A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja: kellenek a vulkáni katasztrófák?

Ma, október második szerdáján van a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja (International Day for Natural Disaster Reduction)! Ezt az ENSZ közgyűlése mondta ki 1989. december 22-én, később (2002-ben) azonban némileg módosult az elképzelés, azaz az elnevezésből elmaradt a 'természeti' szó (maradt a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja, azaz International Day for Disaster Reduction), 2009-ben pedig a jeles nap dátuma október 13-ra változott. A következő kép nem véletlenül került e bejegyzésbe. Edvard Munch "Sikoly" című képét sokan ismerik, mint az expresszionizmus egyik vezető alkotását. Egyes vélemények szerint nem véletlen a háttérben megjelenő ég színvilága, az vulkáni naplementére utal. A kép 1893-ban készült, azaz 10 évvel a Krakatau kitörése után. Mégis, Donald Olson amerikai fizikus-csillagász arra a következtetésre jutott, hogy a zaklatott festő ebben a képben egy korábbi maradandó élményét festette bele, mégpedig a Krakatau kitörését követő Európában 1883 novembere és 1884 februárja között megfigyelhető vörös és sárga színekben pompázó vulkáni naplementét. Innentől kezdve úgy vélem ez a festmény a nagy vulkáni kitörésekhez kapcsolva is hűen érzékelteti azt a kiáltást, ami feltör egy természeti katasztrófa után: kellenek ezek, hogy a társadalmak ráébredjenek arra, hogy ezekre, ha megelőzni nem is, de azért fel lehetne hatékonyan készülni? Fel lehet készülni erre, hogy a természeti csapás hatását jelentős mértékben csökkenteni lehessen és talán így nem válna katasztrófává?... E jeles nap alkalmából néhány fontos (katasztrofális) vulkáni eseményt említek meg (szubjektíven kiragadva a példák gazdag tárházából), ami nyomot hagyott a vulkanológia tudományában és társadalmakban - talán érdemes ezeken elgondolkodni e jeles napon...

Edvard Munch: Sikoly c. festménye. Sokak szerint az ég színvilágát a Krakatau kitörést követő vulkáni naplemente ihlette.

1902. május 8.: A karibi Martinique szigetén a Mt. Pelée kitörése egy teljes város elpusztulását okozta, közel 30 ezer ember esett áldozatul...
Az eseményt követően számos szakember, nemcsak geológusok, tették fel a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ennyi ember essen áldozatul egy vulkáni kitörésnek? Frank Perret, aki villamosmérnök volt és az egyetemen dolgozó geológus, Thomas Jaggar életét alapvetően megváltoztatta ez a katasztrófa. Szükség van a tűzhányók folyamatos megfigyelésére, hogy meg lehessen érteni viselkedésüket, hogy esetleg előre lehessen jelezni pusztító vulkánkitörést és ezzel életeket megóvni! Perret saját vulkán megfigyelő állomást létesített a Mt. Pelée oldalában, ott volt a Vezúv, a Stromboli és az Etna nagy kitörései közelében, Jaggar pedig 1911-ben megalapította a Hawaii Vulkánok Obszervatóriumát. Jelenleg már közel 50 vulkánmegfigyelő obszervatórium működik, azonban egy riasztó adat: 16 fejlődő ország 441 aktív tűzhányója közül 384 esetében nincs közvetlen megfigyelés és ebből 65 kifejezetten nagy veszélyt jelent több millió, a vulkán közelében élő ember számára!!

St. Pierre romjai a Morne d’Orange felől a Mt. Pelée 1902. májusi katasztrofális kitörés után. Fotó: Angelo Heilprin

1980. május 18. : Az Amerikai Egyesült Államok egyik legszebb vulkáni hegye, a turistaparadicsomként szolgáló Mt. St. Helens több mint egy évszázados szunnyadás után kitört. A kitörés, amit jól előrejeleztek a vulkanológusok, olyan volt, amit még senki sem tapasztalt. A hegy oldala lecsúszott és szédítő sebességgel oldalirányba robbant ki a vulkáni anyag mindent elsöpörve útjából.
Az amerikai társadalom megdöbbent. Korábban úgy gondolták, hogy vulkánkitörés amerikai földön csak Hawaii-n történik, erre az amerikai kontinensen zajlik egy pusztító kitörés. A kitörés következtében 57-en haltak meg, azonban ez a szám sokkal nagyobb lett volna, ha nincs pontos vulkáni előrejelzés. Az amerikai kormányzat ezt felismerve a vulkáni megfigyelésre szánt korábbi 1 millió dolláros költségvetési támogatást 12,6 millió dollárra emelte. Ez az alaszkai Redoubt vulkán 1989-es kitörését követően tovább emelkedett 16 millió dollárra. Ennek volt köszönhető, hogy folyamatos megfigyelés alá eshetett a Yellowstone, a korábban szintén hatalmas kitöréseket produkáló kaliforniai Long Valley kaldera területe, valamint az alaszkai tűzhányók. Ehhez persze kellett a Mt. St. Helens figyelmeztető katasztrofális kitörése...

A Mt. St. Helens kitörése és következménye... Fotók: USGS

1985. november 13. : Újabb település semmisül meg egy vulkánkitörés következtében. A kolumbiai Nevado del Ruiz nem túl erős kitörése nyomán egy lahar (iszapár) indul el és a Lagunillas folyó völgyében sebesen lezúduló, kőzettörmelékben telített zagy elsodorja a légvonalban 40 km távolságban lévő Armero városát. Több, mint 22 ezer halott, tízezernél több otthontalan marad vissza...
Döbbenet ismét! Hogyan lehetséges ez, hogy történhet ilyen katasztrófa? A vulkanológusok előre jelezték, hogy Armero városa nincs biztonságban, mivel a település egy 1845-ös lahar üledékére épült. Nem figyeltek ezekre a szavakra... Világossá vált, hogy hatékonyabbá kell tenni az előrejelzést és ezen belül erősíteni kell a kommunikációt. Az amerikai kormány ismét lépett és a tragédia nyomán felállított egy mobil, bárhol bevethető vulkanológus szakember csoportot. A VDAP (Volcano Disaster Assistance Program) csoport azóta több mint egy tucat esetben segítette a vulkáni veszély előrejelzést és ehhez számos siker fűződik...

Egy kép, ami akkor bejárta a világot: Armero tragédiája, egy vulkánkitörés katasztrófája...

Három tragikus eset, három fordulópont a vulkanológia, valamint a vulkáni munka társadalmi elfogadottsága terén. Vajon mindig szükség van tragédiákra, hogy ráeszméljünk arra, hogy többet kell foglalkozni azzal, hogy vannak potenciális természeti veszélyek, amelyekre ha nem készülünk fel, akkor katasztrófákká válnak? Vannak már jó példák is, vannak sikertörténetek is. A VDAP szakszerű vulkanológiai előrejelzése következtében tízezrek életét sikerült megóvni a Pinatubo 1991-es kitörése során és az indonéziai, valamint a VDAP amerikai vulkanológusainak sikeres együttműködésének köszönhető, hogy a Merapi 2010-es kitörése sem torkollott szörnyű tragédiába, azaz katasztrófába. Lehet csökkenteni a természeti katasztrófákat, de oda kell figyelnünk! A szakemberek felkészültsége erre megvan, de a döntéshozóknak is lépniük kell! Ne kelljen ismét tragédiákra várni, hogy felnyíljon a szemük... Ezen a napon talán mindezen is érdemes elgondolkodni!