A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vulkáni sziget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vulkáni sziget. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 27., péntek

Így egyesül két japán sziget!

A napokban sokan vesszük számba melyik vulkánt nevezhetjük az év tűzhányójának? Szinte egyöntetű a vélemény, hogy az Etna elsöprő többséggel nyeri ezt a "versenyt", hiszen fantasztikus kitöréseket produkált. Most azonban a figyelem egy másik tűzhányóra irányul, ami olyat hajtott végre, ami nem sokban marad el az szicíliai óriás mögött. A történet november 20-án indult, azaz bő egy hónapja: a japán szigetektől délre, jó 1000 kilométerre, a piciny Nishino-shima szigettől 500 méterre vulkáni hamuval telített vízgőz csapott fel a tengerből, amit rövidesen kakastaréjszerű hamukilövellések váltottak fel. Az ismétlődő vulkáni kitörések eredményeképpen hamarosan egy 200 méter átmérőjű sziget alakult ki, ami a Niijima nevet kapta.
Az izgalmas kezdeti események: egy új sziget születése 2013. november 20-án. Fotó: Japán Parti Őrség

A Japán Parti Őrség rendszeresen készített felvételein jól követhetőek voltak az események. Az újszülött sziget egy hét alatt megerősödött, a kezdeti, úgynevezett freatomagmás, azaz a forró magma és a hideg víz keveredése következtében zajló robbanásos kitöréseket, stromboli-típusú robbanásos kitörések és lávaöntések váltották fel. Ez pedig arra utalt, hogy a tűzhányó és a tenger harcában az előbbi lesz a nyertes. A freatomagnás kitörések során apró vulkáni szemcsékből álló üledék jön létre, amit a tengervíz könnyen elmoshat. A stromboli-típusú robbanásos kitörések viszont ellenállóbb bazaltsalakot, esetenként ellenálló fröccskúpot épít, a lávaöntések kőzetei pedig szintén kemény próbatétel elé állították a hullámveréseket. A sziget pedig egyre nőtt! A december eleji jelentések már arról számoltak be, hogy az új sziget növekedési sebessége legalább nyolcszorosa annak, ami 1973-74-ben zajlott a Nishino-shima sziget vulkáni működése során! Ez azt jelenti, hogy december 4-re a sziget területe már 50 ezer négyzetméter volt, köszönhetően a napi átlagosan 105 köbméter magma felszínre törésének.

A sziget megerősödése stromboli-típusú robbanásos kitörésekkel és lávafolyásokkal 2013. november 24-én. Fotó: Takayuki Kaneko, Volcano Research Center

A lávanyelvek különböző irányokban nyúltak ki és növelték a sziget méretét. December 20-ra a sziget mérete már elérte a 120 ezer négyzetmétert! Ekkorra már több mint 2 millió köbméter vulkáni anyag jutott a felszínre, a kitörés intenzitása pedig egyre erősödött, azaz egyre nagyobb mennyiségű magma tört fel adott idő alatt. A lávafolyások most már észak-északnyugati irányba terpeszkedtek, azaz a kis sziget folyamatosan közeledett a Nishino-shima szigethez. A vulkáni működés lankadatlanul folytatódott és december 25-re már mondhatni hajszálra volt egymástól a két sziget, csupán egy 10 méteres szoros választotta el egymástól őket, ahol barnára színezett tengervíz csobogott át.
Takayuki Kaneko aztán december 26-án megerősítette az Asahi Shimbunnak, hogy a két sziget egyesült! Bár erről a különleges pillanatról a bejegyzés írása alatt még nem állt rendelkezésre fotódokumentáció, az egy nappal korábbi felvételek alapján a szigetegyesülés nem lehet kétséges! Ez azt jelenti, hogy bő egy hónapos élete befejeződött a Niijima szigetnek. Most már felvette az idősebb sziget Nishino-shima nevét és a következőkben már e név alatt gyarapítja tovább a vulkáni szigetet. A kitörés intenzitása alapján ugyanis még messze nem úgy tűnik, hogy ezzel véget ért a vulkáni működés!

Ekkorát nőtt az új japán sziget november 21 és december 13. között. Jobbra az aktív lávanyelvek láthatók hőkamerás felvétellel. Fotók: Japán Parti Őrség


A sziget növekedése 2013. december 24-re (homokszínű terület): a két japán sziget, az idősebb Nishino-shima és az újszülött Niijima már csak 10 méterre volt egymástól! Forrás: Japán Parti Őrség


Fantasztikus december 25-i felvételek két sziget összekapcsolódásának előtti szinte utolsó pillanatokról:

December 25-én a két japán sziget, az idősebb Nishino-shima és az újszülött Niijima már csak 10 méterre volt egymástól! Forrás: ANN News



Frissítés (december 27, 10:30): Megérkeztek az első fotók, amik bizonyítják a két sziget összeforrását, egyesülését! Íme:

December 26-án összeforrt a két sziget! Forrás: Japán Parti Őrség




Best Blogger Tips

2013. november 26., kedd

Építő és pusztító vulkáni működések: Niijima és Sinabung

Két gyors vulkánhír:
Az új, egy hetes japán sziget, amely a Niijima neve kapta, egyre erősödik. A kezdeti freatomagmás, azaz a forró magma és tengervíz keveredése következtében zajló heves robbanásos kitörések helyét a hétvégén már átvették a magmás, izzó lávacafatokat kihajító stromboli-jellegű robbanásos kitörések. A Japán Parti Őrség két naponta közli a nagy felbontású képeket a szigetről. A legfrissebb képeken már az látszik, hogy a vulkáni működésben most a lávaöntéssé a főszerep. Az elmúlt napokban egy kis nyúlvány jelent meg a kezdetben kerekded, ovális sziget oldalán. Ahol a láva a tengerbe folyik, fehér gőzfelhő emelkedik fel. Mindez azt jelenti, hogy a sziget erősödik és úgy tűnik nem lesz a vad tengerverés martaléka.
Az új japán vulkáni sziget november 21-én és 5 nap múlva 26-án, a Japán Parti Őrség felvételein

A stromboli-jellegű robbanásos kitöréseket, a messze a tengervízbe placcsanó lávadarabokkal és a kezdődő lávafolyást remek képkockákon keresztül mutatja az alábbi videofelvétel:
Stromboli-jellegű robbanásos kitörések és a kezdeti lávafolyás az új, japán vulkáni szigeten. Forrás: Asahicom

Nem olyan messze a kis japán szigettől, Indonéziában a vulkáni működés egy teljesen más arcát mutatja. A Sinabung továbbra is folyamatos robbanásos kitörésekkel tartja rémületben a környéken lakókat. A szombat esti erőteljes kitörést követően a legmagasabb fokozatra emelték a riasztási szintet és 5 kilométeres körzetben megtiltották a tűzhányó megközelítését. Az erőteljes vulcanoi-kitörések során 5-8 km magas vulkáni hamufelhők emelkednek fel kisebb piroklaszt-árak lezúdulásával kísérve. A környéket szürke vulkáni hamulepel borítja. A legfrissebb hírek szerint már több mint 18 ezer embert telepítettek ki, az elkeseredés egyre nő és egyre komolyabb egészségügyi problémák lépnek fel. Már több tízezer hektárra becsülik azokat a termőföldeket, amelyeken a termések kárba vesztek a hamuhullás következtében.
A Sinabung kitörése november 14-én és november 24-én. Forrás: Ulet Ifansasti/Getty Images és AP fotó

és az élet a tűzhányó közelében. Forrás: blogs.ft.com és Edy Amin



Best Blogger Tips

2013. november 20., szerda

Új sziget születőben a japán Nishino-shima közelében!

A Föld dinamikusan változik, éli mindennapos életét! A napokban ünnepeljük az izlandi Surtsey születésének 50. évfordulóját, közben néhány hete a Vörös-tenger déli részén gyarapodott a Zubair szigetcsoport egy új szigettel miután 2011. december végén már világra hozott egy kis szigetet. Mind emögött a vulkáni működés folyamata bújik meg, mely szüntelenül alakítja bolygónk felszínét, épít és rombol. A mai hírekben először az indonéziai Sinabung újabb kitörései jelentek meg, ami egyre nagyobb gondot okoz a helyi lakosságnak, majd jött egy igazi hírcsemege: a Japán Meteorológiai Intézet jelentése szerint víz alatti vulkáni működés zajlik a Nishino-shima szigettől mintegy 500 méterre délkeletre. A vulkáni kitörés a jellegzetes, sekély vízmélységben lejátszódó, kakastaréjszerű hamukilövelléseket mutató freatomagmás működés jegyeit mutatja. Az ismétlődő hamukilövellések eredményeképpen ma délutánra már egy kb. 200 méter átmérőjű sziget keletkezett. A helyi szakemberek szerint a vulkáni működés akár hónapokon keresztül is folytatódhat, azaz erősödhet a Föld legfiatalabb szárazföldje, mivel e térségben a korábbi vulkáni kitörési fázisok akár két évig is eltartottak.
...és itt van már az első fotó is a kicsinyről a Japán Parti Őrség jóvoltából:
A Föld legfiatalabb szárazföldje - mindössze néhány órával ezelőtt született! Forrás: Japán Parti Őrség

Az új sziget az úgynevezett Vulkán-szigetek ívéhez tartozik, ami Japántól délre húzódik, a Bonin szigetektől délre, lemeztektonikailag a Mariana szigetív része. Az 1970-es évek előtt nem voltak feljegyzett kitörések (bár ettől függetlenül lehettek), a Nishino-shima egy kis, zöld szigetecske volt a nagy két tengeren. A Nishino-shima sziget mérete 1973. október 9-én jelentősen megnőtt, mondanunk sem kell, hogy a mostanihoz hasonló vulkáni kitörésekkel. A kezdetet az április 12-én indult tenger alatti kitörések jelentették, a víz zöldes foltokban elszíneződött, akárcsak az El Hierro kitörés során, és 5 hónap kellett ahhoz, hogy az első szárazföld megjelenjen a korábbi sziget mellett. Szeptember lávafolyások indultak meg, amelyek megvédték a vulkáni hamuanyagot a tengerveréstől. Végül a kialakult kicsiny szigetekből a korábbival együtt összeállt egy most már kiterjedt szárazföld. A karéj alakú új sziget a vulkáni működés végeztével, 1974 márciusára 700 méter hosszú és 250 méter széles lett. A mostani működés során nincs kizárva, hogy a növekvő kisded ismét kapcsolódni fog a korábbi szigethez.
A Nishino-shima sziget elhelyezkedése és felülnézeti képe.

Jankovics Évi hozzászólásának köszönhetően itt van már a videofelvétel is a kitörésről:
Az első videofelvétel a sziget születéséről. Forrás: tbsnewsi



Frissítés a vulkáni működésről fotókkal és új videofelvétellel a Tűzhányó blog november 26.-i bejegyzésében


Best Blogger Tips

2012. március 6., kedd

Kész az új sziget!

Bár az előző évben a Kanári-szigetek nyugati részén, El Hierro közelében vártuk egy új vulkáni sziget megjelenését, az esemény nem ott, hanem a Vörös-tengeren történt, ahol Jemen partjai közelében a Zubair vulkáni szigetsor bővült egy újabb taggal. A víz alatti vulkáni működés december 23-ára építette fel olyan magasra a vulkáni kúpot, hogy az már a tenger szintje fölé emelkedett. A látványos kitörések, amelyek filmfelvételeit a Legfrissebb Rövidhírek rovatban közöltük, egyre terebélyesebb szárazföldet alkotott, a kérdés már csak az volt, vajon lesz-e olyan vulkáni működés (lávaszökőkút és/vagy lávafolyás), ami stabilizálni képes a laza vulkáni törmelékekből álló szigetet. Úgy tűnik ez megtörtént és mondhatjuk, az új szárazföld jó egészségnek örvend, mérete a többi szigethez hasonlít és jó eséllyel gazdagítja Zubair vulkáni szigetvilágát, várva az élővilág megtelepedését.

A műhold kép felső részén látható a jemeni Zubair szigetvilág legújabb vulkáni szigete. Forrás: NASA Earth Observatory



Best Blogger Tips