A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ság hegy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ság hegy. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 23., szombat

Indul a Kemenes Vulkán Park kivitelezése!

A csütörtöki nap kiemelkedő fontosságú volt a Kemenes Vulkán Park megvalósítása felé! A celldömölki Polgármesteri Hivatalban 11 órakor kezdődött a kivitelezés ünnepélyes aláírási eseménye. A több mint ötszázmillió forintos beruházást a Celldömölki Önkormányzat és az Őrségi Nemzeti Park sikeres turizmusfejlesztési pályázata teszi lehetővé. Ötletgazdaként jómagam dolgoztam ki a pályázati tervet és a megvalósíthatósági tanulmányt. A fejlesztés megvalósítása meglehetősen rögös úton haladt, sok kétséggel, de most már egyértelmű: jövő év tavaszán megnyitja kapuját ez a térségben és talán tágabb nemzetközi vonatkozásban is újszerű kezdeményezés! Az érdeklődésre jellemző, hogy az építészeti tervekre kiírt nyílt pályázatra félszáz pályamű érkezett, amiből a Földes és Társai Építésziroda alkotása került ki győztesen.

Így néz ki majd a Vulkánház. Forrás: Földes és Társai Építésziroda


Az épület kivitelezője a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. lesz. Sok idő nincs, hiszen 8 hónap áll rendelkezésre a megvalósításra!
Mi lesz majd a vulkán parkban? Központja nyilvánvalóan a Vulkánház interaktív ismeretterjesztő bemutatója lesz, ahol a látogatók megismerkedhetnek a vulkánkitörések sokszínűségével: Jules Verne nyomán utazást tehetnek majd a Föld belsejébe, beléphetnek egy magmakamrába, átélhetnek földrengést és megtudhatják természetesen azt is, hogy milyen volt a Ság hegy vulkáni működésének története. Megismerkedhetnek a vulkáni működés szépségeivel, de azzal is, hogy a vulkáni működés milyen veszélyeket hordoz. A cél azonban nem csupán annyi, hogy négy fal közé zárjuk az érdeklődőket! A Ság hegy nyitott vulkanológiai képeskönyve ezernyi felfedezni valót kíván. Ezt segíti majd a feladatokat is nyújtó Vulkánösvény, a kőpark és vulkán játszókert pedig további játékos ismeretszerzésre hívogat. Most már a kivitelezésen van a sor és remélhetőleg nem áll több probléma e sok szempontból új kezdeményezés megvalósulása elé! Szerencsére az idealista lelkesedésben már nem állok egyedül. Hasonlóan elkötelezett már a Vulkánház tervezője is és remélhetőleg ez az elszántság segít az álom megvalósításában. Akkor pedig, 2012 tavaszán - a 20. század legnagyobb vulkánkitörésének (Katmai-Novarupta kitörés) centenáriumán - megnyitja kapuit a Kemenes Vulkán Park!

Best Blogger Tips

2010. április 16., péntek

Kemenes Vulkán Park


E nap végére (hmmm, vagyis egy újabb nap elejére) még valami. Péntek délelőtt kerül sor a Kemenes Vulkán Park projekt támogatásának ünnepélyes aláírására. Így a holnapi nap történéseit Balázsnak és Tominak kell figyelemmel kísérni...
A Kemenes Vulkán Park ötlete már vagy 15 évre tekint vissza, ekkor kezdtem el diákjaimmal a modern vulkanológiai vizsgálatokat a Ság hegyen. A kutatások később átterjedtek a Kemenesalja más vulkán halmaira is, mint például a Kissomlyóra, valamint a Balaton-felvidékre is. A Ság hegy azonban kitüntetett szerepben maradt, hiszen itt oly módon tárul fel egy egykori tűzhányó belső szerkezete, ami világszerte ritka. A kősziklák, mint valami nyitott könyvlapok mesélnek lávaszökőkutakról, lávatűzijátékról, sötét hamufelhőkről, azaz egy vulkáni működés színes történéseiről.
A vulkán park ötletet aztán néhány éve felkarolta a celldömölki önkormányzat, valamint az Őrségi Nemzeti Park. Az NFÜ pályázat sikeresen vette mindkét akadályt, sőt a hiánypótlási kéréseket is, azaz úgy tűnik elindulhat a kivitelezés!
Tervek szerint lesz a Ság hegyen vulkánösvény, ismeretterjesztő kőpark és játszókert, a Ság hegy lábánál pedig a Vulkánház várja majd az érdeklődőket. Mi lesz benne? Beléphetünk egy magmakamrába, utazhatunk a Föld belsejébe, megismerhetjük a tűzhányók szemet gyönyörködtető, építő és romboló folyamatát és természetesen azt is, hogy miért működtek vulkánok a Kárpát-medencében? A tervek szerint egy olyan modern eszközöket is felhasználó ismeretterjesztő-szórakoztató fejlesztés valósulhat meg, ami egyedülálló lenne térségünkben és Európában is talán csak kettő van ilyen. Ahhoz azonban, hogy valóban segítse a kistérség turisztikai fejlődését, hogy valóban nagy számban fogadhassa a látogatókat, ahhoz az is kell, hogy merjünk végre nagyot is álmodni, hogy elhiggyük végre azt, hogy egy fejlesztés nem csak tőlünk 200 kilométerre nyugatra lehet sikeres, hanem nálunk is! Örök, idealista optimistaként bízom azonban ebben és remélem 2012 tavaszán - a 20. század egyik legnagyobb vulkánkitörésének (Katmai-Novarupta kitörés) centenáriumán - megnyitja kapuit a Kemenes Vulkán Park!

Best Blogger Tips