A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stromboli-típusú kitörés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stromboli-típusú kitörés. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 14., csütörtök

Újra kitörésben az Etna

Frissítés (2015.05.15. 14:40)

"A vulkáni működés ünnepe!" - állítja Boris Behncke, a cataniai INGV Osservatorio Etneo munkatársa, amikor az Etna működésbe lép. Az alábbi képek alapján nem lehet kétségünk efelől, hiszen az Etna a vulkáni kitörések minden szépségét felvonultatja! A vulkánkitörés jelenleg is tart, az Új Délkeleti kráter kpján több kürtőből is nagy dörrenésekkel zajlanak a robbanásos kitörések, miközben a kúp oldalában felnyílt hasadékból már több mint 2 kilométer távolságba jutott el a vékony lávafolyam. A láva a Valle del Bove völgyében halad már lefelé és káprázatos színjátékkal tette az éjszakát felejthetetlenné. A vulkánkitörés helyszíne, a csúcsi kráterterület le van zárva, de bőven vannak kilátó pontok, ahol ilyenkor fotósok tucatjai vernek tanyát és készítik a szebbnél szebb felvételeket. Közben a webkamerákon is követhetők az események, hacsak nem ül meg felhő az Etna csúcsán. Tegnap este friss hó is hullott a kitörések közben. A mai nap érdekessége, hogy volt egy idő, amikor két kráter is egyszerre működött, a fiatal Új Délkeleti Kráter sikerét látva a Bocca Nuova kráterében is volt egy kisebb robbanásos kitörés. A földremegés amplitúdó még mindig magas, a hétvégén vélhetően magasra szökik a vulkánturizmus Szicíliában!
A vulkáni működés ünnepe! - Kitörésben az Etna május 14. éjszakáján. Fotók: Alessandro Lo Piccolo, Giovanni Puglionisi, Guiseppe Distefano, Fabio Caltabiano



Eredeti bejegyzés:

Ismét kitörésben a szicíliai Etna! Utoljára február elején csordogált lefelé izzó lávafolyam a vulkán oldalán, azóta csak időszakos kisebb robbanásos kitörések játszódtak a csúcskráterek valamelyikében. A bő három hónapos pihenő jót tett a tűzhányónak. Május első napjaiban egyre sekélyebb mélységből kiinduló földremegés jelek érkeztek, ami arra utalt, hogy elindult egy magmatömeg a felszín felé. Május 12-én, nagyjából egy hét alatt már az is körvonalazódott, hogy a magma az Új-Délkeleti kráterhez közelít és ekkor már meg is indultak az első kisebb robbanásos kitörések. Május 13-án a stromboli-típusú robbanásos kitörések már hevesebbé váltak, estére pedig egy hasadék nyílt a vulkáni kúp keleti oldalában. Ezt követően egy vékony lávafolyam indult el lefelé. A vulkáni működés jelenleg is tart, a földremegés folyamatos, amplitúdója jelenleg is magas. A kitörés jellege nagyon hasonló a 3 hónappal ezelőtti kitöréshez.
Az Etna alatti földremegés fészekmélységének változása május 4. (baloldali ábra) ás május 12. (jobboldali ábra) között. Forrás: Boris Behncke

Életképek az Etna május 12-én kezdődött vulkáni kitöréséről: stromboli-típusú lávatűzijáték kitörések, majd az oldalán megnyílt vulkáni kúpból is folyik a láva. Fotók: Dario Lo Scavo (fent) és Alessandro Lo Piccolo (lent)


A vulkáni kitörés a RadioStudio Italia webkameráján keresztül követhető.

Inferno - Friss webkamera képek

Best Blogger Tips

2014. szeptember 8., hétfő

Kitörések a Föld túloldalán - Rabaul és Kilauea

Nem csak Izlandon zajlanak kitörések! A Csendes-óceán két távoli szigetén, Új-Britannián és Hawaiin sem unatkoznak a vulkanológusok.
A Rabaul kaldera Tavurvur kúpja rendkívül aktív. Az alábbi felvétel augusztus 29-én készült egy hajóról. A rövid filmen egy vulcanói kitörés látható. Jól megfigyelhető az általa keltett lökéshullám, ami szó szerint elsöpri a felhőket a hegy körül.

Az eseményt követően a közeli Rabaul város lakosságát felszólították, hogy maradjanak a házaikban, vagy hagyják el a várost. Francis Bakare, Kokopoi lakos a Radio New Zealand International-nek beszámolt a vulkán által kihajított bombákról és a hamufelhőről, ami beborította Rabaul várost és környezetét. Közölte továbbá, hogy számos szántóföldet is elpusztított a kitörés és hogy a korábbi utasításokkal szemben a hatóságok felszólították a rabauliakat, hogy költözzenek Kokopo faluba, vagy más, biztonságos helyre.

A kitörés nem sokkal az első robbanás után átváltott heves, stromboli-típusúba, ez látható a következő videón is:



A NewsCom-on emellett nagyszerű fényképeket is láthatunk a kitörésről.

Néhány ezer kilométerrel északkeletre, Hawaii szigetén egy lávafolyás egy kisebb házcsoportot fenyeget. A USGS azután emelte a Kilaueá-n a készültségi szintet a legmagasabbra, miután a június 27-i lávafolyás nagyon közel került a vulkán lejtőjén lévő házakhoz és továbbra is feléjük tart. A még mindig aktív lávafolyás már 13.2 km-t tett meg szeptember 7-ig. A láva jó része egy felszíni repedésben talált utat magának, így gyorsabban halad és lassabban hűl ki. Az USGS szerint 5-7 nap kell rá, hogy a mostani sebességével az 1,4 km-re lévő Wao Kele o Puna házaiig eljusson.


A Kilauea június 27-i lávafolyása
A házak felé tartó lávafolyásnak még kb. egy hétig tart, amíg a tisztásra ér 
A lávafolyás hosszan kipusztította az erdőt
További képeket tekinthetnek meg itt, a Hawaiinewsnow honlapján.

Best Blogger Tips

2014. augusztus 12., kedd

Stromboli és Etna: menni vagy távol maradni?

Az elmúlt napokban ismét a figyelem központjába került a két aktív olasz tűzhányó, az Etna és a Stromboli. Turistaszezon van, sokan látogatnak el a Föld e különleges helyszíneire, ahol életre szóló élményt adhat egy látványos lávatűzijátékkal, izzó lávafolyással zajló vulkáni működés. A tűzhányók azonban nem csak felejthetetlen látványt nyújtanak, tudni kell azt is, hogy veszélyesek, és nem lehet megmondani, hogy mikor következik be egy olyan kitörés, ami akár az érdeklődő turisták életét is veszélyezteti. Az Etna folyamatos, július eleje óta látványos, és „turistabarát” kitöréseket produkált, az elmúlt napokban azonban egy stílusváltás történt és még nem tudni, hogy ez milyen irányba viszi az eseményeket. Közben a figyelem az Eoli-szigetek egyik piciny tagjára, a Strombolira fordult és ide igyekeztek a cataniai INGV Etna Obszervatórium vulkanológus szakemberei is. Nem véletlenül, különleges események zajlottak az elmúlt napokban!
Tipikus, több mint 1500 éve folyamatosan zajló, stromboli-típusú lávatűzijáték kitörés. Fotó: Marco Fulle, VolcanoDiscovery

A Stromboli – a napokban megjelent híradásokkal szemben – nem hosszú idő (4 év) után tört ki újra, sőt! A Földközi-tenger világítótornyának nevezett vulkán idén áprilisa óta a szokottnál is hevesebb robbanásos kitöréseket produkál. Mindez a turisták legnagyobb örömére, akik bár már jó néhány éve nem kapaszkodhatnak fel a csúcsra helyi vezető nélkül és nem éjszakázhatnak fenn a tetőn, gyönyörködve a rendszeresen ismétlődő kitörésekben, mégis az aktív kürtőktől biztonságos távolságban, de kiváló rálátással elhelyezkedve élvezhetik a természet pompázatos folyamatait. Április óta a megszokott 15-25 perces időközök helyett gyakrabban és erőteljesebben zajlanak a tűzijátékszerű robbanásos kitörések. Ez az a vulkáni kitörés típus, amit a Stromboliról neveztek el, és amit nem más okoz, mint a kürtőcsatornát kitöltő magmában lassan feláramló és egyre növekvő gázbuborékok szétpukkadása. Ez a folyamat már több mint 1500 éve rendszeresen, ismétlődve történik a Strombolin.
A Stromboli megszokott életét azonban időszakonként más vulkáni kitörések is jellemzik. Ezek jóval veszélyesebbek az előbbiekben leírt stromboli-típusú kitöréseknél, amelyek esetében az izzó lávacafatok a kürtők közelében néhány tíz méter távolságban hullnak le, békés távolságban a szemlélődő turistaseregtől. E veszélyes, ritkább kitörések általában váratlanul történnek, hatalmas robbanással járnak, és a kitörési felhő akár néhány kilométer magasba is emelkedhet, miközben méteres kőzettömbök repülnek a csúcs több száz méteres körzetében, sőt egyesek a jó 2 kilométer távolságban lévő tengerparti településeket is elérhetik. Ez történt legutóbb 2003-ban, majd 2007-ben. Akkor, ezek a paroxizmálisnak nevezett kitörések szerencsére nem a turistaszezon kellős közepén zajlottak, így nem okoztak személyi sérüléseket. Azonban azóta is ott lebeg a potenciális veszély, mi lesz, ha mindez, akkor történik, amikor turisták ezrei tartózkodnak a szigeten? Menekülni nagyon nem lehet, hiszen egy kicsiny szigetről van szó…
Ritka, nagy erejű, heves robbanásos kitörés a Strombolin (2003-ban és 2007-ben történt ilyen kitörés). Fotó: Andreas Franssen

Az elmúlt hónapok és az elmúlt napok eseményei mindenesetre olyan történéseket mutattak, amik figyelmeztetőek! A szakemberek felidézik azokat a folyamatokat, amelyek a 2003-as és 2007-es paroxizmális kitöréseket előzték meg, és amelyek sok hasonlóságot mutattak, és amelyekhez a mostaniak is nagyon hasonlóak: a szokottnál intenzívebb lávatűzijáték kitörések (most a Strombolin április óta), majd hirtelen megszűnnek ezek a kitörések, és lávafolyam indul el a vulkán meredek oldalán (ez történt idén júniusban és júliusban, majd most augusztus elején). Kulcsmomentum a lávafolyások mennyisége. Az olasz vulkanológusok azt figyelték meg, hogy a nagy paroxizmális kitörések előtt kb. 4 millió köbméter magma anyag tört a felszínre. Ez hozzávetőleg megegyezik azzal a magma térfogattal, ami a vulkán alatt tárolódik. A nagy, heves robbanásos kitöréseket a tűzhányó alatt mélyebben elhelyezkedő, nagyobb gáztartalmú magma felszínre törése okozza. Ahogy ez a kb. 4 millió köbméter idősebb magma anyag a felszínre jut, következik a friss magma és benne a gázbuborékoktól felhabzott kőzetolvadék, ami a felszínközelbe érve hatalmas robbanással tódul a felszínre. A kérdés tehát az, hogy vajon most ennek az eseményláncnak a kellős közepén vagyunk-e? Van erre jó esély, hiszen augusztus 6 és 8 között meglehetősen intenzív lávafolyás zajlott, de nem lehet megjósolni azt, hogy ez valóban bekövetkezik-e és ha igen, azt végképp lehetetlen megmondani, hogy mikor! 2007-ben gyorsabb volt a magma feláramlása és a lávaöntő szakasz után jó 2 héttel bekövetkezett a paroxizmális, robbanásos kitörés, míg 2003-ban erre több mint 3 hónapot kellett várni. Itt van tehát a vulkáni kitörés előrejelzés nehézsége! Láthatóak bizonyos jelek, folyamatok, amik gyanúsak, amiből arra lehet következtetni, hogy akár egy erősebb kitörés is várható, de nem lehet megmondani azt, hogy ez pontosan mikor! A paroxizmális kitörések nagyon gyorsan zajlanak le, előtte nincsenek kézzel fogható, világos jelek!
Lávafolyás a Sciara del Fuoco lejtőjén Fotók: Angelo Cristaudo és Jason Bourne

Amikor a láva és a tengervíz találkozik: tipikus litorális robbanásos kitörés. Fotó: Boris Behncke


Mit lehet tanácsolni azoknak, akik történetesen a Strombolira szeretnének menni augusztus végén vagy szeptemberben? Vélhetően nem lehet felmenni a csúcsra, még vezetővel sem, csupán a 400 méter tengerszint feletti magasságban lévő kilátóhelyig. Még onnan is pazar látványt nyújthat a tűzhányó, azonban senki sem feledkezhet meg a fejet védő sisakról és jó az óvatosság, érdemes érdeklődni a cataniai INGV szakembereinél, a helyi hatóságoknál, akik a legaktuálisabb információk birtokában vannak. Az eseményeket természetesen innen távolból, itt, a Tűzhányó blogban, annak Facebook oldalán is követjük!

Best Blogger Tips

2014. január 30., csütörtök

Az Etna idei működése és egy cikkajánló

Miközben az indonéziai Sinabung tűzhányón továbbra is folyamatosan zúdulnak le az izzófelhők, és a környékről kitelepített lakosok száma már a 30 ezret is meghaladja, az Etna sokkal inkább csendesen, visszafogottan működik.
Ahogy azt már a rövid hírek között is olvashattuk, 2014. január 21-én késő este ismét aktivizálta magát az Etna Új Délkeleti Krátere. A legutóbbi paroxizmus (2013. december 29-31.) óta nyugalom volt ebben a csúcskráterben, és csak az Északkeleti Kráter működött, melyből szinte folyamatos hamukibocsájtás zajlott január 4. és 13. között.
Az Új Délkeleti Kráterben január 21-én késő este enyhe stromboli-típusú robbanások kezdődtek, melyek egyre gyakoribbakká váltak 22-én éjszaka, majd napközben állandósultak (kb. 3-5 robbanás percenként). 22-én késő este két hasadék nyílt a kúp keleti oldalán, melyből két kis lávafolyás indult lefelé. 23-án csökkent a stromboli-típusú működés intenzitása és gyakorisága is, és egy újabb hasadék nyílt a kúp keleti oldalának alján, mely egy lávafolyást indított el a Valle del Bove nyugati falának irányába. Majd 23-án este ismét egy új hasadék nyílt (az előzőtől néhányszor tíz méterre), újabb lávafolyást táplálva, mely a korábbi lávafolyással párhuzamosan haladt lefelé, és a Valle del Bove nyugati falán ereszkedett le. Ezután 24-26. között nem történt változás az enyhe robbanásos kitörésekben és a kapcsolódó effuzív működésben (kivéve, hogy a robbanások során kicsit nőtt a kilövellt hamu mennyisége). Az aktivitás 27-én és 28-án fokozatosan, de lassan gyengült, 29-én már csak pár kis robbanás volt észlelhető, melyek estére megszűntek, és a lávafolyásnak is már csak egy pár száz méter hosszú része volt aktív.

Bal oldali kép: enyhe stromboli-típusú kitörés az Új Délkeleti Kráterben 2014. január 22-én; jobb oldali kép: lávafolyás az Új Délkeleti Kráterkúp aljából kiindulva 2014. január 26-án (a képek forrása: Marco Restivo).

Ez a gyenge, hosszú ideig (1 hétig) tartó robbanásos aktivitás (és a kapcsolódó lávafolyások) igencsak eltér az Új Délkeleti Kráterben a korábbi három évben látott erőteljes paroxizmális kitörésektől (rövidebb életű, magas lávaszökőkutak és kitörési oszlopok jelentős mennyiségű hamuval és lapillivel). Most viszont a kiáramló láva mennyisége volt igen jelentős (pl. 26-án este a lávafolyás már 4 km hosszú volt). Ezek után kíváncsian várjuk, mivel folytatja majd a történetét e különleges tűzhányó: tényleg hosszabb és gyengébb kitörésekkel jellemezhető epizódok következnek vagy visszatérnek az erőteljes lávaszökőkút-kitörések?

Az Etna lávafolyása 2014. január 26-án (forrás: AP).

És egy másik nagyszerű videó itt!

Végül egy cikkajánló:
A Természet Világa 2014. januári számában egy hazai különlegességről olvashatunk: olyan bazaltos kőzetekről (Füzes-tó salakkúp és Bondoró-hegy, Balaton-felvidék), melyek egyedülállóak az egész Kárpát-Pannon térségben. Ezek a bazaltok ugyanis rendkívül gazdagok idegen eredetű (vagyis nem a kitörő magmából származó) kristályokban és kőzetfragmentumokban, melyeket a bazaltos magma a felszín felé áramlása közben szakította fel a litoszféra különböző mélységeiből, így e bazaltok részletes vizsgálatával betekintést nyerhetünk a magmafeláramlás közben zajló folyamatokba. Jó olvasgatást:)!


Best Blogger Tips

2013. december 16., hétfő

Baaang! Etna: folyamatos kitörések szombat reggel óta...

Etna, Etna! Úgy tűnik, a szicíliai tűzhányó beleerősített, hogy egyértelmű fölénnyel vigye el az év vulkánja pálmát. Mintegy 11 napos nyugalom után, a szombat reggel elkezdődött és most e sorok írása közben is, azaz már 2 napja folyamatosan zajló kitörés ismét más volt, mint a korábbiak. A stromboli-jellegű lávatűzijáték kitörések hatalmas hanghatásokkal jártak, amit több mint 20 kilométer távolságból is jól kivehetően lehetett hallani. A vulkáni hamu kibocsátás, amit a szél ezúttal délkeleti irányba vitt, nem volt olyan intenzív, mint a korábbi kitörések során, de így is elővigyázatosság miatt lezárták a cataniai repteret. Az Új Délkeleti Kráter délkeleti oldala felhasadt és lávafolyás indult el a Valle del Bove irányába, ami több ágban több mint 1 km hosszan ereszkedett lefelé.
Az Etna idei 20-dik, a 2011. januárja óta tartó kitöréssorozaton belül pedig a 45-dik paroxizmális kitörése. Alul: a vulkánkitörés 20 kilométer távolságból, Tremestieri Etneo településről nézve. Fotók: Dario Lo Scavo és Sascha di Bartolo, valamint alul: Boris Behncke


A vulkáni működést több webkamerán keresztül is követni lehetett, olykor fantasztikus felvételeket is elkapva, íme néhány közülük:
Webkamera képek az Etna hétvégi kitöréséről.


Az alábbi videofelvételen 20 km távolságban figyelhető az Etna robbanásos vulkánkitörése a kapcsolódó dübörgő hanghatással együtt. Hasonló remek, nagy hanghatást rögzítő felvétel látható és hallható Francesco Sorbello Garraffoa facebook oldalán is.
Az Etna idei 20-dik paroxizmális kitörése 20 km távolságból. Forrás: Boris Behncke



Best Blogger Tips

2013. november 17., vasárnap

Az Etna és a Hold - fantasztikus hétvégi kitörés!

A tűzhányók nem szeretik a matematikát és legkevésbé sem a sablonos megoldásokat! Az Etna a nyári időszakot átszunyókálva 6 hónapos szünet után kezdte el őszi menetelését: október 26, november 11 után most nem egészen 6 napot kellett csak várni az újabb színpompás előadásra (Ez volt az idei 16., 2011. január elejétől számítva pedig a 41. paroxizmális kitörés az Etnán). Az előző zárt kapuk mögött, azaz egy sűrű hóvihar fellege mögött zajlott, pedig több mint 7 órán keresztül tartott a paroxizmális kitörés. Most ezért kellett gyorsan egy kárpótlás! Nehéz persze választani, de állíthatom, hogy ez a kitörés az Etna legpompásabb előadásai között volt! Nem volt benne hatalmas, több mint egy kilométer magasságba csapó lávaszökőkút, de azok a hatalmas hanghatással járó lávatűzijáték kitörések, nos ezek felejthetetlen élményt nyújtottak. A kitörés mozzanatait folyamatosan követtük a Tűzhányó blog Facebook csoportjában. A látványt nehéz szavakban leírni, állítsuk be inkább a hangszórót, és nézzük, hallgassuk Boris Behncke, az INGV Osservatorio Etneo vulkanológusának fantasztikus videofelvételét:
Hangszórót bekapcsolni és csak nézni, hallgatni, nézni és hallgatni!... Forrás: Boris Behncke


A vulkáni működést folyamatos, erőteljes lávatűzijáték kitörések jellemezték, amelyek különösen szombat éjféltájban váltak igazán színpompássá. A pulzáló, izzó lávacafatokat szertehajító kitöréseket a feltörő magmában kialakuló óriásbuborékok szétpattanása okozta. Mindez remekül megfigyelhető a videofelvételen is. A kitöréseket kísérő erőteljes hanghatásokat még több tíz kilométer távolságban is jól lehetett hallani. A gyorsan egymást követő kitöréseknek köszönhetően rövidesen lávafolyamok alakultak ki az Új Délkeleti kráter kúpjának déli és északkeleti oldalán. Ezek azonban nem jutottak olyan távolságba, mint a korábbi kitörés során. E vulkáni működésnek volt még egy különlegessége. A kitörések telihold mellett zajlottak és ez különleges, mondhatni hátborzongató élményt adott a megfigyelőknek. A Hold is mondhatni tágra nyitott szemmel szemlélte, hogy mint változik vakító, izzó tüzes pokollá az Etna Új Délkeleti Kráterének nem egészen 2 éves kúpja, majd fénye gyengéden világította meg a magasba emelkedő vulkáni hamufelhőt... Ritka látvány, ritka lehetőség rácsodálkozni a természet gyönyörű eseményeire.

A vulkán és a Hold - fantasztikus felvételek a hétvégi kitörésről Fotók: Boris Behncke (balra) és Tonino Giorgianni (jobbra)


E kitörés más volt abból a szempontból is, miszerint a paroxizmális csúcspont után nem fejeződött be a vulkáni működés, hanem ha csendesebb formában is, de még ma, vasárnap este is zajlottak kisebb lávatűzijáték kitörések és lávafolyás az Új Délkeleti Kráterben. Merre tovább Etna? A hosszú szunnyadást intenzív vulkáni működés követte és jó eséllyel folytatódhat ez a jövőben is. Lesz még színpompás előadás, de hogyan lehet felülmúlni a szombat éjjeli showműsort?...

Best Blogger Tips

2013. szeptember 25., szerda

Mozgolódik az Etna, ismét nagyot durrantott a Sakurajima!

Az Etna mondhatni átaludta a nyarat és átadta a teret a turistáknak, szeptemberben azonban szaporodnak az említést érdemlő események! Az elmúlt napokban ez odáig fokozódott, hogy egyre több lávatűzijátékszerű stromboli-típusú kitörés történik az Új-Délkeleti Kráterben. Emellett, kisebb hamukilövellések zajlanak a Bocca Nuova kráterben is, azaz az Etna két krátere is éledezik és ez már a webkamerákon keresztül is látható. A kitörések először néhány nap időközönként következtek, most azonban már egyre gyakoribbak (naponta 2-3 kitörés is történik). A kitörések robajló hangját a környező településeken is hallani lehetett.
Marco Restivo a szokás szerint ismét kitűnő képekkel örvendeztette meg a tűzhányók szerelmeseit, itt látható két remek fotófelvétele Boris Behncke szintén gyönyörű képe mellett, a negyedik képet pedig a Lave webkameráról mentettem le és a mai legutóbbi hamukilövellő kitörést örökíti meg. Merre tovább Etna? Nincs kizárva, hogy az egyre gyakoribb stromboli-típusú kitörések egy újabb paroximális kitörésbe torkollanak. Mi sem lenne szebb a közelgő, pénteki Kutatók éjszakája Vulkán Napra!

Hamukilövellés és lávatűzijáték kitörés: stromboli-típusú vulkáni működés az Új Délkeleti Kráterben szeptember 24-én nappal és este. Forrás: Marco Restivo és Marco Restivo


Balra hamukilövellés az Etna Új Délkeleti Kráterében szeptember 23. reggelén (Forrás: Boris Behncke, jobbra pedig egy webkamera felvétel a ma délelőtti hamukilövellő kitörésről (Forrás: Lave webkamera)


Végül egy másik vulkáni működésről is álljon itt egy webkamera felvétel. A Föld egyik legaktívabb tűzhányója ismét nagyot durrantott és a vulcanoi-kitörés eredményeképpen sötét hamufelhő tornyosult a kürtő fölé. Nincs mit mondani erről: hátborzongató, lélegzet elállító... Íme a fotó róla:

Hátborzongató sötét vulkáni hamufelhőoszlop emelkedik a Sakurajima tűzhányóból. Forrás: Michael Ross webkamera felvétele


Best Blogger Tips

2013. szeptember 10., kedd

Le a mélybe - avagy lyuk a földben és a tudós szkepticizmusa

Megkezdődött az őszi félév, közben szervezzük a következő heti programokat, 8 előadással képviseljük a frissen indult MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportot a IV. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlésen, készítjük elő a Jövő hídja rendezvény vulkánkitörését és új programokat állítunk össze a Kutatók éjszakájának Vulkán Napjára. Idő tehát rettentően kevés, pedig téma van bőven. A Tűzhányó blog Facebook csoportjának megígértem, hogy röviden írok a Bocca Nuova északi részén létrejött beszakadásos kráterről és az Etna 4 hónap nyugalom utáni feléledés jeleiről. Aztán, aztán jött egy újabb téma... Rövid időn belül második alkalommal keresnek meg egy olyan hírrel kapcsolatban, amelyet bár lehetett volna korábban gyorsan kommentálni, némileg tompítani, elmagyarázni a hátteret, azonban mégsem tettem, mert az értékes időt inkább másra osztottam be. A téma persze nem hagy hidegen, mert a tudomány és annak eredményeinek média tálalásáról van szó, azaz hogyan jelennek meg a tudományos eredmények a média világában? Haladjunk azonban sorrendben!
Az Etna ismét éledezik! Nyáron hagyott némi teret a turisztikai szolgáltatásoknak, nem rémisztette agyon az érdeklődő turistákat, nyugodtan tűrte a látogatókat, aztán szeptember elején úgy gondolta, hogy most már elég a szunyókálásból és mordult egyet. Szeptember 3-án, majd 5-én kidobott némi kőzúzalékot, kitisztítva a kürtőt, majd azóta időszakos lávatűzijáték kitörések zajlanak az Új Délkeleti Kráterben. Ez szép és izgalmas, azonban a szakembert sokkal inkább lázba hozza a Bocca Nuova kráterében zajlott események. Szeptember 7-én, az éppen a csúcsrégióban bóklászó Marco Tomasello túravezető arra lett figyelmes, hogy a Bocca Nuova kráter északi részén egy jókora üreg tátongott. A kráter alja az elmúlt hónapokban már lassan süllyedt azonban a mélyedés hirtelen alakult ki. Ezt beszakadásos kráternek nevezik, ami nem vulkánkitörés során alakul ki.

Az Etna Bocca Nuova kráterében létrejött beszakadásos kráter (balra) és annak helye egy 2013. június 10-én készült fotón (jobbra). Forrás: EtnaWalk


A beszakadásos kráterek létrejötte sok találgatásnak adott helyet. Többen úgy vélték, hogy a tápláló csatornában visszahúzódó magmatest felett keletkezett üreg omlik be. Azonban Chris Okubo és Stephen Martel vizsgálatai érdekes felvetéssel szolgáltak. A hawaii beszakadásos krátereket elemezve úgy találták, hogy azok szorosan kötődnek szerkezeti elemekhez, mint például a riftzónákhoz. Modelljük szerint ezek úgy alakulnak ki, hogy az akár több kilométer mélyen lévő üregek lassan felfelé vándorolnak úgy, mint a buborék az ásványvízben. A VolcanoWorld magyarázó ábráján a C betű egy 2-3 km mélyen lévő törést, magmacsatornát, arra merőleges vetületet jelent. Az üreg felett beomlik a kőzettest, ezzel az üreg egyre feljebb mászik, mígnem eléri a felszínt és ott egy kör alakú, meredek falú beszakadás alakul ki. A hawaii beszakadásos kráterek esetében ez a modell úgy tűnik működik, de ne feledjük a természet sokszínűségét, nem feltétlenül biztos, hogy mindenre ugyanazt a modellt lehet ráhúzni. Egy izgalmas kérdés, vajon mit jelent a Bocca Nuova kráterében létrejött beszakadásos kráter. Ezt talán a következő napok, hetek vagy hónapok eseményei válaszolják meg!

A beszakadásos kráter létrejötte a néhány kilométer mélyen kialakult üreg felfelé mozgásával. Forrás: VolcanoWorld


Figyelemre méltó, hogy mindeközben 4 hónap csend után újra vulkáni működés figyelhető meg az Etna csúcsterületén élvő kráterekben. Az elmúlt napokban szórványos stromboli-típusú lávatűzijáték kitörések zajlottak az Új Délkeleti Kráterben. A vulkanológus természetesen figyel, mint a horgász, amikor kapás van: ez valamit jelenthet! Azonban jelenleg még nem tudni ez vajon egy újabb vulkáni kitörési fázis előjátéka vagy az úszó mozgása abbamarad és a hal továbbáll... A figyelem viszont jogos, mert ki tudja?...

Ismét lávatűzijáték az Új Délkeleti Kráterben. Forrás: Marco Restivo, EtnaWalk


Nos, merüljünk tovább a mélybe! Mit jelent a szakember szkepticizmusa? Talán kérdezhetik, miért nem szólaltam meg, amikor a média tele van a tűzhányókról szóló bombasztikus hírrel: megtalálták a Naprendszer egyik legnagyobb vulkánját, avagy felfedezték a világ legnagyobb vulkánját, sőt mi több megtalálták a Föld legnagyobb vulkánját és jaj, bizony eljött a nap, amikor előkerült a világ legnagyobb vulkánja (hogy hol a búbánatban volt eddig, hogy nem találtuk...)!! Remek, nos akkor kérem szépen hol vannak a vulkanológusok és miért nem gyújtanak örömtüzet e nagy felfedezés kapcsán, miért nincs velük a híradó, hogy akkor most hogyan változik meg a világ e nagy felfedezés kapcsán? Miért nem írt erről egy árva szót sem a Tűzhányó blog?
Hölgyek és urak! A kutatók szkeptikusak! A kutatók többsége olyan, akik állandóan gyűjtik a megfigyeléseket és adatokat, hogy abból aztán következtetést vonjanak le, modellt alkossanak. Az adatok, a megfigyelések fontosak - ezek a téglák. A modell, maga a ház. Ha a téglák nem megfelelőek, akkor a ház összeomolhat. Ezért jól meg kell építeni a házat, ezért jól alá kell támasztani a tudományos modellt - ez a mi életünk. A tudós élete az örök szkepticizmus - vajon minden tégla a helyén van, vajon állni fog a ház? Kell még gyűjteni újabb adatot, kell még újabb adag tégla a házhoz? Persze sokakat nem érdekelnek a téglák, csak a ház álljon, csak az a fontos! Hú, de ragyogóan néz ki, milyen merész! Aztán ki tudja meddig áll - sőt kit is érdekel egy idő múlva... Mi szakemberek, legalábbis a többség, igyekszünk időtálló házat építeni, jól megválogatni a téglákat, akár úgy, hogy megvitatjuk másokkal, vajon ez biztos jó helyen lesz, ez az ami kell nekünk? Olyan modelleket igyekszünk alkotni, amire akár lehet tovább is építkezni. Hát akkor mi is a baj ezzel az "óriási vulkánnal". Nos az, hogy nem látjuk benne a téglákat! A ház jól néz ki, eladható, sokan rámozdulnak, de vajon állni fog-e tartósan? Szerencsére nem vagyunk egyedül. Erik Klemetti és Dougal Jerram, kiváló vulkanológus kollégáim is megszólaltak e témában, azonban talán nem véletlenül nem őket idézve jelennek meg a médiahírek, mert kiderül a ház talán nem is olyan szép, mint ahogy mondják...


Ez a Föld legnagyobb tűzhányója? Jól néz ki, de biztos?.... Forrás: Sager és munkatársainak tanulmánya


William Sager és munkatársainak következtetései, amit a Nature Geoscience folyóiratban publikáltak természetesen figyelem felkeltők. Azonban korántsem hívnám jól megalapozott modellnek, inkább spekulációnak, jó esetben hipotézisnek. Mi a gond vele? Egyrészt a tanulmány írói messze nem támasztják alá, hogy valóban egyetlen hatalmas vulkánt találtak. Nem tudni, hogy mennyi idő alatt épült fel ez az irtózatos mennyiségű lávaösszlet, nincs bizonyíték arra, hogy ez egyetlen kürtőből származott, azaz semmi alapja nincs annak, hogy ez valóban egyetlen tűzhányó... Sőt, a megállapítás ellentmond annak, amit ismerünk a hatalmas kiterjedésű kontinentális platóbazalt területekről. Ott úgy gondoljuk, hogy a lávaöntés hosszú repedések, hasadékok mentén zajlott és aztán mindent elborított a többszáz méter vastag lávatakaró. A víz alatt persze sok minden másként történik. Az biztos, hogy ekkora mennyiségű lávatömeg kialakulásához az kell, hogy nagyon nagy intenzitással törjön a felszínre a bazaltos magma. Vélhetően azonban ez nem egyetlen egy ponton, nem egyetlen egy kürtőn keresztül történhet, hanem hosszabb, akár több tíz kilométer hosszan megnyíló hasadékok mentén. Így sokkal inkább elérhető az a kitörési intenzitás (adott idő alatt felszínre kerülő magmamennyiség), ami ahhoz kell, hogy ilyen vastag és ilyen kiterjedésű lávatömeg kialakuljon. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy Sager és csapata hiábavaló munkát végzett! Sőt, munkájuk úttörő kezdeményezés! Nagyon keveset tudunk ugyanis ezekről a hatalmas víztömeg alatt húzódó kiterjedt, a kontinentális területen lévő, azaz a szibériai vagy a Parana és Etendeka platóbazalt területekkel vetekedő vulkáni térségekről. Hogyan alakultak ki, hogyan épülnek fel? - ezek a kérdések valóban megdobogtatják a vulkanológus szívét! Addig is azt kell mondanunk, hölgyek és urak, a ház még nincsen kész, azonban a téglák, amiket rakunk egymásra nagyon fontos lépcsőfokok a megismerés ösvényén - kísérjék figyelemmel munkánkat, mert ebből egy remek ház lehet! Csak idő előtt el ne kiáltsuk!

Európa földrengés veszélyeztetettsége. Az ábra a maximális vízszintes gyorsulás értékeket mutatja. 0.2-0.5 érték nagyjából megfelel 6-os magnitúdójú földrengésnek az alapkőzet mínőségétől függően. Forrás: SHARE projekt


Botorság, mertem nem sokkal korábban mondani - és megint az a fránya szkepticizmus! Néhány hete az borzolta fel a kedélyeket, hogy a francia Le Monde lapban közölték: Minden eddiginél nagyobb földrengések várhatók Európában a következő évtizedekben! Igen, ezt egyetlen szóval reagáltam le a Kossuth rádió riporterének. Mert senki nem tudja megjósolni, mi több előre jelezni, hogy a jövőben mekkora földrengések és hol pattannak ki!!! A kategorikus állítás viszont veszélyes, mivel félelmet kelthet. Romániában, de Törökországban is nagy ijedelem fogadta a hírt. Déli szomszédunknál még egy lapáttal is rátettek: szakértőkre hivatkozva már ebben az évben nagy földrengést jeleznek előre a Vráncsa térségben. Botorság ilyet állítani, még akkor is ha van valamennyi esélye, hogy ez valóban bekövetkezik. De mikor, hol és mekkora lesz ez a rengés? Ez az, amit senki nem tud megválaszolni! Félelemkeltés? Nos, maga a térkép nem újdonság a szakember számára. Ismerjük hol vannak a földrengés veszélyeztetett területek és azt is tudjuk mi ennek az oka. A tanulmány eredménye nem ebből a szempontból fontos. Nem azzal kell ijesztgetni a jó népet, hogy nagy eséllyel a következő évtizedekben a történelmi időket meghaladó erősségű földrengések söpörnek végig Európán! Az üzenet az, hogy igen, tudomásul kell venni, hogy vannak földrengés veszélyeztetett területek és ott erre fel kell készülni. Sosem lehet tudni, mikor jön az a nap! De felkészülni lehet! Leginkább tájékoztatással, gyakorlással, földrengésbiztos épületekkel.
Hölgyek és urak, sose feledjük: a lényeg a részletekben van! Nem biztos, hogy az annyira figyelem felkeltő, nem biztos, hogy az annyira ragyogó házat mutat! De a téglák! Igen, a téglák azok, amik a házat hosszú életűvé teszik!


Best Blogger Tips

2013. január 24., csütörtök

Etna - januári rövid idejű lávatűzijáték bemutatók

Ismét egy rövid bejegyzés - január a vizsgaidőszak és a kutatási pályázat írás időszaka, így időnk egyéb dolgokra rendkívül szűkös.... DE! De, ahogy Évi a Legfrissebb Rövidhírek rovatban jelezte, a vulkánok ezzel nem sokat törődnek és az Etna tegnapelőtt (január 22.) este egy rövid látványos kitöréssel tudatta, hogy bár most kicsit lusta, de azért képes szép dolgokra!
Az Etna tavaly és 2011-ben számos (25!) paroximális kitörést mutatott, azonban 2012. április 23. óta megállt ez a sorozat. Az elmúlt hetekben viszont mind a Bocca Nuova, mind az Új Északkeleti kárter jelet adott, hogy a viszonylag hosszú szünet talán véget ér. A Bocca Nuova január 15-i lávatűzijáték kitörését követően további két kisebb kitörés történt, majd január 22. késő délután ismét nőtt a földremegés intenzitása és most az Új Délkeleti kráterben indult el a lávatűzijáték (stromboli-típusú) kitörés, amelynek itt látható két pillanatképe:
Elmentett webkamera képek az Etna Új Délkeleti kárterben zajlott lávatűzijáték kitörésről. Forrás: Radio Studio 7 webkamera

A kitörés során mintegy 100 méter magasra röpültek ki az izzó lávacafatok és estek vissza a kráter körüli salakkúp oldalára. A kitörés mintegy 12 órán keresztül tartott és alapvetően a friss salakkúp környezetére korlátozódott. Minden bizonnyal azonban nem ez volt az utolsó felvonás az Etna 2013-as show-műsorában, sőt, valószínűleg csupán egy kis figyelem felkeltő előjáték! Alább az NBC rövid videofelvétele látható a kitörésről:

Visit NBCNews.com for breaking news, world news, and news about the economy

Lávatűzijáték kitörés az Etnán január 22 este. Forrás: NBC News



Best Blogger Tips

2012. január 2., hétfő

Újévi tűzijáték vulkán módra


Gyönyörű tűzijátékkal köszöntötte a 2012-es esztendőt a Sakurajima vulkán Japánban. Magyarországon még december 31. este volt, amikor ott már az új év első hajnalán kitört a japán cseresznyevirágról elnevezett tűzhányó. A vulkán 2011-ben rekordot jelentő 996 alkalommal tört ki és amint látható, nem kellett sokat várni az első idei kitörésére sem. Az alábbi videón - amit CombatArchery töltött fel - a hajnal halvány fényét túlragyogó stromboli-típusú kitörés tűzijátékában gyönyörködhetünk.





Mindemellett sajnos nem csak ezzel a geológiai eseménnyel indult az év Japánban, Tokiótól 495 km-re délre, 348.5 km mélységben 6.8-as magnitúdójú földrengés pattant ki, cunamiriadót nem rendeltek el, adta hírül az IBT.

Best Blogger Tips

2011. július 19., kedd

Etna: a VI. paroxizmus 2011-ben. 9,5 napot kellett várni az újabb kitörésre

Tegnap este/ma hajnalban (2011. 07. 18-19.) kissé váratlanul újabb kitörés történt az Etna Délkeleti Kráterkúpjának oldalában (az "Új Délkeleti Kráter"-ben) az idei évben hatodszor. A kitörés során magasba lövellt hamufelhő miatt ismét le kellett zárni Catania repülőterét. Azért volt meglepő ez a kitörés, mert az elmúlt félévben általában 1-1,5 hónap telt el egy-egy ilyen esemény között. Most azonban változott a helyzet, hiszen alig egy hete (pontosabban 9,5 napja) volt az előző kitörés az Etna "Új Délkeleti Kráter"-ben. A tegnap esti/ma hajnali VI. paroxizmus ettől eltekintve a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Tegnap este (11/07/18) stromboli-típusú működéssel indult az előadás, ami 00:00-02:30 GMT között egy látványos lávaszökőkút kitörésben kulminálódott. Nem maradt el az újabb lávaömlés sem, amely a megszokott útvonalat követte a Valle del Bove meredek nyugati lejtőjén. A lávaszökőkút 200-250 magasra csapott fel (a világ leghosszabb villamosa (a budapesti combino) 54 m hosszú, tehát 4-5 combinot kell egymás után kapcsolni, majd az orrára állítani, hogy megkapjuk ezt a magasságot...). A kitörés közben keletkezett sűrű hamu- és gázfelhőt keleti irányba sodorta a szél. A kitörésről készült videó felvételt itt tekintheti meg.

Lávaszökőkút kitörés az Etna Délkeleti Kráterkúpjának oldalában, 2011. július 19. kb. 01:30 GMT, a VI. paroxizmus. A képet Boris Behncke, az INGV-Catania munkatársa készítette.

A Volcano discovery csapata ismét a helyszínen volt, és csodálatos képeket készített a kitörésről. Mindenképpen ajánlom a felvételek megtekintését, mert Tom Pfeifferék mindig művészi képeket készítenek.
Ízelítőül az egyik:

A VI. paroxizmus az Etnán. A képet készítette Tom Pfeiffer, Volcano discovery.

Az INGV hőkameráján még mindig látszik a forró lávafolyás, és a valós idejű szeizmogramokon is visszakereshető a ma hajnalban a kitörés során regisztrált intenzív szeizmikus aktivitás.

Bal oldalon: A hőkamerás felvételen még jól kivehető a forró lávakőzet (zöld-sárga-piros-fehér), amely az előző éjjeli (11/07/18-19, VI. paroxizmus) kitörés terméke (forrás: INGV-Catania). Jobb oldalon: Az Etna ESPC szeizmikus állomása által a VI. paroxizmus során regisztrált szeizmikus aktivitás (forrás: INGV-Catania).

Ez volt tehát a hatodik intenzív lávaszökőkút kitöréssel járó ún. paroxizmus az "Új Délkeleti Kráterben" (a korábbi események január 12-13-, február 18-, április 10-, május 12-, július 9-én zajlottak). Mindeközben tegnap a Bocca Nuova kráterben gyengült az elmúlt egy hét alatt intenzív stromboli-típusú kitöréseket és egy kisebb kráteren belül lávafolyást eredményező vulkáni működés.
Úgy tűnik, kissé beerősített az Etna az elmúlt hetekben. Két héten belül két paroxizmus történt az "Új Dékeleti Kráterben", és 10 év után ismét működésbe lépett a Központi Kráterben lévő Bocca Nuova kráter is.



Best Blogger Tips