Vulkáni kitörés következtében elpusztult települések: "Pompeji" esetek a 20.-21. században...

Az indonéziai Sinabung kitörése továbbra is intenzíven tart, naponta átlagosan száz (!) izzófelhő zúdul le, most már 5-6 km távolságba is eljutva.

A Sinabung egyik lélegzet elállító izzófelhője. Forrás: AP

A korábbi lávadóm január 10 körül összeomlott és most egy friss, izzó lávadóm türemkedik ki a kürtőből, aminek instabil oldala olykor percenként csúszik meg és minden alkalommal egy nagy sebességű, nagy hőmérsékletű, izzó kőzetdarabokból és forró gázokból álló áradat rohan le a tűzhányó oldalán. A kitelepítettek száma már meghaladja a 25 ezret! A kitörések következményeként települések pusztulnak el, akárcsak 79-ben történt a Vezúv melletti Pompeji és Herculaneum esetében. Pompeji történetét sokan ismerik, de talán kevesen tudják, hogy az elmúlt évszázadban is tucatnyi ilyen eset történt, nem egy alkalommal több ezer áldozattal. A Kemenes Vulkánpark Vulkánházában az eredeti tervekben szerepelt egy terem, ahol ezeknek a tragikus eseményeknek állítottunk volna emléket, hogy a látogatók jobban tisztában legyenek a vulkáni működés okozta veszélyekkel. Ha már ott nem valósulhatott meg, álljon itt néhány példa, hogy lássuk, nem kell csak a szupervulkáni kitörésekre gondolnunk, ha a vulkáni veszélyről van szó. Kisebb kitörések is emberek ezreinek, tízezreinek életét változtathatja meg és még nem volt olyan esemény a történelemben, amikor egy ilyen kitörés egy milliós nagy város mellett következett volna be... Induljon hát akkor most virtuálisan az "Elpusztult városok emlékútja"

1902. május 8.: St. Pierre, Martinique
A Mt. Pelée kürtőjéből kitüremkedő lávadómot az alatta feldúsuló gázgazdag magma robbanása vetette szét. Ennek következtében egy izzófelhő zúdult le a vulkán oldalán. A völgyből aztán oldalirányban kicsapott ennek felhígult, forró gázokban gazdag anyaga és a több száz fokos torlóár percek alatt végzett a város mintegy 28 ezer lakosával.

St. Pierre városa a Mt. Pelée 1902-es kitörés előtt és után! Fotók: balra ismeretlen szerző, jobbra: Angelo Heilprin

1944. június: San Juan Parangaricutiro, Mexikó
1943. február 20-án egy vulkán kezdett kinőni a mexikói parasztember, Dionisio Pulido kukoricaföldjén. A Parícutín vulkán káprázatos kitörések közepette mintegy 400 méter magasra emelkedett. 1944-ben lávafolyások indultak ki a vulkánból, amelyek két falut pusztítottak el.

San Juan Parangaricutiro temploma a Parícutin kitörés kezdetén és utána. Fotók: balra egykori képeslap, jobbra: Florence Courtel

1973. január: Heimaey, Izland
1973. január 23-án több évezres szünet után újra megnyílt a föld a Vestmannaeyjar szigetvilág legnagyobb szigetén. Izzó lávacafatok csaptak fel közvetlen a békés halászfalu mellett. A kiinduló lávafolyások több tíz méter vastagon elfedték a Heimaey település keleti felét. A falu 5000 lakosát sikeresen kitelepítették és vízágyúkkal sikerült idejében megállítani a lávát, nehogy elvágja Izland egyik legvédettebb kikötőjét. A városka mintegy harmadát azonban több méter láva fedte be...

Heimaey halászfalu egyik háza az Eldfell vulkán 1973-as kitörése előtt és után. Fotók: Harangi Szabolcs

1985. november 13: Armero, Kolumbia
A mintegy 25 ezer lakosú kolumbiai város légvonalban 48 km távolságban feküdt a Nevado del Ruiz tűzhányótól. A lakosok és a városvezetés vajmi keveset tudtak arról, hogy a település egy korábbi kitörés nyomán kialakult iszapár (lahar) üledékére épült. A vulkanológusok hiába figyelmeztettek, a vészcsengőt nem vették komolyan. A 70 év nyugalom után kitörő vulkán ismét mindent elsodró lahart küldött a keletre futó völgyben, ahol 70 km megtétele után november 13-án lerombolta a teljes várost. A tragédiát nem sokan élték túl, a sebesen lezúduló iszapár mintegy 22 ezer áldozatot szedett...

Armero városát a Nevado del Ruiz kitöréséhez kapcsolódó iszapár pusztította el, 22 ezer estek áldozatul... Fotók: balra - Darrell G. Herd, USGS, jobbra - Frank Fournier

1990. április - 1991. január: Kalapana, Hawaii
A hawaii Kilauea vulkáni területen 1983. óta folyamatosan zajlik a vulkáni működés. Ennek során több kilométer hosszú lávafolyások alakultak ki, amelyek sokszor a tengerpartot is elérték és növelték a sziget területét. Többen úgy vélik, hogy ez egy békés, csupán turistacsalogató vulkáni működés. A helyiek azonban másra is emlékeznek... 1990-ben a lávafolyás a békés halászfalu, Kalapana fele vette az irányt és több méter vastagon beborította. A település házai közül a templomot sikerült arrébb vontatni és ezzel megmenteni a pusztulástól.

Kalapana városát fél év alatt több méter láva fedett be Fotók: USGS, Hawaiian Volcano Observatory

1994: Rabaul, Pápua Új-Guinea
A település a térség fővárosa volt, azonban a közeli tűzhányó kitörése több tíz centiméteres hamuval borította be. A kapcsolódó esőzés miatt a tetőkön lévő vulkáni hamuréteg súlya olyannyira megnőtt, hogy a házak 80%-ának beszakította a födémjét. A lakosok nagy részének sikerült elmenekülniük, a pusztításnak "csupán" öt halálos áldozata volt. Az új főváros 20 km távolságba épült újjá.

Rabaul 1994 előtt és után... Fotók: balra ismeretlen szerző, jobbra: E. Endo, USGS

1997: Plymouth, Montserrat
A történelmi időkben nyugalomban lévő vulkán 1995-ben ébredt fel és változtatta szürkévé a valamikor színes, turistacsalogató karibi sziget déli részét. 1997-ben a Soufriére Hills ismétlődő kitörése romba döntötte a sziget kulturális és gazdasági központját, a fővárost Plymouth-t. Több ezren menekültek el a szigetről. A kitörés során megsemmisült Montserrat reptere is.

Plymouth, a Karibi Paradicsom, azaz Montserrat szigetének fővárosa 1994-ben és 1997 után... Fotók: balra Phil Estes, jobbra: MVO

2008: Chaitén, Chile
2008. május 2-án minden előjel nélkül kitört a Chaitén tűzhányó. Mindez olyan gyorsan zajlott, hogy kezdetben még a szakemberek sem tudták melyik vulkán bocsájt vulkáni hamufelhőt több kilométer magasságba. A heves robbanásos kitörés során a levegőbe kerülő hamuanyag megakasztotta légi forgalmat és beterítette a közeli kis tóparti falu házait. Az esős időben a laza vulkáni anyag mobilizálódott és iszapárak adták meg a kegyelemdöfést a már elnéptelenedett településnek.

Chaitén település a vulkáni működés után... Fotók: balra Jorge Morales Flores, jobbra: Javier Rubillar

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja: kellenek a vulkáni katasztrófák?

Ma, október második szerdáján van a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja (International Day for Natural Disaster Reduction)! Ezt az ENSZ közgyűlése mondta ki 1989. december 22-én, később (2002-ben) azonban némileg módosult az elképzelés, azaz az elnevezésből elmaradt a 'természeti' szó (maradt a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja, azaz International Day for Disaster Reduction), 2009-ben pedig a jeles nap dátuma október 13-ra változott. A következő kép nem véletlenül került e bejegyzésbe. Edvard Munch "Sikoly" című képét sokan ismerik, mint az expresszionizmus egyik vezető alkotását. Egyes vélemények szerint nem véletlen a háttérben megjelenő ég színvilága, az vulkáni naplementére utal. A kép 1893-ban készült, azaz 10 évvel a Krakatau kitörése után. Mégis, Donald Olson amerikai fizikus-csillagász arra a következtetésre jutott, hogy a zaklatott festő ebben a képben egy korábbi maradandó élményét festette bele, mégpedig a Krakatau kitörését követő Európában 1883 novembere és 1884 februárja között megfigyelhető vörös és sárga színekben pompázó vulkáni naplementét. Innentől kezdve úgy vélem ez a festmény a nagy vulkáni kitörésekhez kapcsolva is hűen érzékelteti azt a kiáltást, ami feltör egy természeti katasztrófa után: kellenek ezek, hogy a társadalmak ráébredjenek arra, hogy ezekre, ha megelőzni nem is, de azért fel lehetne hatékonyan készülni? Fel lehet készülni erre, hogy a természeti csapás hatását jelentős mértékben csökkenteni lehessen és talán így nem válna katasztrófává?... E jeles nap alkalmából néhány fontos (katasztrofális) vulkáni eseményt említek meg (szubjektíven kiragadva a példák gazdag tárházából), ami nyomot hagyott a vulkanológia tudományában és társadalmakban - talán érdemes ezeken elgondolkodni e jeles napon...

Edvard Munch: Sikoly c. festménye. Sokak szerint az ég színvilágát a Krakatau kitörést követő vulkáni naplemente ihlette.

1902. május 8.: A karibi Martinique szigetén a Mt. Pelée kitörése egy teljes város elpusztulását okozta, közel 30 ezer ember esett áldozatul...
Az eseményt követően számos szakember, nemcsak geológusok, tették fel a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ennyi ember essen áldozatul egy vulkáni kitörésnek? Frank Perret, aki villamosmérnök volt és az egyetemen dolgozó geológus, Thomas Jaggar életét alapvetően megváltoztatta ez a katasztrófa. Szükség van a tűzhányók folyamatos megfigyelésére, hogy meg lehessen érteni viselkedésüket, hogy esetleg előre lehessen jelezni pusztító vulkánkitörést és ezzel életeket megóvni! Perret saját vulkán megfigyelő állomást létesített a Mt. Pelée oldalában, ott volt a Vezúv, a Stromboli és az Etna nagy kitörései közelében, Jaggar pedig 1911-ben megalapította a Hawaii Vulkánok Obszervatóriumát. Jelenleg már közel 50 vulkánmegfigyelő obszervatórium működik, azonban egy riasztó adat: 16 fejlődő ország 441 aktív tűzhányója közül 384 esetében nincs közvetlen megfigyelés és ebből 65 kifejezetten nagy veszélyt jelent több millió, a vulkán közelében élő ember számára!!

St. Pierre romjai a Morne d’Orange felől a Mt. Pelée 1902. májusi katasztrofális kitörés után. Fotó: Angelo Heilprin

1980. május 18. : Az Amerikai Egyesült Államok egyik legszebb vulkáni hegye, a turistaparadicsomként szolgáló Mt. St. Helens több mint egy évszázados szunnyadás után kitört. A kitörés, amit jól előrejeleztek a vulkanológusok, olyan volt, amit még senki sem tapasztalt. A hegy oldala lecsúszott és szédítő sebességgel oldalirányba robbant ki a vulkáni anyag mindent elsöpörve útjából.
Az amerikai társadalom megdöbbent. Korábban úgy gondolták, hogy vulkánkitörés amerikai földön csak Hawaii-n történik, erre az amerikai kontinensen zajlik egy pusztító kitörés. A kitörés következtében 57-en haltak meg, azonban ez a szám sokkal nagyobb lett volna, ha nincs pontos vulkáni előrejelzés. Az amerikai kormányzat ezt felismerve a vulkáni megfigyelésre szánt korábbi 1 millió dolláros költségvetési támogatást 12,6 millió dollárra emelte. Ez az alaszkai Redoubt vulkán 1989-es kitörését követően tovább emelkedett 16 millió dollárra. Ennek volt köszönhető, hogy folyamatos megfigyelés alá eshetett a Yellowstone, a korábban szintén hatalmas kitöréseket produkáló kaliforniai Long Valley kaldera területe, valamint az alaszkai tűzhányók. Ehhez persze kellett a Mt. St. Helens figyelmeztető katasztrofális kitörése...

A Mt. St. Helens kitörése és következménye... Fotók: USGS

1985. november 13. : Újabb település semmisül meg egy vulkánkitörés következtében. A kolumbiai Nevado del Ruiz nem túl erős kitörése nyomán egy lahar (iszapár) indul el és a Lagunillas folyó völgyében sebesen lezúduló, kőzettörmelékben telített zagy elsodorja a légvonalban 40 km távolságban lévő Armero városát. Több, mint 22 ezer halott, tízezernél több otthontalan marad vissza...
Döbbenet ismét! Hogyan lehetséges ez, hogy történhet ilyen katasztrófa? A vulkanológusok előre jelezték, hogy Armero városa nincs biztonságban, mivel a település egy 1845-ös lahar üledékére épült. Nem figyeltek ezekre a szavakra... Világossá vált, hogy hatékonyabbá kell tenni az előrejelzést és ezen belül erősíteni kell a kommunikációt. Az amerikai kormány ismét lépett és a tragédia nyomán felállított egy mobil, bárhol bevethető vulkanológus szakember csoportot. A VDAP (Volcano Disaster Assistance Program) csoport azóta több mint egy tucat esetben segítette a vulkáni veszély előrejelzést és ehhez számos siker fűződik...

Egy kép, ami akkor bejárta a világot: Armero tragédiája, egy vulkánkitörés katasztrófája...

Három tragikus eset, három fordulópont a vulkanológia, valamint a vulkáni munka társadalmi elfogadottsága terén. Vajon mindig szükség van tragédiákra, hogy ráeszméljünk arra, hogy többet kell foglalkozni azzal, hogy vannak potenciális természeti veszélyek, amelyekre ha nem készülünk fel, akkor katasztrófákká válnak? Vannak már jó példák is, vannak sikertörténetek is. A VDAP szakszerű vulkanológiai előrejelzése következtében tízezrek életét sikerült megóvni a Pinatubo 1991-es kitörése során és az indonéziai, valamint a VDAP amerikai vulkanológusainak sikeres együttműködésének köszönhető, hogy a Merapi 2010-es kitörése sem torkollott szörnyű tragédiába, azaz katasztrófába. Lehet csökkenteni a természeti katasztrófákat, de oda kell figyelnünk! A szakemberek felkészültsége erre megvan, de a döntéshozóknak is lépniük kell! Ne kelljen ismét tragédiákra várni, hogy felnyíljon a szemük... Ezen a napon talán mindezen is érdemes elgondolkodni!

Továbbra is izzó lávakupac a Soufriére Hills tűzhányón és egyéb tüzes hírmorzsák

A félév végi sürgés-forgásban néhány gyors "tüzes" hírmorzsa.

Izzó lávadóm a montserrati Soufriére Hills vulkánon. Forrás: MVO

A Montserrat Volcano Observatory legfrissebb híre arról számol be, hogy a Soufriére Hills lávadómja belül még mindig izzásban van, ami kb. 500 fok feletti hőmérsékletet jelez. Vélhetően a naponta néhány alkalommal lezúduló törmelékfolyások, kisebb piroklaszt-árak "sebhelyei" lehetnek ezek, ahol a lávadóm belsejében lévő forró gázok kiszökhetnek. Hasonló képet utoljára 2010 novemberében tettek közzé. A lávadóm kitüremkedés 2010 februárjában állt le, de a márciusi kürtőtisztító freatikus kitörés és a lávadóm belsejének továbbra is magas hőmérséklete azt jelzi, hogy a vulkán még korántsem alszik mélyen, csupán szúnyókál és bármikor felébredhet még.
Néhány további vulkánhír:
Május 8-án volt a 20. század legnagyobb vulkáni tragédiájának 110. évfordulója. A Mt. Pelée kitörése során pillanatok alatt elpusztult Martinique szigetének legnagyobb települése, St. Pierre - 28 ezren haltak meg! A tragédia megrázta a tudományos társadalmat és ösztönzően hatott a közvetlen vulkánmonitoring rendszer kiépítésére. Az eseményekről, annak további következményeiről részletes leírás található a Vulkánok c. könyvemben.

Vulcanoi kitörések a mexikói Popocatépetl tűzhányón. Forrás: CENAPRED webkamera képek

Továbbra is működésben a mexikói Popocatépetl. A "Füstölgő hegy" változó intenzitással, jellemzően vulcanoi-típusú kitörésekkel éli mindennapjait. A kitörések mind nappal, mind éjszaka remekül követhetők - tiszta időben - a CENAPRED webkameráin keresztül.
Végül, Etna: az április 23-24-i kitörés óta viszonylagos a nyugalom a hegyen, azaz azóta nem történt újabb paroximális kitörés. 17 nap telt el azóta, ez a nyugalom kezd már viszonylag hosszúra nyúlni, hétvégére esetleg lehet tervezni egy látványos Etna show-t? Kedden azért puffant egyet az Etna: a Bocca Nuova kráterből mintegy 100 méter magasba robbant ki kőzettörmelék, gőz, gáz, azaz egy jellemzően freatikus kitörés történt. A tűzhányón jelenleg erős gázkiáramlás figyelhető meg.

Vulkáni kitörések évfordulói és további vulkáni hírmorzsák

Intenzív heteken vagyunk túl, Balázs és Éva már adott ízelítőt a montserrati tanulmányútról. Rékával ez előző héten Edinburgh-ban vettünk részt egy nemzetközi konferencián, ahol a téma az izlandi Eyjafjalljökull kitörésének tapasztalatai voltak. Eredményeink, például a vulkáni hamu kimutatása a budapesti levegő pormintájában, nagy érdeklődést váltott ki, mivel ez a tűzhányótól legtávolabb (kb. 3000 km távolságban) bizonyítottan azonosított vulkáni hamuanyag! Rövidesen e konferencia tapasztalatairól is beszámolunk! Május elején két fontos vulkánkitörésnek volt évfordulója. Az alábbiakban röviden ezekről emlékezünk meg. Mindkettő bőséges tanulságokkal szolgál a jövőre nézve...

Mt. Pelée (Martinique): vasárnap volt a Martinique-i Mt. Pelée tragikus kitörésének 109. évfordulója. Köszönjük Nolinak, hogy felhívta a figyelmet a sok korabeli felvételt tartalmazó francia dokumentumfilmre. Nagyon tanulságos, különleges élmény a film megnézése!

Balra: Izzófelhő a Mt. Pelée oldalában (a források szerint 1902. decemberi felvétel; Fotó: Alfred Lacroix). A szétrobbant lávadóm darabjai a földfelszínhez tapadva zúdultak le, ami fölött 1-2 km magas gomolygó hamufelhő alakult ki. 1902, május 8-án is egy ilyen izzófelhő zúdult le, amiből oldalirányban kivált egy kavargó, forró gázokban és vulkáni hamuban gazdag hamufelhő-torlóár és átrohant St. Pierre városán. Két emberen kívül senki sem élte túl ezt az eseményt... Jobbra: St. Pierre romjai a Morne d’Orange felől az 1902. májusi kitörés után. Fotók: Angelo Heilprin

Ez a vulkáni kitörés egy teljes várost (St. Pierre) elpusztított, közel 30 ezer halálos áldozatot szedve! Az esemény annyira megdöbbentette a tudományos világot, hogy sokak élete teljesen megváltozott! Frank Perret egy amerikai villamosmérnök volt, aki korábban Edisonnal is dolgozott. A Mt. Pelée kitörése után teljes energiájával a vulkáni működés, a vulkáni veszély felmérés felé fordult. Szemtanúja volt a Vezúv 1906-os és a Stromboli 1907-es, valamint 1912-es heves robbanásos kitöréseinek, amelynek során pontos előrejelzést adott a várható történésekről. Perret 1929-ben érkezett Martinique szigetére, amikor újra feléledt a Mt. Pelée. Egy kis megfigyelő kunyhóban berendezkedve, mindössze 30 m távolságból figyelte meg és fotózta le a lezúduló izzófelhőket. Az egyik külső szele őt is elérte, azonban súlyosabb sérülés nélkül megúszta a „forró” helyzetet. Gyors helyzetfelismerése alapján úgy ítélte meg, hogy most St. Pierre városa nincs veszélyben és nem szükséges a lakosok kitelepítése. Valóban, e kitörés a vulkán déli oldalán zúdította le az izzófelhőket és St. Pierre most megmenekült! Perretre, mint hősre tekintettek a helybéli lakosok. Thomas Jaggar, a Mt. Pelée tragikus kitörésének hírére a neves amerikai Massachusetts Institute of Technology professzori állását hagyta ott, hogy életét a hasonló katasztrofális esetek megelőzésére tegye fel. 1911-ben ő alapította meg a Hawaii Vulkán Obszervatóriumot, ahol Perrettel is együtt dolgozott. Végül még egy érdekesség. Valószínűleg kevesen tudják, hogy nem Alfred Lacroix volt az első, aki látta és leírta a vulkán oldalában lezúduló izzófelhőket. Angelo Heilprin, amerikai geológus professzor rögtön a májusi kitörés után a helyszínre sietett és számos értékes fotófelvételt készített és részletes megfigyeléseket tett. Május 31-én megmászta a még mindig aktív tűzhányót is. Heilprin, "természetesen" magyar származású, aki Sátoraljaújhelyen született 1853-ban, Heilprin Mihály, a Kossuth mellett is harcolt híres költő-irodalmár gyermekeként...

Chaitén (Chile): 2008. május 2-án meglepetésként hatott egy dél-chilei tűzhányó kitörése, amelyről először azt sem tudták melyik lehet. Csupán annyit lehetett tudni, hogy a vulkáni hamufelhő 15-20 km magasba emelkedett és sűrű hamuhullást tapasztaltak Argentínában. Vajon az utoljára 1835-ben kitört Minchinmavida kezdett ismét működésbe?

A Chaitén kitörése 2008. május 26-án (Fotó: J.N. Marso, Amerikai geológiai Szolgálat). Jobbra: Chaitén települését el kellett hagynia a lakosoknak. Háttérben az ok: a még mindig hamufelhőt eregető tűzhányó (Fotó: Javier Rubilar). A kitörést és következményeit számos kép örökítette meg, közülük mindenképpen ajánlom Martin Rietze remek fotófelvételeit.

Rövidesen aztán meglett a vulkán: a Chaitén ébredt fel több mint 9000 év csipkerózsika álom után! Ez az esemény több szempontból is nagy fontosságú volt: az újkori történelemben nem ismerünk vulkánkitörést ilyen hosszú nyugalmi idő után, továbbá ez volt az első olyan jelentős vulkáni működés, amit riolitos, azaz nagy szilícium-dioxid tartalmú magma indított el az 1912-es az alaszkai Novarupta kitörése óta. Hogyan lehet az, hogy egy már kialudni vélt tűzhányó elkezd hirtelen működni? Hogyan lehet az, hogy ezt észre se vették előre? A vulkáni kitörésnek ugyanis nem volt előjele, minden nyugodtnak tűnt még április végén… A vulkánt valóban nem tartották aktívnak, még a szakemberek sem! Nem voltak rajta megfigyelő műszerek, ezért csak később sikerült rekonstruálni azt, hogy mi előzte meg a kitörést. A vulkanológusoknak ez hozta az újabb meglepetést: az első vulkánszerkezeti földrengések mindössze 24 órával a kitörés előtt pattantak ki a mélyből! Donald Dingwell professzor és kutatótársa, Jonathan Castro kísérletekkel igyekezett megtudni azt, hogy a magma milyen gyorsan jött fel a mélyből? Az eredmény elképesztő volt: a magma sebessége kb. 1 m/mp volt, azaz a kőzetolvadék több mint 5 km mélységből kevesebb, mint 4 óra alatt emelkedett a felszínre! Ez azt jelenti, hogy ha lettek is volna előrejelzést segítő műszerek, akkor is rettentő kevés idő állt volna rendelkezésre, hogy a lakosságot figyelmeztessék, és ha szükséges, kitelepítsék!
A Chaitén kitörése rámutat arra, hogy akár inaktívnak hitt tűzhányók is újra kitörhetnek, akár több ezer (esetleg több tízezer...) éves szünet után is, továbbá a jövő, veszélyeket hordozó vulkánkitöréseinek helyszíneit valószínűleg pont az ilyen "elfeledett" tűzhányók között kell keresnünk!

Végül, néhány vulkáni hírmorzsa a mából:

Tegnap újra kisebb, de látványos kitörést produkált az Etna! Képes beszámoló a cataniai INGV és Boris Behncke honlapján.

Tovább is nyugtalankodik a Fülöp-szigeteki Taal! A PHIVOLCS mai jelentése szerint továbbra is gyakoriak a vulkáni földrengések, a tó vizének hőmérséklete tovább emelkedik, a pH-tartalma pedig csökken, azaz növekszik a savassága!

Továbbra is kitörésben az ecuadori Tungurahua! Az előző héten részletesen is beszámoltunk a kitörésről, a tűzhányó azóta is aktív!

Merapi: Mi az izzófelhő?

A Merapi működése jelenleg gyengülőben van, bár a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy ezzel a veszély még nem múlt el! Az elmúlt bő két hét megdöbbentő tragédiákat hozott a Merapi oldalában élőkre. A híradások - akár szóban, akár képekben - szívfájdítóan számoltak be az égési sérüléseket szenvedett emberekről, a holtakról. Mi történt, mi okozta ezt a legfrissebb adatok alapján közel 200 halálos áldozattal járó pusztítást?

A híradásokban „vulkánból származó hamu és gázfelhő” vagy „mérgező gázfelhő”, esetleg „mérgező füsttömeg” néven illették azt a vulkáni kitörési folyamatot, ami a hegy oldalában élők tragédiáját okozta. Ezek a megnevezések azonban téves képzetet kelthetnek. Az emberek szörnyű sérüléseinek, halálának, valamint a természet pusztulásának oka: az izzófelhő! Ez a vulkáni kitörési forma a legpusztítóbb és legveszélyesebb, az alábbi összeállítás, készülő könyvem egyik fejezet nyomán foglalja össze ennek jellemzőit és kialakulásának okait.

Az izzófelhő a piroklaszt-árak egy típusa, a francia „nuée ardente” elnevezés magyar megfelelője. A „nuée ardente” az a kevés francia szakszavak egyike, ami még az angol szakirodalomban is meghonosodott.
Először röviden arról, hogy mi a piroklaszt-ár? Ez egy olyan kitörési felhő, ami nem a vulkáni kráter fölé emelkedik, hanem a tűzhányó oldalán zúdul le, mégpedig nagyon nagy sebességgel, sokszor több mint 100 km/óra gyorsan. Ennek oka a gravitáció, azaz ezeket az áradatokat a saját tömegük hajtja (ezért „sűrűségáraknak” is nevezik őket). A piroklaszt (görög eredetű név: pir – tűz, klasztosz – törmelékdarab) a vulkanológiában a robbanásos kitörések során felszínre jutó törmelékdarabokat jelenti, amik méretük alapján lehetnek hamuszemcsék (2 mm-nél kisebb darabok), lapilli (2 és 64 mm közötti törmelékdarabok) és blokkok vagy bombák (64 mm feletti nagyságú darabok). A piroklaszt-ár tehát robbanásos kitörés során keletkezett törmelékdarabokat és több-kevesebb forró gázt tartalmazó elegy. Mivel ezeket az árakat a gravitáció hajtja (azaz hasonló elven működnek, mint amikor egy kő leesik a magasból), ezért a felszínhez tapadva, a legmélyebben fekvő felszíni formán zúdulnak le, azaz a völgyekben! Amerre elhaladnak, mindent elsodornak, mindent elpusztítanak!

Piroklaszt-árak zúdulnak le a fülöp-szigeteki Mayon oldalában 1984-ben. Forrás: Chris Newhall, USGS

Az izzófelhő a piroklaszt-árak nagy hőmérsékletű (több mint 300oC) változata, ami lávadómok összeomlása vagy kitörési felhő összeroskadása során keletkezik. Ez az egyik legpusztítóbb vulkáni kitörési folyamat!
Az izzófelhő kitörés első feljegyzése a történelmi idők egyik legkatasztrofálisabb vulkáni működéséhez kapcsolódik. 1902. május 8.-án a Kis-Antillák Martinique szigetén található Mt. Pelée kürtőjéből kitüremkedő viszkózus lávát (lávadómot) hirtelen hatalmas robbanás vetette szét. A lefojtott, majd hirtelen kiszabaduló izzó gázok a lávadóm forró kőzetdarabjaival együtt lezúdultak a vulkán oldalán, néhány perc alatt elpusztítva az éppen választásokra készülő St. Pierre városát. A település közel 30000 lakosa nem élte túl e pokoli tűzfelhőt (csupán három túlélőről tudunk). A francia Roger Arnoux épp a közelben, de tisztes távolságban tartózkodott és a szemtanú hitelességével adott pontos leírást a történtekről. A kitörés után Alfred Lacorix rögtön a helyszínre sietett és megfigyelései, valamint Arnoux leírásai alapján értelmezte a történteket és nevezte el a jelenséget „nuée ardente”-nek, azaz izzófelhőnek.

Az izzófelhő névadó kitörése: Mt. Pelée, Martinique, 1902. május 8., Angelo Heilprin fotója

Azóta számos vulkán működésében ismerték fel e pusztító, több száz fok hőmérsékletű, kőzetblokkokat magával sodró gáz- és hamuáradatot. 1930. december 18.-án, az indonéz Merapi hét év nyugalom után, 11 hónapon keresztül tartó földrengések és 23 napon keresztül folyó csendes lávaöntő kitörés után váratlanul hangot váltott. A pusztító kitörés oka itt is a kürtőből lassan kinyomuló lávadóm volt, azonban a folyamat némileg különbözött a Mt. Pelée-n megfigyeltektől. A meredeken emelkedő nyúlós, viszkózus lávadóm egyszer csak instabillá vált és hirtelen összeroskadt. A láva belsejében nagy nyomáson lévő gázok robbanásszerűen szabadultak fel és a több száz fok hőmérsékletű gázfelhő, magával sodorva a még izzó lávadarabokat is, hatalmas sebességgel robogott le a vulkán oldalán húzódó mély völgyekben. Az egymás után lerohanó izzófelhők 13 falut pusztítottak el teljesen, további 23-at részben romboltak le és 1369 emberáldozatot követeltek! A vulkanológiai szakirodalomban egy új elnevezés honosodott meg: „Merapi-típusú izzófelhő"!

A Merapi-típusú izzófelhő. Forrás: Keele

A két izzófelhő között a különbség tehát a lávadóm összeomlásának módjában van: a lávadómban felhalmozódott gázok túlnyomása veti szét (Pelée-típusú izzófelhő) vagy a meredek oldalú lávadóm válik instabillá és roskad össze (Merapi-típusú izzófelhő; indonéz neve: awan panas guguran).
A harmadik keletkezési típus eredete is 1902-re vezethető vissza. A Mt. Pelée kitörése előtt egy nappal a St. Vincent szigeten lévő Soufriére vulkán tört ki és a lezúduló forró piroklaszt-árak 1565 ember halálát okozták. Az áldozatok vesztét itt is izzófelhő okozta, azonban ebben az esetben a kitörési felhő roskadt össze saját súlya alatt (St. Vincent-típusú izzófelhő; indonéz neve: awan panas letusan). Ennek oka, hogy a kitörési felhőbe kerülő nagy mennyiségű és nagy sűrűségű kőzetdarab (amelyek lehetnek egy lávadugó vagy akár lávadóm darabjai is) nem képes felfelé mozogni. A kitörési felhő egy része ezért oldalirányba csap ki és a hegyoldalon söpör lefele.
A Merapin a lávadóm összeomláshoz kapcsolódó izzófelhők a leggyakoribbak, amelyek általában 4-8 km távolságba jutnak. Ennél energikusabbak a kitörési felhő összeomláshoz kapcsolódó izzófelhők, amelyek akár 15-20 km távolságba is elrohanhatnak és nagyobb területet érinthetnek (ilyen történt például 1872-ben, de kevésbé erőteljesek voltak 1969-ben és 1998-ban is). A mostani kitörést inkább ezek az utóbbiak jellemezték, míg a szintén sok halálos áldozatot követelő 1930-as és 1994-es kitörés során a lávadóm összeomlásból kialakuló izzófelhők voltak pusztítóak. Azonban minden esetben lényeges volt, hogy az izzófelhő olyan völgyekben zúdult le, ahol korábban évtizedekig nem erre példa, ez pedig csökkentette a veszélyérzetet, az emberek nem gondolták, hogy az ő területüket is érintheti ilyen esemény...

Izzófelhő indul el kitörési felhő összeomlása nyomán a Merapin 2010 november 1-én. Forrás: Reuters

Miből áll az izzófelhő? Az izzófelhő tartalmazza a lávadóm vagy lávadugó sokszor még izzó darabjait, ennek felaprózódott szemcséit (vulkáni hamu), valamint nagy mennyiségű forró vulkáni gázt. A kőzetblokkokat szállító áradat nagy tömegénél fogva a völgyek mélyedéseiben zúdul le. Hőmérséklete kiindulási pontján akár 1000oC is lehet, de még több kilométer távolságban is 400-500oC forróságú. Sebessége meghaladhatja a 100 km/óra értéket! Ettől a résztől a kis sűrűsége miatt hamar elkülönülnek a vulkáni gázok, amelyek az aprószemcsés vulkáni hamuval egy gomolygó, egyre emelkedő, szürke felhőt alkotnak (ez az amit általában látni lehet). Az izzófelhőnek ez a kis sűrűségű része már átcsap a völgyoldalakon, és a magasan fekvő területeket is beterítheti. Ezt a "felhőt" piroklaszt torlóárnak nevezik. Hőmérséklete szintén magas, akár 200-300oC. Amíg a kőzetblokk-tartalmú áradat lezúdulási útvonalát ki lehet számítani, a torlóár mozgását nem lehet előre látni (ez okozta a Krafft házaspár tragikus halálát az Unzen 1991-es kitörés során). Sebessége sokszor nagyobb, mint a völgyben lezúduló blokk-árnak. Ereje fákat csavar ki gyökerestül, erdőket éget fel, levonulása nyomán sivár, katasztrófa-sújtotta terület marad. Az izzófelhők kiszámíthatatlan lezúdulása többször ismétlődhet, egy kitörés alkalmával akár több tucat izzófelhő rohanhat le a vulkán oldalában…

Ami az izzófelhő után marad: pusztítás. Forrás: Getty Images