Idén van a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörésének a 200. évfordulója. A Tambora 1815. április 5-i, majd április 10-i kettős kitörése megrengette az egész világot. Ehhez a vulkáni működéshez kapcsolódik a legnagyobb számú halálos áldozat (>70 ezer), de ha figyelembe vesszük azt is, hogy a következő években milyen súlyos közvetett következményei voltak, akkor nincs kizárva, hogy a vulkánkitörés miatt akár 1 millió körüli ember halt meg a Földön! Innentől kezdve pedig el kell gondolkodnunk sok mindenen! Tudjuk azt, hogy a történelmi időkben voltak hasonló nagy vulkáni események és vélhetően azok is megrázták a világot. Nincs kétség afelől, hogy a jövőben is lesz ilyen esemény, a kérdés csak az, hogy mikor?
Most még van idő átgondolni egy ilyen esemény következményeit, talán valamit előre is lehet készülni és erre jó alkalmat ad ez a 200 éves évforduló. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport is fontosnak tartja, hogy ebben az évben fókuszban legyen ez az esemény és bemutassuk hatásait is. Április első napjaiban e gondolat jegyében sugároz az OzoneNetwork műsora egy egy órás riportot, amelyben a történelmi idők nagy vulkánkitöréseit veszi sorra. Április 7. és 10. között pedig ott leszünk Bernben, a Tambora évforduló kapcsán rendezett, nagyon sok aspektust elemző konferencián, ahol bemutatjuk azt, hogy milyen hatással volt a Tambora kitörése a Kárpát-medencében élőkre. Van tehát mit mondanunk és a következő időszakban több blog bejegyzést is a Tambora kitörés körülményeinek és hatásainak szenteljük.
Először magával a vulkánkitöréssel, annak előzményeivel foglalkozunk.
A Tambora az indonéz szigetvilág keleti felén található, a Flores-tengerrel körülvett Sumbawa szigetén, a Sanggar félszigeten. Egykor 4300 méter tengerszint feletti magasságba emelkedett és abban az időben úgy gondolták, hogy már egy inaktív tűzhányó. A közelben található a Rinjani kaldera, ami akkor szintén csendes volt és csak jó 600 éves szunnyadás után, az 1840-es években kezdett el újra működni. Előtte, vélhetően itt zajlott a történelmi idők egy másik hatalmas kitörése, 1257-ben. Az a kitörés legalább akkora lehetett, mint a Tamboráé 1815-ben és az is több mint ezer éves szünet után következett be! Két hatalmas vulkán, két időzített bomba, ami jó 600 év különbséggel robbant fel... Mindezek alapján kaphatjuk az első figyelmeztetést: "Ne higgy a békésen alvó vulkánoknak, ha felébrednek, nagyon mérgesek lehetnek!"
A Tambora 1815-ös kitörése előtt jelentős politikai változások voltak az indonéz szigetvilágban. Jáva szigete a hosszú holland fennhatóság után brit kézbe került és Stamford Rafflest nevezték ki kormányzónak. A helyzet ettől még nem normalizálódott sőt továbbra is puskaporos volt a hangulat. 1812-ben mindeközben megmozdult a tűzhányó, földrengések követték egymást, sőt kisebb-nagyobb kürtőtisztító kitörések is zajlottak. A vulkán azonban távol volt, a feléledés nem okozott nagy megrökönyödést. A magma ekkor már rajtra készen állt, jóllehet a mélyben már több száz éve készült erre a pillanatra. A vulkán alatti magmakamra valószínűleg már az előző kitörés óta duzzadt, újabb és újabb magmacsomagok érkeztek a földköpenyből és növelték a magmatározó térfogatát. Vélhetően ennek is voltak jelei, de akkor ezt még nem fogták műszerek.
1815. április 5. szerdai napja is úgy kezdődött, mint a már megszokott napok. Kisebb rengések érezhetőek voltak, de ez már 3 éve így volt, az emberek megszokták az ezzel együttélést. Már lement a nap, beesteledett, amikor hatalmas hangrobajjal tört ki a vulkán. Raffles a jávai Batáviában (a mai Jakarta) a következőket jegyezte le: "Úgy tűnt, mintha távoli ágyúdörrenések volnának. Yogjakartából egy katonai csapatot küldtek ki, hogy ellenőrizzék vajon nem felkelők indultak hadba, Sulawesi tengerparti kikötőjéből pedig a Benares hadihajó indult el, hogy a vélelmezett kalózhajók ellen felvegye a küzdelmet." A robbanások hangerejét jelzi, hogy Batavia 1200 km távolságban volt a tűzhányótól! Másnap reggel azonban megérkezett a vulkáni hamu és nem volt kétség afelől, hogy valahol egy tűzhányó tört ki. Raffles gyanúja a Marapi, a Kloot vagy a Bromo vulkánok felé irányult. A közelben lévő Benares hajó kapitánya azonban tisztázta a helyzetet: a Tambora tört ki. Az esemény nem volt hosszú, nem tartott tovább két óránál, azonban ez idő alatt 33 km magasra emelkedett a hamufelhő, másodpercenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre!
A vulkán közelében élő emberek a helyi hatóság vezetőjéhez fordultak segítségért, aki megígérte, hogy április 9-re kiküld valakit a helyszínre. A vulkán környékén lakók közben igyekeztek eltakarítani a hamuüledéket házaikról, földjükről. Április 10-én, este 7 óra tájban is végeztek már munkájukkal, amikor öt napos szünet után újra eldörrent a tűzhányó. A 3 órán tartó kitörés még az előzőnél is intenzívebb volt, a kitörési felhő több mint 40 km magasba emelkedett! Az eseményekről Owen Philipps tábornok számolt be, akit Raffles küldött a helyszínre az első kitörés után: " úgy tűnt, mintha a teljes hegy lángokba borulna, majd heves forgószelek indultak el". Nyolc óra körül a kitörési oszlop részben összeomlott és a környéken, a Philipps által forgószélnek említett, mindent elsodró piroklaszt-ár zúdult végig. Több falu nyomtalanul eltűnt. A kataklizma 3-4 napon keresztül tartott, miközben 50 köbkilométer magma, azaz több mint 100 köbkilométer vulkáni anyag jutott a felszínre. A piroklaszt-árakból további, magasra gomolygó vulkáni hamufelhő emelkedett fel, a környékre 4 napon keresztül éjjel-nappali sötétség ült. A hamueső pedig csak hullott és hullott és mindent betakart, a házak födémjei beszakadtak... A hamutakaró befedte a termőföldeket, nem volt élelem, az életben maradt lakosok mozdulni sem tudtak. Közel 100 ezren haltak meg a vulkán közelében... A következmények pedig túlmutattak Sumbawa szigetén, a vulkánkitörés több éves szenvedést hozott az egész Földön... Már az 1815-ös évek előtti esztendők is meglehetősen hűvösek, zordabbak voltak a szokottnál. Ebben egy 1808-as sokáig ismeretlen eredetű vulkánkitörés játszhatta a szerepet. Erre a Tambora 1815-as kitörése egy újabb lapot dobott... A részletekről további blogbejegyzésekben számolunk majd be!
Most még van idő átgondolni egy ilyen esemény következményeit, talán valamit előre is lehet készülni és erre jó alkalmat ad ez a 200 éves évforduló. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport is fontosnak tartja, hogy ebben az évben fókuszban legyen ez az esemény és bemutassuk hatásait is. Április első napjaiban e gondolat jegyében sugároz az OzoneNetwork műsora egy egy órás riportot, amelyben a történelmi idők nagy vulkánkitöréseit veszi sorra. Április 7. és 10. között pedig ott leszünk Bernben, a Tambora évforduló kapcsán rendezett, nagyon sok aspektust elemző konferencián, ahol bemutatjuk azt, hogy milyen hatással volt a Tambora kitörése a Kárpát-medencében élőkre. Van tehát mit mondanunk és a következő időszakban több blog bejegyzést is a Tambora kitörés körülményeinek és hatásainak szenteljük.
 |
 |
A Tambora földrajzi elhelyezkedése és 6 km széles krátere (Fotó: Nick Hughes)
Először magával a vulkánkitöréssel, annak előzményeivel foglalkozunk.
A Tambora az indonéz szigetvilág keleti felén található, a Flores-tengerrel körülvett Sumbawa szigetén, a Sanggar félszigeten. Egykor 4300 méter tengerszint feletti magasságba emelkedett és abban az időben úgy gondolták, hogy már egy inaktív tűzhányó. A közelben található a Rinjani kaldera, ami akkor szintén csendes volt és csak jó 600 éves szunnyadás után, az 1840-es években kezdett el újra működni. Előtte, vélhetően itt zajlott a történelmi idők egy másik hatalmas kitörése, 1257-ben. Az a kitörés legalább akkora lehetett, mint a Tamboráé 1815-ben és az is több mint ezer éves szünet után következett be! Két hatalmas vulkán, két időzített bomba, ami jó 600 év különbséggel robbant fel... Mindezek alapján kaphatjuk az első figyelmeztetést: "Ne higgy a békésen alvó vulkánoknak, ha felébrednek, nagyon mérgesek lehetnek!"
A Tambora 1815-ös kitörése előtt jelentős politikai változások voltak az indonéz szigetvilágban. Jáva szigete a hosszú holland fennhatóság után brit kézbe került és Stamford Rafflest nevezték ki kormányzónak. A helyzet ettől még nem normalizálódott sőt továbbra is puskaporos volt a hangulat. 1812-ben mindeközben megmozdult a tűzhányó, földrengések követték egymást, sőt kisebb-nagyobb kürtőtisztító kitörések is zajlottak. A vulkán azonban távol volt, a feléledés nem okozott nagy megrökönyödést. A magma ekkor már rajtra készen állt, jóllehet a mélyben már több száz éve készült erre a pillanatra. A vulkán alatti magmakamra valószínűleg már az előző kitörés óta duzzadt, újabb és újabb magmacsomagok érkeztek a földköpenyből és növelték a magmatározó térfogatát. Vélhetően ennek is voltak jelei, de akkor ezt még nem fogták műszerek.
 |
A Tambora kitörése festményen (ismeretlen szerző)
1815. április 5. szerdai napja is úgy kezdődött, mint a már megszokott napok. Kisebb rengések érezhetőek voltak, de ez már 3 éve így volt, az emberek megszokták az ezzel együttélést. Már lement a nap, beesteledett, amikor hatalmas hangrobajjal tört ki a vulkán. Raffles a jávai Batáviában (a mai Jakarta) a következőket jegyezte le: "Úgy tűnt, mintha távoli ágyúdörrenések volnának. Yogjakartából egy katonai csapatot küldtek ki, hogy ellenőrizzék vajon nem felkelők indultak hadba, Sulawesi tengerparti kikötőjéből pedig a Benares hadihajó indult el, hogy a vélelmezett kalózhajók ellen felvegye a küzdelmet." A robbanások hangerejét jelzi, hogy Batavia 1200 km távolságban volt a tűzhányótól! Másnap reggel azonban megérkezett a vulkáni hamu és nem volt kétség afelől, hogy valahol egy tűzhányó tört ki. Raffles gyanúja a Marapi, a Kloot vagy a Bromo vulkánok felé irányult. A közelben lévő Benares hajó kapitánya azonban tisztázta a helyzetet: a Tambora tört ki. Az esemény nem volt hosszú, nem tartott tovább két óránál, azonban ez idő alatt 33 km magasra emelkedett a hamufelhő, másodpercenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre!
 |
 |
A Tambora két nagy kitörésének üledékei a krátertől 25 km-re, Gambahban (forrás: Sigurdsson és Carey, Bulletin of Volcanology, 1989) és a hamuüledék vastagság térképe (forrás: wikipedia Sigurdsson és Carey munkája alapján)
A vulkán közelében élő emberek a helyi hatóság vezetőjéhez fordultak segítségért, aki megígérte, hogy április 9-re kiküld valakit a helyszínre. A vulkán környékén lakók közben igyekeztek eltakarítani a hamuüledéket házaikról, földjükről. Április 10-én, este 7 óra tájban is végeztek már munkájukkal, amikor öt napos szünet után újra eldörrent a tűzhányó. A 3 órán tartó kitörés még az előzőnél is intenzívebb volt, a kitörési felhő több mint 40 km magasba emelkedett! Az eseményekről Owen Philipps tábornok számolt be, akit Raffles küldött a helyszínre az első kitörés után: " úgy tűnt, mintha a teljes hegy lángokba borulna, majd heves forgószelek indultak el". Nyolc óra körül a kitörési oszlop részben összeomlott és a környéken, a Philipps által forgószélnek említett, mindent elsodró piroklaszt-ár zúdult végig. Több falu nyomtalanul eltűnt. A kataklizma 3-4 napon keresztül tartott, miközben 50 köbkilométer magma, azaz több mint 100 köbkilométer vulkáni anyag jutott a felszínre. A piroklaszt-árakból további, magasra gomolygó vulkáni hamufelhő emelkedett fel, a környékre 4 napon keresztül éjjel-nappali sötétség ült. A hamueső pedig csak hullott és hullott és mindent betakart, a házak födémjei beszakadtak... A hamutakaró befedte a termőföldeket, nem volt élelem, az életben maradt lakosok mozdulni sem tudtak. Közel 100 ezren haltak meg a vulkán közelében... A következmények pedig túlmutattak Sumbawa szigetén, a vulkánkitörés több éves szenvedést hozott az egész Földön... Már az 1815-ös évek előtti esztendők is meglehetősen hűvösek, zordabbak voltak a szokottnál. Ebben egy 1808-as sokáig ismeretlen eredetű vulkánkitörés játszhatta a szerepet. Erre a Tambora 1815-as kitörése egy újabb lapot dobott... A részletekről további blogbejegyzésekben számolunk majd be!
 |
 |
A Tambora krátere (fotó: Wolfgang Piecha) és az "indonéz pompeji" (fotó: Rik Stoetman)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése