A Tambora kitörésének 200. évfordulójára - tudósítás a berni konferenciáról - 2

Pontosan a mai napon, 200 évvel ezelőtt, 1815. április 10-én, késő este egy újabb hatalmas robbanás rázta meg a Tambora tűzhányót. A környék lakói még az 5 nappal ezelőtti jelentős vulkáni kitörés során mindent beborító vulkáni hamut igyekeztek eltakarítani és megnyugodtak, hogy a váratlan kitörés után ismét minden nyugodtnak tűnt. De nem! A tűzhányó másodszor is kopogtatott és elemi erővel zúdult ki belőle több tucat köbkilométer mennyiségű vulkáni anyag. "Rövid idő alatt a teljes Tomboro hegy mintha tűzben állott volna, lángnyelvek csaptak fel belőle, nem csökkenő dühvel tombolt." - idézte fel a történteket Sanngir fejedelme, aki csodával határos módon maradt életben.

"Három lángnyelv csapott fel, majd mintha a teljes Tomboro hegy tűzben állott volna". A berni konferencián Adjat Sudradjat, az indonéziai Padjadjaran egyetem professzora idézte fel a 200 évvel ezelőtt történteket.

Az erőteljes robbanásos kitörést követően néhány óra múlva a kitörési felhő összeomlott és mindent elsöprő piroklaszt-ár zúdult le a tűzhányó lejtőjén. Több mint 10 ezer ember halt meg azonnal, egyes településeket több méter vastag vulkáni hamu fedett be. A további következmények pedig az egész Földön katasztrofálisak voltak! A Tambora kitörése az egész világot megrengette. A Bernben ezen a héten, április 7. és 10. között tartott Tambora konferencia fantasztikus tapasztalatokat adott arra, hogy hol áll a tudomány egy ilyen ritka, de jelentős hatású természeti esemény megértésében. Az itt szerzett élmények, ismeretek feldolgozása még napokon keresztül meghatározza gondolataimat és minden bizonnyal meghatározzák majd a további kutatásainkat is.

Stephen Self volt munkatársaival az első, aki részletes vulkanológiai kutatás alapjánrekonstruálta és publikálta a kitörés lefolyását.

A konferencián a legkiválóbb klímakutató szakemberek, vulkanológusok, történészek gyűltek össze, ami eleve megadta a találkozó hatalmas szakmai rangját és jelentőségét. Az itt elhangzott eredmények, az élén viták nagyban elősegítik azt is, hogy számba véve és értékelve a 200 évvel ezelőtt történt eseményeket fel lehessen készülni egy jövőbeli globális kihatású vulkáni kitörés kezelésére. A konferencián két beszámoló (egy poszteres bemutató és egy előadás) összesítette a térségünket érintő hatásokat, amelyek sokak számára újdonság volt és amit Christian Pfister, a berni egyetem nemzetközi szaktekintélye, emeritus professzora a következőképpen kommentált:

Európában a Tambora kitörése következményeként az egyik legnagyobb mértékben sújtott terület a Kárpát-medence, Magyarország és környezete volt.

Mi történt Magyarországon 1815-1816-ban, milyen hatások érték a Tambora kitörése nyomán? Ezt mutattuk be poszteren és előadásban, az eredmények kiemelt figyelmet kaptak

Mindkét bemutató aláhúzta, hogy a Magyarország térségét különösen súlyosan érintő hatásban szerepet játszottak a korábbi nehéz évek is, azaz a lakosság már sokat szenvedett, a társadalom már különösen érzékeny volt, amikor elérkezett 1815 nyara, majd 1816, amikor még súlyosabb időjárási viszonyok jöttek és olyan extrém események, ami miatt tízezrek haltak meg. Kiss Andrea, a bécsi egyetem munkatársa hangsúlyosan mutatta be, hogy gyakorlatilag hónapokon keresztül vízben tocsogott az ország, Szegeden a Tisza 6 hónap folyamatos áradás után 1816. nyarán az egyik legnagyobb árvízét produkálta. A konferencián fontos volt jelenlétünk, hiszen szakmai eredményeinkkel, a térségünket érintő különleges időjárási viszonyok, a társadalmai következmények összefoglalásával, a Kárpát-medencéből első alkalommal közölt, 1200-ig visszamenő, éves felbontású dendrokronológiai idősor közlésével az egyik legrészletesebb dokumentált területi feldolgozást sikerült nyújtanunk a Tambora kitörésnek Európára gyakorolt hatásáról.

A Tambora kitörésének 200. évfordulójára - tudósítás a berni konferenciáról - 1

A Tambora kitörésének 200-dik évfordulójának alkalmából a svájci Bernben 2015. április 7. és 10. között zajlik egy nemzetközi konferencia, ahol többek között vulkanológusok, légkörfizikusok, éghajlatkutatók, történelmi környezetkutatók gyűltek össze, hogy összefoglalják a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörésének lefolyásáról, hatásáról és következményeiről rendelkezésre álló ismereteket, valamint mindezek alapján értékeljék azt, hogy milyen hatása lenne egy ilyen vulkánkitörésnek a jövőben.

Emlékbélyeg a Tambora kitörésének 200-dik évfordulójára

A konferencia első napján Stefan Brönnimann a Berni egyetem munkatársa nyitotta meg a rendezvényt a szervezők nevében. Brönnimann megvilágította azt is, hogy miért éppen Bernben tartják ezt a konferenciát. A vulkáni kitörés klimatikus hatása katasztrofális hatással volt Svájc lakosságára is, mellesleg a svájci Genfi-tó partján született meg Frankenstein története Mary Shelley írásában és itt írta Lord Byron apokaliptikus, az akkori környezetet hűen tükröző „Sötétség” c. versét is. Ezt követően Thierry Courvoisier, a Svájci Tudományos Akadémia elnöke köszöntötte a konferencia mintegy 100 részvevőjét. Megjegyezte, hogy 2015-ben van a svájci akadémia alapításának 200-dik évfordulója is. Az akadémia kezdeti kulcskérdései között szerepelt az is, hogy vajon mivel magyarázható az Alpok térségének különösen hideg klimatikus viszonya, ami részben a Tambora kitörésével volt magyarázható.

A Tambora 1815. áprilisi kitörése nyomán a pajzsvulkán felső 1000 méteres része eltűnt, helyette egy tátongó kaldera maradt. Fotó: Iwan Setiyawan és NASA Observatory

Az első nap Clive Oppenheimer, Stephen Self és Heryadi Rachmat foglalta össze a vulkánkitörésről rendelkezésre álló ismereteket. Érdekes módon meglehetősen kevés kutatómunka irányult a Tambora vulkáni működésére és magára az 1815-ös kitörésre. Ennek legfőbb oka, hogy a terület nehezen megközelíthető és nem túl biztonságos. Ennek ellenére, az egykori feljegyzésekből, akárcsak a Vezúv 79-es kitörését lejegyző ifjabb Plinius leveleiből kibontakozik a kitörés katasztrofális lefolyása. Oppenheimer átfogó előadásában rámutatott arra, hogy milyen érzékeny kapcsolat van a természeti folyamatok, például nagy vulkánkitörések, az éghajlat, az élelmiszer ellátás, a társadalmi reakció között és feszegette azt is, hogy vajon merre forgott volna a történelem kereke, ha néhány nagy vulkánkitörés nem következett volna be. Egy anomális vulkáni esemény láncreakció folyamatot indíthat el ebben a kapcsolatrendszerben, aminek megértése és minden aspektusának feltárása kulcskérdés a jövőre nézve. Steve Self hangsúlyozta annak fontosságát, hogy egyre pontosabban tudjuk megbecsülni a nagy vulkánkitörések során felszínre került magma mennyiségét és mindezek alapján előrejelzést tudjunk adni a különösen nagy vulkánkitörések ismétlődési gyakoriságáról.

1816 nyári hőmérséklet eloszlása az 1971-2000. évi átlaghoz képest. Forrás: NOAA

Susan Solomon az elmúlt évtizedek vulkánkitöréseinek éghajlati hatásáról mutatott be kutatási eredményeket, amelyekből kiviláglott, hogy a 21. század elején számos vulkánkitörés együttes hatása hozzájárult ahhoz, hogy nem emelkedett olyan mértékben a globális átlaghőmérséklet, ahogy azt a hivatalos tanulmányokban előzetesen jósolták. Mindezt figyelembe kell venni a jövőre vonatkozó éghajlatváltozási modellekben. Alan Robock azt mutatta be, hogy milyen veszélyeket jelent a sokak által javasolt és szorgalmazott emberi klíma beavatkozás, azaz globális éghajlatmérnökség (’geoengineering’). Maga az ötlet a vulkáni működés éghajlat módosító hatásából származik, azonban Robock számos példával érzékeltette, hogy mindebből mennyi kár származhat.
a konferencia folytatódik...

A Tambora kitörésének 200. évfordulójára - 2: Az elveszett királyság, azaz a keleti Pompeji

Pontosan ezen a napon, 200 éve tört ki elemi erővel az indonéziai Tambora tűzhányó! A Tambora 1815. április 5-i, majd április 10-i kettős kitörése megrengette az egész világot. A következmények megrendítőek voltak. A vulkáni kitörés körülményeiről, egy inaktívnak vélt vulkán drámai kitöréséről már beszámoltunk, most a közvetlen hatásokat vesszük számba. Jövő héten a svájci Bernben tartják a vulkáni működés rengeteg aspektusáról szóló nemzetközi konferenciát, amelynek eseményeiről folyamatosan beszámolunk a Tűzhányó blogban!
A Sanggar félsziget a kitörést követően teljesen megváltozott, a pusztítás mértékét először a Benares és a Dispatch hajók legénysége mérte fel, akik április 19-én, illetve 22-én közelítették meg Sumbawa szigetét. Raffles kormányzó Owen Phillips hadnagyot küldte Sumbawa szigetére nagy adag rizs szállítmánnyal, hogy tájékozódjon az ott történtekről. Phillips több szemtanúval beszélve küldte meg jelentéseit. Többek között sikerült találkoznia Sanngir fejedelmével is, aki csodával határos módon élte túl a vulkánkitörést. "Rövid idő alatt a teljes Tomboro hegy mintha tűzben állott volna, lángnyelvek csaptak fel belőle, nem csökkenő dühvel tombolt. Hamarosan kőzetdarabok kezdtek hullni, némelyikük két ököl nagyságúak, többnyire dió méretűek voltak. Ezt sűrű vulkáni hamu hullás követte, majd egy heves forgószél kerekedett, ami levitte a házak tetejét, számos falat ledöntött. Hatalmas fákat tépett ki gyökerestül és sodorta el emberekkel és állatokkal együtt." A forgószél valójában egy mindent elsöprő hatalmas piroklaszt-ár volt

Fotók forrás: National Geographic

Amikor a félszigetet megközelítő hajók legénysége partra szállt, a települések elhagyatottak voltak, a házak lerombolva, többüket teljesen beterítette a vulkáni hamu. A szökőár csónakokat vonszolt a sziget belsejébe, rengeteg halott teteme hevert szerteszét. A szennyezett víz, a rossz higiéniás körülmények között a túlélők között járványok szedtek további áldozatokat. Az első részletes vulkanológiai felmérést végző Haraldur Sigurdsson és Steven Carey becslése szerint 100 millió tonna klór (mint HCl) és 70 millió tonna fluor (mint HF) került a légkörbe a kitörés során. A HF könnyen megkötődik a vulkáni hamuszemcséken, majd kerül be innen a talajba, a vizekbe, illetve a növényekbe. Mindez az a legelő állatok és emberek szervezetébe jutva halálos dózist jelent, minden bizonnyal sokan haltak meg a fluorózis következtében. Philipps igyekezett összegezni az áldozatok számát. "A Tomboro közeli egyik faluban negyvenen laktak, csupán egy maradt életben. Pekáté településen egy ház nem maradt épen. A vulkán közelében a kitörés idejében 12 ezer ember lakhatott, közülük csak néhány élte túl a kitörést. A növényzet, a termések teljesen elpusztultak..." Később, 1855-ben Heinrich Zollinger misszionárius szembesült a pusztítás következményeivel. Sumbawa szigetén becslése szerint 10 ezer ember esett áldozatul a kitörésnek, őket a piroklaszt-ár pillanatok alatt elsodorta. A szigeten több mint 1 méter vulkáni hamu lepett el mindent, de a szomszédos Lombokon is 60 centiméter, Baliban pedig 30 centiméter vastag volt a hamuüledék. A vulkáni hamu terméketlenné tette a rizsföldeket, elszennyezte a vizeket. Elhulltak az állatok és éhínség terjedt el, aminek közel 60 ezren estek áldozatul (Sumbawán közel 40 ezren, 20 ezren pedig a közeli szigeteken) és tízezrek menekültek el. Jáva keleti részén a tömeges menekülteket nem fogadták barátságosan és összetűzések alakultak ki. E területen is súlyos volt amúgy is a helyzet, hiszen itt is 10-20 centiméter vastag vulkáni hamuréteg halmozódott fel. A néhány napos teljes sötétség után is a Nap fénye alig szűrődött át a vulkáni gázokkal telített légkörön.

Fotók forrás: National Geographic

Az ásatások során épen maradt házakat, eszközöket és emberi tetemeket tártak fel. Az utóbbiakból egyértelműen kitűnt: az embereknek esélyük sem volt a menekülésre. A piroklaszt-ár pillanatok alatt végzett velük. Fotók forrás: Rik Stoteman

A Tambora kitörés első részletes vulkanológiai vizsgálatát Haraldur Sigurdsson és Steve Carey, az amerikai Rhode Island egyetem vulkanológusai végezték az 1980-as években. Akkor már a helyiek beszéltek arról, hogy a vulkántól jó 25 kilométer távolságban festett kerámiák és bronz érmék találhatók. Sigurdsson 2004-ben tért vissza a helyszínre, ekkor a cél már e leletek feltárása volt. A munka a dzsungel kellős közepén folyt. A kutatók először radartechnikával mérték fel a terepet és jelölték ki az ásatás helyét. Rövidesen egy teljes házat találtak 3 méter vulkáni üledék alatt. Habár teljesen elszenesedett, viszonylag épen megmaradt. A házon belül festett kínai porcelán, réz edények kerültek elő, ami arra utal, hogy jómódú kereskedő emberek élhettek itt. Rövidesen emberi tetemek is előkerültek, volt, amelyik fekvő helyzetben, másik ülve. Előkerült olyan tetem is, amelyik törmelékhalom alatt volt, keze a fejét védte. A települést vélhetően a forgószélnek leírt, mindent elsodró piroklaszt-ár pusztította el, majd fedte be vastagon vulkáni hamuval. A keleti Pompeji, ahogy Sigurdsson elnevezte. A feltárt házak, eszközök arra utalnak, hogy egy jól prosperáló kereskedő nép élt a félszigeten, egy egyedi kultúrával. Ők voltak a Keleti-Indiai térség kereskedői; állatokkal, mézzel, vörös festékkel, tömjénnel, gyógyanyagokkal kereskedtek. A feltárt tárgyakon lévő díszítések arra utalnak, hogy a Mon-Khmer nyelvcsoporthoz tartozó népek éltek itt. Az 1800-as évek elején mind a holland, mind a brit utazókat meglepte, hogy Sumbawa szigetén az indonéz nyelvjárástól eltérően beszélő, fejlett kultúrájú embereket találtak. A Tambora 1815. áprilisi kitörése teljesen eltüntette e népet. A vastag vulkáni hamuüledék őrzi csupán emléküket, amelyről az azóta is folyó ásatások alapján tudunk meg egyre többet.

A Tambora kitörésének 200. évfordulójára - 1: egy inaktívnak tekintett tűzhányó kitör!

Idén van a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörésének a 200. évfordulója. A Tambora 1815. április 5-i, majd április 10-i kettős kitörése megrengette az egész világot. Ehhez a vulkáni működéshez kapcsolódik a legnagyobb számú halálos áldozat (>70 ezer), de ha figyelembe vesszük azt is, hogy a következő években milyen súlyos közvetett következményei voltak, akkor nincs kizárva, hogy a vulkánkitörés miatt akár 1 millió körüli ember halt meg a Földön! Innentől kezdve pedig el kell gondolkodnunk sok mindenen! Tudjuk azt, hogy a történelmi időkben voltak hasonló nagy vulkáni események és vélhetően azok is megrázták a világot. Nincs kétség afelől, hogy a jövőben is lesz ilyen esemény, a kérdés csak az, hogy mikor?
Most még van idő átgondolni egy ilyen esemény következményeit, talán valamit előre is lehet készülni és erre jó alkalmat ad ez a 200 éves évforduló. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport is fontosnak tartja, hogy ebben az évben fókuszban legyen ez az esemény és bemutassuk hatásait is. Április első napjaiban e gondolat jegyében sugároz az OzoneNetwork műsora egy egy órás riportot, amelyben a történelmi idők nagy vulkánkitöréseit veszi sorra. Április 7. és 10. között pedig ott leszünk Bernben, a Tambora évforduló kapcsán rendezett, nagyon sok aspektust elemző konferencián, ahol bemutatjuk azt, hogy milyen hatással volt a Tambora kitörése a Kárpát-medencében élőkre. Van tehát mit mondanunk és a következő időszakban több blog bejegyzést is a Tambora kitörés körülményeinek és hatásainak szenteljük.

A Tambora földrajzi elhelyezkedése és 6 km széles krátere (Fotó: Nick Hughes)

Először magával a vulkánkitöréssel, annak előzményeivel foglalkozunk.
A Tambora az indonéz szigetvilág keleti felén található, a Flores-tengerrel körülvett Sumbawa szigetén, a Sanggar félszigeten. Egykor 4300 méter tengerszint feletti magasságba emelkedett és abban az időben úgy gondolták, hogy már egy inaktív tűzhányó. A közelben található a Rinjani kaldera, ami akkor szintén csendes volt és csak jó 600 éves szunnyadás után, az 1840-es években kezdett el újra működni. Előtte, vélhetően itt zajlott a történelmi idők egy másik hatalmas kitörése, 1257-ben. Az a kitörés legalább akkora lehetett, mint a Tamboráé 1815-ben és az is több mint ezer éves szünet után következett be! Két hatalmas vulkán, két időzített bomba, ami jó 600 év különbséggel robbant fel... Mindezek alapján kaphatjuk az első figyelmeztetést: "Ne higgy a békésen alvó vulkánoknak, ha felébrednek, nagyon mérgesek lehetnek!"
A Tambora 1815-ös kitörése előtt jelentős politikai változások voltak az indonéz szigetvilágban. Jáva szigete a hosszú holland fennhatóság után brit kézbe került és Stamford Rafflest nevezték ki kormányzónak. A helyzet ettől még nem normalizálódott sőt továbbra is puskaporos volt a hangulat. 1812-ben mindeközben megmozdult a tűzhányó, földrengések követték egymást, sőt kisebb-nagyobb kürtőtisztító kitörések is zajlottak. A vulkán azonban távol volt, a feléledés nem okozott nagy megrökönyödést. A magma ekkor már rajtra készen állt, jóllehet a mélyben már több száz éve készült erre a pillanatra. A vulkán alatti magmakamra valószínűleg már az előző kitörés óta duzzadt, újabb és újabb magmacsomagok érkeztek a földköpenyből és növelték a magmatározó térfogatát. Vélhetően ennek is voltak jelei, de akkor ezt még nem fogták műszerek.

A Tambora kitörése festményen (ismeretlen szerző)

1815. április 5. szerdai napja is úgy kezdődött, mint a már megszokott napok. Kisebb rengések érezhetőek voltak, de ez már 3 éve így volt, az emberek megszokták az ezzel együttélést. Már lement a nap, beesteledett, amikor hatalmas hangrobajjal tört ki a vulkán. Raffles a jávai Batáviában (a mai Jakarta) a következőket jegyezte le: "Úgy tűnt, mintha távoli ágyúdörrenések volnának. Yogjakartából egy katonai csapatot küldtek ki, hogy ellenőrizzék vajon nem felkelők indultak hadba, Sulawesi tengerparti kikötőjéből pedig a Benares hadihajó indult el, hogy a vélelmezett kalózhajók ellen felvegye a küzdelmet." A robbanások hangerejét jelzi, hogy Batavia 1200 km távolságban volt a tűzhányótól! Másnap reggel azonban megérkezett a vulkáni hamu és nem volt kétség afelől, hogy valahol egy tűzhányó tört ki. Raffles gyanúja a Marapi, a Kloot vagy a Bromo vulkánok felé irányult. A közelben lévő Benares hajó kapitánya azonban tisztázta a helyzetet: a Tambora tört ki. Az esemény nem volt hosszú, nem tartott tovább két óránál, azonban ez idő alatt 33 km magasra emelkedett a hamufelhő, másodpercenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre!

A Tambora két nagy kitörésének üledékei a krátertől 25 km-re, Gambahban (forrás: Sigurdsson és Carey, Bulletin of Volcanology, 1989) és a hamuüledék vastagság térképe (forrás: wikipedia Sigurdsson és Carey munkája alapján)

A vulkán közelében élő emberek a helyi hatóság vezetőjéhez fordultak segítségért, aki megígérte, hogy április 9-re kiküld valakit a helyszínre. A vulkán környékén lakók közben igyekeztek eltakarítani a hamuüledéket házaikról, földjükről. Április 10-én, este 7 óra tájban is végeztek már munkájukkal, amikor öt napos szünet után újra eldörrent a tűzhányó. A 3 órán tartó kitörés még az előzőnél is intenzívebb volt, a kitörési felhő több mint 40 km magasba emelkedett! Az eseményekről Owen Philipps tábornok számolt be, akit Raffles küldött a helyszínre az első kitörés után: " úgy tűnt, mintha a teljes hegy lángokba borulna, majd heves forgószelek indultak el". Nyolc óra körül a kitörési oszlop részben összeomlott és a környéken, a Philipps által forgószélnek említett, mindent elsodró piroklaszt-ár zúdult végig. Több falu nyomtalanul eltűnt. A kataklizma 3-4 napon keresztül tartott, miközben 50 köbkilométer magma, azaz több mint 100 köbkilométer vulkáni anyag jutott a felszínre. A piroklaszt-árakból további, magasra gomolygó vulkáni hamufelhő emelkedett fel, a környékre 4 napon keresztül éjjel-nappali sötétség ült. A hamueső pedig csak hullott és hullott és mindent betakart, a házak födémjei beszakadtak... A hamutakaró befedte a termőföldeket, nem volt élelem, az életben maradt lakosok mozdulni sem tudtak. Közel 100 ezren haltak meg a vulkán közelében... A következmények pedig túlmutattak Sumbawa szigetén, a vulkánkitörés több éves szenvedést hozott az egész Földön... Már az 1815-ös évek előtti esztendők is meglehetősen hűvösek, zordabbak voltak a szokottnál. Ebben egy 1808-as sokáig ismeretlen eredetű vulkánkitörés játszhatta a szerepet. Erre a Tambora 1815-as kitörése egy újabb lapot dobott... A részletekről további blogbejegyzésekben számolunk majd be!

A Tambora krátere (fotó: Wolfgang Piecha) és az "indonéz pompeji" (fotó: Rik Stoetman)

Egy vulkánkitörés, ami megrázta a világot: a Tambora kitörés évfordulójára

Indonézia ismét hallat magáról, ma először egy 8,7-es, majd nem sokkal később egy 8,2-es magnitúdójú földrengés pattant ki Szumátra északi végének közelében. Akkor, amikor egy másik jelentős természeti esemény (csapás) évfordulójára emlékezhetünk: 197 éve történt a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörése, ami megrengette a világot! A Sumbawa szigeten fekvő Tambora tűzhányó hosszú, egyes vélekedések szerint több mint 5000 éves szunnyadás, más források szerint több mint 1000 éves nyugalom után tört ki. Egy 4300 métes magas tűzhányó, amiről már azt gondolták, hogy sosem fog kitörni! Indonéziában a vulkánok többsége az Indo-Ausztrál kőzetlemez északi irányú alábukási övében helyezkedik el, azaz működésük közvetlen kapcsolatban áll a szubdukciós (lemez-alábukási) folyamattal. A Tambora e vulkáni ív mögött helyezkedik el és ez a különállás a vulkánt tápláló magma összetételében is tükröződik. Kőzetei káliumban jóval gazdagabbak, mint a vulkáni ívben lévőké.

A Tambora 6 km átmérőjű kalderájának impozáns képe . Fotó: Jialiang Gao, Wikimedia

A vulkáni kitörés előjelei mintegy 3 évvel korábban jelentkeztek, a földrengések azonban ezen a vidéken nem feltétlenül vezetnek be mindig vulkánkitörést. A lakosság így talán nem is gondolt arra, hogy a közelükben magasodó vulkáni hegy fog rövidesen aktivizálódni. Indonézia területe ekkor politikailag meglehetősen instabil volt, akkor éppen a britek vették át az ellenőrzést, de mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb fegyveres összetűzések. Sir Thomas Stamford Raffles brit kormányzó a jávai Batáviában (a mai Jakarta) székelt és tőle származik a kitörés részletes, szemtanúk beszámolóin alapuló leírása. 1815 előtt a földrengések mellett már látható jelei is voltak az alvó vulkán ébredezésének. Kisebb-nagyobb hamufelhők jelentek meg a hegy csúcsa körül, amit kürtőtisztító freatikus kitörések eredményeztek. 1815. április 5-én azonban váratlanul egy teljesen másfajta kitörés kezdődött el, amiről Raffles a következőket írta:
"Az első robbanások április 5-én este hallatszottak és negyed óránként ismétlődtek egészen a következő napig. Úgy tűnt, mintha távoli ágyúdörrenések volnának. Yogjakartából egy katonai csapatot küldtek ki, hogy ellenőrizzék vajon nem felkelők indultak hadba, Sulawesi tengerparti kikötőjéből pedig a Benares hadihajó indult el, hogy a vélelmezett kalózhajók ellen felvegye a küzdelmet."
A robbanások hangerejét jelzi, hogy Batavia 1200 km távolságban volt a tűzhányótól, ami valamivel több mint Budapest és Brüsszel közti távolság. A vulkánkitörés során mintegy 25 km magasba emelkedett a vulkáni hamufelhő. Április 6. után azonban a tűzhányó megnyugodott, a kitörések abbamaradtak. Vége hát ennek a váratlan eseménynek, gondolhatták sokan, de nem ez történt! Április 10. este 7 órakor egy még nagyobb robbanásos kitörés történt. A hanghatás felülmúlta az 5 nappal korábbit, szemtanúk szerint a hegy "lángokban állt". Kezdetben három helyről (kürtőből) tört fel a vulkáni anyag, ami egy óra múlva egyesült és a kiszélesedett kráterből sűrű, sötét hamufelhő emelkedett fel mintegy 40 km magasba. Több száz kilométeres körzetben 3 napig sötét volt a hamueső következtében, "még délután 4 órakor is gyertyát kellett gyújtani". Este 10 és 11 között a 30 km-re lévő Sanggarban viharos szelet éreztek, ami fákat csavart ki. Valószínűsíthető, hogy ekkor omlott össze a kitörési felhő és pusztító piroklaszt-ár rohant végig a vulkán oldalában, robogott el több mint 20 km távolságba, majd zúdult be a tengerbe. A környező falvak mind elpusztultak. Haraldul Sigurdsson és munkatársai 2006-ban 3 méter vulkáni hamu alatt tártak fel egy eltemetett falu maradványait.

A "keleti Pompeji" szenesedett famaradványok között feltárul. Fotó: Haraldur Sigurdsson, URI

A piroklaszt-árak kialakulásával egyidőben a vulkán teteje beszakadt és egy 6 km széles, 650 méter mély kaldera alakult ki. A 4300 méter magas tűzhányóból 2850 méterre emelkedő hegy maradt, azaz a vulkán több mint 1000 méterrel alacsonyodott! Számítások szerint 150 köbkilométer vulkáni hamu jutott a felszínre, a piroklaszt-árak pedig 25 köbkilométer mennyiségű horzsaköves vulkáni hamut söpörtek szét a felszínen. Mindez megfelel 50 köbkilométer mennyiségű magmának (ez a Balaton vízmennyiségének 25-szöröse!)! Ráadásul mindez kevesebb, mint egyetlen nap alatt került a felszínre! Ahogy a piroklaszt-ár anyaga bezúdult a tengerbe, szökőár indult el és söpört végig a partvidéken még több mint 1000 km távolságban is! A vulkáni hamu több napon keresztül esett és 500 ezer négyzetkilométer területet fedett be.

A Tambora kitörés során felszínre került vulkáni hamu vastagság térképe. Forrás: Vulkánok c. könyv

Egy békés szigeten csupán néhány óra alatt megváltozik minden! Korábban ekkora kitörése nem volt a Tamborának, korábban évszázadokon keresztül nem történt semmi a tűzhányón! Néhány nap alatt közel 100 ezren esnek áldozatul a kitörésnek a vulkán közelében, a további hatások pedig...
Európa éppen a napóleoni háború megpróbáltatásait igyekszik kiheverni. Emberek tízezrei vándorolnak ki Észak-Amerikába egy jobb élet reményében. A reményt azonban hamarosan a sohasem tapasztalt megbolondult időjárás apasztja le. 1816-at a "nyár nélküli év"-ként tartják számon, amikor a nyári átlaghőmérséklet több fokkal volt alacsonyabb a szokásosnál, az évi középhőmérséklet pedig 0,4-0,7 fokkal volt kisebb az átlagosnál. Ez annyit jelentett, hogy sok helyen mág nyáron is havazott és fagy vitte el a termést, ami további súlyos következményekkel járt. Ködös, nyirkos idő, eső, a nyári nap helyett csupán derengő napfény szűrődik át a felhőkön - misztikus, kísérteties idő... 1816 nyara a Genfi-tó partján. Lord Byron, Percy Shelley, a kor ünnepelt költői, valamint Shelley felesége, Mary a rossz időre való tekintettel a négy fal között ragadva, német kísértethistóriákkal mulattatták az időt, majd kifogyva ezekből, Byron javaslatára versenyre keltek, ki írja a legfélelmetesebb rémtörténetet. Meglepetésre Shelley felesége nyert Frankenstein történetének megformálásával. Az ekkori időjárást hűen tükrözik Byron 1816 júliusában írt apokaliptikus versének ("Sötétség") kiemelt sorai is:

"Álmot láttam, s nem álom volt csupán.
Kihúnyt a fényes nap, s a csillagok
Az örök térben vaksin tébolyogtak…
…
Reggel jött, ment, jött – s nem hozott napot…"
/Tótfalusi István fordítása/

Észak-Amerikában a jobb és szerencsésebb élet reményében megindult a nyugati területek felfedezése, Európa pedig még évekig szenvedett az éhínségtől. Nem csak az emberek, hanem az állatállomány is megsínylette a terméskiesést. A kereskedelem összedőlni látszott, mert nem voltak erős igavonó állatok, nem volt erő a lovakban. A német Karl Drais 1817 júniusában mutatta be új találmányát a velocipédet, azaz a "hobby-lovat", a lábbal hajtható kétkerekű járgányt, a bicikli előfutárát. Talán még a bicajt is egy vulkánkitörésnek köszönhetjük? Bár e közvetlen összefüggés erősnek tűnik, de valami kapcsolat azért mégiscsak tetten érhető...

A bicikli őse, a velocipéd a Tambora utáni megzavarodott időjárási körülmények és a kapcsolódó társadalmi nehézségek közepette született meg...

Sorolhatnánk még tovább az embert próbáló, vagy éppen a művészetekre ható következményeket, az 1816-ban Indiából kiinduló kolerajárványtól kezdve Turner festészetében megfigyelhető hirtelen irányváltásig. Mindennek hátterében pedig alapvetően egy távoli vulkánkitörés állt (ehhez egyesek szerint hozzájárulhatott még az is, hogy ugyanekkor volt egy erős naptevékenység). A Tambora kitörése során 200 millió tonna kéndioxid került a levegőbe, ennek nagy része pedig a sztratoszférába, ahol kénsav aeroszol felhőt képezett. Ez az aeroszol felhő éveken keresztül visszaverte a napsugarakat, ezzel csökkentve a felszíni hőmérsékletet. Az időjárás megbolondult és ehhez nem volt könnyű alkalmazkodni, főleg egy amúgy is nehézségekkel küzdő társadalomban vagy egy éppen csak kialakuló, törékeny társadalomban. De vajon hogyan reagálna erre egy modern, technológiailag fejlett társadalom? Vajon előre jelezhető lenne egy ekkora kitörés napjainkban? A hosszú ideje alvó tűzhányók - vajon mindegyikben benne van a pokoli időzített bomba? Ennek megválaszolása minden bizonnyal a vulkanológia egy nagy kihívása, azonban egy biztos, pontosan előre jelezni a jövőben sem lehet egy ilyen nagy kitörést! A társadalom azonban felkészülhet rá, legalább ismeret szinten, mert ilyen kitörés a jövőben is lesz, egyes számítások szerint ebben az évszázadban kb. 20-25%-os eséllyel, ami azért nem kevés...

Mit jelent a Tambora ébredezése?

Sok az érdekes hír (az alaszkai Cleveland lávadómjának növekedése és ennek esetleges robbanásos kitörésben való kimenetele, egy jövőbeli Laki-szerű kitörés hatása - erről rövidesen részletesen is írok...), azonban a média most egyre inkább az indonéziai Tambora ébredezését kapta fel. Néhány szalagcím: "Kitörhet a Mount Tambora, a világ leghalálosabb vulkánja", "Ébredezik a világ leghalálosabb vulkánja", "Fejvesztve menekülnek az emberek a világ leghalálosabb vulkánja mellől", ahogy az az angol nyelvű médiában is megjelent: "Farmers flee as world's deadliest volcano rumbles", "Deadliest Volcano In the Planet Is Ready to Explode Again" vagy a következő (tessék kapaszkodni!): "Volcanic Winter Imminent? Alert Level Raised - Tambora Volcano, Indonesia."... Huhhh, nagyon-nagyon keressük a világvégét... Nem lehetne csak egy olyan cím, például: "Ébredezik a Tambora, de nem várható az 1815-ös katasztrofális kitörés megismétlődése"
A tavalyi Eyjafjallajökull kitörése óta érezhető, hogy a média sokkal érzékenyebb a vulkánkitörésekre, az azokra utaló jelekre, ami azért nem baj, de hát kell (?) a figyelemfelkeltő (?) cím...

A Tambora lenyűgözően szép vulkánja. Az 1815-ös kitörése óta azonban a tűzhányó továbbra is félelmet kelt. A kép forrása: Iwan Setiyawan

Az indonéziai Sumbawa szigetének északi részén, a Sanggar félszigeten lévő Tambora alatt kipattanó vulkáni eredetű rengésekről korábban már beszámoltunk. Azóta, szeptember 9-én az indonéz PVBMG már hármas fokozatra emelte a riasztási szintet, mivel a földrengések száma emelkedett. Ez napi 12-16 vulkáni eredetű rengést jelent. Ez az esemény, mondhatni mindennapos, hozzátartozik az aktív és potenciálisan aktív tűzhányók mindennapjaihoz. Idén tavasszal a Fülöp-szigeteki Taal vulkán alatt kezdett rezegni a föld, bizonyára magma tömeg is emelkedett felfelé, de végül nem következett be vulkánkitörés. Jelenleg szunyókál a tűzhányó és a rengések megszűntek. Az elmúlt hetekben a kanári-szigeteki El Hierro és az izlandi Katla alatt is pattantak ki földrengésrajok. Így van ez a tűzhányókkal! Van, amikor feltöltődnek és ez nem vezet kitörésre, máskor beindul a kitörés. A hír tehát szokványos, ami annyit jelent, hogy a szakembereknek érdemes ezekre a tűzhányókra figyelni, amit a helyi vulkanológiai obszervatórium munkatársai meg is tesznek. Persze mindjárt másként hatnak ezek a folyamatok, ha az egy "híres" vulkánnal kapcsolatban történik. Ez ugyanolyan eset, hogy nem jelenik meg hírként, ha Kati nénit műteni kell, azonban biztosan a szalagcímeken lenne, ha mondjuk egy politikussal vagy főleg ha egy celebbel történne mindez... Ez tehát a világunk, és sajnos azért ez a hozzáállás torzítja az események valódi jelentőségét, fontosságát, azaz nem igazán arra helyeződik a hangsúly, amire kellene.
Mit jelent tehát a Tambora ébredése? Vulkanológiailag mindenképpen egy izgalmas esemény, amit érdemes követni! Elvezethet egy kisebb nagyságú kitöréshez, de az is lehet, hogy a rengések száma lassan csökken és tovább alszik a tűzhányó (a legutóbbi jelentések inkább ezt valószínűsítik)! Tudni kell, hogy a Tambora 1815-ös kitörése óta volt már ilyen esemény, sőt olyan is volt, ami vulkánkitöréshez vezetett. Négy évvel a VEI=6,9 nagyságú kitörés után volt egy kisebb - VEI=2 - robbanásos kitörés, majd 1880-ban egy hasonló esemény, végül 1967-ben egy lávafolyás történt a széles kalderában. Az 1815-ös kitörés előtt ugyanakkor 5000 évig szunnyadt a vulkán. A mostani rengések, ha kitöréshez vezetnek, akkor nagy valószínűséggel egy 1880-as vagy 1967-es kitörést okozhatnak (legalábbis a jelenlegi adatok alapján), ami nem jelent nagy veszélyt, nemhogy a távol élőkre, de nagy valószínűséggel a vulkán közelében lakókra sem!
Mindenesetre, a Tambora más, a Tambora korábbi nagy kitörése, generációkon keresztül máig él a közelben lakók emlékezetében és ezért megvan a tisztelet, de megvan a félelem is a tűzhányó iránt. Míg Indonéziában szinte minden alkalommal problémát jelent az aktív tűzhányók körüli kitelepítés (l. legutóbbi Merapi kitörés esete), a Tambora esetében most sokan még akkor sem akarnak visszatérni otthonukba, amikor a hatóságok erre engedélyt adtak!
Összefoglalva, a jelenlegi események, a rendelkezésre álló adatok semmiképpen nem mutatják azt, hogy a Tamborának hamarosan az 1815-ös működéséhez hasonló kitörése lesz! Egy Tambora-méretű kitöréshez sokkal hosszabb idejű szunnyadás szükséges, a vulkán alatt felhalmozódó magma belső feszítő nyomása pedig a mai műszerekkel jól követhető lenne.
Azt is le kell azonban szögeznem, hogy az 1815-ös Tambora kitöréshez hasonló nagyságú vulkáni működés nincs kizárva a jövőben (erre a számítások szerint a következő évszázadban kb. 20% esély van, ami nem kevés...), ez viszont minden bizonnyal máshol fog bekövetkezni és nem újra a Tamborán. Hogy hol, nehéz megmondani! Azt hogy az milyen következményekkel járhat, azt viszont ismerjük, az modellezhető a jövőre is. Ezzel kell tehát foglalkozni, ahogy azt a leedsi egyetem munkatársai is tették egy Laki-nagyságú kitörés mai Európára gyakorolt hatásának elemzésével. Evvel egy következő bejegyzésben foglalkozunk!

Vulkánhírek a világ minden tájáról

Balázs: 09/05 21:30

Kedves Olvasóink!

Csütörtökön lesz a II. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés, amelyen a Vulkanológiai Csoport apraja-nagyja tart majd előadást, így a héten kevés időnk lesz bejegyzéseket írni. De megjegyzések formájában majd igyekszünk válaszolni a kérdésekre vagy közölni a fontosabb híreket. Aki egy érdekes hírre bukkan az bátran írja be a megjegyzések közé, hiszen nekünk is kevesebb időnk lesz a híreket olvasni, keresni.
Ne feledjék, hogy már 7 nap eltelt az Etna legutóbbi kitörése óta. Egyelőre minden csendes, de ha a vulkán tartja a lépést, akkor 2-3 nap múlva ismét jöhet az újabb lávaszökőkút.
Végül még egy vulkánhír mára. Az OVSICORI augusztus 31-én tette közzé a Poas-ról szóló nagyszerű képekkel tarkított jelentését, amelyben a tűzhányó elmúlt félévi működését foglalják össze. Ehhez kapcsolóan egy videót is készítettek:

Videó összefoglaló a Poas elmúlt félévi működéséről. Készített: OVSICORI

Frissítés: Tomi (hétfő, 9:45)

A csendes-óceáni tűzgyűrű egyik gyöngyszeme, a szinte megállás nélkül működő Sakura-Jima ismét nagyszerű kitöréssel örvendeztetett meg bennünket. Az alábbi felvételt TwoCandlesticks tette közzé, helyi idő szerint szeptember 4-én hajnalban készült:




Eredeti bejegyzés: Balázs (szombat, 20:20)

Stromboli-típusú kitörés a Batu Tara tűzhányón (2011.08.18.). A fotót készítette: Martin Rietze. A kép forrása: itt.

Az elmúlt hét legfontosabb vulkánhíreit, történéseit ismét elolvashatják a Smithsoniain Intézet heti rendszerességgel megjelenő írásában. Ezért nem is szeretném magyarul megismételni az ott leírtakat, inkább kiemelnék néhány hírt, amelyek véleményem szerint a legizgalmasabbak.
Az intézet által közölt interaktív térképen láthatjuk, hogy a Csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén volt a legtöbb történés, kitörés, fokozódó nyugtalanság. Ezek közül szerintem a legizgalmasabb a Tamborán /videó/ (igen, az a Tambora) zajló, fokozódó szeizmikus aktivitásról és erősödő fumarola tevékenységről szóló hír (A Tamborán zajló eseményekről és a várható történésekről egy külön bejegyzésben Évi számolt be). Egy másik érdekes hír a Flores-szigeteki Ranakahról érkezett. Egyelőre a Tamborához hasonlóan itt is fokozódó szeizmikus és fumarola tevékenység miatt kellett emelni a készültségi szintet. Izgalmassá az teszi a dolgot, hogy szinte semmit nem tudunk a tűzhányóról. Annyi bizonyos, hogy 1987-ben egy VEI 3-as kitörése volt, amely során evakuálni kellett a környékbelieket. A kitörést heves robbanások, lávadóm kitüremkedés, piroklaszt árak kísérték. Ezután 4 évvel volt egy kisebb robbanásos kitörés, de a tűzhányó azóta csendes. A '87-es aktivitást megelőzően azonban nem volt (nem ismert) kitörése a történelmi időkben. A Ranakah vulkán a szintén kevéssé ismert Poco Leok kaldera peremén található, egy sor lávadóm társaságában. Az 1987-es kitörés során képződött lávadómot Anak Ranakah-nak nevezik. A hiányos ismeretek miatt nehéz megmondani tehát, hogy mi várható a Ranakah esetében. Nem kizárt, hogy újabb lávadómkitörés következik majd, de az is elképzelhető, hogy a magmakamra szintjén megáll a folyamat.

View Larger Map

Az Anak Ranakah lávadóm a ggFöldben.

Még egy Indonéz vulkánról szeretnék említést tenni. A Batu Tararól szinte hetente jönnek a hírek, hogy néhány km magas hamufelhő tört fel a tűzhányó kráteréből. A vulkáni működésben továbbra sincs változás. Néhány vulkánfotográfus jóvoltából azonban most gyönyörű felvételeken láthatjuk az indonéz Stromboliként is emlegetett vulkán tűzijátékszerű kitöréseit (augusztus 16-22. között).

A Csendes-óceán középső részén található hawaii-szigeteki Kilauea mindig szolgál érdekességgel. A Pu'u'O'o kráteraljazatának beszakadását követően hamar visszaállt az azt megelőző állapot, mintha mi sem történt volna. A láva "visszatért" a Pu'u'O'o kráterébe, ahol újra egy lávatavat formált. A Kilauea csúcskráterében pedig ismét magas a lávató szintje. A tilt méter adatai pedig újra felpúposodást jeleznek, ami alapján friss magma nyomul a magmatározóba.

A videó webkamera felvételekből készült a Pu'u'O'o friss lávataváról augusztus 29-31. között. Különleges látvány nyújt, ahogy a számtalan túlcsordulás közben kialakuló lávafolyás kígyózik minden irányba a kráteraljzaton. A videó forrás: itt.

Kis intenzitással, de folytatódik a Puyehue Cordon Caulle kitörése Chile-ben. Az elmúlt héten erőteljes fumarola tevékenység és időnként erőteljes robbanások történtek a tűzhányón. A legutóbbi nagyszerű NASA felvételen látható, hogy a kitörési felhő továbbra is több száz kilométer távolságba sodródik a krátertől. Egy augusztus közepén készült közeli felvételen pedig megfigyelhető, hogy egy kiterjedt lávafolyás is képződött a kitörés során:

A Puyehue kitörés 2011. 08. 18-án. A képen az 1960-as kitörés krátere és lávafolyása is látszik. A felvételt a NASA EO-1 ALI műholdja segítségével készítette Jesse Allen és Robert Simon, felhasználva a NASA EO-1 csapat adatait. Az eredeti kép: itt.

Végül néhány szó Európáról. Az elmúlt hetekben-hónapokban az európai vulkánhírek az olasz tűzhányókról szóltak/szólnak. Ez nem is meglepő, hiszen megnyitva például az INGV-Catania (Osservatorio Etneo) augusztusi jelentését láthatjuk, hogy az Etna és a Stromboli is szépen dolgozik. Az Etna kitöréseit(videó) folyamatosan követjük itt a blogon is. A Stromboli-ról azonban jóval kevesebb szó esik, (Miért is lenne érdekes egy olyan vulkán, amelyen naponta akár egy tucat kitörés vagy még több is előfordul. Természetesen most csak ironizálok. Talán nem feltétlenül hiba, ha az ilyen permanensen működő vulkánoknál csak a működésükben bekövetkező változásokról írunk és nem a napi rutinjukról.) pedig ezen a vulkánon is zajlanak az események. Az elmúlt hónapban egyértelműen fokozódott a vulkáni működés. A kitörések erőteljesebbek és időnként kráteren belüli lávafolyások is kialakultak. Tehát érdemes mostanában figyelni a Strombolit a webkamerákon keresztül és talán sikerül elkapni egy-egy szebb kitörést (például egy ilyet).

Tűzijátékszerű kitörés és lávafolyás a Stromboli kráterteraszán található kisebb salakkúpon (2011. 08. 11-12.). A képet készítette Gijs de Reijke. Az eredeti kép: itt.

Ha már Európában "járunk" akkor érdemes említést tenni egy régebbi, de izgalmas eseményről. Júliusban egy expedíciót szerveztek a Grímsvötnre. A cél a tavaszi kitörés anyagának terepi feldolgozása volt. John Stevenson, az egyik résztvevő 3 részes blog bejegyzésben írt a terepi munkáról (1,2,3).

Nyugtalanság jelei az indonéz Tambora tűzhányón!

A szicíliai Etna újabb, 12. paroximális kitörése után most ugorjunk egy sokkal távolibb területre, a vulkánokban bővelkedő Indonéziába! Az Indonéz Vulkanológiai Intézet 2011. augusztus 30-án, kedden zöldről (nyugalmi állapot) sárgára (készültségi állapot) emelte a riasztási fokozatot Indonézia egyik leghíresebb tűzhányóján, a Tamborán (mely Sumbawa szigetén található). A tűzhányó nevét említve valószínűleg minden vulkánkedvelőnek az 1815-ös Tambora kitörés jut eszébe, mely a történelmi idők legnagyobb vulkánkitöréseként ismert. Ez a VEI=7-es erősségű kitörés (a vulkáni hamufelhő magassága>25 km) olyan sok kén-dioxidot juttatott a sztratoszférába, hogy globális lehűlés következett be (a globális átlaghőmérséklet 0,3-0,7 Celsius fokot csökkent a következő évben), és az 1816-os év "a nyár nélküli évként" vonult be a történelembe az egész Földön. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az 1815-ös nagy kitörés óta a Tamborának még legalább 3 kisebb kitörése volt, melyek nagysága VEI=0-2 volt.

Bal oldali kép: műholdfelvétel a Tambora tűzhányó 6 km széles, 1250 m mély kalderájáról, mely az 1815-ös VEI=7-es kitörés eredménye (a kép forrása); jobb oldali kép: a vulkán kalderájának belseje (a kép forrása).

Az idei évben a helyi vulkanológiai intézet jelentései szerint április óta időszakos földrengésrajok detektálhatók a tűzhányón, augusztus végén pedig nőtt a gyakorisága a sekély, vulkanotektonikus földrengéseknek, illetve a földremegések (tremor) intenzitásában is növekedést tapasztaltak. Ezek mellett fehér gőzfelhőket is megfigyeltek a vulkán kalderájában, melyek több 10 m magasságba emelkedtek. Ezen események azt jelezhetik, hogy a tűzhányó a közeljövőben újra aktivizálhatja magát, azonban valószínűleg csak egy kisebb robbanásos kitörés vagy lávafolyások, lávadómok kialakulása várható (VEI=0-2-es erősségű, hasonlóan az 1819-ben, 1880-ban és 1967-ben történt eseményekhez), és nem egy jelentős, az 1815-ös kitöréshez hasonlítható. Mindenesetre érdemes szemmel tartani a tűzhányót!