Számos érdekes hírt találhatunk a Smithsonian Intézet heti jelentésében. Megtaláljuk benne a Kirishima január 19-i és 22-i kitöréséről szóló összefoglalót. Továbbá olvashatunk az ébredező Mayonról is.

Végül jöjjenek a műholdfelvételek. Nem csak az vált megszokottá mára, hogy webkamerákon keresztül élőben követjük a vulkánkitöréseket, hanem az is, hogy az űrből figyeljük őket. A NASA Earth Observatory ismét remek felvételeket tett közé, többek között a mexikói Colimáról, a Kizimenről, a Kuril-szigeteki Onekotan szigetről (a szigeten található a Nemo Peak és Tao-Ruysr kaldera-Krenitzyn Peak vulkánok) és természetesen a Shinmoe-dake-ről.

Műholdfelvétel a mexikói Colima tűzhányóról, 2011. 01. 22. Forrás: NASA Earth Observatory

Végül egy friss link: lenyűgöző éjszakai képek a Shinmoe-dake kitöréséről.



Best Blogger Tips

2011. január 25., kedd

Nyugodt Etna, nyugtalan Stromboli...

A tűzhányók kiismerhetetlenül működnek, mondják sokan, még azok is akik életüket egy-egy vulkán megfigyelésére áldozzák. Emberi vonás, mondhatnánk, hiszen még az általunk jól ismert társunk, barátunk is tud néha meglepőt mutatni. Nos, az Etna ez előző heti erősödő földremegések után nem kápráztatta el a vulkánbarátokat újabb látványos kitöréssel, hanem pihenőt vett (de vajon mennyi ideig? vagy ez egy vihar előtti csend?).

Földremegések intenzitása az Etna alatt az utóbbi hét napon. Az elmúlt néhány napban láthatóan csökkent a földremegések erőssége. Forrás: INGV Catania



Azért, hogy ne legyen unalmas a vulkanológus munkája Itália déli felén, most a Stromboli erősített be. A szeizmogramokon jól látható a változás. Ma reggel a szokásosnál erősebb kitörések történtek. A tűzhányó csúcsi területén a hőkamera most is jelentős hőmérsékleti anomáliát mutat (ez láthatóan erősebb egy egyedi lávatűzijáték kitörés után) és akinek van ideje, folyamatosan figyelheti az ismétlődő kitöréseket a Stromboli webkamerán. "The show must go on..."

Földrengések a Strombolin 2011.01.24 este és 2011.01.25 (a mai nap) reggel. A szeizmogramon jól kivehető a ma reggeli intenzívebb vulkáni kitörések nyoma. Forrás: INGV Catania

Hőkamera és webkamera pillanatkép a mai napon helyi idő szerint délután fél 3-kor. Forrás: INGV Catania



Best Blogger Tips