A következő címkéjű bejegyzések mutatása: L'Aquila. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: L'Aquila. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 11., kedd

L'Aquila ítélet - felmentették a tudósokat a vád alól

Az olasz fellebbviteli bíróság megváltoztatta a 2012-ben első fokon hozott ítéletet, miszerint hat tudós (szeizmológus, vulkanológus szakemberek) és egy polgári védelmi szakember bűnös, mégpedig gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában. Mindezért akkor 6 év börtön büntetésre ítélték őket, most a hat tudós felmentést kapott, a polgári védelmi szakember büntetését pedig 2 év felfüggesztett börtönre módosították. Az ok a közép-olaszországi l'Aquila települést 2009-ben romba döntő földrengés előrejelzése, amelynek során több mint 300-as haltak meg. Az esettel részletesen foglalkoztunk korábban, felvetve a tudósok felelősségét, a természeti veszélyek előrejelezhetőségének, a hatékony veszély kommunikációnak a kérdését és a társadalom elvárásait a természeti veszélyek előrejelezhetőségéről.
Ki a hibás? - tettem fel akkor a kérdést és úgy vélem ez egy fontos mozzanat az ügyben. Amikor történik velünk valami, sok esetben az első dolog az, hogy hibást keressünk. Ki az, aki okolható, aki mulasztott, aki miatt az adott esemény bekövetkezett. Ez egy - sajnálatos - jellemző emberi tulajdonság, de pszichikailag megmagyarázható, érthető, hiszen szeretnénk valamibe kapaszkodni, szeretnénk tudni azt, hogy valaki dönthetett, cselekedhetett volna úgy, hogy az esemény ne következzen be. Más szóval, kell egy bűnös! Ha megvan a bűnös, akkor valamelyest megnyugodhatunk. Így persze maguk az események sok esetben már másodlagosak és sok esetben elfelejtődnek. A kérdés tehát ebben az esetben is, hogy van-e létjogosultsága bűnöst keresni azért, mert több mint 300-an meghaltak egy földrengés következtében? Ahogy az életben gyakran előjön ilyen kérdésben, a válasz nem egyszerű. Nem egyszerű, mert az esetek többségében nem lehet egyértelműen bizonyítani a bűnösséget. Ez pedig különösen igaz akkor, amikor egy természeti esemény történik, aminek következményei is vannak és ebben merül fel az emberi bűnösség kérdése.
Előre lehet jelezni egy pusztító természeti eseményt, legyen szó földrengésről, vulkánkitörésről, meteorológiai folyamatról? Sokszor elmondtam, leírtam, ehhez az kell, hogy pontosan meg kell határozni a helyet, az időt és a folyamat hatását. Ha ebből bármelyik nem jön be, akkor az előrejelzés rossz és annak akár súlyos következményei lehetnek. Ha belegondolunk, világosan láthatjuk, hogy lehetetlen mindezt megtenni, természeti folyamatokat ilyen szinten előrejelezni! Ez nem azt jelenti, hogy kilátástalan a helyzetünk, hogy fölöslegesek az e kérdésekkel foglalkozó szakemberek. Mindez azt jelenti, hogy:
1. Tudni kell azt, hogy a szakemberek a veszélyhelyzetre tudják felhívni a figyelmet és nem arra, hogy az mikor, hol és milyen mértékben következik be!
2. Tudni kell azt, hogy mindez körültekintő és részletes tudományos vizsgálatokkal alapozható csak meg és ennek megállapítása rendkívül fontos a társadalom számára.
3. Ha tudjuk, hogy van veszélyhelyzet, akkor ismernünk kell azt, hogy mit tehetünk akkor, ha az bekövetkezik.
4. Tudni kell azt, hogy az esemény bekövetkezésére senki nem fog pontosan előre figyelmeztetni, arra magunknak kell figyelni, ismernünk kell a veszélyhelyzetet!
A szakemberek felelőssége arra terjed, hogy felmérjék a veszélyhelyzetet, hogy mindezt kommunikálják részben a döntéshozók, részben az emberek felé. A döntéshozók felelőssége, hogy az ismertetett veszélyhelyzetben meghozzák a szükséges intézkedést, az emberek felelőssége, hogy tudják, ismerjék a veszélyhelyzetet.
A l'aquilai esetben mindezek alapján az egyik kulcstényező, hogy ISMERT VOLT az, hogy a település egy különösen földrengés veszélyeztetett területen fekszik. Az alábbi térkép 2004-ben készült és Olaszország földrengés veszélyeztetettségét mutatja. L'Aquila a szeizmikusan leginkább veszélyes területen fekszik, azaz a szakemberek üzenete világos.

Olaszország földrengés veszélyeztetettségét térképe 2004-ből. A számok és a kapcsolódó színek a vízszintes talajgyorsulás maximális értékeit mutatják, ami kifejezi a földrengés veszélyeztetettség fokát. Forrás: INGV


A veszélyhelyzet tehát világos kellett legyen mindenki előtt! Persze felmerül a kérdés, hogy vajon a döntéshozók (nem a vádlottak) megtettek mindent? Az épületek vajon földrengés biztosak voltak? Vajon a lakosság megfelelően felkészített volt, hogy adott esetben tudják mit kell csinálni (l. japán vagy kaliforniai példák)? Azonban minden eseménynek megvannak a maga sajátosságai is - ezek persze utólag mindig jobban láthatók. A l'aquilai pusztító földrengés előtt hónapokon keresztül voltak kisebb földrengések. Ezzel a lakosságnak együtt kellett élnie, senki nem tudta, hogy mit hoz a következő nap. Fontos megjegyezni, hogy ezzel még semmi különleges nem történt, a földrengésraj alátámasztotta azt, hogy a hely szeizmikusan különösen veszélyes. A kérdés persze felmerül, hogy lehet-e ennél rosszabb is, jöhet-e ezeknél nagyobb földrengés? E kérdéskörben nem elhanyagolható egy bizonyos Giampaolo Giuliani fellépése, aki vette a bátorságot és napra, helyre pontosan ki merte jelenti, hogy romboló földrengés lesz (korábbi írásomban erről is lehet olvasni)! Mert mindig vannak, akik megmondják a tutit, mert mindig vannak, akik hisznek azokban, akik megmerik mondani a tutit, akkor is, ha a szakemberek állítják, hogy ez nem lehetséges. Mert "kellenek" az ilyen hétköznapi hősök, ez is az emberi gondolkodás - sajnos nagyon veszélyes - jellemző tulajdonsága. Valakiben hinni kell, ha már a szakemberek csak valószínűségekben tudnak beszélni és tele vannak mondataik a "talán", "lehetséges", "előfordulhat", "nincs kizárva" szavakkal. Innentől kezdve pedig a szakember helyzete nagy mértékben nehezedik. Egy felforrósodott légkörben sokszor nehéz higgadtan nyilatkozni.
A másik - ennél jóval nehezebben ellenőrizhető, de nem kizárt - tényező a politika szerepe, amit sokan felvetnek ennek az esetnek a kapcsán is. A politikusok, a döntéshozók vajon tudják-e befolyásolni és ha igen, hogyan, a szakembereket, tudják-e befolyásolni őket, hogy adott esetben mit mondjanak? Nos, ez már egy olyan sikamlós téma, amiben bőven lehet példákat felhozni és nem tagadható az ilyen esetek megléte. Visszatérve a fenti gondolatmenetre, természetesen a szakemberek felelőssége, hogy ne engedjenek az ilyen csábításoknak és maradjanak mindig is szakemberek! Vajon volt-e a l'aquilai esetben ilyen is a háttérben? Ez nehezen kideríthető, nehezen bizonyítható, azonban a per nem erről szólt és ha volt is ilyen, akkor a valódi felelősök, a döntéshozók, még csak érintve sem lettek e kérdésben.
A 2012-es bírósági ítélet jelentős felbolydulást váltott ki a szakemberek körében és sok szakmai szervezet tiltakozott a tudósok elítélése miatt. Az üzenet ugyanis nagyon fenyegető: mindezek után, amikor akár elítélhetik a szakembert azért, és ahogy mond egy véleményt, vajon melyik szakember veszi a bátorságot, hogy nyilatkozzék, hogy előrejelzést adjon egy veszélyhelyzetben? A társadalom vajon mennyire marad védtelen, ha a szakemberek ilyen bizonytalanságba kerülnek? A társadalom, az emberek továbbra is egyértelmű válaszokat várnak, a szakemberek pedig még nagyobb bizonytalansággal válaszolnak, aki egyáltalán vállalja a válaszadást, adott esetben egy kulcsfontosságú lépés meghozatalát. A mostani döntés után a szakemberek fellélegezhetnek, azonban ez nem jelenti azt, hogy minden marad a régiben. A földmozgás miatt 300-as haltak meg! Ez nem fordítható vissza! Ez katasztrófa! Ebből tanulni kell! Nem ítélettel, hanem számvetéssel, mert úgy gondolom ezzel lehet és kell tartozni az áldozatoknak és hozzátartozójuknak.
Tudni kell a szakembereknek a felelősségüket! Tudni kell azt, hogy tudásuknak, a tudományos munkájuknak, az értelmezésüknek akár a társadalom mindennapjaira is lefordítható üzenetei vannak, azaz adott esetben egy lehetséges veszélyre való felhívás, egy veszélyeztetettség tényének dokumentálása kiemelten fontos része lehet munkájuknak. Tisztában kell lenni a szakembereknek is, hogy mindezt adott esetben megfelelően kommunikálni kell úgy, hogy az emberek is megértsék. Erre nem minden szakember képes megfelelően, hiszen a tudósok nyelvezete sokszor más, mint amit az emberek megértenek. Tudni kell tehát azt, hogy kellenek olyan emberek, akik megfelelő módon át tudják adni a veszélyhelyzet üzenetét, akik el tudják megfelelően magyarázni az embereknek, hogy mit is jelent például egy földrengés veszélyeztetettség. Tudni kell a döntéshozóknak, hogy mindezek az ismeretek fontosak a társadalom számára, hogy kellenek olyan emberek, kellenek tudódok, akik bár alapkutatásokat végeznek, azonban az ebből származó ismeretek akár beépülhetnek például egy veszélyhelyzet kezelési felkészülési tervbe. Tudni kell azt, hogy ez akkor is fontos, hogy ha nem heteken, hónapokon belül következik be a veszély, hanem csak esetleg évek vagy évtizedek múlva. Tudni kell azt a döntéshozóknak, hogy a kis valószínűségű, azaz viszonylag ritkán előforduló veszélyekkel is érdemes és kell foglalkozni, mert ezek adott esetben - "váratlanságuk" miatt - sokkal felkészületlenebbül éri az embereket, a társadalmat. Tudni kell a döntéshozóknak, hogy ha felmerül a veszélyeztetettség kérdése, akkor erre milyen válaszokat kell adni, hogyan kell felkészülni! Tudni kell az embereknek is, hogy mit jelent egy természeti veszélyeztetettség. Tudni kell az embereknek, hogy ez mit jelent, hogy adott esetben ilyenkor mit kell csinálni és azt is, hogy senki sem fogja megmondani nekik, hogy na most, most jön a veszély, azaz nem szabad elvárni, hogy majd akkor cselekszem ha szólnak! Tudni kell azt, hogy ehhez szükséges a szakszerű ismeretterjesztés, a tudás közérthető átadása, mert csak a tudás az, ami segít egy adott helyzetben, és csak az tud megfelelően reagálni, aki ismeretek birtokában van.
A l'aquilai eset üzenete tehát nem az, hogy ki volt a bűnös és volt-e egyáltalán, hanem az, hogy ebből mit tudunk tanulni? Ne feledjük, mindig utólag vagyunk okosak! Vagy lehetünk előre is? Hmmm,... úgy vélem bőven van mit tanulnunk, bőven van tennivaló....

Best Blogger Tips

2012. október 25., csütörtök

L'Aquila ítélet - Ki a hibás?

Ha valami tragikus történik, mindig ott lebeg a kérdés, ki a hibás? Van, amikor ennek megválaszolása elkerülhetetlen, segít a történtek feldolgozásában, segít az előremutatásban. Azonban mi a helyzet a természeti katasztrófák esetében? Amennyiben emberéletben esik kár, amennyiben óriási anyagi veszteségek történnek, vajon ott is meg lehet nevezni egy felelőst? Van, kell-e felelős, lehet-e hibás bárki is? A válasz sokszor nem egyszerű. Az elmúlt napok történései hullámokat korbácsolnak: lehet-e egy földtudományi szakember felelős egy természeti csapásért?
A hét elején megszületett az első fokú, nem jogerős ítélet a közép-olaszországi L'Aquila települést 2009-ben romba döntő földrengés előrejelzése kapcsán indított perben. 2009. április 6-án egy 6,3 magnitúdójú földrengés rázta meg a várost és az összedőlő épületek alatt 309 ember vesztette az életét. Ki a hibás? - szakad fel ilyenkor a torkokból, hiszen sokan szeretett közeltartozóikat vesztették el. Ki felel ezért, hogyan lehetett volna megelőzni, hogyan lehetett volna elkerülni ezt a csapást? Le kell szögezni gyorsan: a természeti eseményt, a földrengést magát nem lehetett elkerülni, a kérdés tehát az, hogy a katasztrófát vajon el el lehetett volna kerülni? A kettő ugyanis nem ugyanaz! Az egyik egy természeti folyamat, ami tőlünk függetlenül zajlik, a másik viszont az emberi élet, az emberi javak, amit egy adott természeti esemény, legyen az földrengés, vulkánkitörés vagy éppen árvíz, meredek sziklafal vagy löszfal leomlás veszélyeztet. Mit lehet tenni? Meg lehet óvni emberéletet, emberi javakat? Ha igen, hogyan? Mi a szerepe, a felelőssége a szakembereknek?
L'Aquila romokban a 2009. április 6-i földrengés nyomán. Forrás: Wikipedia

Az olasz bíróság hat olasz szakembert (Franco Barberi, Enzo Boschi, Giulio Selvaggi, Gian Michele Calvi, Claudio Eva, Mauro Dolce) és egy polgári védelmi tisztviselőt (Bernardo De Bernardinis) egyenként 6-6 év börtönbüntetésre ítélt, továbbá közel 8 millió euro megfizetésére kötelezték gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával. Hibáztak a tudósok, vagy mondjuk ki, öltek? - hirdetik a szalagcímek. Az ítélet súlyos, akárcsak a vád! Gondatlanságból elkövetett emberölés! Sokan ezt úgy értelmezik, a vád az, hogy nem jelezték előre a pusztító földrengést. A vád azonban nem ez, hanem az, hogy nem megfelelően közvetítették a veszélyt a lakosság felé, azaz a megvádolt 7 szakember kommunikációs hibát követett el. A kérdés az, vajon ez kimeríti a gondatlanságból elkövetett emberölés tényállását? Meggyőződésem, hogy nem, és mindehhez ismerni kell sok egyéb körülményt is. A bírói döntés következményei azonban beláthatatlanok. Mindezek után még komolyabban vetődik fel, hogy milyen súlya van egy szakértői véleménynek, egyáltalán milyen súlya van bármilyen véleménynek, ami embereket érint? Itt van egyik kulcskérdés ebben az esetben, ami rengeteg megfontolandó tanulságot ad! Egy dolgot ne feledjünk, a l'aquilai térséget az olasz szeizmológusok jóval 2009 előtt a földrengések szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb területnek jelölték! Ki vizsgálta azt, hogy vajon az épületek ennek megfelelően földrengés-biztosak, ki vizsgálta azt, hogy vajon volt-e megfelelő felkészítés a lakosság körében, hogy adott esetben mit kell csinálni?
Az ítélet után a reakció egyértelmű, az olasz és nemzetközi szakember gárda szinte egyöntetűen megroppant! Sorra mondanak le az olasz szakemberek a katasztrófavédelemben betöltött szerepükről, a tudósok arról értekeznek, arra hívják fel a figyelmet, hogy ez az ítélet súlyosan érintheti a szakemberek és döntéshozók közötti párbeszédet, megbéníthatja a szakembereket, hogy időben jó döntéseket hozzanak, amikkel emberéleteket, emberi javakat védhetnek meg. A szakemberekre ugyanis most már "pisztoly szegeződik": ha hibázol, akkor baj lesz!
Világosan kell látni, hogy a következő évtizedekben szembe kell majd nézni olyan természeti eseményekkel, amelyek akár nagy népsűrűségű területen történhetnek, ahol a potenciális veszély felmérhetetlen! Amennyiben például vulkáni rengések kezdenek majd kipattanni a Vezúv alól, vajon ki fogja megmondani mekkora a veszély, ki fogja figyelmeztetni a lakosságot, hogy mi várható, esetleg mikor kell valóban elrendelni a lakosság - több százezer (!!!) ember - kitelepítését? 2010. október 25-én Indonéziában, Surono egy súlyos döntést hozott meg. Ismerve a Merapiról érkező adatokat azt javasolta a hatóságoknak, hogy késedelem nélkül telepítsenek ki több tízezer embert. Egy nappal később a tűzhányó hosszú évtizedek óta nem látott hevességgel tört ki. Bár a vulkáni működésnek több mint 300 halálos áldozata volt, a vulkanológus szakember döntése tízezrek életét óvta meg! Mi lett volna ha vár még egy napot, hogy még biztosabb legyen abban, hogy valóban nagyon erős kitörés várható? Lehet, hogy akkor már késő és tízezrek halnak meg. Vajon Surono elítélhető lett volna ebben az esetben? Ki a hibás, ki a felelős? Ki hozza meg időben azt a döntést, amivel elkerülhető egy természeti katasztrófa vagy csökkenthető annak hatása? Hogyan lesz ez a jövőben, különösen Olaszországban, ahol számos terület kiemelten földrengésveszélyes, illetve kitett a vulkáni veszélynek?
Az elítélt szakemberek, kiváló tudósok, többet magam is ismerek. Franco Barberi például számos hasonló esetet élt meg. 1985 októberében ő vezette azt a vulkanológus szakember csapatot, akik rámutattak arra, hogy a kolumbiai Nevado del Ruiz kitörése beláthatatlan veszélyekkel járhat és különösen figyelni kell a környező folyómedrekben lerohanó esetleges iszapárak pusztító hatására. Javasolták ezért egy gyors előrejelző rendszer felállítását. A hatóságok nem fogadták meg a szakszerű véleményt, az eredmény egy teljes város - Armero - elpusztulása, több mint 22 ezer áldozat!!!... Barberi később számos sikeres akciót vezetett az Etnán (pl. 1992-ben a Zafferánát veszélyeztető kitörés során), aminek a célja a lávafolyások eltérítése volt, hogy azok elkerüljék a településeket. Nincs kétség afelől, hogy nagy tapasztalatokkal rendelkező, kiváló szakember! Most 6 év börtönbüntetés elé néz!... Ki a hibás?
Sokan valóban leegyszerűsítik a kérdést, csupán arra keresve a választ, hogy mennyire jelezhetők előre a földrengések? A válasz viszonylag egyszerű, a tudomány jelenlegi állása szerint NINCS erre mód! Mégis, az emberek ebbe nehezen tudnak belenyugodni! A l'aquilai eset értékelése során sem kerülhető meg egy fontos körülmény, ami igen, akár a szakemberek kommunikációjára (ez a vád alapja!) is kihathatott. Egy bizonyos Giampaolo Giuliani radon kiáramlási adatokra alapozva 2009 március elején azt állította (nem előre jelezte, hanem állította!!!), hogy romboló földrengés következik be, mégpedig Sulmona település (L'Aquilától 50 km-re) területén és pontosan március 30-án (megj.: egyik sem jött be... - ezt lehet büntetlenül csinálni?). Maga a módszer felkeltette a szakma érdeklődését is, azonban elfogadásra nem talált, mivel ennek egyértelmű bizonyítékai hiányoztak, és így az előrejelzésben betöltött szerepe is erősen megkérdőjeleződött. Giuliani azonban mindent megmozgatott, hogy jóslata (figyelem, nem előre jelzése!!) minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. Ezek után elképzelhető, hogy a szakembereken egy újabb nyomás volt: mit válaszoljanak Giuliani felvetésére. Az ellenszél nagy, sokan gondolják azt, hogy biztos vannak olyanok, akik nem szakemberek létükre is meg tudnak oldani olyat, amit a tudósok nem. Akikre inkább hallgatni kell, az embereknek szükségük van erre! Valóban, szükség van erre? A szakembereknek számtalan ilyen problémával is meg kell megbirkózniuk egy természeti veszélyhelyzet esetén. Van, aki mindenkinél jobban tud mindent, mert ő megmondta!... Nos, Giuliani akciója nem volt más, mint megalapozatlan pánikkeltés, ami nem kizárt, hogy befolyásolhatta a szakemberek nyilvánosság előtt elmondott véleményét is. Ahogy Tóth László, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének szeizmológusa is megjegyezte egy korábbi interjúban: "Egy-egy kisebb-nagyobb hazai földrengés után nálunk is többször terjednek rémhírek várható nagy földrengésekről. A századik telefonálónak már mi is gyakran röviden és leegyszerűsítve - és inkább megnyugtatóan - válaszolunk."
Egy feszültségekkel teli krízis helyzetben, amikor sokszor azt is el kell mondaniuk a szakembereknek, hogy ők nem tudnak csak igen-t vagy nem-et mondani, ők nem tudják azt megmondani, hogy pontosan mikor, hol és mekkora földrengés lesz, ők csak valószínűsíteni tudják bizonyos események bekövetkeztét, nehéz csupán a szakmai érveket hangoztatni. A szakemberek "bizonytalanságát", legalábbis ami a szavaikból kivehető, el kell fogadni a társadalomnak! Egy szakember legfeljebb valószínűsíteni tudja egy természeti esemény bekövetkeztét, az újságcímekben viszont mindez sokszor mint egy határozott állítás jön le. Ki a hibás, ki a felelős? Vajon el tudjuk fogadni az előre jelzés bizonytalanságát? Ez nem jelenti azt, hogy a tudomány nem tud hasznos válaszokat adni, dehogynem! Életeket menthet, amit számos eset támaszt alá. Tudni kell azonban azt, hogy mi jelezhető előre és mi nem, mi a különbség a jóslás és előre jelzés között! Szögezzük le, jelenleg senki, de senki nem tudja napra és helyre pontosan megjósolni, hogy milyen természeti csapás következik be! Mondjuk ki, aki ilyet tesz, az hazudik, pánikot kelt!
A tudósok, szakemberek, felelőssége nagy, át kell látniuk a meglévő adatok, értékelni és értelmezni kell azokat, levonni a megfelelő következtetéseket és mindebből modellt alkotni, ami alapján tanácsot tudnak adni a döntéshozóknak és az eredményeket meg tudják ismertetni az emberekkel is. A veszély előrejelzés e két feladat együtteséből áll: szakmailag megalapozott vélemény és kommunikáció. A siker csak akkor jöhet el, ha mindkét elem profi módon működik. Ehhez azonban mindezek megértése és a megfelelő körülmény biztosítása is szükséges! Szükséges a bizalom, hogy a szakemberek megfelelően végzik a dolgukat, hogy képesek megalapozott és a társadalmat segítő döntéseket meghozni, szükséges az, hogy a társadalom, a döntéshozók felismerjék azt is, hogy egyáltalán vannak ilyen szakemberek, akik segíteni tudják a társadalmat, akiknek a szavát érdemes meghallani. A l'aquilai bírósági döntés ebben nyilván nem segít, mert kérdés, hogy érkeznek-e majd ezek után időben meghozott, segítő szakmai vélemények. Ebben most nyilvánvalóan segíteni kell a társadalomnak is és természetesen a szakembereknek is le kell vonni a tanulságokat, amit a l'aquilai eset ad. Mert ez a fontos!
Ki a hibás? Vajon kell-e hibás? Mindez sajnos már nem segít azokon, akik áldozatul estek a l'aquilai földrengésnek! Meggyőződésem, hogy rossz és veszélyes bírói ítélet született, ami nem segíti a hasonló esetek elkerülését. Ami viszont elkerülhetetlen: megfelelő stratégia kidolgozása, hogy miképpen kezelhetők a természeti katasztrófák, a szakmai előrejelzéstől a kommunikáción keresztül , beleértve a széles körű és objektív tájékoztatást is, a döntéshozatali mechanizmusig. Csak remélni lehet, hogy ez a jövőt érzékenyen érintő kérdés nem marad ki például az EU elkövetkezendő Horizon 2020 keretprogramjának stratégiailag kiemelt területei közül sem... Mert ezekre a tapasztalatokra túlnépesedett világunkban egyre nagyobb szükség lesz!

Hivatalos szakmai szervezetek tiltakozó felhívásai:
AGU (American Geophysical Union): Conviction of Italian Scientists May Hinder Open Discussion of Seismic Risk
EGU (European Geosciences Union): Scientists alarmed by verdict of Italian court
IAVCEI (International Association of Volcanology and Chemistry of the Earth's Interior): Conviction of Scientists in Italy Involved in the 2009 l’Aquila Earthquake Disaster, Italy - A Response from IAVCEI



Best Blogger Tips

2011. június 1., szerda

A tudósok, szakemberek felelőssége

A tudósokról sokan azt gondolják, hogy a maguk elefántcsonttornyában ülve igyekeznek olyan problémákat megoldani, amik a közember számára érthetetlenek. Szerencsére, ez a kép lassan kezd árnyalódni. Az egyre gyakoribb természeti katasztrófák kapcsán a tudósok, szakemberek szerepe megnő, hiszen ők választ tudnak adni olyan kérdésekre, amelyekre mások nem és amelyek segítik a társadalmakat. A válaszokat persze nem mindig fogadja egyetértés, amire ismét példát kaptunk a közelmúltbeli Grimsvötn kitörés során. Egyes légitársaságok vezetői azzal vádolták meg a szakembereket, hogy súlyos károkat okoznak azzal, hogy a vulkáni hamufelhőterjedés előrejelzésük alapján nem szállhatnak fel a repülőgépek. Michael O’Leary, a Ryanair vezetője nem először vádolta „mitikus kép” kergetésével a brit Met Office szakembereit. A tudósok dolga, hogy megfigyeléseket tegyenek, adatokat gyűjtsenek, amelyek alapján legjobb tudásuk szerint következtetéseket vonhatnak le. Ezek a következtetések pedig fontosak lehetnek a társadalom számára is. Az aberdeeni James Hutton Intézet szakemberei sem csupán az eget kémlelték, hogy vajon jön-e a vulkáni hamu. A Skót Környezetvédelmi Felügyelőséggel (SEPA) együttműködve rögtön vizsgálat alá vetették, hogy az esővel mi hullik alá. A pásztázó elektronmikroszkópos felvételek pedig egyértelműen mutatták a vulkáni hamu szemcséket, mégpedig azon a napon, amikor O’Leary úr kikelve magából mitikusnak minősítette a vulkáni hamufelhő létét...
Hasonló eset volt tavaly nálunk is. A levegőszennyezés hirtelen megnövekedésére hívta fel a Levegő Munkacsoport a figyelmet és ezt összefüggésbe hozták az Eyjafjallajökull vulkáni hamujának térségünk fölé való érkezésével. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy "...az izlandi vulkáni hamuból érkező szennyezettség érintette a magyar lakosságot". A szakemberek dolga az, hogy következtetéseket megfigyelésekből, vizsgálati adatokból vonjanak le és ezt tettük mi is. Értékeltük számos terület légszennyezési adatait, amiből kitűnt, hogy nem olyan ritkák a hasonlóan kiugró légszennyezési anomáliák, azaz az április 17-18-i légszennyezési értékek nem voltak egyediek. Másrészt megkaptuk a PM10 légszennyezési mintákat, amiben mint tűt a szénakazalban kerestük a vulkáni hamuszemcséket. Gondos keresés után is csupán néhány vulkáni szemcsét találtunk, amiből két nagyon fontos következtetést vontunk le: 1. a vulkáni hamufelhő valóban országunk felett volt és abból kis mennyiségben hullt le vulkáni hamu a földfelszínre; 2. A lehullott vulkáni hamu szemcsék mennyisége nagyon-nagyon kicsi, ami biztosan nem befolyásolta a megemelkedett légszenyezettségi értéket és a kis koncentráció miatt egészségügyi kockázata sem lehetett.

Így néznek ki a Grimsvötn vulkáni hamu szemcséi (balra; forrás: James Hutton Intézet (Aberdeen). Jobbra: ahol vulkáni hamuhullást észleltek Angliában és Skóciában május 24-25-én (piros jel). Forrás: British Geological Survey



Az elmúlt napokban ennél élesebben és komolyabban vetődött fel a tudósok felelőssége. Olaszországban bíróság elé állítottak hét szakembert, azzal vádolva őket, hogy „pontatlan, hiányos, ellentmondásos” nyilatkozatot adtak egy sajtóértekezleten a L’Aquila-i földrengés előtt néhány nappal, és ezzel a lakosságot megtévesztették. A közép-olaszországi L’Aquila-i 6.3 magnitúdójú földrengés 2009. április 6-án 308 ember halálát okozta és több százan megsérültek. Előre jelezhető-e egy ilyen tragikus természeti folyamat? Már többször írtunk arról, hogy NEM, nem mondható meg előre, hogy mikor, hol és milyen erősségű földrengés fog kipattanni. Az ilyen eseményeket jelenlegi tudásunk szerint nem lehet előre jelezni, még akkor sem, ha ilyenkor mindig felreppennek hírek arról, hogy azért vannak olyan emberek, akik olyan képességekkel vannak megáldva, hogy előre látják az ilyen súlyos természeti katasztrófákat. Kinek higgyen a halandó? A szakemberek bizonytalanságot is sejtető, csak valószínűségi mutatókkal meghatározott véleményének vagy a biztos kiállású, „én tudom az igazat” önjelölt jósoknak? Az utóbbiak nem segítik a tudósok munkáját, mert sok esetben magyarázniuk kell azt, hogy ők miért nem tudnak határozott véleményt adni egy olyan természeti eseményről, ami vizsgálati területükhöz tartozik. A válasz egyszerűen az, hogy bármennyire is igyekszünk a földrengések esetében ez nem lehetséges!
A L’Aquila-i földrengés nem volt annyiban váratlan, hogy minden előzmény nélkül pattant volna ki. Előtte hónapokon keresztül voltak kisebb-nagyobb előrengések, köztük volt 4-es magnitúdót meghaladó rengés is. Pont ezért hívtak össze nem sokkal április 6 előtt egy szakember csapatot, hogy értékeljék az eseményeket. Természetesen ilyenkor a sajtó emberei megrohanják a tudósokat, hogy kihúzzák belőlük azt a választ, amit aztán a nagyközönségnek megfelelő formába áttéve közölni tudnak. Egy több hónapon keresztül tartó rengéssorozat után vajon előre lehet jelezni egy a korábbiaknál nagyobb rengést, meg lehet mondani azt, hogy ennek vagy annak a városnak lakói biztonságban vagy veszélyben vannak? Ki vállal fel egy ilyen kijelentést? Ráadásul egy olyan országban, ahol a földrengések bizonyos értelemben szinte „mindennaposak”. Emlékezhetünk talán a Föld túloldalán történt új-zélandi Christchurch földrengésre, ahol 2010. szeptember 3-án pattant ki egy földrengés, majd hónapokon keresztül kisebb utórengések zajlottak, míg idén februárban a korábbinál kisebb magnitúdójú, de nagyobb pusztítást okozó rengés pattant ki. Ki gondolta volna, hogy erős földmozgás után több hónappal, az utórengéseket követően egy másik nagy földrengés fog bekövetkezni? Megjósolhatatlanok az ilyen események még akkor is, ha a föld szinte folyamatosan reng a térségben! Jót jelent ez, mert az energia folyamatosan felszabadul megakadályozva egy nagyobb, hirtelen kipattanó földrengést? Spekulálni lehet csak, pro és kontra, aztán a természet van amikor az egyik irányba, van amikor a másik irányba viszi a történéseket. A szakemberek csak egyet tehetnek, felhívják a figyelmet arra, hogy egy adott terület szeizmikusan aktív és ennek alapján a lakosságot fel kell készíteni a lehetséges védekezésre.
A tudós társadalom értetlenül áll az olasz szakemberek bíróság elé való citálása előtt. Tavaly, egy hét alatt több mint 5000 írták alá azt a petíciót, köztük jómagam is és további kiváló hazai szeizmológusok is, amelyben tiltakozásunkat fejezzük ki szakemberek ilyen meghurcolásával szemben. A tiltakozólevélben világosan szerepel az általam is gyakran hangoztatott nézet: „Education, awareness, preparedness and retrofitting are the best tools for mitigating the impact of the catastrophic earthquakes that will inevitably affect Italy in the future.”

Végül, néhány példát szeretnék megemlíteni arra vonatkozóan, hogy vulkánkitörések előrejelzésében mit tehetnek, mit tettek a vulkanológus szakemberek. 1902. május 8-án a Martinique-i Mt. Pelée kitörése közel 30 ezer ember halálát okozta a közeli St. Pierre városában. Ez az esemény sok szakembert megdöbbentett és sokak életét megváltoztatta. Meglehet előzni az ilyen tragikus eseményeket, előre lehet jelezni pusztító vulkánkitöréseket megmentve sokak életét? A vulkánkitörések előre jelzésében egy kicsit jobban állunk a földrengés előre jelzéshez képest, de ez még messze nem jelenti azt, hogy pontosan meg tudjuk mondani azt, hogy mikor és milyen erősséggel tör ki a tűzhányó. Bizonyos esetekben vannak előjelek és a kérdés csak az, hogy melyik napon, milyen módon zajlik majd a kitörés és ez mekkora területet érint, milyen veszélyes lesz az ott élő lakosságra. Ez alapján lehet megtenni a szükséges intézkedéseket, például kitelepíteni az embereket a veszélyzónából.

A Merapi 2010 október végi kitörése és következménye. Fotók: Reuters és Jeffe Castan


Surono, az indonéz PVMBG munkatársa 2010. október 25-én több napos éjszakai alvás nélküli állapotban fontos döntés előtt állt. A Merapi kétségtelen jelét adta , hogy rövidesen kitör. A „tűz hegye” a Föld egyik legaktívabb, legveszélyesebb vulkánja. Korábban 2006-ban működött, majd néhány éves szunnyadás után, 2010. szeptember 20. óta vált egyre nyugtalanabbá. A hegy környezetében százezrek élnek, a figyelmeztetési fokozatok kiadása tehát gondos mérlegelést igényel. 1930-ban több mint 1300, 1994-ben pedig 66 emberáldozatot követelt a Merapi kitörése, azaz a döntésen életek múlnak. Surono többször és hosszasan konzultált telefonon John Pallisterrel az Amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) vulkanológusával, az amerikai szakemberek pedig lázasan dolgoztak azon, hogy órák alatt légi és műhold felvételek alapján felmérjék a Merapi állapotát. Végül, Surono döntött és kiadta a legmagasabb riasztási fokozatot, ami azt jelentette, hogy tízezreket kell kitelepíteni, mert megítélése szerint a Merapi jóval erősebb kitörés előtt áll, mint az elmúlt évszázadban bármikor. Másnap, október 26-án délután 5 órakor hatalmas erővel tört ki a Merapi , pontosan igazolva Surono előrejelzését. 1872 után a legpusztítóbb kitörés történt, ami után több mint 300 halálos áldozat, több százezer kitelepített és megváltozott táj maradt vissza... Sok a 300 áldozat, de ha Surono nem adja ki idejében a kitelepítést is magába foglaló legmagasabb riasztást, akkor ezrek, esetleg tízezrek eshettek volna áldozatul a kitörésnek. Egy szakember, mérlegelve a tűzhányó rezdüléseit, értékelve a rendelkezésre álló adatokat, döntésével életeket mentett.
Hasonló előre jelzési sikertörténet volt a fülöp-szigeteki Pinatubo 1991-es kitörése során is. Az USGS vulkanológusai hetek alatt mérték fel az akkor már 450 éve szunnyadó, de 1991 eleje óta nyugtalan Pinatubo kitörési kockázatát. Pontos veszélytérképet készítettek Chris Newhall és munkatársai, ami alapján tízezreket telepítettek ki. Június 15-én a Pinatubo a 20. század egyik legnagyobb kitörését produkálta, a pusztító piroklaszt-árak és laharok pontosan ott rohantak le, ahol Newhall és társainak térképe mutatta. Itt is több tízezer emberéletet mentettek meg a vulkanológusok.
A helyzet azonban nem ennyire egyszerű és egyértelmű. 1985. szeptemberében a vulkanológusok hiába jelezték előre, hogy a kolumbiai Nevado del Ruiz vulkántól 70 km-re fekvő Armero városa is veszélyben lehet egy meginduló kitörés és ahhoz kapcsolódó iszapár lezúdulása esetén, a döntéshozók az előre jelzés módosítását kérték a szakemberektől. Az eredmény tragikus volt, november 13-án több mint 22 ezer ember esett áldozatul a lerohanó, mindent elsodró laharnak...
Az élet nem áll meg és máris egy újabb potenciális vulkáni veszélyhelyzet előtt állunk! Az amúgy igen aktív fülöp-szigeteki Taal már vagy 30 éve szunnyad, de most hetek óta nyugtalanság jeleit adja. Egyértelmű, hogy magma mozog felfelé, de vajon eléri-e a felszínt és ha igen, akkor hogyan? A kitelepítések már elkezdődtek, de vajon meddig húzható a húr, az emberek meddig fogadnak szót, látva, hogy még mindig nincsnen kitörés? Előre lehet-e majd jelezni, hogy mikor robban a Taal alatti "vulkánbomba" és ha igen, akkor ennek milyen hatása lesz? Életbevágó kérdések ezek és nyilvánvalóan a PHIVOLCS szakemberei azon vannak, hogy amennyire lehet, sikeres előrejelzést tegyenek. Az elmúlt napokban volt, amikor jelentősen megnőtt a tűzhányó alól kipattanó földrengések száma, majd csökkent az intenzitás. Csiki-csuki játék folyik a vulkán és a szakemberek között...
Amíg a vulkáni kitörések előre jelzésében vannak olykor eredmények, a földrengések helyét, idejét, nagyságát nem tudjuk előre megjósolni. A tudósok azonban azon dolgoznak, hogy tökéletesítsék a vizsgálati eszközöket, növeljék a háttértudást. Ez adott esetben sokat jelenthet, mert lehet, hogy csak néhány óra, esetleg egy-két nap áll rendelkezésre, hogy a szakemberek a társadalom felé is fontos döntést hozzanak. A tudás hatalom, a tudás segíti a döntéshozatalt. Ez vezérli az ELTE földtudományi képzésében részt vevő oktatókat is, hogy tudásukat a legmagasabb színvonalon átadják és közben kutatómunkájukkal mindezt naprakészen tartsák. Az egyetemen értéket termelünk, a tudást adjuk át és jó visszajelzés, hogy talán ezt nem is olyan rosszul. Az ELTE földtudományi képzése ugyanis a világ százötven legjobbja között van, ami rendkívül előkelő hely!

Best Blogger Tips