Kemenes Vulkánpark - közlemény

Mottó: "ha valamiről sokat beszélnek, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy úgy is van..."

Közel két év telt el a Kemenes Vulkánpark hivatalos átadása óta. A Ság-hegyen létesített Vulkánösvényt, a szabadtéri kiállítást és a felújított Ság-hegy Múzeumot, akárcsak az újonnan létesített Vulkánház Látogatóközpontot sokan felkeresték már. Büszke vagyok arra, hogy az az ötlet, amin közel 10 éven keresztül dolgoztam, sokszor bizony erős ellenszélben, de megvalósult és a térségben egyedülálló módon létesült egy modern kiállítás a vulkánokról, a tűzhányók működéséről. Mindez méltó módon tükrözi azt, hogy a Kárpát-Pannon térség egy vulkanológiai természeti laboratórium, ahol az elmúlt közel 20 millió éves vulkáni működés értékes földtani hagyatékot teremtett. Egy olyan természeti értéket, amire lehet turisztikai fejlesztést alapozni. Ez volt a célom a Kemenes Vulkánpark ötlettel. A Ság-hegyen az 1990-es évek elejétől kezdődően végeztünk vulkanológiai kutatásokat, amelyek számottevő eredményeket hoztak, nem utolsó sorban megalapoztak egy új vulkanológiai iskolát az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszéken.
Nem véletlen, hogy a vulkánparkot a Ság-hegy lábánál terveztem, hiszen ez a hegy mint egy nyitott könyv lapjai tárja fel a vulkáni működés színes eseményeit. Ebben csupán olvasni kell és ezt igyekszik elősegíteni a kialakított Vulkánösvény. A nagy attrakció természetesen a Vulkánház és a benne tervezett interaktív kiállítás. Nem volt könnyű az a tíz év, hiszen meg kellett győznöm a helyi döntéshozókat, hogy az ötlet mellé álljanak, létrejöjjön egy pályázat és megvalósuljon annak kivitelezése. Nem volt egyszerű, mert a Celldömölki Önkormányzat sajnos nem állt teljesen a projekt mellé és még a kivitelezési időszak vége felé, bő fél évvel a tervezett átadás előtt is azon gondolkoztak, hogy visszamondják a megvalósítást. Végül sikerült ezen a nehéz ponton is túllendülni és rohammunkában el kellett készíteni a Vulkánház kiállítási tervét. Rohammunka volt, szorított az idő, ezért nem szokványosan egyszerre kellett kiállítási forgatókönyvet és installációs tervet készíteni. Sajnos, az Önkormányzat már a célegyenesben, váratlanul megváltoztatta koncepcióját, elállt a kész tervektől és a Megvalósíthatósági Tanulmánytól eltérően fejezte be a kivitelezést... A kiállítás szakmai részét végül Karátson Dávid készíthette el.

A kemenes Vulkánpark Vulkánösvénye a Ság-hegyen és a tűzhányók világáról szóló kiállítást magába foglaló Vulkánház, a vulkánpark fogadóközpontja

Egyfelől öröm, hogy az eredeti terv, a Kemenes Vulkánpark megvalósult, másrészt nyilvánvalóan hiányérzet, hogy az nem úgy valósult meg, nem azokkal az attrakciókkal, amit szerettünk volna. El kell ezeket mindazért mondani, hogy a dolgok helyükre kerüljenek. Az elmúlt két évben nem nagyon szólaltam meg Kemenes Vulkánpark ügyében. Több helyen igyekeztem népszerűsíteni, mint egy különleges turisztikai fogadóhelyet, bár azóta sem hívtak, nem kerestek a vulkánpark vezetői. Viszont úgy érzem, ezeket a tényeket el kell mondani akkor, amikor újra és újra olyan kijelentések jelennek meg, ráadásul nagy nyilvánosság előtt, amik nem fedik a valóságot. Tudom, hogy a megjelent és vélhetően adásba kerülő kijelentések mellett mindez csupán egy szerény füstjelzés, de azért legalább ez megmarad nekem...

Záró mottó: "ha valamit elhallgatnak, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy nincs is, nem is történt meg..."

A Tambora kitörésének 200. évfordulójára - 1: egy inaktívnak tekintett tűzhányó kitör!

Idén van a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörésének a 200. évfordulója. A Tambora 1815. április 5-i, majd április 10-i kettős kitörése megrengette az egész világot. Ehhez a vulkáni működéshez kapcsolódik a legnagyobb számú halálos áldozat (>70 ezer), de ha figyelembe vesszük azt is, hogy a következő években milyen súlyos közvetett következményei voltak, akkor nincs kizárva, hogy a vulkánkitörés miatt akár 1 millió körüli ember halt meg a Földön! Innentől kezdve pedig el kell gondolkodnunk sok mindenen! Tudjuk azt, hogy a történelmi időkben voltak hasonló nagy vulkáni események és vélhetően azok is megrázták a világot. Nincs kétség afelől, hogy a jövőben is lesz ilyen esemény, a kérdés csak az, hogy mikor?
Most még van idő átgondolni egy ilyen esemény következményeit, talán valamit előre is lehet készülni és erre jó alkalmat ad ez a 200 éves évforduló. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport is fontosnak tartja, hogy ebben az évben fókuszban legyen ez az esemény és bemutassuk hatásait is. Április első napjaiban e gondolat jegyében sugároz az OzoneNetwork műsora egy egy órás riportot, amelyben a történelmi idők nagy vulkánkitöréseit veszi sorra. Április 7. és 10. között pedig ott leszünk Bernben, a Tambora évforduló kapcsán rendezett, nagyon sok aspektust elemző konferencián, ahol bemutatjuk azt, hogy milyen hatással volt a Tambora kitörése a Kárpát-medencében élőkre. Van tehát mit mondanunk és a következő időszakban több blog bejegyzést is a Tambora kitörés körülményeinek és hatásainak szenteljük.

A Tambora földrajzi elhelyezkedése és 6 km széles krátere (Fotó: Nick Hughes)

Először magával a vulkánkitöréssel, annak előzményeivel foglalkozunk.
A Tambora az indonéz szigetvilág keleti felén található, a Flores-tengerrel körülvett Sumbawa szigetén, a Sanggar félszigeten. Egykor 4300 méter tengerszint feletti magasságba emelkedett és abban az időben úgy gondolták, hogy már egy inaktív tűzhányó. A közelben található a Rinjani kaldera, ami akkor szintén csendes volt és csak jó 600 éves szunnyadás után, az 1840-es években kezdett el újra működni. Előtte, vélhetően itt zajlott a történelmi idők egy másik hatalmas kitörése, 1257-ben. Az a kitörés legalább akkora lehetett, mint a Tamboráé 1815-ben és az is több mint ezer éves szünet után következett be! Két hatalmas vulkán, két időzített bomba, ami jó 600 év különbséggel robbant fel... Mindezek alapján kaphatjuk az első figyelmeztetést: "Ne higgy a békésen alvó vulkánoknak, ha felébrednek, nagyon mérgesek lehetnek!"
A Tambora 1815-ös kitörése előtt jelentős politikai változások voltak az indonéz szigetvilágban. Jáva szigete a hosszú holland fennhatóság után brit kézbe került és Stamford Rafflest nevezték ki kormányzónak. A helyzet ettől még nem normalizálódott sőt továbbra is puskaporos volt a hangulat. 1812-ben mindeközben megmozdult a tűzhányó, földrengések követték egymást, sőt kisebb-nagyobb kürtőtisztító kitörések is zajlottak. A vulkán azonban távol volt, a feléledés nem okozott nagy megrökönyödést. A magma ekkor már rajtra készen állt, jóllehet a mélyben már több száz éve készült erre a pillanatra. A vulkán alatti magmakamra valószínűleg már az előző kitörés óta duzzadt, újabb és újabb magmacsomagok érkeztek a földköpenyből és növelték a magmatározó térfogatát. Vélhetően ennek is voltak jelei, de akkor ezt még nem fogták műszerek.

A Tambora kitörése festményen (ismeretlen szerző)

1815. április 5. szerdai napja is úgy kezdődött, mint a már megszokott napok. Kisebb rengések érezhetőek voltak, de ez már 3 éve így volt, az emberek megszokták az ezzel együttélést. Már lement a nap, beesteledett, amikor hatalmas hangrobajjal tört ki a vulkán. Raffles a jávai Batáviában (a mai Jakarta) a következőket jegyezte le: "Úgy tűnt, mintha távoli ágyúdörrenések volnának. Yogjakartából egy katonai csapatot küldtek ki, hogy ellenőrizzék vajon nem felkelők indultak hadba, Sulawesi tengerparti kikötőjéből pedig a Benares hadihajó indult el, hogy a vélelmezett kalózhajók ellen felvegye a küzdelmet." A robbanások hangerejét jelzi, hogy Batavia 1200 km távolságban volt a tűzhányótól! Másnap reggel azonban megérkezett a vulkáni hamu és nem volt kétség afelől, hogy valahol egy tűzhányó tört ki. Raffles gyanúja a Marapi, a Kloot vagy a Bromo vulkánok felé irányult. A közelben lévő Benares hajó kapitánya azonban tisztázta a helyzetet: a Tambora tört ki. Az esemény nem volt hosszú, nem tartott tovább két óránál, azonban ez idő alatt 33 km magasra emelkedett a hamufelhő, másodpercenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre!

A Tambora két nagy kitörésének üledékei a krátertől 25 km-re, Gambahban (forrás: Sigurdsson és Carey, Bulletin of Volcanology, 1989) és a hamuüledék vastagság térképe (forrás: wikipedia Sigurdsson és Carey munkája alapján)

A vulkán közelében élő emberek a helyi hatóság vezetőjéhez fordultak segítségért, aki megígérte, hogy április 9-re kiküld valakit a helyszínre. A vulkán környékén lakók közben igyekeztek eltakarítani a hamuüledéket házaikról, földjükről. Április 10-én, este 7 óra tájban is végeztek már munkájukkal, amikor öt napos szünet után újra eldörrent a tűzhányó. A 3 órán tartó kitörés még az előzőnél is intenzívebb volt, a kitörési felhő több mint 40 km magasba emelkedett! Az eseményekről Owen Philipps tábornok számolt be, akit Raffles küldött a helyszínre az első kitörés után: " úgy tűnt, mintha a teljes hegy lángokba borulna, majd heves forgószelek indultak el". Nyolc óra körül a kitörési oszlop részben összeomlott és a környéken, a Philipps által forgószélnek említett, mindent elsodró piroklaszt-ár zúdult végig. Több falu nyomtalanul eltűnt. A kataklizma 3-4 napon keresztül tartott, miközben 50 köbkilométer magma, azaz több mint 100 köbkilométer vulkáni anyag jutott a felszínre. A piroklaszt-árakból további, magasra gomolygó vulkáni hamufelhő emelkedett fel, a környékre 4 napon keresztül éjjel-nappali sötétség ült. A hamueső pedig csak hullott és hullott és mindent betakart, a házak födémjei beszakadtak... A hamutakaró befedte a termőföldeket, nem volt élelem, az életben maradt lakosok mozdulni sem tudtak. Közel 100 ezren haltak meg a vulkán közelében... A következmények pedig túlmutattak Sumbawa szigetén, a vulkánkitörés több éves szenvedést hozott az egész Földön... Már az 1815-ös évek előtti esztendők is meglehetősen hűvösek, zordabbak voltak a szokottnál. Ebben egy 1808-as sokáig ismeretlen eredetű vulkánkitörés játszhatta a szerepet. Erre a Tambora 1815-as kitörése egy újabb lapot dobott... A részletekről további blogbejegyzésekben számolunk majd be!

A Tambora krátere (fotó: Wolfgang Piecha) és az "indonéz pompeji" (fotó: Rik Stoetman)

Újabb Pompeji esemény az indonéziai Sinabung közelében: in memoriam Sukameriah

Eseménydús időt élünk, 2015-ben már több figyelemre méltó vulkánkitörés zajlott. Éppen a chilei Villarica látványos kitöréséről készültem összefoglalót írni, azonban a vulkáni működés megmutatta a másik arcát is... Jó egy évvel ezelőtt tettem közzé egy bejegyzést arról, hogy milyen sok "Pompeji" esemény történt csak az elmúlt évszázadban és milyen kevéssé tudunk ezekről. Ezt jól példázza a tavalyi Fogo kitörés, amikor a lávafolyam két falut is elöntött úgy, hogy a média alig adott hírt róla. Bizony nem lenne haszontalan, ha a Kemenes Vulkánparkba tervezett "Vulkánhorror teremben" megvalósul "A vulkánkitörések következtében elpusztult települések emlékösvénye"... Kell ezekről tudni, mert ahogy az ENSZ szervezete, az UNISDR (United Nations International Strategy for Disaster Reduction) által a napokban kiadott GAR15 (Global Assessment Report on Disaster Risk Reduction) kiadványban megjelent (a jelentésben most először kapott helyett a vulkáni veszély felmérése!): "jelenleg 86 országban több mint 800 millió ember él potenciálisan aktív vulkán 100 kilométeres közelében", azaz van potenciális vulkáni veszélynek kitéve. Ebben a legkitettebb ország Indonézia.

Izzófelhők a Sinabung oldalában. Tavaly februárban 17-en haltak meg egy váratlan piroklaszt-ár lezúdulása következtében. Endro Lewa és AP felvétel

Minden vulkán más, mindegyik más veszélyt jelent a környezetben élőkre. Ezek közül különösen veszélyesek azok, amelyek működéséről nincs információ a történelmi időkből, azaz nincs közvetlen tapasztalat, főleg az ott élők körében, hogy mire képes a közeli tűzhányó... Ez a helyzet az indonéziai Sinabung vulkánnal, ami 2010-ben ébredt fel úgy, hogy az elmúlt 10 ezer évben kitörést mutató vulkánokat összesítő Smithsonian Intézet listája csak meglehetősen szűkszavúan szól a vulkán korábbi kitörési történetéről és 1881-at jelöli meg egyedüliként, bizonytalan forrásokra hivatkozva, mint egyetlen ismert kitörése az elmúlt 10 ezer évben!

Sukameriah település 2014 előtt, majd a 2015. február 18-i nagy izzófelhő kitörés után (Endro Lewa felvétele)

A 2010-es kitörést követően, egy kis szünet után, 2013 szeptemberében újult fel a vulkáni működés és azóta pusztító izzófelhők rohannak le a vulkán oldalán sorozatban. Az izzófelhők kialakulása nehezen mozgó láva, úgynevezett lávadóm kitüremkedéséhez kapcsolódik. A szinte már szilárd halmazállapotban kinyomuló láva egyre dagad és ezzel egyre instabillá válik, majd hirtelen meredek oldala leomlik és izzó kőzettörmelékekkel és gázokkal telített árak zúdulnak le a vulkán oldalán elérve és meghaladva akár a 100 km/óra sebességet is. Az ár mindent elsöpör, mindent feléget, menekülni nem lehet! Tavaly februárban 17-en vesztették életüket Sukameriah település közelében, amikor éppen egy kis szünet állt be az izzófelhőkben.

Friss lávadóm kinyomulás a kráterben a február 19-i nagy izzófelhő kitörés után. 1. Február 19. 2. Február 20. 3. Február 24. és 4. Március 3. (Sadrah Peranginangin, Hasron David Ginting és Endro Lewa felvételei)

Éjjeli izzófelhőt áradat (Leopold Adam twitter fotó)

Leomlott... leomlott az elmúlt mintegy 2 hétben kinyomult lávadóm, ami a március 5-i hatalmas izzófelhő sorozatot okozta (Mbah Lewa fotó). Jobbra: március 5. hajnali kép... (twitter fotó)

A legutolsó nagy izzófelhő kitörés február 18-án történt. Akkor a magas hőmérsékletű ár félig betemette a már elnéptelenedett Sukameriah települést. Ezt követően friss lávadóm dagadt ki újra a vulkán csúcsán. Lassan, nagyon lassan nőtt egyre nagyobbra a lávadóm és már lehetett tudni, ebből megint egy hatalmas izzófelhő lesz, kérdés, hogy mikor? Végül helyi idő szerint ma, röviddel éjfél után 7 alkalommal rohant le izzófelhő, amelyek több mint 4,5 kilométer távolságba is eljutottak, a magasba emelkedő hamufelhőt pedig a műhold képek is mutatták. Még a 250 kilométer távolságban lévő Aceh városában is vulkáni hamuhullást jelentettek. A forró áradat lezúdulását erdőtüzek kísérték, a vízzel való keveredés miatt több helyen másodlagos robbanásos kitörés zajlott. Az egyik izzófelhő átrohant Sukameriah településen és a szürke kőzettörmelék és vulkáni hamu teljesen betemette az indonéz települést, ezzel növelve a tragikus "Pompeji" események számát... Mi lesz, ha a következő ilyen település nem egy kis távoli falucska, hanem egy több százezres vagy milliós nagyváros lesz? Hölgyek és Urak, ez nem Hollywood, nem félelemkeltés, hanem egy potenciális veszély, amit végre az ENSZ szervezete is elfogadott és ezzel talán nagyobb teret nyújt arra, hogy a vulkáni veszély valóban az elfogadott természeti veszélyforrások közé tartozzon, amire jó már most elkezdeni a felkészülést!

Gáz- és hamuördögök tánca a Sukameriah települést teljesen beborító vulkáni törmelék és hamu üledéken március 5. reggelén. A kép pontosan ugyanott készült, ahol a fenti február 19-i kép (Mbah Lewa fotó). In Memoriam Sukameriah...

Tájkép csata után... március 5-én déltájban (Mbah Lewa fotó)

Milyen gyorsan megváltozhat egy látszólag nyugodt környezet... Sadrah Peranginangin felvételei