A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vulkán park. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vulkán park. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 9., szerda

Figyelem a vulkánokra

A vulkánok már ott vannak a köztudatban, köszönhetően az Eyjafjöll tűzhányó kitörésének. Azonban e kitörés arra is lehetőséget adott, hogy ráirányítsuk a figyelmet, hogy a Földön számos helyen zajlanak vulkánkitörések, amelyek sok gondot okoznak a környező lakosságnak. Az izlandi vulkánkitörésről pedig az Utazó magazin legújabb, április-májusi számában jelent meg írás, kitekintve a vulkáni működés tágabb okaira is.
A vulkánokra sok helyen nagy figyelem irányul. A hawaii Nagy-szigeten 28 éve folyamatosan ömlik a láva, 2008 tavaszán pedig Pele lakhelye, a Halema`uma`u is aktivizálódott, kéngőzös szmogot bocsátva a környékre.


Képek forrása: Hawaiian Volcano Observatory

Ebben az évben van a Kapoho kitörés félévszázados évfordulója is. Itt tehát különösen fontos megérteni azt, hogyan lehet együttélni a vulkáni működéssel. Ehhez kapcsolódik, hogy idén januárt a helyi kormányzó a tűzhányókra irányuló figyelem hónapjának nyílvánította, amelynek során számos program várta a hawaii Nagy-szigeten az érdeklődőket.
Az előző héten Tenerifén gyűltek össze a vulkanológusok, ahol a Cities on Volcanoes 6 konferencián vitatták meg a vulkáni működés sokszínűségét, annak okait, a kitörés előrejelzés lehetőségeit és társadalmi kapcsolatait. A tudósításban beszámoltam arról, hogy a Kanári-szigeteken számos történelmi időkben zajlott kitörés volt és a következő évtizedekben várható egy újabb vulkánkitörés valamelyik szigeten. Ennek tudható be, hogy a konferencia végén számos neves vulkanológus egy kiáltványt fogalmazott meg és juttatott el a spanyol kormányhoz, szorgalmazva egy vulkanológiai obszervatórium felállítását Tenerifén.

El Chinyero salakkúp, az 1909-es kitörés helyszíne Tenerifén és a Hoyo Negro krátere La Palmán, ahol 1949-ben zajlott vulkáni működés.


Lanzarote szigetén 1730 és 1736 között a történelmi idők harmadik legnagyobb lávaöntő kitörése zajlott.

A konferencián Steve Sparks professzor előadásában jelezte, hogy a következő 90 évben 20-30% esélye van annak, hogy egy az 1815-ös Tambora kitöréshez hasonló erősségű vulkánkitörés történjen. A Tambora kitörés utáni globális klímaváltozásnak jelentős társadalmi következményei voltak. A konferencia több szekcióban foglalkozott a vulkánokról szóló ismeretterjesztéssel, a vulkánparkokkal, a geoparkokkal, a vulkán turizmussal. Ebben a témában tartottam előadást a készülő Kemenes Vulkán Parkról, valamint a Novohrad-Nógrád Geopark vulkáni értékeiről. Mindkét bemutató nagy érdeklődést váltott ki. Szóba került az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszék Vulkanológiai csoportjának ismeretterjesztő tevékenysége is. A konferencián felkértek egy külön előadás megtartására e témában, a szakemberek minta értékűnek tartották tevékenységünket! Érdekesség, hogy ugyanezekben a napokban a csoport tagjai Ipolytarnócon és a budapesti Millenráison tartottak Vulkán-napokat, ahol látványos kísérleteken, különböző feladatokon keresztül ismertették meg a vulkáni működés okait a sok érdeklődővel.
Végül, visszatérve az izlandi vulkán működésére: megvannak az első tudományos eredményeink a vulkáni hamu kutatásáról! Az előzetes eredményekről a hétvégén, a Magyarhoni Földtani Társulat által Gárdonyban rendezett első Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlésen számolunk be. Itt álljon néhány újabb mikroszkópos kép (Bendő Zsolt, Kiss Balázs és Lukács Réka jóvoltából) az izlandi vulkáni hamuról:




Best Blogger Tips

2010. április 16., péntek

Vulkán Nap!


Újabb frissítés: 22:16
Most nagyon intenzív a vulkáni hamukilövellés!

Újabb frissítés: 22:14
Tipikus freatomagmás kitörés zajlik jellemzően pulzálva: először fehér vízgőz felhő tör fel, amjd jön a vulkáni hamulöket. Most például nagyon sűrű hamufelhő emelkedik fel!

Frissítés: 21:41
A tűzhányó megállás nélkül okádja a vulkáni hamut és gázokat tartalmazó felhőt. Érdemes figyelni a webkamerát. AKI TUDJA NÉZZE!!!!!
A legfrisseb képek:


Azt hiszem nem vitatható, hogy ennyire még sosem volt a hírek középpontjában egy vulkánkitörés mint a napokban! Pedig az Eyjafjallajökull kitörése nem tartozik a nagyok közé. A társadalmi hatás pedig elképesztő, csak korábbi megjegyzéseimet tudom ismételni.
A mai nap tehát a vulkánokról szól és nagy öröm, hogy a híradásokban az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszék Vulkanológiai csoportja naprakész információkkal tud szolgálni a vulkáni működés hátteréről, állásáról. A hírek szakmai értékét jelzi, azt gondolom, a napi több ezer látogatás. Nem feledkezem meg, lassan a Vulkanológiai csoport tiszteletbeli tagjává választott, Noli-ról sem, aki híreinkhez folyamatosan teszi értékes megjegyzéseit.
Jómagam a mai napot Celldömölkön töltöttem, ahol ma írták alá a Kemenes Vulkán Park projekt támogatását. Nagy nap ez, hogy egy álom a megvalósulás kapujába érkezett. Remélem, a 2012 tavaszán megnyíló első hazai vulkán park hasonló szakmai hitelességgel fog majd mesélni a tűzhányó tevékenységről!

Röviden, néhány szóban mit tudunk most a kitörésről? Itt most nem a repülési káoszról szeretnék írni, hanem magáról a kitörésről, mert végülis mindent ez befolyásol! Amint arról többek között az origonak is nyilatkoztam a jelenlegi vulkánkitörés még napokig is eltarthat. A jelenleg is sűrű hamufelhőt eregető vulkáni kitörés oka a forró magma és víz találkozása, amit freatomagmás kitörésnek nevezünk. A tapasztalat az, hogy az ilyen típusú vulkánkitörések nem tartanak nagyon hosszú ideig, feltehetően néhány napig. Amig pedig lesz vulkáni hamu-utánpótlás addig nem nyugodhatnak a repülni várók. Hogy meddig kell várni az azonban a széljárástól is függ! Ez az egyik dolog, vagyis még néhány napig nagy valószínűséggel tart a kitörés. A másik tapasztalati - jobban mondva a korábbi kitörések jellegéből levonható következtetés, hogy amikor az Eyjafjallajökull kitört a múltban, akkor a kitörés 1-2 évig is eltartott. Ez azt jelenti, hogy ha néhány nap múlva csökken is a vulkáni működés intenzitása, akkor is várható újabb további kitörések. A múlt történéseinek értékeléséből - merthogy a vulkanológiai munka erről is szól - lehet előre jelezni további lehetséges (!) eseményeket és ebben az esetben a nagy szomszéd, a Katla működésének felújulásáról van szó.
Ahhoz, hogy előre lehessen jelezni a történéseket,ahhoz folyamatosan gyűjteni kell az adatokat. Mint példul azt, hogy milyen magma tör a felszínre. Ez talán sokakat nem annyira érdekel, úgy mint a repülőjáratokat megbénító vulkáni hamufelhő terjedése, a vulkáni hamu egyészégkárosító hatása stb., azonban sokminden ettől függ. Szóval, megvannak az első kémiai összetétel eredmények, amit az izlandi Institute of Earth Sciences kutatói határoztak meg. A vulkáni hamu összetétele andezites, ami azt jelenti, hogy megváltozott a felszínre kerülő magma kémiai összetétele, a kezdeti bazaltosról nagyobb szilícium-dioxid tartalmú lett. Ennek is fontos következménye van, mert az ilyen magma - kissé pongyolán fogalmazva - robbanékonyabb, azaz hajlamosabb a hevesebb robbanásos kitörésre! Ez fontos adat a továbbiakra nézve is.
Fontos kérdés még a légtérbe kerülő gázok koncentrációja is. Előzetes adatok szerint (április 1-2-i adatok) napi 3000 tonna kén-dioxid került a levegőbe, a HF mennyisége pedig napotna 30 tonna volt. Ezek az értékek azonban bizonyosan változtak a vulkáni működés jellegének megváltozásával (ezek az adatok még a bazaltos lávaszökőkút kitöréshez tartoztak). Sokszor felmerül az esetleg klimatikus hatás kérdése. Ehhez SEMMI köze nincs a levegőbe kerülő vulkáni hamunak!
A többször emlegetett hőmérsékletcsökkenést alapvetően a sztratoszférába jutó kén-dioxid mennyisége határozza meg. Ehhez tehát két dolog kell: a kitörési felhő a sztratoszférába jusson fel (ez ismereteim szerint még nem történt meg) és jelentős mennyiségű kén-dioxidot juttasson oda (ahogy tudom egyelőre ez a veszély sem áll fenn). A sztratoszférába jutó kén-dioxid a vízgőzzel reagálva kénsav aeroszolokká, azaz nagyon-nagyon pici szemcsékké alakul. Ez az, ami - többek között - visszaveri a napsugarakat és okozhat néhány éven át tartó akár globális hőmérséklet-csökkenést.
A jelenlegi vulkánkitöréssel kapcsolatban a Pinatubo 1991-es és az El Chichon 1982-es kitörését emlegetni, úgy érzem - egyelőre - felesleges, még akkor is, ha a vulkáni kitörés jellege még megváltozhat és nincs kizárva a jövőben, főleg ha a Katla is felébred, akár ilyen hatás sem. De NEM most!
Nos, kicsit hosszúra sikeredett a mai Vulkán Napról szóló bejegyzés, itt hagyom hát - egyelőre - abba.

Best Blogger Tips

Kemenes Vulkán Park


E nap végére (hmmm, vagyis egy újabb nap elejére) még valami. Péntek délelőtt kerül sor a Kemenes Vulkán Park projekt támogatásának ünnepélyes aláírására. Így a holnapi nap történéseit Balázsnak és Tominak kell figyelemmel kísérni...
A Kemenes Vulkán Park ötlete már vagy 15 évre tekint vissza, ekkor kezdtem el diákjaimmal a modern vulkanológiai vizsgálatokat a Ság hegyen. A kutatások később átterjedtek a Kemenesalja más vulkán halmaira is, mint például a Kissomlyóra, valamint a Balaton-felvidékre is. A Ság hegy azonban kitüntetett szerepben maradt, hiszen itt oly módon tárul fel egy egykori tűzhányó belső szerkezete, ami világszerte ritka. A kősziklák, mint valami nyitott könyvlapok mesélnek lávaszökőkutakról, lávatűzijátékról, sötét hamufelhőkről, azaz egy vulkáni működés színes történéseiről.
A vulkán park ötletet aztán néhány éve felkarolta a celldömölki önkormányzat, valamint az Őrségi Nemzeti Park. Az NFÜ pályázat sikeresen vette mindkét akadályt, sőt a hiánypótlási kéréseket is, azaz úgy tűnik elindulhat a kivitelezés!
Tervek szerint lesz a Ság hegyen vulkánösvény, ismeretterjesztő kőpark és játszókert, a Ság hegy lábánál pedig a Vulkánház várja majd az érdeklődőket. Mi lesz benne? Beléphetünk egy magmakamrába, utazhatunk a Föld belsejébe, megismerhetjük a tűzhányók szemet gyönyörködtető, építő és romboló folyamatát és természetesen azt is, hogy miért működtek vulkánok a Kárpát-medencében? A tervek szerint egy olyan modern eszközöket is felhasználó ismeretterjesztő-szórakoztató fejlesztés valósulhat meg, ami egyedülálló lenne térségünkben és Európában is talán csak kettő van ilyen. Ahhoz azonban, hogy valóban segítse a kistérség turisztikai fejlődését, hogy valóban nagy számban fogadhassa a látogatókat, ahhoz az is kell, hogy merjünk végre nagyot is álmodni, hogy elhiggyük végre azt, hogy egy fejlesztés nem csak tőlünk 200 kilométerre nyugatra lehet sikeres, hanem nálunk is! Örök, idealista optimistaként bízom azonban ebben és remélem 2012 tavaszán - a 20. század egyik legnagyobb vulkánkitörésének (Katmai-Novarupta kitörés) centenáriumán - megnyitja kapuit a Kemenes Vulkán Park!

Best Blogger Tips