2014. június 16., hétfő

Ismét látványos vulkánkitörésben az Etna!

Az elmúlt hónapokban az Etna jobbára szunyókált, azonban szombat este elkezdett emelkedni a földremegés amplitúdó és rövidesen már lávatűzijáték vöröses fénye világította be a felhős égboltot. Sokan azt gondolták, hogy a vulkáni működés jellege visszaidézi a 2011-2013. remek lávaszökőkutas paroxizmális kitöréseit, azonban úgy tűnik a jelenlegi kitörés inkább a 2013. december végi és 2014. január eleji kitörésekhez hasonlít.
Izzó lávacafatok robbannak ki az Etna Új Délkeleti Kráteréből. Fotó: Marco Restivo

A kitörések ismét az Új Délkeleti Kráter kúpjában zajlanak, a változó intenzitású, ismétlődő lávatűzijáték, olykor már kisebb lávaszökőkútba csapó kitörések mellett a vulkáni kúp oldalában, egy korábbi kitörés során felnyílt hasadékból vékony lávafolyás csörgedezik lefelé a Valle del Bove nyugati meredek oldalában. A földremegés amplitúdó még mindig viszonylag magas, azaz ismét akár napokig elhúzódó vulkáni működésre számíthatunk. Lassan indul a turistaszezon, ami azt jelenti, hogy ezrek érkezhetnek a tűzhányóhoz. Ez jelentősen növeli a kockázatot és a veszélyhelyzetet.

Lávatűzijáték és csörgedező lávafolyam - Etna 2014!. Fotók: Boris Behncke és Gianni Pennisi


Frissítés (2014.06.17):

és itt van már egy remek videofelvétel is a kitörésről Marco Restivo jóvoltából! A kitörés jelenleg is tart!

Lávatűzijáték, lávaszökőkút és izzó lávafolyam - ez az Etna!. Forrás: Marco Restivo


Best Blogger Tips

2 megjegyzés:

  1. Kedves Tűzhányó Blog!

    Jelenleg Szicíliában tartózkodunk néhány barátommal, szombatra volt betervezve egy Etna-túra csúcsmászással egybekötve. Tegnap értesültünk mi is a hírekről, miszerint újra aktív az Etna. Érdeklődni szeretnénk, hogy mennyire veszélyes most az Etnán túrázni? Egyáltalán engedélyezett-e most turistáknak a megközelítése? Mi a déli oldal felől terveztük volna a mászást.
    Más weboldalakon egyelőre nem találtunk kielégítő információkat.

    A segítséget előre is köszönjük!

    Bertalan László

    VálaszTörlés
  2. Kedves László,
    elnézést, hogy csak most válaszolok, de az elmúlt napokban reggeltől estig mentek a vizsgák, államvizsga... Lehet, hogy már kései a válasz, de a lényeg, hogy a csúcsrégió jelenleg le van zárva, azaz a turistáknak csak 2700 m tszf magasságig lehet felmenniük, 2500 tszf felett pedig csak helyi vezetővel lehet menni. Persze sokan elindulnak vezető nélkül is, sőt akár a csúcsrégióhoz is, de... tudni kell azt, hogy az elmúlt napok vulkáni működése egy viszonylag gyenge kitörési epizód volt és a jövőben BÁRMIKOR, minden ELŐJEL NÉLKÜL is bekövetkezhet egy ennél erősebb kitörés is. Ezért kell az óvatosság és ezért igyekeznek nem felengedni a turistákat a csúcsrégióhoz. A veszélyekről egy korábbi írásomban részletesebben írtam: http://tuzhanyo.blogspot.hu/2013/11/veszelyes-vulkanok-turistacsalogatok.html
    Remélem tudtam segíteni!
    üdv: Harangi Szabolcs

    VálaszTörlés