2011. július 14., csütörtök

Etna: 10 év után újra látványos kitörések a Bocca Nuova kráterben!

Frissítés (Szabolcs, péntek 15 óra)
Rövid megjegyzés az indonéziai Lokon kitöréséről a kommentek között.

Eredeti bejegyzés (csütörtök, 12:00)

Az Etna hétvégi, július 9-i kitörése újra nagy érdeklődést kapott és úgy tűnik némi változás állt be a tűzhányó működésében.

Látványos lávatűzijáték a Bocca Nuova kráterben július 13-án éjjel, holdfényben. Forrás: Boris Behncke, INGV


Az idei évben a Délkeleti kráter peremén létrejött beszakadásos kráterben zajlottak ismétlődően a kitörések. A szombati látványos paroxizmus előtt már napokkal korábban lehetett sejteni, hogy szemünket érdemes az Etnán tartani, mert új előadás lesz. Szombaton, a lávaszökőkút kitörések mellett több kilométer magasra csapott fel a vulkáni hamufelhő, amiből a vulkán környéki lakott területeken is esett a szürke vulkáni hamu. A heves kitörés ismét hamar abbamaradt, azonban a korábbiakkal szemben, most nem csendesedett el teljesen a tűzhányó. A Bocca Nuova (az Etna legnagyobb krátere) július 11-én átvette a show-t és most itt zajlanak a tűzijátékszerű kitörések. A Bocca Nuova kréterében 10 éve nem volt vulkáni működés, így ez az esemény most mindenképpen nagy jelentőséget kap! Az Etna mostani vulkáni aktivitása is itt kezdődött, amikor tavaly augusztusban látványos vulkáni hamufelhő emelkedett ki a kráterből. Decembertől aztán átvette az előadást a Délkeleti kráter, most pedig a stafétabot ismét átkerült a Bocca Nuovához. Íme az előadás:

Lávatűzijáték a Bocca Nuova kráterben július 11-én éjjel. Forrás: Boris Behncke, INGV


A látványos stromboli-jellegű lávatűzijáték a Bocca Nuova kráterének alján zajlik. Az izzó lávacafatok több tíz méter magasra csapnak ki a kráterperem fölé és hullnak vissza a kürtő közelébe. Hasonló látványos esemény a Bocca Nuova kráterben 1997-ben és 1999-ben zajlott, amikor a láva teljesen kitöltötte a kráter belsejét, sőt túl is csordult rajta. A mostani Bocca Nuova aktivitás azt jelentheti, hogy egy viszonylag folyamatosabb látványos vulkáni működés lesz az Etna csúcsterületén a következő hetekben, hónapokban. Bár a látványos vulkánkitörések vonzzák a turistákat, a csúcsterület azonban a vulkáni veszély miatt le van zárva, oda csak vulkanológusok és hegyi vezetők léphetnek be különleges engedéllyel. Az eseményeket azonban biztonságosan lehet követni valamelyik Etna webkamerán keresztül is és természetesen követjük a Tűzhányó blogon is!

Best Blogger Tips

2011. július 9., szombat

Újabb kitörés Izlandon? Mire készül a Katla tűzhányó?

Frissült az Etna bejegyzés! (2011. 07. 10. 14:25)

Frissült az Etna bejegyzés! (2011. 07. 09. 21:29)

...és frissítés a Katla kitöréshez is (videóval)! (Szabolcs, július 11, 10:10)

Bár az Etna hétvégi kitörése háttérbe szorítja az izlandi Katla váratlan szombati ébredését, azért jelentőségében érdemes erre odafigyelni! Izland egyik legaktívabb tűzhányója utoljára 1918-ban tört ki, ami nagyságában meghaladta mind a tavalyi Eyjafjallajökull, mind az idei Grimsvötn kitörését. Azóta szunnyad a "boszorkány", bár 1999-ben egy, a mostanihoz hasonló jökulhlaup (gleccservíz-ár) egy kisebb vulkánkitörést jelzett. Tavaly, az Eyjafjallajökull kitörése kapcsán a média és néhány szakember is a Katla felébredését latolgatta. Tudjuk azt, hogy a jéggel borított vulkán alatt néhány kilométer mélységben egy magmatömeg halmozódott fel az elmúlt két évtizedben, ami adott esetben aktivizálódhat. A kérdés az, hogy ez a mostani esemény egy kürtőtisztító kitörés volt és egy nagyobb kitörés előhírnöke vagy az 1999-es eseményhez hasonló egyedi kis kitörés. Erre a választ a következő hetek fogják megadni, érdemes tehát szemünket a vulkánon tartani.
A szombati kitörés következtében a kaldera feletti jégtakaró egy kisebb területen megroggyant és egy 50 méter mély beszakadás keletkezett, amit a következő kép mutat:
Ami a Katla szombati kitörése után visszamaradt. Forrás: Ruv.is


A fekete hamuréteg nem a mostani kitörés eredménye, az a tavalyi Eyjafjallajökull és az idei Grimsvötn kitörés során lepte be a jégtakarót. A meredek falakkal határolt mélyedés a szakemberek szerint arra utal, hogy a jégolvadás nagyon gyors volt. Az olvadást és a kapcsolódó jökulhlaup kialakulását egy sekély mélységbe történt magma felhatolás vagy egy forró gőz kitörés okozhatta. A mély lyuk körül a jégtakaró körkörös repedések mentén roskadt be. Ezt a különleges eseményt fantasztikus filmfelvétel örökítette meg:



A Katla körül jelenleg minden nyugodt, így lehetőség van az 1-es főút elsodort hídjának javítására.

Eredeti bejegyzés (Évi, július 9, 17:35)

Izlandon is egyre "forróbb" a talaj! Bár nemrég még a Hekla mutatta jeleit annak, hogy nyugtalankodik, most már a sziget legdélebbi részén található Katla is mozgolódik. Ma hajnalban egy kisebb váratlan jökulhlaup (jeges áradat) történt a tűzhányót borító Mýrdalsjökull gleccseren, melynek következtében a Múlahvísl nevű folyó leszakította a felette lévő hidat. Ezért lezárták az 1-es autóutat (ring road) és a közelben élők kitelepítését is megkezdték. Az izlandi kutatók szerint valószínűleg csak egy nagyon kicsi, freatikus kitörés történhetett a jég alatt, amely az olvadékvizet létrehozhatta, de ez elég bizonytalan. Freysteinn Sigmundsson geofizikus szerint "ha ez egyáltalán egy kitörés lehetett, csak egy kis esemény volt, és lehet, hogy csak geotermális aktivitáshoz köthető". Azonban van pár megfigyelés, melyek arra utalhatnak, hogy valójában egy nagyon kicsi kitörés történhetett a Katlán: egyrészt intenzív szeizmikus aktivitás volt megfigyelhető, mely a magma mozgására utalhat a kürtőben. Másrészt a gleccseren található üstszerű beszakadás mélyült, illetve további beszakadások történtek, melyek körül repedések jelentek meg, mindez utalva arra, hogy egy jelentős hőhatás érte a gleccsert.

Bal oldali kép: a Mýrdalsjökull gleccseren keletkezett beszakadás és repedések 2011. július 9-én (a kép forrása); a tremorok (földremegések) intenzitásának növekedése 2011. július 9-én (az ábra forrása).


Best Blogger Tips

Kitörésben az Etna! Nézze élőben!

Frissítés: 2011. 07. 10. 14:25

Képek és Videók az Etna tegnapi kitöréséről.

Lenyűgöző közeli felvételek a kitörésről:


Az eredeti videó itt.


A legjobb képek
et az Etna tegnapi kitöréséről a Volcanodiscovery tűzhányóvadász csapata készítette. Néhány száz méterre közelítették meg a kitörésben lévő kürtőt, és onnan készültek a felvételek. A képeket ide kattintva tekintheti meg. (Mindig kattintson a képre a következő fotóért!)
Az alábbi kép segítséget nyújt abban, hogy mely képeken mi látható.

Az Etna 2011. 07. 09-i kitörése. Helyszín: az Etna Délkeleti Kráterének keleti oldala. A képet készítette: Tom Pfeiffer. Feliratok és értelmezés: Kiss Balázs, Tűzhányó blog

Nagyszerű videók az Etna tegnapi kitöréséről!

Az első videó: a kép közepén látható a több kilométer magasba emelkedő sötét szürke kitörési felhő. Aminek hamuja még Cataniat és számos környező települést is beterített.

A második videó: A "fekete eső". Testközelből érezhetjük, hogy mit jelent egy éppen kitörésben lévő vulkán oldalában tartózkodni, miközben folyamatosan záporoznak a fejünkre a kisebb-nagyobb üvegesre dermedt lávadarabok. Érdemes hallgatni, hogy milyen hang kíséri a tefrahullást.




Az eredeti videók itt.

Lemaradt a kitörésről?


Ide kattintva megnézheti! Az animált gif videón egy, az Etna csúcsrégiójára irányított hőkamerás felvételsorozatot tekinthet meg a teljes paroxizmusról. A videót Raving, az Eruptions blog egyik olvasója készítette.
Mit látunk a videón? A zöld-sárga-piros
-fehér színek együtt jelzik a forró lávát. A videón az egész kitörés fejlődése látható 11:00 órától 15:30-ig (GMT). Kezdetben kisebb robbanások történnek (csak időszakos fehér "lángnyelveket" látunk a videón), majd egyre erőteljesebbé válik a kitörés, és a legintenzívebb szakaszban több száz méter magas lávaszökőkút csap fel a kürtőből (folyamatos fehér "lángnyelvként" látszik ez a videón).

Frissítés 07. 09. 20:21

Befejeződött a kitörés az Etnán. A szeizmikus aktivitás a kitörés előtti háttérértékre csökkent. A hőkamerás képeken azonban még mindig látható a lávaszökőkút kitörés során megindult forró lávafolyás. Ezért érdemes lesz nézni a webkamerákat, mert valószínűleg látszik majd a gyönyörű, vörösen izzó, közel 1000°C -os láva.


A bal oldali képen a szeizmikus aktivitást jelző görbén nagyszerűen látható, hogy a földrezgések szinte teljesen abbamaradtak. A jobb oldali képen a zöld-sárga-piros színek által kirajzolódik a még friss és forró lávafolyás.

Eredeti bejegyzés:

Forró hétvégénk van, de akinek még ez sem elég megcsodálhatja az Etna jelenleg zajló kitörését.

Az idei 5. paroxizmust látványos hamupöfékelés és lávatűzijáték előzte meg (animált gif). De most már a friss magma spriccel a felszínre látványos lávaszökőkút formájában. Számos webkmerán követhetők az események:
Etna trekking
Radio7
INGV

Az INGV webkameráin így néz ki a kitörés:

A bal oldalon egy hőkamerás kép, a jobb oldalon egy normál kamera képe az Etnán zajló lávaszökőkút kitörésről. A két kép egyazon helyről készült és teljesen megfeleltethető egymásnak.


Best Blogger Tips

2011. július 7., csütörtök

Főpróba az Etnán?!

Közeleg az újabb lávaszökőkút kitörés az Etnán. Egyértelműnek tűnnek a jelek (hamupöfékelés és visszafogott lávatűzijáték) arra, hogy friss magma nyomult fel a tűzhányó kürtőrendszerébe. De mire vár a magma? Mi is ez a főpróba? A válasz egészen egyszerű: dugó van a kürtőben, akár sokszor az M0 autóúton. Az Etnán a friss, gázdús, felfelé nyomuló magmának útját állja a legutóbbi kitörés során a kürtőben visszamaradt kigázosodott, viszkózusabb magma, ez jelenti a dugót. Akárcsak a forgalmi dugókban, itt is meg kell várni, amíg megtisztul előttünk az út, vagyis ez esetben a kürtő. A kürtő tisztítása a stromboli-típusú kitörések során zajlik. A frissen felnyomuló magma maga előtt tolja a korábbi kitörés anyagát, és az eközben zajló robbanások vetik ki a kürtőből a korábbi magmát.
A kürtőtisztítás tehát megkezdődött, már csak abban kell reménykednünk, hogy a kürtőben felnyomult magmának lesz "türelme" kivárni, amíg megtisztul előtte az út, és nem fordul vissza.

Nézze meg animált gif-ek segítségével a kürtőtisztítást:

Kattintson ide, hogy lássa a hamupöfékelést!
Kattintson ide (töltse le a fájlt, majd nyissa meg pl. ezzel), hogy lássa a lávatűzijátékot!

Végül még egy fogalom mára: a paroxizmus. Paroxizmusnak egy vulkánkitörés azon szakaszát nevezzük, amikor a legerőteljesebb a kitörés. Az Etnán ez akkor következik be, amikor a kürtőtisztítást követően a friss, gázdús magma előtt szabaddá válik az út, és látványos lávaszökőkút formájában a magasba spriccel. Az Etnán idén eddig 4 ilyen esemény volt, vagyis 4 paroxizmus következett be. 2000-ben az Etnának 66 paroxizmusa volt...

A 2011. év 4. paroxizmusa az Etnán. 2011. 05. 12. A képet készítette Boris Behncke.

Best Blogger Tips

2011. július 6., szerda

A Soputan tűzhányó kitörésének valódi arca

Az indonéziai Sulawesi-sziget északi részén található Soputan tűzhányó (mely a sziget egyik legaktívabb vulkánja) 2011. július 3-i kitöréséről sajnos elég kevés megfigyelés és információ áll rendelkezésre. A vulkáni hamufelhő magasságáról eltérő számokat olvashatunk: egyes hírforrásokban 5 km-t, más helyeken 6 km-t írnak, viszont a Darwin VAAC jelentése (ami a legmegbízhatóbb!) szerint 46000 láb, vagyis körülbelül 14 km magas volt a hamufelhő július 3-án (ami már igen jelentős ahhoz, hogy komolyabb hatása legyen). Ezt alátámasztja az aznapi műholdfelvétel és az alábbi fénykép is, melyet egy pilóta készített a kitörés kezdete után kb. másfél órával:

A Soputan tűzhányó 14 km-es magasságba emelkedő hamufelhője 2011. július 3-án. A képet készítette: Peter Bosch, pilóta (forrás).

A Soputan hamufelhőjének terjedése a Darwin VAAC modellszámításai alapján: a bal oldali ábra a július 3-i, a jobb oldali pedig a július 4-i előrejelzést mutatja (a fekete folytonos vonallal jelzett terület a 46000 láb (kb. 14 km) magasságban terjedő hamufelhőt modellezi; a szaggatott vonallal jelzett terület a bal oldali ábrán 1500 láb (kb. 450 m) magasságot, a jobb oldali ábrán pedig 15000 láb (kb. 4,5 km) magasságot jelöl).

A tűzhányó körül egy 6 km sugarú veszélyzónát jelöltek ki, ahova tilos belépni. Kitelepítéseket egyelőre nem rendeltek el, mert a vulkánhoz legközelebb fekvő település kb. 8 km távolságban található a tűzhányó csúcsától. A Soputantól kelet-délkeletre lévő falvakban (a Minahasa nevű körzetben) "a hamu elég vastag és ártalmas lehet az egészségre", ezért az Indonéz Vöröskereszt július 3-án, 4-én és 5-én védőmaszkokat osztott ki a lakosságnak. Hamu borítja az egész körzetet, a településekhez vezető utakat kidöntött fák sokasága borítja, több tucat ember szenvedett komoly sérüléseket, akiket kórházba szállítottak. Az ott élő lakosság próbálja megtisztítani az utakat a hamutól és kidőlt fáktól. "A hamu vastagsága a 10 cm-t is elérheti, így nehéz a közlekedés. Ráadásul, helyenként még nagyon forró volt a hamu." E megfigyelések alapján (kidöntött fák, forró hamuüledék) minden bizonnyal piroklaszt-árak zúdultak le a tűzhányó oldalán (ami jellemző a Soputanra, és legutóbbi működése során, 2008-ban, valamint 2005-ben is megfigyelték). A tűzhányótól délnyugatra fekvő Tombatu nevű települést szintén jelentős hamuhullás érintette. A hamufelhő terjedése miatt a Manado városában található repteret július 3-án időszakosan (három órára) lezárták.

Bal oldali kép: egy, a Soputantól 6 km távolságra található település látképe 2011. július 4-én (a kép forrása); jobb oldali kép: Tombatu falu egyik hamuval borított utcája 2011. július 3-án (a kép forrása).

Bal oldali kép: a Soputan vulkán délnyugati irányból nézve 2011. július 3-án (kép forrása); jobb oldali kép: a tűzhányó kelet-délkelet felől 2011. július 4-én (a kép forrása).

A helyi Vulkanológiai és Geológiai Központ és a kormány folyamatos megfigyelés alatt tartja a Soputan tűzhányót, amely akár "növekvő aktivitás jeleit mutathatja".
A Soputan jelenlegi működését az 1991 óta növekedő lávadóm aktivitás jellemzi, melyhez gyakran társulnak robbanásos kitörések és piroklaszt-árak.


Best Blogger Tips

2011. július 5., kedd

Hűha, itt vulkánkitörés lesz?

Lesz vagy nem lesz? Ez nem mindig egyszerű kérdés, még olyan tűzhányók közelében sem, mint az Etna! Európa egyik legaktívabb tűzhányója az idei évben már többször is hallatott magáról. Eddig négy alkalommal szórakoztatta a közeli és távoli vulkánszerelmeseket, közben pedig csiki-csukit játszik. Mikor lesz a következő látványos lávaszökőkút és lávatűzijáték? Mikor rohanjunk fényképezőgéppel és filmfelvevővel az Etnára? Mikor tartsuk szemünket valamelyik Etna webkamerán? Lehet, hogy már ma éjszaka történni fog valami!

Látványos lávaszökőkút kitörés az Etna legutóbbi, május 12-i kitörése során. Forrás: Radio Studio 7 webkamera Mikor látunk újra hasonlót? Ma éjszaka, vagy a következő napokban?


A földremegések intenzitása növekszik, június vége felé a Bocca Nuova kráterében történtek kisebb robbanásos kitörések, amelyekben még nem jelentek meg a magma darabjai (jobbára csak idősebb kőzettörmelékek repültek a felszínre, a freatikus kitöréseket azonban feltehetően a felszínközeli magma hőhatása okozhatta), eközben erős gázkiáramlás volt tapasztalható. Tegnap délután óta aztán a Délkeleti kráter keleti oldalából is robbanások hangja hallatszott és a mai napon már kisebb stromboli-jellegű lávatűzijáték kitörések is történtek! Hasonló események előzték meg ebben az évben három paroxizmus kitörést is, azaz jó eséllyel jelezhető előre, hogy bármikor újra kitörhet az Etna! Aki szeretne vulkánkitörést látni, hát akkor most figyeljen!...
Hacsak,... hacsak, a tűzhányó királynő meg nem gondolja magát és jót kuncogva, ismét visszavonulót fúj. Mindenesetre, most érdemes lenne akár egy nagyobb pénzösszeget tenni valamelyik londoni fogadóirodában az Etna kitörésére. De mondjuk, ki merne arra fogadni, hogy holnap az izlandi Hekla fog kitörni? Ez már azért kockázatosabb, hiszen a Hekla kitörése előtt nem ad előjeleket! Legfeljebb fél órával, egy órával a kitörés előtt pattannak ki figyelmeztető földrengések a tűzhányó alól! Ami azonban már évek óta, a legutolsó, 2000-ben történt kitörés óta megfigyelhető, az a tűzhányó folyamatos feldomborodása, ami azt jelenti, hogy nő a feszültség a vulkán alatt, a magma egyre inkább nyomja fel a hegyet!

A Hekla "lélegzése". A Hekla felszíne az 1991-es és 2000-es kitörése előtt is folyamatosan domborodott felfelé. Ma már nagyobb mértékben nőtt a felszíne, mint az elmúlt időszakok kitörései előtt! Forrás: Erik Sturkell és munkatársainak tanulmánya Mi lesz ebből?


A Hekla az elmúlt fél évszázadban nagyjából 10 évente tört ki, utoljára 2000-ben volt kitörése... Tehát?... Benedikt G. Ofeigsson és munkatársai egy idén megjelent tanulmányban körvonalazni tudták a Hekla alatti magmatározót. De, mikor indul el a magma és ha elindul, akkor mi lesz? Leadbetter és Hort 2011-ben megjelent tanulmánya az esetleges vulkáni hamufelhő terjedését modellezte, De ki mondja meg, hogy mikor fog kitörni a tűzhányó?
A vulkanológusok, a szakemberek vállán nyilvánvalóan nagy a felelősség. Mit lehet nyilatkozni? Kell-e egyáltalán nyilatkozni? Egy tűzhányó várható kitörésének felvetése figyelmeztetés vagy félelemkeltés? Kell-e beszélni arról, hogy akár hosszan szunnyadó vulkánok is kitörhetnek, vagy akár most békésnek tűnő tájakon, mint például Arizona, Idaho, Nevada, vagy éppen Közép-Olaszország, a németországi Eifel, a francia Auvergne esetleg Ausztrália délkeleti részén lévő területeken vagy Auckland városában nyílhat meg a föld és robbanhat ki magma? A média, különösen az elmúlt évben érzékenyebben reagál az esetleges vulkáni működésekre és a még esetleg visszafogott szakértői előrejelzéseket is felpörgetve tálalja a katasztrófa-várásban felizgult olvasó elé. Erre jó példa a napokban megjelent hírzuhatag arról, hogy az ausztráliai Victoria térségben bármikor bekövetkezhet egy vulkánkitörés! Nos, erre egy penny-t sem tennék fel az angol fogadóirodában! Erre az eseményre bizonyára nem kerül sor sem holnap, sem holnapután, de azért nincs kizárva, hogy valamikor bekövetkezhet. Évszázadok, évezredek, vagy év-tízezredek múlva? Ezt már képtelenség megjósolni, olyannyira mint egy földrengés idejének bekövetkeztét! De, azért emlékezzünk arra is, hogy a kukoricaföldjén rendszeresen dolgozó mexikói Dionisio Pulido sem gondolta volna, hogy egyszer nem kukorica, hanem egy tűzhányó nő ki a földjén (aztán 1943. február 20-án mégis bekövetkezett ez a hihetetlennek tűnő esemény). Tehát, azért bánjunk csínján azzal is, aki látszólag farkast kiállt és a még valóban teljesen túlzó, sőt mi több már-már "nevetséges" híradások mögött is azért lássuk meg azt, hogy a Föld egy "élő" bolygó, ahol voltak, vannak és lesznek vulkánkitörések és ki tudja nem a mi életünkben következik be egy olyan "váratlan" esemény, aminek korábban évezredekig nem volt előzménye. Nem félni kell tehát, hanem ismereteket gyűjteni és akkor nyugodtabban, hátradőlve olvashatjuk akár a Yellowstone-ról, akár a Victoriáról szóló vulkáni hírkacsákat, tudva azért azt, hogy az ördög nem alszik... Addig is, érdemes megismerni Victoria gyönyörű, és geológiai értelemben vett fiatal (!) vulkáni képződményeit, mindazonáltal ha fogadni kell, akkor persze én inkább az Etna közeli kitörésére tennék fel pénzösszeget!...

A Mt. Schank az ausztráliai Victoria államban: az ép vulkáni forma egy kb. 5000 évvel ezelőtti kitörés emléke!


Best Blogger Tips

2011. július 3., vasárnap

Működésbe lépett a Soputan vulkán Indonéziában

Kitörésben a Soputan 2011. 07. 03. A házak mögött látható az ég felé tornyosuló hamufelhő. Forrás: itt.

Egyelőre kevés információ áll rendelkezésre a Soputan vulkán kitöréséről. A hírforrások szerint vasárnap kezdődött a kitörés (valószínűleg helyi idő szerint, hiszen ott már hétfő van). A helyiek arra lettek figyelmesek, hogy "fekete, homokos eső hullik". A műhold felvételek és a DVAAC legutóbbi jelentése alapján meglehetősen erőteljes kitörés zajlik. A vulkán 13 km magasra lövellte a hamut. A tűzhányó 8 kilométeres körzetén belülre tilos a belépés és emelték a riadókészültségi szintet is. Közvetlen környezetében nincsenek lakóházak ezért egyelőre elsősorban a légi közlekedésre jelenthet veszélyt a tűzhányó, amennyiben így folytatja a működését.
A vulkán utoljára 2008-ban működött, akkor inkább látványos mintsem veszélyes kitöréseket produkált. A Soputan Sulawesi szigetének É-i részén található. A vulkán az elmúlt évtizedben hat alkalommal működött és VEI 1-3 kitöréseket produkált. Gyakori kitörései miatt folyamatos megfigyelés alatt áll.

A NASA által készített műholdképen jól látható a vulkánból magasra törő és K-DK felé sodródó sűrű hamufelhő. Forrás: itt

Best Blogger Tips