A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz alatti kitörés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz alatti kitörés. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 20., szerda

Új sziget születőben a japán Nishino-shima közelében!

A Föld dinamikusan változik, éli mindennapos életét! A napokban ünnepeljük az izlandi Surtsey születésének 50. évfordulóját, közben néhány hete a Vörös-tenger déli részén gyarapodott a Zubair szigetcsoport egy új szigettel miután 2011. december végén már világra hozott egy kis szigetet. Mind emögött a vulkáni működés folyamata bújik meg, mely szüntelenül alakítja bolygónk felszínét, épít és rombol. A mai hírekben először az indonéziai Sinabung újabb kitörései jelentek meg, ami egyre nagyobb gondot okoz a helyi lakosságnak, majd jött egy igazi hírcsemege: a Japán Meteorológiai Intézet jelentése szerint víz alatti vulkáni működés zajlik a Nishino-shima szigettől mintegy 500 méterre délkeletre. A vulkáni kitörés a jellegzetes, sekély vízmélységben lejátszódó, kakastaréjszerű hamukilövelléseket mutató freatomagmás működés jegyeit mutatja. Az ismétlődő hamukilövellések eredményeképpen ma délutánra már egy kb. 200 méter átmérőjű sziget keletkezett. A helyi szakemberek szerint a vulkáni működés akár hónapokon keresztül is folytatódhat, azaz erősödhet a Föld legfiatalabb szárazföldje, mivel e térségben a korábbi vulkáni kitörési fázisok akár két évig is eltartottak.
...és itt van már az első fotó is a kicsinyről a Japán Parti Őrség jóvoltából:
A Föld legfiatalabb szárazföldje - mindössze néhány órával ezelőtt született! Forrás: Japán Parti Őrség

Az új sziget az úgynevezett Vulkán-szigetek ívéhez tartozik, ami Japántól délre húzódik, a Bonin szigetektől délre, lemeztektonikailag a Mariana szigetív része. Az 1970-es évek előtt nem voltak feljegyzett kitörések (bár ettől függetlenül lehettek), a Nishino-shima egy kis, zöld szigetecske volt a nagy két tengeren. A Nishino-shima sziget mérete 1973. október 9-én jelentősen megnőtt, mondanunk sem kell, hogy a mostanihoz hasonló vulkáni kitörésekkel. A kezdetet az április 12-én indult tenger alatti kitörések jelentették, a víz zöldes foltokban elszíneződött, akárcsak az El Hierro kitörés során, és 5 hónap kellett ahhoz, hogy az első szárazföld megjelenjen a korábbi sziget mellett. Szeptember lávafolyások indultak meg, amelyek megvédték a vulkáni hamuanyagot a tengerveréstől. Végül a kialakult kicsiny szigetekből a korábbival együtt összeállt egy most már kiterjedt szárazföld. A karéj alakú új sziget a vulkáni működés végeztével, 1974 márciusára 700 méter hosszú és 250 méter széles lett. A mostani működés során nincs kizárva, hogy a növekvő kisded ismét kapcsolódni fog a korábbi szigethez.
A Nishino-shima sziget elhelyezkedése és felülnézeti képe.

Jankovics Évi hozzászólásának köszönhetően itt van már a videofelvétel is a kitörésről:
Az első videofelvétel a sziget születéséről. Forrás: tbsnewsi



Frissítés a vulkáni működésről fotókkal és új videofelvétellel a Tűzhányó blog november 26.-i bejegyzésében


Best Blogger Tips

2013. szeptember 30., hétfő

Vulkánkitörés a Vörös-tengerben - lesz-e újabb sziget?

A hétvége igencsak mozgalmas volt, részben a Kutatók éjszakája, részben az azt követő Földtudományi Forgatag programjai és előadásai miatt (ezekről rövidesen képekkel is beszámolunk), azonban ez alatt a tűzhányók sem pihentek. A japán Sakurajima hozta a formáját és ismét látványos kitörést produkált. A jelenlegi kitörések továbbra is a szokottnál hevesebbek, a kitörési felhő szinte minden nap 3-4 km magasra jut fel.
A vulkáni események között azonban nagyobb izgalmat hozott, hogy ismét kitörések történtek a Vörös-tengerben, a Zubair szigeteken, Jemen partvidéke közelében. Utoljára 2011. december 30-án figyeltek meg itt vulkáni működést, aminek eredményeként egy új sziget született. A szeptember 28-i, vélhetően víz alatti kitörésről egy csónakból készített videofelvétel áll rendelkezésre:

Fehér gőzfelhő emelkedik ki a Zubair szigetek térségében a vélhetően víz alatti vulkánkitörés jeleként. Forrás: abadyyemen Abady in YouTube


A vulkáni működést műhold képek és az erős kén-dioxid anomália is megerősíti. A víz alatti kitörésre a tengervíz zöld elszíneződése utal, ami hasonló ahhoz, ami az El Hierro kitörés esetében volt tapasztalható. A legutóbbi kitörés Zubair térségében mintegy 2 héten keresztül tartott, ami egy új sziget kialakulását eredményezte. A robbanásos kitörés során magasba emelkedő fehér gőzfelhő azt jelzi, hogy a kitörések viszonylag sekély vízmélységben zajlanak, azaz ez a vulkáni működés is akár elvezethet újabb sziget létrejöttéhez. Természetesen figyeljük a híreket és tudósítunk a fejleményekről.

Balra erős kén-dioxid anomália a Vörös-tengeren a NASA Aqua MODIS műhold képén, jobbra pedig a kitörés során létrejött fehér gőzfelhő és a tengervíz zöldes elszíneződése a NASA MODIS műholdképén. Forrás: Culture Volcan Blog


Best Blogger Tips

2013. január 3., csütörtök

Európai vulkánhírek: Stromboli, El Hierro és Törökország, no meg egy Hawaii vulkáni évforduló

Viszonylag ritkán szólunk európai vulkáni területekről, most álljon itt először három rövid hír.
Az itáliai Stromboli, a Földközi-tenger világítótornya, több mint 2000 éve folyamatosan, mondhatni megbízhatóan működik. Krátereiből 15-25 percenként tűzijátékszerűen törnek ki a lávacafatok, ami minden évben turisták tízezreit vonzza. Bár e stromboli-típusú lávatűzijáték kitörés valóban többnyire turista-barát és nem veszélyes, azonban időszakonként erőteljesebb robbanásos kitörés is bekövetkezik, ami akár a tengerparti településekre is kisebb-nagyobb vulkáni törmelékeket szórhat. Év vége felé a Stromboli is beleerősített és kisebb lávafolyások is lecsordogáltak a Tűz útján, azaz a Sciara del Fuoco meredek lejtőjén. A VolcanoDiscovery munkatársai, akik gyakran készítenek látványos felvételeket a Föld aktív tűzhányóin, most is megdobogtatták a vulkánszerelmesek szívét egy remek év végi tűzijátékszerű kitörés képével. A december 30-án készült fotó egy a szokásosnál hevesebb robbanásos kitörést örökített meg.
A Stromboli robbanásos kitörésének két arca: balra 2012. december 30-án zajlott, a szokásosnál hevesebb robbanásos kitörés, jobbra pedig a megszokott "normál" stromboli-típusú kitörés képe. Forrás: VolcanoDiscovery


Régen hallottunk El Hierro szigetéről és már-már azt gondolnánk, minden elcsendesedett a Kanári-szigetek legkisebb tagján. Nos, a helyzet korántsem így van, időszakonként most is megremeg a föld a kis szigeten, ahogy ez 2012-2013 évfordulóján is történt. December 31-én több mint 50 földrengés pattant ki a sziget északi pereme alatt. A földrengések hipocentruma 17-20 km mélységben volt, azaz éppen a földkéreg alatt. Mindez egy kisebb magmaadag felnyomulással magyarázható, ami ismét elakadt a földköpeny felső részében lévő magmatározó rendszerben. A három napig tartó kisebb földrengéses időszak után most ismét nyugalom van a szigeten, de ez mint azt az elmúlt napok eseményei is mutatják, bármikor megváltozhat még!
Földrengések epi- és hipocentrumai El Hierro szigetén az elmúlt 3 napon. Forrás: IGN


A harmadik rövidhírünk igen izgalmasnak tűnik: Helyi hírforrásokat idézve a VolcanoDiscovery arról számol be, hogy tenger alatti vulkánkitörés kezdődhetett Törökország nyugati partvidéke közelében, a görög Simi sziget és a török partvonal között. Török szakemberek szerint a mintegy 200 méter mély tengeraljzaton egy 2-3 km hosszú hasadék mentén két kürtőből folyhat a vulkáni működés. A felszínre kerülő vulkáni anyag mennyisége nem túl nagy, azaz nem kell újabb sziget születésére várni a közeljövőben.
Maga a vulkáni működés ténye mindazonáltal nem meglepő. A kitörés helye egy aktív vulkáni ív keleti végén található. A vulkáni ív része Santorini és a közelben van Nisyros szigete, ahol 1888-ban volt utoljára vulkáni kitörés. Remélhető, hogy az egyelőre csupán nyúlfarknyi rövid hír nyomán lesznek friss információk is a feltételezett vulkánkitörésről!

A Törökország nyugati partvidéke közelében feltételezett tenger alatti kitörés helye és az elmúlt időszakban kipattant földrengések epicentrumai. Forrás: VolcanoDiscovery


Végül, de nem utolsósorban egy kerek évfordulót ünneplünk ma: éppen 30 éve kezdődött és azóta is szakadatlanul tart a hawaii Nagy szigeten a Pu'u'O'o vulkánkitörés. Ennek során már közel 4 köbkilométer láva folyt a felszínre, ami mintegy 130 négyzetkilométer területet borított be ás több mint 2 négyzetkilométerrel növekedett a sziget területe! A közelmúlt eseményeiről látványos képek és filmfelvételek találhatók Leigh Hilbert weblapján, valamint a Hawaiian Volcano Observatory honlapján.

Így kezdődött 30 éve: több száz méter magasra csap fel a lvaszökőkút az új Pu'u'O'o kráterből. Forrás: Hawaiian Volcano Observatory


Best Blogger Tips

2011. december 5., hétfő

El Hierro: gyengülő vulkáni működés, vagy...?

Frissítés (Szabolcs, csütörtök, 12:04)
Röviden, az elmúlt napok eseményeiről: a napi földrengések száma gyakorlatilag a nullához közelít, mégis a víz alatti kitörés tovább zajlik, amint azt a földremegés amplitúdó és az ismétlődően vízfelszínre kerülő kigőzölgő vulkáni törmelékek is jelzik. Tegnap este egy erősebb vulkáni működés zajlott, ami azonban ma hajnalban, helyi idő szerint fél 5-kor hirtelen abbamaradt és a földremegés amplitúdója annyira visszaesett, amire október 10 óta nem volt példa:

A csütörtöki földremegés kép jelentős változásokról tanúskodik, azonban még mindig kérdés mi lesz ennek a kimenetele.... Forrás: IGN


Bár, úgy tűnhet, hogy a ma hajnali földremegés intenzitás hirtelen visszaesése akár a vulkáni működés végét is jelentheti, a földremegés amplitudó azóta, ha lassan is de folyamatosan emelkedik, azaz van még tartalék! Mindazonáltal, a tegnap jelentős eseménye volt, hogy a PEVOLCA csökkentette a kiszültségi szintet a sziget déli részén vörösről sárgára. Mindez sokak szerint részben az egyre erősödő lakossági nyomást elégítette ki, bár több szakemberben kételyeket eredményezett. Továbbra is megmaradt azonban a vörös jel a víz alatti kitörés helyszíne körül. Pontosították a víz alatti vulkáni működés körülményeit is, miszerint a Ramon Margalef kutatóhajó vizsgálatai három, egymáshoz közeli kitörési központot rekonstruált, amelyek 160-180 méter mélyen vannak a víz alatt. A Sarmiento de Gamboa kutatóhajó mérései viszont 150 méter mélyre teszi a vulkáni kúpot. Ezek azért figyelemre méltő adatok, tudván azt, hogy kb. 100 méter mélyen van az az elméleti határ, ami felett adott esetben már a vízfelszín fölé is kicsaphat a kitörési felhő. Vajon ez meg fog-e történni vagy a mostani földremegés csökkenés valóban végét jelenti a vulkáni működésnek? Ezt még mindig nem lehet pontosan megmondani, a folyamatos figyelem (és a helyiek készültsége) elengedhetetlen!
Mindez, azonban nem könnyű egy olyan helyzetben, amikor La Restinga gazdaságát teljesen tönkre vágta a vulkáni krízis. Ezzel sajnos kevesen foglalkoznak, erre sajnos sokkal kevesebb figyelem fordul, mint magára a szeizmikus és vulkáni eseményre! Habár a vulkáni működés eddig végig víz alatt zajlott és semmilyen komolyabb közvetlen problémát nem okozott, a kis halászfalu teljesen elnéptelenedett. Nincsenek, a máskor nyüzsgő turisták, a pihenést kereső látogatók, az éttermek hiába várják a vendégeket, a szállodák is fölöslegesen nyitnak ki. Tragikus következmények, amelyek együttjárnak egy ilyen eseménnyel - bár őszintén szólva, talán nem lenne ez így, ha a média nem kapta volna fel ilyen mértékben és sokszor nem túl szerencsés felhanggal ezt az eseményt, és ezzel nem riasztotta volna el a szokásos szigetre látogatókat. A vulkanológusok nyilvánvalóan feldolgozzák a vulkáni működés mozgatórugóit, de nem kerülhető meg a vulkáni működés társadalmi hatása, annak elemzése sem, minden velejáró részletével együtt!

Csak remélni lehet, hogy az élet újra helyreáll El Hierro szigetén, La Restinga faluba ismét megérkeznek a pihenést, a kivételes környzetet kereső látogatók!



Eredeti bejegyzés:

Merre tart a vulkáni működés El Hierro körül? Továbbra is csak a közvetett jelekből lehet ítélni. Lássuk röviden sorjában!

Vulkáni működés jelei
A vulkáni működés továbbra is víz alatt zajlik, azaz nem láthatóak az események, csupán annyi, hogy a La Restingától délre lévő Las Calmas tenger vízfelszínén megjelennek-e zöldes-barnás elszíneződések, esetleg működik a "jakuzzi" (gázbuborékok körkörös felszínre jutása) vagy jönnek fel kigőzölgő "lávalufik"? Ezeket a jelenségeket tekintve azt mondhatjuk, hogy a víz alatti vulkáni működés folyamatos, tagnap megfigyelhető volt néhány "lávalufi" és időszakonként kisebb-nagyobb színes foltok is kialakultak a tengervízen. A vulkáni működés tehát pulzálva zajlik!

A víz alatti vulkánműködés jelei az elmúlt napokban: gőzölgő lávalufi december 4-én a Las Calmas tenger vízfelszínén (balra) és színes foltok kialakulása a tengervízen december 1-én. Forrás: Armand Vervaeck fotógalléria és INVOLCAN video


Földremegés
Az elmúlt napokban meglehetősen változékony volt a földremegés intenzitás. Fontos kiemelni, hogy a földremegés kép azt jelzi, hogy a víz alatti vulkánműködés tovább zajlik. Tegnap helyi idő szerint fél 7-kor hirtelen megnőtt a földremegés amplitúdója, ami egészen mai nap kora délutánig megmaradt. A szeizmogramok ismétlődő kisebb robbanásokat jeleznek.

A földremegéskép vasárnap, helyi idő szerint délután 6 és 7 óra között. Forrás: IGN


Frissítés (hétfő, 21:25): a földremegés intenzitása azonban ma délutántól már fokozatosan csökken!

A földremegés intenzitás egyre csökkenő tendenciát mutat a mai napon. Forrás: IGN


Földrengések
Az elmúlt napokban a földrengések száma és erőssége is csökkent a sziget északi része (El Golfo öböl) alatt.

A földrengések (M>1,5) számának és erősségének alakulása az elmúlt 10 napban (balra) és nyár közepe (jobbra) óta. Forrás: IGN


Mit jelenthet ez? Földrengés akkor pattan ki, amikor kőzettestek mozdulnak el hirtelen a mélyben, vulkáni terület alatt például azért mert magma nyomul fel, ami repeszti a kőzeteket, repedések, hasadékok nyílnak fel. Ez történhet az El Golfo öböl alatt is, ahol heteken keresztül magma nyomulhatott a földkéreg alá, ahol egy magmatározó jöhetett létre. Ehhez a magmatározó épüléshez kapcsolódhattak a 16-23 km mélységközben kipattant rengések. A földrengések számának csökkenése arra utalhat, hogy ez a folyamat lelassult, például azért mert megszűnt a további mélybeli magmafeláramlás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs kitörésre elegendő mennyiségű magma a mélyben! A korábbi kutatások szerint El Hierro szigete alatt, a földköpenyben kis magmakamrák szövevénye jöhet létre, ahol a nagy nyomáson kristályosodik zajlik. A kristályosodás egyik következménye a nagy nyomáson oldott állapotban lévő illó anyagok (például széndioxid) kiválása lehet, ami csökkenti a magma össz-sűrűségét és elősegíti felnyomulását. Azaz egy viszonylag nyugodt mélybeli kristályosodás is elindíthat egy újabb magmacsomagot a felszín felé.

Gázkibocsátás
Az INVOLCAN folyamatosan méri a diffúz széndioxid kibocsátást. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt napokban jelentősen csökkent a széndioxid koncentráció, a napi 2400 tonna csúcsértékről (ez a normál érték hétszerese!) december 4-én 1560 tonnára esett vissza. A széndioxid a második legfontosabb illó komponens a víz mellett a bazaltos magmában. A vízzel szemben azonban rosszul oldódódik, azaz már nagyobb mélységben kiválik a bazaltos magmából. Ezek a gázok a kőzetrepedések mentén a felszínre törthetnek. Ez azt jelenti, hogy friss bazaltos magma felnyomulását közvetlenül jelzi a széndioxid kibocsátás megnövekedése. A mostani koncentrációcsökkenés arra utalhat, hogy megszűnhetett a mélybeli friss magmautánpótlás.

A diffúz széndioxid koncentráció alakulása El Hierro szigetén. Forrás: INVOLCAN


Földfelszín alakváltozás (deformáció)
Az elmúlt időszakban viszonylag stabil állapot volt jellemző, sőt inkább csökkent a felszínmagasság, mintsem emelkedett, azaz úgy tűnik nincs mélybeli felfelé irányuló nyomás, azaz nem nyomul felfelé magmatömeg.

Összegzés
A közvetett jelek és közvetlen megfigyelések arra utalnak, hogy a víz alatti vulkáni működés pulzálva továbbra is zajlik, azonban számos adat arra utal, hogy a mélybeli magmautánpótlás megszűnhetett. Ez elvezethet akár a vulkáni működés végéhez is, azonban ezt még messze nem lehet határozottan kijelenteni. A magmás rendszerben bármikor változás történhet, például újabb friss magmacsomag emelkedhet fel a földkéreg alatti magmatározóba vagy újabb magmaadag indulhat a felszín felé. Egy ilyen vulkáni működésben akár az is előfordulhat, hogy hetekig tartó nyugalmas időszakot követve újabb aktív szakasz következik. Egyelőre tehát tovább kell figyelni a jeleket, kategorikus következtetések levonéásának még távol nincs itt az ideje!

Best Blogger Tips

2011. november 26., szombat

Ismét kigőzölgő vulkáni törmelékek úsznak a vízen El Hierro partjai előtt

Frissítés (Szabolcs, 2011.11.29. kedd, 10:50)

A webkamerákon reggel óta egyre erősödő folt figyelhető meg a tengervízen, ami fokozatosan intenzívebbé váló víz alatti vulkáni működést jelez!

A kedd délelőtti webkamera képeken egyre erősödő folt figyelhető meg a korábbi kitörési központ helyén a Las Calmas tenger vizén. Forrás: Earthquake-report webkamerák és USTREAM webkamera


Ma az eddigi 4 földrengés közül 3 15-16 km mélységből pattant ki az El Golfo öböl alatt. Az egyik 3-as magnitúdójú volt, amit a lakosság is érzett.

Frissítés (Szabolcs, 2011.11.28. hétfő, 19:00)

Az El Hierro vulkáni kitörés adatait közlő IGN (Instituto Geográfico Nacional) szolgáltatása - talán a korábbi sok kritika hatásaira is - egyre bővül, a napi beszámolók után most egy fotógalériával. Ezekből válogatva álljon itt egy igazán remek fotó, mondjuk "A múlt és jelen - egy sziget születése" címmel. Háttérben a sziget partvidékén található szárazföldi kitörésekkel keletkezett vulkáni kúpjai, előtérben pedig a víz alatti vulkáni működés eseményének egy pillanta látható:

Gőzölgő "lávalufik" a szárazföldi vulkáni kúpok előterében. Forrás: IGN


Ma a felszínen elcsendesült a vulkáni működés, a folyamatos földremegés azonban jelzi, hogy a vulkáni működés nem állt le. Megszaporodtak az El Golfo alatti földrengések is, ma már a 19.-nél járunk, köztük volt 13-15 km mélységből kipattanó esemény is!

Frissítés (Szabolcs, 2011.11.27. vasárnap, 21:25)

Élénk aktivitás jellemezte ma a Las Calmas tenger alatt zajló vulkáni működést. A webkamerákon jól kivehető volt a felújuló "jakuzzi" tevékenység, amit kisebb gázfelfreccsenések kísértek. A Parti Őrség hajója merészen megközelítette a parttól mintegy 1,8 km távolságban lévő kitörési helyet, remek fotókat készített és újabb mintákat szedett:

Gőzölgő vulkáni törmelékek a tengervíz felszínén és egy jókora méretű friss kőzetpéldány. Forrás: Presidencia del Gobierno de Canarias


A Föld legfiatalabb vulkáni kőzetei!. Forrás: AVCAN


A mintavétel körülményeiről egyelőre nincs pontos információ, mindenesetre a képen szereplő kőzetpéldányok meglehetősen súlyosnak tűnnek, sokuk közel 1 méter nagyságú, márpedig a képek tanúsága szerint ezek a víz felszínén úsztak egy ideig, azaz belsejüket egy hatalmas gázhólyag tölthette ki. A másik lényeges észrevétel, hogy most nem a korábbi, homályos eredetű, bazaltkéreggel bevont fehér, hólyagüreges anyag, azaz restingolit jelent meg, a maiak már tisztán bazaltos kőzetdarabok! Fantasztikus képek, kivételes érdekességű kőzetminták, amelyeket mindeddig ilyen részletességgel sehol sem figyeltek meg!
A mai földremegés képen jól kivehetők az időszakos, ismétlődő robbanások okozta amplitúdó növekedések:

A földremegés képen az amplitúdó növekedést az ismétlődő kisebb robbanásos kitörések okozhatták. Forrás: IGN


Az El Hierro vulkáni működés továbbra is tartogat újdonságokat és izgalmakat!

Eredeti bejegyzés (Szabolcs, 2011.11.26. szombat)

Folytatódik az "Itt a vulkán, hol a vulkán" játék... A földregések számának csökkenése és a földremegés intenzitásának mérsékelt volta alapján azt gondolnánk lassan minden csendesedik, a vulkáni működés is lassan abbamarad. A mai nap a víz felszínén megjelenő kigőzölgő vulkáni törmelékek (úgynevezett "restingolite") azonban csattanós választ adtak: Kérem szépen, zajlik továbbra is a vulkáni működés mégpedig immáron 47 napja!

Ismét megjelentek a kigőzölgő vulkáni törmelékek a tengervíz felszínén! Forrás: Earthquake-report


A földrengések száma az elmúlt 3 napban nem haladta meg a napi tízet, a hipocentrumok alapvetően 16-20 km között vannak. A magas széndioxid koncentráció azonban azt jelzi, hogy ez a magmatömeg a mélyben kigázosodik és továbbra is potenciális utánpótlást jelenthet a vulkáni működésnek.

Best Blogger Tips

2011. november 16., szerda

El Hierro: ismét erősödő víz alatti vulkáni működés

Frissítés (Szabolcs, 2011.11.22, kedd, 21:30)

Az újabb repülőgépes vizsgálatok egyértelműen megállapították egy újabb kitörési pont aktivizálódását. Az új kürtő a korábban feltételezett hasadékvonal mentén található, mintegy 3,5 km-re délre La Restingától, ahol a becslések szerint a vízmélység 340 méter körül van. A kékes elszíneződés egyelőre gázkitörésre utal, azaz feltehetően vulkáni hamuanyag még nem jut a felszínre. A kékes elszíneződés ma délután is látható volt.

A kék elszíneződés egy új kitörési központra utal, ahonnan vulkáni gázok áramlanak ki. Balra: tegnapi, jobbra: ma délutáni felvétel. Forrás: IVCAN és Ian Carson fotója Armand Vervaeck fotógalériájában


A mai földrengések száma már elérte a tegnapit (eddig 24), köztük volt egy 3,3 erősségű és volt egy olyan is, ami 15 km mélyről pattant ki!

Frissítés (Szabolcs, 2011.11.21, hétfő, 15:55)
Enyhül, esetleg lassan vége szakad a vulkáni kitörésnek, lassan megnyugszik a föld El Hierro alatt? A földrengések száma jelentősen lecsökkent, a mai nap idáig kevesebb, mint tízszer rengett a föld a sziget alatt és azok erőssége sem volt túl nagy! A földremegés intenzitása is csökkent, bár azért fontos megemlíteni, hogy nem szűnt meg:

Balra a földrengések számának napi eloszlása ma délután 4 óráig, jobbra a mai szeizmogram kép. Forrás: IGN


Mindez a végét még biztosan nem jelenti a vulkáni és szeizmikus krízisnek, sőt lehet, hogy most érdemes jobban figyelni a jelekre, mert könnyen lehet, hogy egy újabb vulkáni kitörési fázis következik...
...és közben megjelent egy friss hír az Earthquake-report weblapján: a Parti Őrség helikoptere nemrég tért vissza és a szakemberek egy új kitörési központot véltek felfedezni a Las Calmas tengeren kb. 300 méterrel a korábbi kürtőtől. A víz felszínén buborékosodást és kékes foltot figyeltek meg. Várjuk a hivatalos megerősítést!
21:40 - Úgy tűnik a PEVOLCA (Plan de Protección Civil por Riesgo Volcánico) is megerősítette az új vulkáni központ megjelenését és már képek is vannak erről:

Új kürtőt jelez a kékes folt?. Forrás: Ian Carson fotója Armand Vervaeck fotógalériájában



Frissítés (Szabolcs, 2011.11.19, szombat, 21:44)
Szinte már várható volt... tegnap egy 3,7-es rengés, a földrengések száma esett és most hirtelen ismét erősödött a földremegés!

A földremegés intenzitás hirtelen megnőtt szombat helyi idő szerint 5 óra után!. Forrás: IGN



Frissítés (Szabolcs, 2011.11.18, péntek, 10:40)

Tegnap este, helyi idő szerint negyed 11-kor hirtelen csökkent a földremegés intenzitás, ami nagyon hasonló ahhoz, ami október 12 délután történt:

A földremegés intenzitás hirtelen csökkent csütörtök este negyed 11-kor. Forrás: IGN


Ennek okáról csak feltevések lehetnek, néhányan egy új hasadék felnyílására gondolnak, azonban a hozzáférhető adatok nem elegendőek pontos következtetés levonására, marad az események további figyelése... A mai földremegés jelek kisebb robbanásokkal tarkított eseményeket jeleznek, a vulkáni működés tehát némileg takaréklángra kapcsolt, azonban még nem fejeződött be.
Az El Golfo öböl alatt kipattant földrengések száma már most majdnem annyi, mint tegnap egész nap, azonban eddig még nem volt 3-as erősségűnél nagyobb és egyelőre 17 km volt a legsekélyebb hipocentrum.

Frissítés (Szabolcs, 2011.11.17, csütörtök, 21:22)

A spanyol napilapokban egyre több írás jelenik meg a vulkáni működésben részt vevő és abból némileg kiszorított szervezetek és kutatók közti feszültségről. Remélhetőleg ennek pozitív tanulságai is lesznek és e kivételes vulkáni működés tapasztalatait az izlandi példa alapján kezelik majd.
A mai napot kettősség jellemezte. Az El Golfo öböl alatt viszonylag kevés földrengés volt, aztán helyi idő szerint fél 5-kor egy 3,6 magnitúdójú földrengés pattant ki 22 km mélyről, amit a lakosok is éreztek. Ezután meglódultak a rengések és azóta is gyakoribbak. Nemrég, 7 percen belül négy rengés pattant ki. Bár a földrengések száma viszonylag kevesebb, mint korábban volt, azonban még mindig bőven elég arra, hogy fennmaradjon a készültség. Mindezek alapján korainak vélem, hogy ebből máris kevéssé valószínűsítik egy lehetséges vulkáni működést az északi területen. A rengések között volt ráadásul egy 13 km mélységből kipattant 2,7-es erősségű is. Tehát, nyugtával...
La Restingától délre viszont továbbra is igen intenzív földremegés zajlik, ami teljesen telíti a frekvencia sávot. Újabb jakuzzi tevékenységet azonban nem jeleztek. Az Earthquake-report viszont érdekes jelentéseket és képet adott közre, mégpedig a Ramón Margalef óceánkutató hajó vizsgálataiból.

A Ramón Margalef kutatóhajó akusztikus vizsgálatainak egyik eredménye, vélhetően november 13-i adat.. Forrás: Instituto Español de Oceanografía ábra az Earthquake-report weblapon


Az akusztikus vizsgálat eredménye, aminek napi jelentései letölthetők az Instituto Español de Oceanografía honlapjáról is jelzi a vulkáni felépítményt, sőt az értelmezés szerint magát a vulkáni működést is (piros szín), ami részben a vízfelszínre emelkedik, részben a vulkáni felépítmény palástján húzódik. A becslések szerint a vulkán kb. 150 méter mélyen lehet, azaz még jócskán növekednie kell, hogy a kitörés a vízfelszín fölé jusson. Hogy miért nem könnyű mindez? Ennek oka az, hogy a vélhetően laza piroklaszt üledék (=robbanásos vulkáni működés során felszínre került törmelékek anyaga) könnyen a vízmozgás áldozatául esik, azaz áthalmozódik. A jelentések arról is szólnak, hogy több kilogramm kőzetmintát is szedtek, ezek alapvetően megegyeznek a vízfelszínen is megjelentekkel. Reméljük lesznek ebből hamarosan elemzések is, ahogy ezt az izlandi vulkáni működések során már megszoktuk...



Eredeti bejegyzés (Szabolcs, 2011.11.16, szerda, 21:48)

A Nyamuragira és az Etna látványos kitörései miatt az elmúlt napokban keveset írtunk arról, hogy mi történik El Hierro szigetén. Pedig az események nem álltak le, amint arról a Legfrissebb Rövidhírekben azért tudósítottunk.
El Hierro szigetétől délre a víz alatti vulkánműködés továbbra is zajlik, sőt jelenleg a földremegés kép alapján meglehetősen intenzíven!


Az erős harmonikus földremegés intenzív víz alatti kitörést jelezhet. Forrás: IGN


A sötét miatt nem tudni a felszínen ez jelentkezik-e valamilyen módon, azonban ma olyan helikopterről készült fotók jelentek meg, amelyek utoljára november első napjaiban voltak láthatók:


November 16-án helikopterről készült felvételek La Restingától délre. Forrás: Volcano report


Jó esély van arra, hogy holnap ismét víz fölé csapjon a kitörés...
Északon, az El Golfo öbölben, bár a földrengések száma némileg csökkent (bár mindig napi 20-30), azonban erejük nem. Ma többször is voltak olyan 3-as magnitúdó körüli földrengések, amit a lakosok is megéreztek. A hipocentrumok továbbra is 16-18 és 20-23 km között vannak.

Best Blogger Tips

2011. november 7., hétfő

El Hierro: események napról-napra

Bejegyzés (Szabolcs, kedd, 18:40): "Jakuzzi és fokozó vulkáni működés"

Egy remek videofelvétel a bugyogó jakuzziról, azaz a víz alatti kitörés felszíni látványáról:

Forrás: chenech49 - YouTube, illetve az eredeti forrás: RTVZ.es


A La Provincia híre szerint ma délután az eddigi legerőteljesebb robbanásos vulkáni tevékenység már 25 méterrel lökte fel tengerszint fölé a gázokból, vízgőzből és vulkáni hamuból álló kitörési felhőt. Ezt követően erős kénes szag árasztotta el La Restinga környékét.



Bejegyzés (Szabolcs, hétfő, 23:35): "Barna és vörös"

A mai nap tovább folytatódott a víz alatti kitörés El Hierro déli partjai előtt. A hasadék menti kitörési központokból kiszabaduló gázok körkörös buborékosodást idéztek elő a tengerfelszínen (amit a helyiek jacuzzinak neveztek el), amit olykor barnás elszíneződés tarkít, vélhetően a víz alatti kitörés során kijutott vulkáni hamuanyagtól. Egyre több a vulkáni működést illusztráló remek felvétel:

Hétfőn egy új jacuzzi nyílt nem több mint 1 km távolságban a partoktól. A barnás elszíneződés vélhetően a vízbe jutott vulkáni hamutól származhat. Forrás: Guardia Civil és Involcan


A parti őrség helikopterén az Involcan szakemberei hőkamerás felvételt is készítettek a bugyborékoló vízről, amit a következő kép mutat. A tengervíz átlagos hőmérséklete 25 Celsius fok, a jacuzziban ehhez képest jó 10 fokkal melegebb van! A melegítésről a kitörő magma gondoskodik!

Egy friss jacuzzi képe és annak hőkamerás felvétele. A jacuzziban kb. 35 Celcius fok van, ami 10 fokkal melegebb a környezeténél! A hőt a kitörő magma szolgáltatja! Forrás: Guardia Civil és Involcan


... és aki szeretné mozgásban is látni a jacuzzi-t, akkor az alábbi videofelvételt érdemes megnézni (ez vasárnap készült):


Raymond Matabosch, amatőr vulkán-megfigyelő friss beszámolója szerint az éjszakai sötétségben halvány vörös derengést lehet megfigyelni a vulkáni központok felett bugyborékoló vízben. (Megjegyzés (2011.11.10): azóta kiderült, hogy az illető nincs a helyszínen, így mindez csak kitaláció...)

Északon, a mai nap földrengésekben rendkívül eseménydús volt, az IGN adatai szerint 59 földrengés (M>1,5) pattant ki. Ezek közül szép számmal voltak a korábbiaknál némileg sekélyebb hipocentrumúak (16-17 km), amelyek mellett továbbra is recseg-ropog a földköpeny 20-22 km mélységben. Kérdés, hogy a következő napokban a rengések átjutnak-e már a földkéregbe, ahol vélhetően már a magma gyorsabban fel tud jönni.

...éés végre beállítottak egy webkamerát is, a rossz hír csak az, hogy többnyire offline állapotban van, de jó tudni akció esetén!

Best Blogger Tips

2011. október 20., csütörtök

West Mata: fantasztikus felvételek, fantasztikus megfigyelések!

Pontosan tegnap mutattunk be a Szamoa-szigetek közelében található West Mata vízalatti vulkán kitöréséről felvételeket. Nem telt el 24 óra, és most még többet tudunk már erről a különleges vulkáni működésről! Joseph A. Resing és munkatársainak most jelent meg tanulmánya a rangos Nature Geoscience folyóiratban, amelyben fantasztikus új tudományos eredményeket tesznek közre.
A ritka megfigyelés lényege, hogy nem mást látunk, mint egy szubdukciós (kőzetlemez-alábukás) zónában hogy születik meg egy esetleges későbbi vulkáni sziget alapja, hogyan indul meg a szubdukcióhoz kapcsolódó vulkáni működés! A West Mata vulkán a Lau-medence északkeleti részén található, a Tonga szubdukciós ív északi végén, kb. 200 km-re délnyugatra Szamoa szigetétől:

A West Mata víz alatti vulkán elhelyezkedése. Forrás: Wikipedia


A tűzhányót 2008 novemberében fedezte fel az NSF-NOAA (NSF=National Science Foundation, NOAA=National Oceanic and Atmospheric Administration) expedíciója. 2009-ben újra ellátogatott a kutatócsapat a helyszínre, ahol ritka pillanatokat örökítettek meg: robbanásos vulkáni működést mintegy 1200 méter mélyen! Ilyet még senki nem látott, nem gondolta senki, hogy végbemehet! Ilyen mélységben már akkora a víznyomás, hogy a felszínre kerülő magma nem tud szétrobbanni, hanem ehelyett párnaláva formájában kerül a felszínre. Ennek a különleges eseménynek az oka, a kutatócsapat mostani tanulmányában is megjelent értelmezés szerint az lehet, hogy az alábukó Pacifikus-kőzetlemezből sekély mélységben nagy mennyiségű víz, szén-dioxid és kén-dioxid szabadult fel, és a kialakuló magma ennek következtében illókban jelentős mértékben feldúsult. A felszín közelébe érkező, gázokban gazdag kőzetolvadék belső nyomása így olyan hihetetlen nagy lehetett, hogy ez a víznyomást is legyőzte, és szétrobbantotta a kőzetolvadékot. Hogyan? Nézzük és csodáljuk a vulkáni működés víz alatti erejét az alábbi filmfelvételen:


Robbanásos vulkáni kitörés 1200 méter víz alatti mélységben: lávabuborékok keletkezése és szétpattanása. Forrás: NFS és NOAA


A kitörés során mintegy fél-másfél méter átmérőjű "lávabuborékok" robbantak ki a Hadesnek keresztelt kürtőből, aztán lávacafatok darabjaira hullottak.
A vulkáni működés különlegessége mellett a másik izgalmas felfedezés magának a vulkáni kőzetnek az összetétele volt. A kőzet úgynevezett boninit, egy nagy szilícium-dioxid (57-60t% SiO2) tartalmú, de ugyanakkor nagy MgO-tartalmú (8-15t%) ritka vulkáni kőzet, amelynek képződését még sehol nem figyelték meg. Honnan ez a furcsa kémiai összetétel (az SiO2-tartalom andezit jellegű, ugyanakkor a magas MgO-tartalom a bazaltokra jellemző)? Ez a magma keletkezésének körülményeire vezethető vissza. A boninites magma olyan földköpeny anyag részleges (igen nagy mértékű) megolvadása során alakul ki, ami normál esetben nem olvadna meg, mert már több alkalommal átesett olvadáson, és a magmaképződésben szerepet játszó komponensek már távoztak belőle. Ezt a kőzetet harzburgitnak nevezzük. A harzburgit jóval nagyobb hőmérsékleten olvad meg, mint a földköpeny uralkodó kőzete, a lherzolit. Olyan hőmérsékleten, ami nem jellemzi a földköpenyt. De segít a víz! A szubdukciós övezetek bizonyos területein (általában ott, ahol megkezdődik az alábukás folyamata) az alábukó kőzetlemezből nagyon nagy mennyiségben szabadulnak fel az óceáni kőzetburokban csapdázódott illók, mint például a víz, szén-dioxid és kén-dioxid. Ezek az anyagok átjárva a harzburgit kőzetet csökkentik annak olvadáspontját, és ezzel alkalmassá teszik, hogy magma képződhessen. Ez történik itt a Lau-medence területén is. A Tonga-ív északi vége egy jelentős kanyarulatot ír le, ami törést idéz elő az alábukó, fiatal és ezért viszonylag magas hőmérsékletű és illókban gazdag kőzetlemezben. Ez pedig kedvező helyzetet teremt boninites magma kialakulására!
Fantasztikus új tudományos megfigyelések, remek eredmények!

Best Blogger Tips