2015. március 18., szerda

Kemenes Vulkánpark - közlemény

Mottó: "ha valamiről sokat beszélnek, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy úgy is van..."

Közel két év telt el a Kemenes Vulkánpark hivatalos átadása óta. A Ság-hegyen létesített Vulkánösvényt, a szabadtéri kiállítást és a felújított Ság-hegy Múzeumot, akárcsak az újonnan létesített Vulkánház Látogatóközpontot sokan felkeresték már. Büszke vagyok arra, hogy az az ötlet, amin közel 10 éven keresztül dolgoztam, sokszor bizony erős ellenszélben, de megvalósult és a térségben egyedülálló módon létesült egy modern kiállítás a vulkánokról, a tűzhányók működéséről. Mindez méltó módon tükrözi azt, hogy a Kárpát-Pannon térség egy vulkanológiai természeti laboratórium, ahol az elmúlt közel 20 millió éves vulkáni működés értékes földtani hagyatékot teremtett. Egy olyan természeti értéket, amire lehet turisztikai fejlesztést alapozni. Ez volt a célom a Kemenes Vulkánpark ötlettel. A Ság-hegyen az 1990-es évek elejétől kezdődően végeztünk vulkanológiai kutatásokat, amelyek számottevő eredményeket hoztak, nem utolsó sorban megalapoztak egy új vulkanológiai iskolát az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszéken.
Nem véletlen, hogy a vulkánparkot a Ság-hegy lábánál terveztem, hiszen ez a hegy mint egy nyitott könyv lapjai tárja fel a vulkáni működés színes eseményeit. Ebben csupán olvasni kell és ezt igyekszik elősegíteni a kialakított Vulkánösvény. A nagy attrakció természetesen a Vulkánház és a benne tervezett interaktív kiállítás. Nem volt könnyű az a tíz év, hiszen meg kellett győznöm a helyi döntéshozókat, hogy az ötlet mellé álljanak, létrejöjjön egy pályázat és megvalósuljon annak kivitelezése. Nem volt egyszerű, mert a Celldömölki Önkormányzat sajnos nem állt teljesen a projekt mellé és még a kivitelezési időszak vége felé, bő fél évvel a tervezett átadás előtt is azon gondolkoztak, hogy visszamondják a megvalósítást. Végül sikerült ezen a nehéz ponton is túllendülni és rohammunkában el kellett készíteni a Vulkánház kiállítási tervét. Rohammunka volt, szorított az idő, ezért nem szokványosan egyszerre kellett kiállítási forgatókönyvet és installációs tervet készíteni. Sajnos, az Önkormányzat már a célegyenesben, váratlanul megváltoztatta koncepcióját, elállt a kész tervektől és a Megvalósíthatósági Tanulmánytól eltérően fejezte be a kivitelezést... A kiállítás szakmai részét végül Karátson Dávid készíthette el.
A kemenes Vulkánpark Vulkánösvénye a Ság-hegyen és a tűzhányók világáról szóló kiállítást magába foglaló Vulkánház, a vulkánpark fogadóközpontja

Egyfelől öröm, hogy az eredeti terv, a Kemenes Vulkánpark megvalósult, másrészt nyilvánvalóan hiányérzet, hogy az nem úgy valósult meg, nem azokkal az attrakciókkal, amit szerettünk volna. El kell ezeket mindazért mondani, hogy a dolgok helyükre kerüljenek. Az elmúlt két évben nem nagyon szólaltam meg Kemenes Vulkánpark ügyében. Több helyen igyekeztem népszerűsíteni, mint egy különleges turisztikai fogadóhelyet, bár azóta sem hívtak, nem kerestek a vulkánpark vezetői. Viszont úgy érzem, ezeket a tényeket el kell mondani akkor, amikor újra és újra olyan kijelentések jelennek meg, ráadásul nagy nyilvánosság előtt, amik nem fedik a valóságot. Tudom, hogy a megjelent és vélhetően adásba kerülő kijelentések mellett mindez csupán egy szerény füstjelzés, de azért legalább ez megmarad nekem...

Záró mottó: "ha valamit elhallgatnak, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy nincs is, nem is történt meg..."


Best Blogger Tips

2015. március 13., péntek

A Tambora kitörésének 200. évfordulójára - 1: egy inaktívnak tekintett tűzhányó kitör!

Idén van a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörésének a 200. évfordulója. A Tambora 1815. április 5-i, majd április 10-i kettős kitörése megrengette az egész világot. Ehhez a vulkáni működéshez kapcsolódik a legnagyobb számú halálos áldozat (>70 ezer), de ha figyelembe vesszük azt is, hogy a következő években milyen súlyos közvetett következményei voltak, akkor nincs kizárva, hogy a vulkánkitörés miatt akár 1 millió körüli ember halt meg a Földön! Innentől kezdve pedig el kell gondolkodnunk sok mindenen! Tudjuk azt, hogy a történelmi időkben voltak hasonló nagy vulkáni események és vélhetően azok is megrázták a világot. Nincs kétség afelől, hogy a jövőben is lesz ilyen esemény, a kérdés csak az, hogy mikor?
Most még van idő átgondolni egy ilyen esemény következményeit, talán valamit előre is lehet készülni és erre jó alkalmat ad ez a 200 éves évforduló. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport is fontosnak tartja, hogy ebben az évben fókuszban legyen ez az esemény és bemutassuk hatásait is. Április első napjaiban e gondolat jegyében sugároz az OzoneNetwork műsora egy egy órás riportot, amelyben a történelmi idők nagy vulkánkitöréseit veszi sorra. Április 7. és 10. között pedig ott leszünk Bernben, a Tambora évforduló kapcsán rendezett, nagyon sok aspektust elemző konferencián, ahol bemutatjuk azt, hogy milyen hatással volt a Tambora kitörése a Kárpát-medencében élőkre. Van tehát mit mondanunk és a következő időszakban több blog bejegyzést is a Tambora kitörés körülményeinek és hatásainak szenteljük.
A Tambora földrajzi elhelyezkedése és 6 km széles krátere (Fotó: Nick Hughes)

Először magával a vulkánkitöréssel, annak előzményeivel foglalkozunk.
A Tambora az indonéz szigetvilág keleti felén található, a Flores-tengerrel körülvett Sumbawa szigetén, a Sanggar félszigeten. Egykor 4300 méter tengerszint feletti magasságba emelkedett és abban az időben úgy gondolták, hogy már egy inaktív tűzhányó. A közelben található a Rinjani kaldera, ami akkor szintén csendes volt és csak jó 600 éves szunnyadás után, az 1840-es években kezdett el újra működni. Előtte, vélhetően itt zajlott a történelmi idők egy másik hatalmas kitörése, 1257-ben. Az a kitörés legalább akkora lehetett, mint a Tamboráé 1815-ben és az is több mint ezer éves szünet után következett be! Két hatalmas vulkán, két időzített bomba, ami jó 600 év különbséggel robbant fel... Mindezek alapján kaphatjuk az első figyelmeztetést: "Ne higgy a békésen alvó vulkánoknak, ha felébrednek, nagyon mérgesek lehetnek!"
A Tambora 1815-ös kitörése előtt jelentős politikai változások voltak az indonéz szigetvilágban. Jáva szigete a hosszú holland fennhatóság után brit kézbe került és Stamford Rafflest nevezték ki kormányzónak. A helyzet ettől még nem normalizálódott sőt továbbra is puskaporos volt a hangulat. 1812-ben mindeközben megmozdult a tűzhányó, földrengések követték egymást, sőt kisebb-nagyobb kürtőtisztító kitörések is zajlottak. A vulkán azonban távol volt, a feléledés nem okozott nagy megrökönyödést. A magma ekkor már rajtra készen állt, jóllehet a mélyben már több száz éve készült erre a pillanatra. A vulkán alatti magmakamra valószínűleg már az előző kitörés óta duzzadt, újabb és újabb magmacsomagok érkeztek a földköpenyből és növelték a magmatározó térfogatát. Vélhetően ennek is voltak jelei, de akkor ezt még nem fogták műszerek.
A Tambora kitörése festményen (ismeretlen szerző)

1815. április 5. szerdai napja is úgy kezdődött, mint a már megszokott napok. Kisebb rengések érezhetőek voltak, de ez már 3 éve így volt, az emberek megszokták az ezzel együttélést. Már lement a nap, beesteledett, amikor hatalmas hangrobajjal tört ki a vulkán. Raffles a jávai Batáviában (a mai Jakarta) a következőket jegyezte le: "Úgy tűnt, mintha távoli ágyúdörrenések volnának. Yogjakartából egy katonai csapatot küldtek ki, hogy ellenőrizzék vajon nem felkelők indultak hadba, Sulawesi tengerparti kikötőjéből pedig a Benares hadihajó indult el, hogy a vélelmezett kalózhajók ellen felvegye a küzdelmet." A robbanások hangerejét jelzi, hogy Batavia 1200 km távolságban volt a tűzhányótól! Másnap reggel azonban megérkezett a vulkáni hamu és nem volt kétség afelől, hogy valahol egy tűzhányó tört ki. Raffles gyanúja a Marapi, a Kloot vagy a Bromo vulkánok felé irányult. A közelben lévő Benares hajó kapitánya azonban tisztázta a helyzetet: a Tambora tört ki. Az esemény nem volt hosszú, nem tartott tovább két óránál, azonban ez idő alatt 33 km magasra emelkedett a hamufelhő, másodpercenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre!
A Tambora két nagy kitörésének üledékei a krátertől 25 km-re, Gambahban (forrás: Sigurdsson és Carey, Bulletin of Volcanology, 1989) és a hamuüledék vastagság térképe (forrás: wikipedia Sigurdsson és Carey munkája alapján)

A vulkán közelében élő emberek a helyi hatóság vezetőjéhez fordultak segítségért, aki megígérte, hogy április 9-re kiküld valakit a helyszínre. A vulkán környékén lakók közben igyekeztek eltakarítani a hamuüledéket házaikról, földjükről. Április 10-én, este 7 óra tájban is végeztek már munkájukkal, amikor öt napos szünet után újra eldörrent a tűzhányó. A 3 órán tartó kitörés még az előzőnél is intenzívebb volt, a kitörési felhő több mint 40 km magasba emelkedett! Az eseményekről Owen Philipps tábornok számolt be, akit Raffles küldött a helyszínre az első kitörés után: " úgy tűnt, mintha a teljes hegy lángokba borulna, majd heves forgószelek indultak el". Nyolc óra körül a kitörési oszlop részben összeomlott és a környéken, a Philipps által forgószélnek említett, mindent elsodró piroklaszt-ár zúdult végig. Több falu nyomtalanul eltűnt. A kataklizma 3-4 napon keresztül tartott, miközben 50 köbkilométer magma, azaz több mint 100 köbkilométer vulkáni anyag jutott a felszínre. A piroklaszt-árakból további, magasra gomolygó vulkáni hamufelhő emelkedett fel, a környékre 4 napon keresztül éjjel-nappali sötétség ült. A hamueső pedig csak hullott és hullott és mindent betakart, a házak födémjei beszakadtak... A hamutakaró befedte a termőföldeket, nem volt élelem, az életben maradt lakosok mozdulni sem tudtak. Közel 100 ezren haltak meg a vulkán közelében... A következmények pedig túlmutattak Sumbawa szigetén, a vulkánkitörés több éves szenvedést hozott az egész Földön... Már az 1815-ös évek előtti esztendők is meglehetősen hűvösek, zordabbak voltak a szokottnál. Ebben egy 1808-as sokáig ismeretlen eredetű vulkánkitörés játszhatta a szerepet. Erre a Tambora 1815-as kitörése egy újabb lapot dobott... A részletekről további blogbejegyzésekben számolunk majd be!

A Tambora krátere (fotó: Wolfgang Piecha) és az "indonéz pompeji" (fotó: Rik Stoetman)

Best Blogger Tips

2015. március 5., csütörtök

Újabb Pompeji esemény az indonéziai Sinabung közelében: in memoriam Sukameriah

Eseménydús időt élünk, 2015-ben már több figyelemre méltó vulkánkitörés zajlott. Éppen a chilei Villarica látványos kitöréséről készültem összefoglalót írni, azonban a vulkáni működés megmutatta a másik arcát is... Jó egy évvel ezelőtt tettem közzé egy bejegyzést arról, hogy milyen sok "Pompeji" esemény történt csak az elmúlt évszázadban és milyen kevéssé tudunk ezekről. Ezt jól példázza a tavalyi Fogo kitörés, amikor a lávafolyam két falut is elöntött úgy, hogy a média alig adott hírt róla. Bizony nem lenne haszontalan, ha a Kemenes Vulkánparkba tervezett "Vulkánhorror teremben" megvalósul "A vulkánkitörések következtében elpusztult települések emlékösvénye"... Kell ezekről tudni, mert ahogy az ENSZ szervezete, az UNISDR (United Nations International Strategy for Disaster Reduction) által a napokban kiadott GAR15 (Global Assessment Report on Disaster Risk Reduction) kiadványban megjelent (a jelentésben most először kapott helyett a vulkáni veszély felmérése!): "jelenleg 86 országban több mint 800 millió ember él potenciálisan aktív vulkán 100 kilométeres közelében", azaz van potenciális vulkáni veszélynek kitéve. Ebben a legkitettebb ország Indonézia.

Izzófelhők a Sinabung oldalában. Tavaly februárban 17-en haltak meg egy váratlan piroklaszt-ár lezúdulása következtében. Endro Lewa és AP felvétel

Minden vulkán más, mindegyik más veszélyt jelent a környezetben élőkre. Ezek közül különösen veszélyesek azok, amelyek működéséről nincs információ a történelmi időkből, azaz nincs közvetlen tapasztalat, főleg az ott élők körében, hogy mire képes a közeli tűzhányó... Ez a helyzet az indonéziai Sinabung vulkánnal, ami 2010-ben ébredt fel úgy, hogy az elmúlt 10 ezer évben kitörést mutató vulkánokat összesítő Smithsonian Intézet listája csak meglehetősen szűkszavúan szól a vulkán korábbi kitörési történetéről és 1881-at jelöli meg egyedüliként, bizonytalan forrásokra hivatkozva, mint egyetlen ismert kitörése az elmúlt 10 ezer évben!

Sukameriah település 2014 előtt, majd a 2015. február 18-i nagy izzófelhő kitörés után (Endro Lewa felvétele)

A 2010-es kitörést követően, egy kis szünet után, 2013 szeptemberében újult fel a vulkáni működés és azóta pusztító izzófelhők rohannak le a vulkán oldalán sorozatban. Az izzófelhők kialakulása nehezen mozgó láva, úgynevezett lávadóm kitüremkedéséhez kapcsolódik. A szinte már szilárd halmazállapotban kinyomuló láva egyre dagad és ezzel egyre instabillá válik, majd hirtelen meredek oldala leomlik és izzó kőzettörmelékekkel és gázokkal telített árak zúdulnak le a vulkán oldalán elérve és meghaladva akár a 100 km/óra sebességet is. Az ár mindent elsöpör, mindent feléget, menekülni nem lehet! Tavaly februárban 17-en vesztették életüket Sukameriah település közelében, amikor éppen egy kis szünet állt be az izzófelhőkben.

Friss lávadóm kinyomulás a kráterben a február 19-i nagy izzófelhő kitörés után. 1. Február 19. 2. Február 20. 3. Február 24. és 4. Március 3. (Sadrah Peranginangin, Hasron David Ginting és Endro Lewa felvételei)


Éjjeli izzófelhőt áradat (Leopold Adam twitter fotó)

Leomlott... leomlott az elmúlt mintegy 2 hétben kinyomult lávadóm, ami a március 5-i hatalmas izzófelhő sorozatot okozta (Mbah Lewa fotó). Jobbra: március 5. hajnali kép... (twitter fotó)

A legutolsó nagy izzófelhő kitörés február 18-án történt. Akkor a magas hőmérsékletű ár félig betemette a már elnéptelenedett Sukameriah települést. Ezt követően friss lávadóm dagadt ki újra a vulkán csúcsán. Lassan, nagyon lassan nőtt egyre nagyobbra a lávadóm és már lehetett tudni, ebből megint egy hatalmas izzófelhő lesz, kérdés, hogy mikor? Végül helyi idő szerint ma, röviddel éjfél után 7 alkalommal rohant le izzófelhő, amelyek több mint 4,5 kilométer távolságba is eljutottak, a magasba emelkedő hamufelhőt pedig a műhold képek is mutatták. Még a 250 kilométer távolságban lévő Aceh városában is vulkáni hamuhullást jelentettek. A forró áradat lezúdulását erdőtüzek kísérték, a vízzel való keveredés miatt több helyen másodlagos robbanásos kitörés zajlott. Az egyik izzófelhő átrohant Sukameriah településen és a szürke kőzettörmelék és vulkáni hamu teljesen betemette az indonéz települést, ezzel növelve a tragikus "Pompeji" események számát... Mi lesz, ha a következő ilyen település nem egy kis távoli falucska, hanem egy több százezres vagy milliós nagyváros lesz? Hölgyek és Urak, ez nem Hollywood, nem félelemkeltés, hanem egy potenciális veszély, amit végre az ENSZ szervezete is elfogadott és ezzel talán nagyobb teret nyújt arra, hogy a vulkáni veszély valóban az elfogadott természeti veszélyforrások közé tartozzon, amire jó már most elkezdeni a felkészülést!
Gáz- és hamuördögök tánca a Sukameriah települést teljesen beborító vulkáni törmelék és hamu üledéken március 5. reggelén. A kép pontosan ugyanott készült, ahol a fenti február 19-i kép (Mbah Lewa fotó). In Memoriam Sukameriah...

Tájkép csata után... március 5-én déltájban (Mbah Lewa fotó)

Milyen gyorsan megváltozhat egy látszólag nyugodt környezet... Sadrah Peranginangin felvételei


Best Blogger Tips

2015. február 20., péntek

Egy vulkán születésének évfordulójára: Parícutin 72 éve...

Lehet-e egy sík mezőn, egy erdővel borított békés dombvidéken, egy városban, vagy mondjuk egy kukoricaföldön vulkánkitörés? A meghökkentőnek tűnő felvetés csupán csak azért az, mert azt gondoljuk, hogy ha környezetünk békés, akkor az is marad. Miért lenne ebben változás, kérdeznénk? Pedig a Föld nem így működik! Egy szabályos kúp alakú vulkán esetében többnyire nem kérdés, hogy hol fog zajlani egy esetleges következő kitörés, azonban egy kiterjedt vulkáni mező esetében, ahol akár több ezer négyzetkilométer nagyságú területen kisebb-nagyobb vulkáni kupacok százai lehetnek, már nem ilyen egyszerű a válasz...
A Michoacan-Guanajuato vulkáni mező Mexikóban. A mintegy 40 ezer négyzetkilométer nagyságú területen több mint 1000 vulkáni kúp található! A Google térképen piros négyzet jelöli a Parícutin vulkánt és a kapcsolódó lávaöntéssel elborított területet. Jobbra a Parícutin vulkáni kúpja (Kósik Szabolcs felvétele).

1943 februárjában Dionisio Pulido, mexikói parasztember szorgosan dolgozott családjával kukoricaföldjén, a Mexikóvárostól 400 kilométerre nyugatra, a Michoacan-Guanajuato területen lévő Tarascan indián falu közelében. A cserjéket összegyűjtötték és halomba rakva égették, hogy megtisztítsák földjüket, mielőtt a magokat elvetik. Február 20-án délután 4 óra körül Pulido feleségétől távolabb fogott újabb munkába, amikor hirtelen valami furcsa dologra lett figyelmes. A föld közel két méter szélességben, 50 méter hosszan felhasadt. Pulido kicsit összehúzta a szemöldökét, de haladni kellett a munkával, a hasadék nem volt mély, nem több tán mint 30 cm, így nem foglalkozott vele. Ahogy azonban rakta össze a cserjeág halmot és meggyújtotta, erős dübörgésre lett figyelmes, a föld folyamatosan rázkódott. Pulido a hasadék felé pillantott, ahol a földfelszín több mint egy métert megemelkedett. A mélyből süvítő hang hallatszott ki, a levegőben záptojás szag terjengett. Nem sokkal később, Pulido elmondása szerint, „szürke füst és finom por” tört elő, olyan volt, mint a hamu. A folyamatos hamu kiáramlás és a fojtó szag megrémisztette a földművest, aki rohant ahol asszonyát hagyta. Feleségét viszont sehol sem találta. Ökreit szintén nem látta. Rémülten ugrott lovára és nyargalt a faluba. Ott megtalálta családját, akik már azt hitték, hogy Pulido odaveszett.
Dioniso Pulido, mexikói földműves, akinek kukoricaföldjén 1943. február 20-án egy vulkán nőtt ki... Fotók forrása: San Diego History center

Ezzel az eseménnyel elkezdődött egy új vulkán szédületes karrierje! Pulido kukoricaföldjén, a megnyíló hasadékból rövidesen izzó lávacafatok repültek ki, aznap éjfélre a vulkáni dombocska már 6 méter magas volt, a következő nap pedig már 30 méter magasságot ért el. Egy hét múlva a magas füstölgő vulkáni kúp már 167 méter magas volt, egy évvel később pedig már ennek kétszerese! A vulkáni működés eleinte robbanásosan zajlott. 1943 márciusában több kilométer magasságba lövellt ki a forró vulkáni hamu, ami különösen éjszaka nyújtott pazar látványt! A vulkán látványos születése sok művészt is megihletett. Dr. Atl (Gerardo Murillo, mexikói író és festő, aki számtalan festményt készített a mexikói tűzhányókról) egymaga több tucat festményben örökítette meg az örökké változó tűzhányót.

Kitörésben a Parícutin egy egykori fotófelvételen és Dr. Atl festményén. Fotók forrása: www.forocoches.com és Chobojos

1943. októberében egy újabb kürtő (Sapichu) nyílt a közeli településről Parícutinnak nevezett tűzhányó oldalában, amiből már láva is ömlött. A lávafolyás két kilométer távolságba jutott el. 1944-ben folytatódott a lávaöntő kitörés, amelynek során már 10 kilométerre járt az izzó folyam, beterítette Parícutin falut, majd elérte az északnyugatra fekvő San Juan Parangaricutiro települést. Mivel a láva lassan közelítette meg a falut, így a lakosok még időben elmenekültek. 1944. júniusára a láva teljesen elpusztította a települést, a házakat, kerteket sok helyen 15-20 méter vastagon borította a láva. Az egykori településből csupán egy templomtorony maradt meg, ami kiemelkedve a lávakő-tengerből állít emléket a valamikori indián településnek. A vulkáni működés 1952. februárjáig tartott. Ez alatt az idő alatt a vulkáni kúp 424 magasra duzzadt, a láva pedig 25 négyzetkilométer területet fedett be, terméketlenné téve az egykori termőföldeket. A láva vastagsága a vulkán közelében a 250 méter vastagságot is elérte! A vulkáni kitörés viszonylag hosszan, több mint kilenc évig tartott. Szerencsére ennek nem voltak közvetlen áldozatai, hárman azonban a kitörést kísérő villámcsapások következtében vesztették életüket.
A Parícutin kitörése egykori fotófelvételeken. Fotók forrása: lakepatzcuaro.org

Vajon, hol lesz a legközelebbi ilyen esemény? Arizonában vagy Nevadában, vagy esetleg a németországi Eifelben? Új Zéland legnagyobb települése, Auckland is egy kiterjedt vulkáni mező kellős közepére települt, ahol 600 éve volt az utolsó kitörés és valószínű, hogy ez az eseménysor folytatódik! Kérdés, hogy mikor és hol? A Mexikóban 72 éve történt tűzhányó születés, a megelőző órák nyugodt földműves munkája arra utal, hogy nem voltak egyértelműen figyelmeztető jelek arra, hogy mi fog történni! Lehet, hogy csak órák lesznek a közelgő vulkánkitörés előtt, ráadásul egy olyan helyen, ahol ember emlékezet óta nem történt ilyen esemény! A vulkanológusok nagy kihívása, hogy időben előre tudjanak jelezni egy ilyen eseményt és az ott élők felkészültségén múlik, hogy mit tudnak akár nagyon rövid idő alatt tenni... Pulido parasztember kukoricaföldjén kinövő Parícutin vulkán 72 évvel ezelőtti története figyelmeztet, hogy bár meghökkentőnek tűnhetnek felvetések lehetséges vulkánkitörésről egy éppen békés területen, a helyzet azonban gyorsan változhat!...
San Juan Parangaricutiro lávafolyamból kiemelkedő templomtornya emlékeztet arra, hogy egy békésnek tűnő tájon is akár gyorsan megváltozhat minden... Fotók forrása: lakepatzcuaro.org és Kósik Szabolcs


Best Blogger Tips

2015. február 9., hétfő

Mi van a székelyföldi Csomád alatt és melyek voltak 2014. legjelentősebb vulkánkitörései?

Az év elején jelent meg tanulmányunk a Journal of Volcanology and Geothermal Research folyóiratban, amelyben magnetotellurikus és kőzettani adatok alapján következtettünk arra, hogy lehet még olvadéktartalmú magmás test a székelyföldi Csomád alatt. A kutatási eredmény mondhatni, nagy média visszhangot váltott ki. Többek között hosszú riportban foglalkozott vele a Kossuth rádió Közelről adásában Kránitz Balázs, az alábbiakban pedig egy 1 órás riportot láthatnak az OzoneNetwork Egyenlítő műsorában, amelyben a Csomád mellett szóba kerülnek 2014. jelentősebb vulkánkitörései is.
 
Best Blogger Tips

2015. január 26., hétfő

A Kárpát-Pannon térség legutolsó bazaltvulkáni kitörése: Putikov vrsok

Az RTL Klub szombati Fókusz Plusz adása után sokan kérdezték, mi is ez a Putikov vulkán és tényleg veszélyes? Nos, akkor lássuk, mit tudunk erről!
A Putikov vrsok vulkáni kúp alig láthatóan bújik meg a Selmec közeli andezites vulkáni terület mára már megszelídült dombjai között. A közelben Barsberzence (Tekovská Breznica) és Magasmart (Brehy) települések épültek a Garam partjára. Az andezites vulkáni működés mintegy 10 millió éve fejeződött be, amit követően 6,5 millió évvel ezelőtt bazaltos magma törte át a földkérget és jutott a felszínre a mai Selmecbánya területén. A későbbi lepusztulás miatt a kicsiny vulkánnak csupán a kürtője maradt meg, némi bazalt láva törmelékhalommal a környezetében, ezt tárja fel a Kálvária-domb. Hosszú évmilliók teltek el nyugalomban, úgy tűnt itt már csak kihunyt vulkánok roncsai vannak. Jó 100 kilométer távolságban azonban látványos tűzhányó tevékenység folyt a mai nógrádi területen és Cseres-hegységben. Aztán ott is elcsendesedett a táj 1 millió évvel ezelőtt, talán csak néhány kisebb kitörés történhetett ezután, azonban nincs rá bizonyíték arra, hogy az elmúlt 500 ezer évben lett volna vulkáni működés. Kész! - mondaná bárki is. Több százezer év nyugalom vulkáni kitörés nélkül, ki az, aki mindezek után úgy gondolná, hogy megmozdulhat, felhasadhat még a föld...
A Putikov vrsok salakkúpja és a kapcsolódó lávafolyás. Jobbra a "megbúvó" salakkúp. Forrás: Harangi Sz.: Vulkánok c. könyv

...és felhasadt! Ladislav Šimon vizsgálatai szerint mintegy 100 ezer évvel ezelőtt történt mindez, bár a radiometrikus kormérések 400-500 ezer évet adnak. A lávakőzet azonban Rudolf Halouzka vizsgálatai szerint a Garam teraszüledékén található, ami a fiatalabb kort erősíti meg. A morgolódó földből egyszer csak sötét hamufelhő emelkedett felfelé. A feltörő bazaltos magma előfutára a folyóvízi völgy alatt nedves üledékkel keveredett, ami heves freatomagmás robbanásos kitöréssel járt. A vulkanizmus jellege azonban, hamar megváltozott. Rövidesen izzó lávacafatok tódultak ki, ami egy lávaszökőkúttá állt össze. A kürtőből sisteregve repültek ki nagyobb lávacafatok, amelyek orsóformát vettek fel pörgésük közben. A váltakozó Stromboli és Hawaii jellegű kitörések egy közel 100 méter magas, vörösbarna salakkúpot építettek fel. A salakúpot az egykori gázbuborékoktól likacsos kőzettörmelékek, valamint a repített kőzetbombák csavart és orsó alakú darabjai építették fel. A vulkáni működésnek azonban még nem volt vége! A gázbuborékoktól megszabaduló magma most már robbanások nélkül elérte a felszínt. Áttörte a laza salakkúp oldalát és észak felé hömpölygött tovább. A lávanyelvek 2-3 kilométer távolságba jutottak el, vastagságuk helyenként a 15-20 métert is elérte. Helyenként megakasztották a patakok folyását és kisebb tavak is kialakultak a lávagátak mögött. A vulkáni kitörés vélhetően nem tartott sokáig, talán csak néhány hétig.
Ilyen lehetett a Putikov vrsok kitörése 100 ezer évvel ezelőtt (Fotó: Hawaii, USGS)

Lehet-e még ilyen kitörés a térségünkben? Bár a mostani nyugodt környezetet látva őrültségnek tűnik olyat állítani, hogy megnyílhat ismét a föld, de... Vajon nem ugyanilyen helyzet volt 100 ezer évvel ezelőtt? Vannak azonban tudományos érvek is arra, hogy azt mondhassuk, hogy azért mindennek megvan az esélye. A Putikov vulkán bazalt lávakőzetének összetételét meghatározva és elemezve arra a következtetésre jutottunk, hogy a bazaltos magma mintegy 80-100 kilométer mélyen keletkezett a litoszféra alatti asztenoszféra földköpeny anyagának kis mértékű megolvadásával. A kulcskérdés az, hogy miért? Miért pont 100 ezer éve, ami földtörténeti léptékben olyan, mintha most lenne! Ehhez két dolog kell: az egyik fontos tényező, hogy az asztenoszféra képlékeny anyaga lassan felfelé mozogjon, a nyomás csökkenése ugyanis elősegíti az olvadást (a nyomás csökkenésével ugyanis kisebb lesz az olvadáspont). Ez azonban még nem elég! Ehhez az is kell, hogy a földköpeny anyaga olyan legyen, ami ilyen mélységben megolvadhat! Ehhez pedig az kell, hogy vagy valamennyi víztartalma is legyen a peridotit kőzetnek vagy a peridotit mellett legyen olyan kőzetanyag is, aminek kisebb az olvadáspontja. Mindkét lehetőség előfordulhat, a fontos üzenet azonban az, hogy igen nagy mélységben, akár 100 kilométer mélyen az asztenoszférában van olyan kőzetanyag, aminek olvadáspontja nagyon közel lehet a környezet hőmérsékletéhez és nem sok kell ahhoz, hogy olvadás induljon meg. Másképpen azt mondhatjuk, hogy a Putikov bazaltjának vizsgálatából tudjuk, hogy a térség alatti földköpeny olvadásra képes.
Az alábbi három ábra teljes összhangban van ezekkel a megállapításokkal. Az első ábra egy úgynevezett szeizmikus tomográfia modell, ami a földrengéshullámok sebesség értékein alapul. A piros mező azt jelzi, hogy az adott terület alatt 75 kilométer mélységben a rengéshullámok sebessége kisebb az átlagosnál. Ez a piros mező pont ott van, ahol a Putikov vulkán keletkezett. Ennek oka vagy az lehet, hogy ott a földköpeny hőmérséklete magasabb az átlagnál vagy az összetétele különbözik a környezeténél, például vizet is tartalmaz, ami csökkenti olvadáspontját. A középső ábra a felszíni hőáram alakulását mutatja. A Putikov vulkán pont egy maximum érték közelében van, azaz ott ahol viszonylag nagy a hőáram, ami összefüggésben lehet az első ábra üzenetével. Végül a harmadik ábra a jelenkori szerkezeti viszonyokat mutatja: nos hol is van a Putikov vulkán? Pont egy szerkezeti vonalon csücsül, azaz a magma vélhetően gyorsan felemelkedett. Már csak az a kérdés maradt, hogy milyen gyorsan? Kutatócsoportunk erre is végzett vizsgálatokat és arra a következtetésre jutottunk, hogy a bazaltos magma mindössze 3-4 nap alatt áttörhetett a földkérgen keresztül. Ennyi idő lenne, hogy az esetleges jeleket felfogjuk. Persze, ha ehhez érzékeny szeizmométerek is lennének...
Mi van a Putikov tűzhányó (világoskék ponttal jelölve) alatt és miért pont ott helyezkedik el? Részletek a szövegben!

Nos, Hölgyek és Urak, ugye nem is annyira valószínűtlen, hogy egy most éppen nyugodtnak tűnő területen megnyíljon ismét a föld! Hangsúlyozzuk persze, hogy jelenleg semmi sem utal arra, hogy a közeljövőben bazaltvulkáni működés történjen! Azonban szakemberként, a tudományos vizsgálatok adatai alapján azt is el kell mondanunk, hogy ennek esélye nem nulla, ha most azt is gondoljuk, hogy nagyon kicsi, de azért erre van elméleti esély, van elméleti lehetőség, akár itt, akár a térség délkeleti részében... Ez nem azt jelenti, hogy veszélyben vagyunk, hogy esetleg félni kellene, de azért jó ha tudjuk, hogy egy folytonosan változó bolygón élünk és ez úgy jó, ha ismerjük, kutatjuk környezetünket és ismerjük, kutatjuk a Föld természetes folyamatait. Ez így lenne természetes...

Best Blogger Tips

2015. január 21., szerda

Stephen Sparks: vulkanológus kapta a Vetlesen-díjat, azaz a földtudomány "Nobel-díját"

A Vetlesen-díjat 1959-ben alapították, amit négy évente osztanak ki a földtudomány legkiemelkedőbb kutatójának. A Columbia University’s Lamont-Doherty Earth Observatory által kiadott díj egy életműnek szól, egy olyan tudományos életműnek, ami jelentősen előrelendítette a földtudományi megismerést, új felfedezéssel járt és új irányvonalat határozott meg. Olyanok kapták meg, mint a holland geofizikus, Felix Vening Meinesz, aki számos expedíciót vezetett tengeri területeken, ahol pontos gravitációs méréseket végzett, eredményei hozzájárultak a Föld alakjának pontosításához, az angol Arthur Holmes, a 20. század talán egyik legkiemelkedőbb földtudományi szakembere, aki elsők között igyekezett meghatározni a Föld korát és eredményei alapvető változást hoztak a geológiai korskáláról. Jóval a lemeztektonika elmélete előtt publikálta a földköpeny konvekciós modelljét, ami a modern geodinamika egyik alappillére. 1978-ban a kanadai Tuzo Wilson kapta a díjat, aki a lemeztektonika egyik úttörő képviselője volt, aki először írta le a forró-folt területeket. Fantasztikus tudósok, akiknek tudományos eredményei korszakalkotóak voltak.
Óriási siker a vulkanológia tudományterülete számára és az elmúlt évtizedek hatalmas fejlődésének elismerése, hogy 2015-ben egy vulkanológus veheti át ezt a díjat. Stephen Sparks, a bristoli egyetem professzora elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a vulkanológia forradalmi változásokon ment keresztül, ahogy írják róla "modernizálta a vulkanológiát".
A Vetlesen-díj (jobbra) 2015. évi díjazottja, Stephen Sparks, vulkanológus

Sparks 1974-ben szerezte meg a PhD fokozatát és 1977-ben már a Nature folyóiratban publikált, ahol rámutatott arra, hogy a magma-keveredésnek milyen óriási szerepe van a robbanásos kitörések elindításában. Már kezdetektől fogva fizikusokkal és matematikusokkal dolgozott együtt és ezzel helyezte a vulkanológiai megismerést erős fizikai és matematikai alapokra. Ő volt az, aki a korábbi felfogással szemben az összesülést nem mutató, horzsakő-tartalmú hamuár üledékekre is kiterjesztette az ignimbrit elnevezést és ennek a legpusztítóbb vulkáni sűrűségárnak leírta a szállítási és lerakódási mechanizmusát. Szintén erős fizikai és matematikai alapokra helyezve rekonstruálta a földkéreg mélyebb részein zajló magmás folyamatokat, a földkéreg alsó részén lévő "forró zónát". Széles érdeklődésére még egy példa, szintén az ő nevéhez fűződik a nagy robbanásos kitörések során feltornyosuló vulkáni hamufelhők természetének leírása. Sorolhatnánk hosszasan azokat a területeket, ahol elsők között tette le azokat az alapokat, amelyeken a mai modern vulkanológia nyugszik. 2012-ben Kathy Cashman-nel foglalták össze, hogy az elmúlt 25 évben a vulkanológia hogyan változott, hogy helyeződött egyre inkább fizikai alapokra. Publikációs listája minden vulkanológus szakembernek a leggyakrabban látogatott weboldalak között van. De most beszéljen ő maga:

Mindezek az ismeretek természetesen nem maradtak csupán a tudomány asztalán, az elmélet gyakorlattá vált és ezek az új eredmények mind beépültek a vulkáni veszély előrejelzés munkájába. Sparks professzor vezette azt az angol kutatócsoportot, aki kezdetektől végigkísérte a karibi Montserrat szigetén lévő Soufriére Hills 1995-től induló vulkánkitörését, ami elpusztította a sziget fővárosát, Plymouth-t, a repteret és ami átrendezte az egykori Karibi Paradicsom életét. Fáradhatatlanul vesz részt a vulkáni veszély felmérésben, többek között a fejlődő országok esetében és nyújt segítséget, hogy az elmaradott területeken is kiépülhessenek vulkáni megfigyelő központok. Egyik alapítója a Global Volcano Model kezdeményezésnek, az angliai Bristolban pedig a vulkanológiai legnagyobb húzóerejű tudományos központját hozta létre.
Természetesen a hazai vulkanológiai oktatásban és kutatásban is meghatározó mindaz, amit Sparks professzor letett az asztalra. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport jelentős mértékben alapoz az ő által elindított elméletekre és ragadja meg ezt a különleges alkalmat, hogy a Tűzhányó blog bejegyzésén keresztül is gratuláljon e megtisztelő díjhoz!

Congratulation Professor Steve Sparks!

Best Blogger Tips