A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Földindulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Földindulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 12., kedd

Földindulás 2010: Tűzhányók kitörésben! (Természettudományi Múzeum, 2010. október 1-3)

2010. október 1 és 3 között nagyszabású interaktív földtudományi rendezvényt szervezett a Magyarhoni Földtani Társulat a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban. A program már csütörtökön elkezdődött rendkívüli földrajz órákkal. A meghírdetett különleges földrajz órákra is már nagy volt az érdeklődés! Minden időpont elkelt, két nap alatt 25 rendhagyó földrajz órán 767 diák vett részt!! Még hogy nincs érdeklődés a természettudományok iránt?!... Ezen belül igen népszerű volt a "Hogyan működnek a tűzhányók" c. tanóra, ami két nap alatt 8 alkalommal került bemutatásra közel 340 diák részvételével!!
A Földindulás 2010 rendezvényen 650 négyzetméteren 16 stand várta az érdeklődőket. Akik jöttek szép számmal, 3 nap alatt több mint 2800 fizető látogató volt, azaz a diákokkal együtt jóval több mint 3000-an vettek részt az interaktív forgatagon.
Ezen belül nem panaszkodhatott az ELTE KGT Vulkanológiai csoportja, akik a Tűzhányók kitörésben! standot működtették. Bár a csapatot betegség tizedelte, a lelkesedés hasonló volt az egy héttel korábbi Vulkán naphoz. A standnál folyamatosan nagyszámú érdeklődő volt. A rendszeres pontossággal, óránként zajló vulkánkitörésekre mindig nagy tömeg gyűlt össze! A háttérben pedig készültek a tűzhányó modellek, amik mellé receptet is adtunk egy kis otthoni vulkánkitöréshez... Becslésünk szerint több mint 300 vulkánmodellt készítettek a gyerekek! A 3 nap tűzhányó hangulatáról álljon itt a következő kis képes összeállítás. Bővebb képgalléria rövidesen elérhető lesz az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszék honlapján.

Vulkánkitörés!:


Beindítod?:

Hiszen ezek működnek!:

Ezt a vulkánkitörést mindenkinek látnia kell!:

...és nem csak látni, hanem csinálni is! Készülnek a hazai tűzhányók!

Figyelünk, nézünk...

...és majd jövünk legközelebb is!

Best Blogger Tips

2010. szeptember 30., csütörtök

Földindulás! - 3 napos interaktív földtudományi kiállítás a Természettudományi Múzeumban

Miközben figyeljük a Föld aktív (Karangetang, Planchón-Peteroa, Kljucsevszkoj, Sinabung, Reventador) és esetlegesen jövőben aktivizálódó (pl. Grimsvötn, Etna, Mayon, Taal) tűzhányóit, a Vulkán Nap után egy új helyszínen mutatjuk be a vulkáni működés minden csínját-bínját. A Magyarhoni Földtani Társulat rendezésében péntektől vasárnap estig Földindulás lesz a budapesti Természettudományi Múzeumban! Csütörtökön és pénteken rendkívüli földrajz órákat tartanak a kutatók. Az iskolák számos téma között választhattak. Az érdeklődés igen nagy volt, minden hely elkelt, volt hogy egy földrajz órán két vagy több osztály is részt vett! Van tehát érdeklődés a földrajz, a földtudomány, a geológia és geofizika tudománya felé! Természetesen a vulkánokról szóló földrajz óra igen népszerű volt, így mindkét napon 4-4 földrajz óra szólt erről a témáról. Az óra alatt most is kitört egy tűzhányó és végigkísértük azt, hogy mi történt Kr.u. 79-ben a Vezúvon és környezetében és ennek milyen üzenete van a mára és jövőre nézve!
Péntektől vasárnapig a Természettudományi Múzeum aulájában 16 standon bemutatkoznak a földtudományi kutatóhelyek, intézmények, nemzeti parkok. Van mit mondanunk a társadalomnak! - lehet ez a mottója is ennek a rendezvénynek. Igen, szeretnénk bemutatni, hogy a földtudományok hogyan járulnak hozzá, hogy a természettel barátságban jobban éljünk, hogy ismerjük természeti értékeinket, hogy tudjuk azt, hogy a földtudományi szakemberek szakmailag hitelesen hozzá tudnak szólni számos égető kérdéshez, mint például a klímaváltozás kérdésköréhez (mivel ismerik a Föld történetét), hogy választ tudnak adni, miért törnek ki a vulkánok és ezeknek milyen közeli és távoli hatásaik vannak, hogy ismerjük a felszíni és felszínalatti vizeinket, hogy biztos földtani hátteret jelentenek a geológiai térképezési munkák, hogy korszerű módszerekkel egyre nagyobb hatékonysággal találjuk meg a mélyben fekvő szénhidrogén nyersanyagokat stb.
A rendezvény kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa azt is, hogy milyen földtani, természeti értékeink vannak és ezek hogyan szolgálhatják egy kistérség jövőbeli fejlődését. Bemutatkozik a néhány hónapja az UNESCO és a Nemzetközi Geopark Hálózat becses Geopark címét elnyerő Novohrad-Nógrád Geopark, valamint bemutatjuk azt is, hogy mit kínál majd a régió első vulkán parkja, a Kemenes Vulkán Park, aminek kivitelezése idén áprilisban indult el és remélhetőleg 2012-ben megnyitja kapuját a nagyközönség előtt. De megismerhetjük Budapest környékének, a Balaton-felvidéknek, északkelet-Magyarországnak és az Alföldnek földtani kincseit is.
A standoknál geojátszóházak várják az érdeklődőket, lehet majd kiadványokat és egyéb termékeket vásárolni és mindenekelőtt kellemesen, sok ismerettel gazdagodva, hasznosan kikapcsolódni.
Szeretettel várunk mindenkit!

Best Blogger Tips