A közelmúltban érdekes dokumentumok kerültek elő (köszönet Bart Krawczyknak) mutatva, hogy miképpen igyekeztek félelmet nem ismerő, a tudományért a vakmerőséget is vállaló emberek működő vulkán kráterébe lejutni több mint 100 évvel ezelőtt. Érdekes volt olvasni a Popular Science 1933. áprilisi számát már csak azért is, mert bár a közlés szerint egy francia mérnök a szerző, neve alapján, Arpad Kirner, azonban kétségtelen a magyar származás. Ezt megerősítik korabeli újsághírek is, mint például a Colonist 1914. június 11-i, valamint a Oamaru Mail 1914. június 5-i száma is. Sajnos, azonban ennél többet nem sikerült megtudni Kirner életéről. Mindenesetre ismét egy érdekes magyar vonatkozás a vulkanológia korai történetéből (l. pl. a Mt. Pelée kitöréséhez igyekvő Angelo Heilprin, amerikai vulkanológus, aki Sátoraljaújhelyen született 1853-ban, Heilprin Mihály gyermekeként - róla hosszasan olvashatunk a Vulkánok c. könyvemben, vagy például Ernesto Emanuele Oblieght, azaz Oblieght Ernő mérnök, akinek kezdeményezésére és kivitelező munkájának eredményeként épült meg a Vezúvra felvezető 'Funicula')!
Kirner nem sokkal az olasz Malladra után ereszkedett egy aktív vulkán kráterébe. Malladra, a Vezúv Obszervatórium professzora, 1912. tavaszán a Vezúv kráterébe merészkedett le, Kirner pedig a Strombolit választotta. "Egy vékony azbeszt kötélen lógtam, alattam a fortyogó láva és gomolygó gázok... lógtam a kötél végén, majd leereszkedtem a mintegy 250 méter mélyen lévő vulkán torkába" - írta később élményeit Kirner. Fejét acél sisak, testét azbeszt öltözet védte. Az azbeszt kötelet egy csigára erősítette a kráter peremén, hogy az ne szakadjon el az éles köveken. Kirner mindenre felkészült. Az azbeszt kötélre egy huzalt is erősített, ami a fején lévő elektromos lámpát működtette. Ahogy leérkezett, megvizsgálta a körülötte lévő színgazdag kőzeteket, majd rögtön átvillant az agyán "vajon elég erős az azbeszt kötél, vissza tudok majd jutni ebből a pokolból?". De folytatta munkáját, amiért jött, hőmérsékletet mért (több mint 100 Celsius fokot), megfigyeléseket tett. "A körülöttem lévő levegő hőmérséklete vagy 40 fok volt, telve volt mérgező, kénes gázokkal". Kirner azonban erre is felkészült, hátán oxigén palack volt. Közben a tűzhányó torkából időszakosan izzó lávacafatok törtek ki. A robbanásos kitörések közötti időben Kirner a kürtőhöz rohant és benézett az izzó magmával kitöltött üregbe: "...mit láttam? A gázok és gőzök felhője alatt izzó lávatenger hullámzott, fortyogott". Majd hirtelen emelkedni kezdett a szintje és menekülni kellett a kürtő közeléből, mert jött a következő robbanásos kitörés. Kirner három órát töltött a kráterben, gáz- és kőzetmintákat gyűjtött, valamint felvételeket készített fényképezőgépével. Teljesen kimerülve küldte a fényjelzést társainak, hogy húzzák fel. Az oxigén már elfogyott palackjából és kénes levegőtől fulladozva ért fel.
Nem sokkal később Kirner visszatért a Strombolihoz, ahová barátja Paul Muster kísérte el. A Sciara del Fuoco lejtőjéhez igyekeztek, ahol izzó lávadarabok zúdultak alá a tengerbe. Ez alkalommal két, teljes testüket védő, henger alakú acélpáncélt viseltek és egy filmfelvevő kamerával készítettek felvételeket. Miközben társa egy érdekes kőzetdarabot igyekezett begyűjteni, a meredek oldalon megindult egy izzó kőzetfolyam pontosan feléjük. Menekültek ahogy tudtak, nehéz acélöltözetüket ledobták magukról és rohantak lefelé. A veszélyes kalandot kisebb zúzódásokkal ugyan, de megúszták... E látogatásról csupán néhány felvétel maradt fenn, mint az alábbi film összeállításának elején (köszönet Tobias Luschnernek a videofelvétel megosztásáért!):
 |
 |
Árpád Kirner a Stromboli tűzhányón 1914-ben és az erről szóló 1933-ban megjelent írás a Popular Science magazinban
Kirner nem sokkal az olasz Malladra után ereszkedett egy aktív vulkán kráterébe. Malladra, a Vezúv Obszervatórium professzora, 1912. tavaszán a Vezúv kráterébe merészkedett le, Kirner pedig a Strombolit választotta. "Egy vékony azbeszt kötélen lógtam, alattam a fortyogó láva és gomolygó gázok... lógtam a kötél végén, majd leereszkedtem a mintegy 250 méter mélyen lévő vulkán torkába" - írta később élményeit Kirner. Fejét acél sisak, testét azbeszt öltözet védte. Az azbeszt kötelet egy csigára erősítette a kráter peremén, hogy az ne szakadjon el az éles köveken. Kirner mindenre felkészült. Az azbeszt kötélre egy huzalt is erősített, ami a fején lévő elektromos lámpát működtette. Ahogy leérkezett, megvizsgálta a körülötte lévő színgazdag kőzeteket, majd rögtön átvillant az agyán "vajon elég erős az azbeszt kötél, vissza tudok majd jutni ebből a pokolból?". De folytatta munkáját, amiért jött, hőmérsékletet mért (több mint 100 Celsius fokot), megfigyeléseket tett. "A körülöttem lévő levegő hőmérséklete vagy 40 fok volt, telve volt mérgező, kénes gázokkal". Kirner azonban erre is felkészült, hátán oxigén palack volt. Közben a tűzhányó torkából időszakosan izzó lávacafatok törtek ki. A robbanásos kitörések közötti időben Kirner a kürtőhöz rohant és benézett az izzó magmával kitöltött üregbe: "...mit láttam? A gázok és gőzök felhője alatt izzó lávatenger hullámzott, fortyogott". Majd hirtelen emelkedni kezdett a szintje és menekülni kellett a kürtő közeléből, mert jött a következő robbanásos kitörés. Kirner három órát töltött a kráterben, gáz- és kőzetmintákat gyűjtött, valamint felvételeket készített fényképezőgépével. Teljesen kimerülve küldte a fényjelzést társainak, hogy húzzák fel. Az oxigén már elfogyott palackjából és kénes levegőtől fulladozva ért fel.
 |
 |
Árpád Kirner első útja a Stromboli kráterébe, majd barátjával Paul Musterrel a Sciara del Fuoco lejtőjén
Nem sokkal később Kirner visszatért a Strombolihoz, ahová barátja Paul Muster kísérte el. A Sciara del Fuoco lejtőjéhez igyekeztek, ahol izzó lávadarabok zúdultak alá a tengerbe. Ez alkalommal két, teljes testüket védő, henger alakú acélpáncélt viseltek és egy filmfelvevő kamerával készítettek felvételeket. Miközben társa egy érdekes kőzetdarabot igyekezett begyűjteni, a meredek oldalon megindult egy izzó kőzetfolyam pontosan feléjük. Menekültek ahogy tudtak, nehéz acélöltözetüket ledobták magukról és rohantak lefelé. A veszélyes kalandot kisebb zúzódásokkal ugyan, de megúszták... E látogatásról csupán néhány felvétel maradt fenn, mint az alábbi film összeállításának elején (köszönet Tobias Luschnernek a videofelvétel megosztásáért!):
Anfänge der Vulkanologie from Tobias Luschner on Vimeo. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése