2010. május 29., szombat

Helyzetjelentés és új műholdkép az Eyjafjallajökullről

.
Amint arról már korábban beszámoltunk az izlandi Eyjafjallajökull elcsendesedett, az ezidáig utolsó hamufelhőt május 22-én figyelték meg, azonban a tűzhányó továbbra is aktív, így folyamatos megfigyelés alatt tartják. Az elmúlt napokban csak fehér színű, tehát hamut nem tartalmazó gáz- és gőzfelhő emelkedett a magasba a vulkánról - olvasható az Izlandi Meteorológiai Intézet honlapján.
Az IMO és a IES legutóbbi, tegnap kiadott jelentéséből kiderül, hogy május 27-én egy kutatókból álló csoport közelítette meg a krátert. A kráterben, valamint kráter keleti pereménél 40 m vastag hamuréteget mértek. Intenzív gőzkiáramlást, valamint esetenkénti kisebb robbanásokat észleltek, továbbá erős kénszagot éreztek a kráter körül. A kráterből forrás, vagy kigázosodáshoz köthető hang hallatszott. A kráter peremétől 20 m-es körzetben finom hamuréteg borítja a környezetet. Helyi idő szerint 20:45-kor egy 2,8 km magasságba emelkedő gőzfelhőt észleltek. A szeizmikus aktivitás május 22. óta többé-kevésbé állandó, azonban még mindig magasabb, mint a kitörés előtti érték.


A NASA által közzétett, május 26-án készült műholdképen megfigyelhető, hogy a tűzhányóból már csak fehér színű, a korábbi hamufelhőkhöz képest lényegesen kisebb gőzfelhő emelkedik fel. A felvétel közepén látható szürkésbarna hamu nem közvetlenül a kitöréshez kapcsolódik. A már korábban leülepedett, konszolidálatlan vulkáni hamut könnyedén felkapja a szél, és az uralkodó széliránynak megfelelően az Atlanti-óceán felé sodorja.
A képen megfigyelhető még egy érdekes jelenség; a türkiz-zöld színű szemhez hasonlító alakzat. Ez a fitoplankton virágzás, amely gyakori jelenség tavasszal és nyáron Izland partjainál. Bár az óceánba hulló hamu rengeteg olyan nyomelemet tartalmaz, amely elősegítheti ezeknek a parányi élőlényeknek az elszaporodását, jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a planktonvirágzásnak és a mostani kitörésnek közvetlen kapcsolata lenne, hiszen az említett jelenség minden évben előfordul Izland partjainál, a nutriensekben amúgy is gazdag óceánban.

Best Blogger Tips

3 megjegyzés:

  1. Szeretném megtudni valamit!
    Előszöris elnézést kérek,ha butaságot kérdezek,de van amire még nem találtam választ.
    Mi itt élünk Quatamala mellett Belizben és azt szeretném megtudni,hogy itt számithatunk-e hamu felhőre vajon?Hiszen mi itt a turizmusból élünk és félünk,ez akadályoztatni fogja Belize turizmusát is,hiszen a vulkán itt van tőlünk nem olyan messze.Gondolom ,hogy attól is függ,merre fúj a szél?
    Még egy kérdésem lenne,hogy általában milyen hosszú ideig szoktak ezek a vulkánok aktívan működni?Pár napig?Vagy ezt sosem lehet tudni?
    Kicsit félünk itt azért,mert itt csak a turizmusból lehet megélni,más munkalehetőség nincs.

    VálaszTörlés
  2. Elnézést,nem ide akartam írni!

    VálaszTörlés
  3. Ma magasan az egeszsegugyi hatarertek felett volt a hamu meg Reykjavikban is.
    http://mbl.is/mm/frettir/innlent/2010/05/31/svifryk_langt_yfir_morkum/

    Voros jelzes van meg most is:
    http://mbl.is/mm/frettir/vedur/

    VálaszTörlés