2010. október 26., kedd

Merapi: intenzív földrengések, kisebb törmeléklavinák és Mbah Maridjan

A Merapit intenzív földrengések rázzák meg, szinte 5 percenként pattannak ki rengések a tűzhányó alól, amelyek jórészt vulkáni eredetűeknek látszanak:

Forrás: Badan Geologi


A készültség továbbra is a legmagasabb fokon van. Indonézia elnöke, Susilo Bambang Yudhoyono szerint fel kell készülni akár a legrosszabbra is, fontosak megtenni a megelőző lépéseket, beleértve a vulkán 10 km-es körzetéből a kitelepítéseket. Ezt megerősítette Sri Surono is, a helyi vulkanológiai központ vezetője is: "Senki sem tudja mikor tör ki a Merapi, azonban ha túl későn értesítjük a lakosságot, ha túl későn indul meg a kitelepítés, akkor hibát követünk el, amit nem szeretnénk!"
Megszólalt Mas Penewu Suraksohargo, ismertebb nevén Mbah Maridjan, a "Merapi Kapuőre", akinek szavára sokan hallgatnak. Azt mondta, ő nem hagyja el Kinahrejot, ami 5 kilométerre van a krátertől. "Ha elmenekülök, akkor az egy rossz jelzés lenne az emberek számára, akkor valóban azt gondolnák, hogy a Merapi pusztító kitörés előtt áll és pánik törne ki. Azonban azt mondom nekik, hogy engedelmeskedjenek a hatóságoknak és kövessék a kitelepítési utasításokat."
A vulkánra irányuló webkamerán jelenleg a köd miatt semmi sem látható, de korábbi felvételeken kivehető volt, hogy kisebb izzó törmeléklavinák már leszaladtak a csúcsrégióból, azaz egy lávadóm türemkedhet ki a kráterből.

Forrás: Jakarta Globe



Best Blogger Tips

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése