Tegnap, helyi idő szerint délelőtt fél 11-kor robbanásos kitörés indult a vulkánon. A szeizmogramokon (földrengéseket jelző ábrán) nem sok változás látszott, ami arra utalt, hogy a kitörés freatikus jellegű volt, azaz azt a felszínalatti vizek túlhevítése, hirtelen gőzzé válása okozta. Ilyenkor a magma nem jut a felszínre, a robbanás a felszín alatti kőzeteket veti szét és ezek piciny, szétrobbant darabjai kerülnek ki a vulkánból. Ez már a második ilyen kitörés, korábban e héten kedden volt egy rövid időtartamú, hasonló jellegű vulkáni működés. A forgatókönyv azonban most másképpen íródott! A vulkáni hamukibocsátás nem lankadt, sőt estére a kitörési felhőt már vöröses szín festette meg. Ez arra utalt, hogy a magma már felszín közelébe emelkedett. Ez a szeizmogramokon kis amplitúdójú, folyamatos földremegést jelző rajzolatban nyilvánult meg, ami helyi idő szerint délután 4 órától volt követhető.
A vulkáni működés ma reggel is folyamatos volt, a kitörési felhő több mint 6 km tengerszint feletti magasságba emelkedett és délkelet felé sodródott. A repülési riasztási szintet a legmagasabb fokozatra, vörösre emelték. Bali repterén néhány repülőgép járatot törölni kellett. Vulkáni hamuesőt jelentettek a környező településeken, a lakosság körében szájmaszkok kiosztását kezdték meg. A korábbi, több mint 140 ezer kitelepített lakosságból 25 ezren még mindig ideiglenes sátrakban laknak, a vulkán 7,5 km körzetében továbbra is tilos belépni.
A hatóságok hangsúlyozták, hogy a vulkáni működés ellenére a turisztikailag népszerű (tavaly több mint 5 millióan érkeztek a szigetre) Bali továbbra is biztonságos. A több mint egy hónapja tartó földrengés sorozat és a kapcsolódó vulkáni veszély miatt már sokan mondták le útjukat, ami több mint 110 millió dollár bevétel kiesést okozott a helyi turizmusnak. Az Agung vulkán a helyi hinduk szent hegye, ahol a hitvilágnak megfelelően minden 100 évben megtisztulási szertartást kell tartani. Ezt a hegy közelében lévő Besakih templomban tartják. Ez történt 1963 februárjában is, amikor a vulkán mozgolódni kezdett. A hindu papok ezt rossz jelnek tekintették és ezért el szerették volna halasztani a szertartást. Az akkori elnök azonban ehhez nem járult hozzá. A bekövetkező heves vulkáni működést aztán a helyiek az istenek figyelmeztető haragjának tekintették, amiért a szertartást nem tartották meg megfelelően. A Besakih templomot azonban elkerülte a rombolás. A megtisztulási szertartást végül 1969-ben tartották meg, remélve hogy legalább 100 évig nem történik különösebb baj. Az Agung nem túl gyakran működő tűzhányó, azonban nem várta ki az egy évszázadot!
A vulkán közelében néhány hete volt ismét hindu ünnepi megmozdulás, a hindu papok a tűzhányó kráterének peremére is felmentek, hogy békére intsék a hegy szellemeit. A történet azonban ismét másképp alakult. A hosszú, több mint egy hónapos földrengés sorozat után a vulkán kitört! De vajon most mi várható? 1963-ban a vulkáni működés következtében több mint 2000-en haltak meg. Most sokkal többen laknak a tűzhányó közelében, azonban a vulkáni veszély kezelés is sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. A legutóbbi bejegyzésben pszichológiai krízisről írtam. A bali vulkanológusok és a helyi hatóságok együttműködve eddig példaértékűen kezelték a helyzetet. Most azonban újabb fejezet kezdődik. Eddig a felszínen nyugodtnak tűnő hegy melletti várakozás jelentette a fő gondot, most a vulkáni működés kimenetele. 1963-ban az erős hamuhullás mellett az időszakosan lezúduló, több kilométer távolságba eljutó, mindent elsöprő piroklaszt-árak jelentették a fő veszélyt, amik most is bekövetkezhetnek. A helyi veszélyhelyzet mellett azonban nem kizárt, hogy globális kihatása is lesz a kitörésnek amennyiben nagy mennyiségű, kéngazdag magma tör fel és a kitörési felhő a magas légrétegekbe, a sztratoszférába is bejut. Ekkor előfordulhat, hogy a vulkáni működés az éghajlatra is kihat és csökkentheti globálisan a hőmérsékletet. Természetesen ezek egyelőre csak lehetőségek, és még sok a kérdőjel a vulkáni működés későbbi kimenetelét illetően. Azonban az Agung eddigi vulkáni története arra utal, hogy ezekre az eshetőségekre is fel kell készülni!
A vulkáni működés kimenetét folyamatosan figyeljük, fejleményekről tudósítunk!
Frissítés (2017.11.26. 19:26)
A vulkáni kitörés továbbra is zajlik, sőt a szeizmogram alapján az mondható, hogy erősödött is estére! A helyi szakemberek megerősítették, hogy most már magma is a felszínre jut. A vulkáni hamufelhő kelet felé sodródik és e miatt vasárnap estétől hétfő hajnalig le kellett zárni a szomszédos sziget, Lombok repterét!
Frissítés (2017.11.27. 08:19)
Rövid friss összefoglaló: A vulkáni kitörés fluktuálva, azaz hol erősebben, hol gyengébb intenzitással, de tovább zajlik. Az erős esőzés következtében iszapárak (laharok) rohannak le a hegy déli oldalán, amik mindent elsöprő, romboló erejük miatt különösen nagy veszélyt jelentenek. A helyi hatóságok ismét a legmagasabb, 4-es fokozatra emelték a készültségi fokozatot, ami azt jelenti, hogy a vulkán 10-12 km-es körzetéből a lakosoknak el kell hagyniuk a területet. A reptereken több járatot töröltek.
Frissítés (2017.11.28. 22:16)
A vulkáni működés tovább zajlik! A robbanásos kitörés intenzitása helyi idő szerint tegnap kora délután erősödött is, amit nagy amplitúdójú földremegés kísért. Most már egyértelműen friss magma is felszínre is tör, amit a kitörési felhőbe kerülő kén-dioxid gáz mennyiség is tükröz. A kitörési felhő kelet-délkelet irányba sodródott, ami miatt Lombok szigetén lévő repteret is le kellett zárni, majd Bali nemzetközi repterén is leálltak a repülők. Az helyi hatóságok legmagasabb készültségi fokozatot rendelték el, ami azt jelenti, hogy a tűzhányó ca. 10 kilométeres körzetébe tilos bemenni. A kitelepítettek száma közel 40 ezerre emelkedett, akiket 225 helyen helyeztek el. A lakosság körében szájmaszkot osztanak. A vulkáni hamuszemcsék éles, milliméternél kisebb üveges szilánkok, amik veszélyt jelentenek belélegzés esetén! Jelenleg a másik veszélyt az esős idő miatt kialakuló iszapárak (laharok) jelentik. Ezek nagy sebességgel rohannak le és a vulkáni törmelékanyag mellett méretes kőzettömböket is képesek megmozgatni. Emiatt mindent elsodornak!
Mi várható ezek után? A szakemberek a múlt kitöréseire támaszkodhatnak, azonban a természet, így a vulkánok is ritkán ismétlik pontosan magukat. 1963-ban a freatikus kitörések után lávaömlések történtek és a kitörés megindulása után jó egy hónappal következett be a legnagyobb robbanásos vulkánkitörés, ami Indonéziában a 20. század legnagyobbika volt, sőt kis mértékben a globális éghajlatra is kihatott. A lehetőség erre most is megvan, azonban az sem állítható, hogy ez biztosan bekövetkezik. Mindenesetre a helyi hatóságok figyelmeztetnek arra, hogy a kitörés erőssége növekedhet és erre a környék lakosságának fel kell készülni, ezt nem lehet félvállról kezelni. Komoly dolog ez, mint ahogy azt is fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy Bali szigetére nem lehet elutazni! Azonban úgy, ahogy a kiszámíthatatlan időjárásara is fel kell készülni egy utazás során, így most a vulkáni működés esetleges hatására is gondolni kell! NEM szabad a vulkán közvetlen közelébe (10-15 km-es távolságába) menni! Másrészt előfordulhat vulkáni hamueső, ami ellen szájmaszkkal lehet védekezni. Ha bárki Bali szigetére készül, érdemes a csomagba betenni! Ugyanakkor, lehet készülni Bali szigetére - természetesen mindezek tudatában!
A további fejleményekről folyamatos tájékoztatást nyújtunk!
Frissítés (2017.11.29. 11:00)
A vulkáni működés tovább zajlik! Bali nemzetközi repterét újra megnyitották, mivel a szél más irányba sodorja a vulkáni hamufelhőt. A VAAC előrejelzések szerint viszont holnap Lombok reptere lehet veszélyben. Jelenleg ömlik az eső, ami megnöveli az iszapárak (laharok) lezúdulásának veszélyét. A látási viszonyok nagyon rosszak, a szeizmogram szerint viszont a vulkáni működés olykor jelentősen erősödik, mint ahogy a jelen pillanatban is eddig még nem tapasztalt erős földremegés (tremor) indult be! Az ilyen földrengés jelek magma feláramlását jelzik. A további fejleményekről folyamatos tájékoztatást nyújtunk!
Frissítés (2017.11.30. 16:00)
A vulkáni kitörés ma hajnalra abbamaradt, a mai napon - szerencsére tiszta időben - csupán erős gáz kiáramlást lehetett megfigyelni. Vége? - sóhajtanak fel sokan. Nos, nem lehet ezt biztosan megmondani! A vulkáni működés természetébe bőbven beleférnek szünetek, akár több naposak is, hogy aztán akár még nagyobb erővel folytatódjon a vulkáni működés! Ugyanakkor az sem kizárt, hogy nem lesz folytatás. Most úgy tűnik időlegesen (?) megszűnt az magma utánpótlás vagy a magmát felfelé elindító ok, azonban ismét kialakulhat az a helyzet, ami miatt a magma képes lesz újra felszínre nyomulni. Most azonban már "nyitott" a kürtő, azaz nagyobb az esély a feljutásra! Azonban az sincs kizárva, hogy eldugult a kürtő, azaz egy viszkózus, gázokban szegény magma igyekszik felfelé, de már a felszínre nem képes kijutni és "beragad" a kőzetcsatornába. Ez ilyen esetben lefolytja a rendszert és nem engedi át a felfelé igyekvő, gázokban gazdagabb magmatömeget, amíg az ki nem tudja onnan robbantani, ami már hevesebb robbanásos kitöréshez vezethet. Sok lehetőség van a további folytatásra, amire csak a közvetlen adatokból lehet valamit sejteni, amit a helyi vulkanológusok nyilván lázasan értékelnek. Hivatalos és hiteles információt is csak ők adhatnak. Mindazonáltal az éjszakai webkamera képen folyamatos derengés figyelhető meg a kiáramló gázfelhőben, ami magas hőmérsékletre, a magma közelségére utal.

Az első kép (balra) a kitörés megindulásáról, ami kezdetben freatikus jellegű volt, majd estétől vöröses fény jelent meg, ami utalt arra, hogy felszín közelébe ért a magma (Forrás: Agung webkamera)
A vulkáni működés ma reggel is folyamatos volt, a kitörési felhő több mint 6 km tengerszint feletti magasságba emelkedett és délkelet felé sodródott. A repülési riasztási szintet a legmagasabb fokozatra, vörösre emelték. Bali repterén néhány repülőgép járatot törölni kellett. Vulkáni hamuesőt jelentettek a környező településeken, a lakosság körében szájmaszkok kiosztását kezdték meg. A korábbi, több mint 140 ezer kitelepített lakosságból 25 ezren még mindig ideiglenes sátrakban laknak, a vulkán 7,5 km körzetében továbbra is tilos belépni.
A vulkáni kitörés vasárnap hajnalban (fotók: Arta Tanaya Dewa Gede és Antho Backpack)
A hatóságok hangsúlyozták, hogy a vulkáni működés ellenére a turisztikailag népszerű (tavaly több mint 5 millióan érkeztek a szigetre) Bali továbbra is biztonságos. A több mint egy hónapja tartó földrengés sorozat és a kapcsolódó vulkáni veszély miatt már sokan mondták le útjukat, ami több mint 110 millió dollár bevétel kiesést okozott a helyi turizmusnak. Az Agung vulkán a helyi hinduk szent hegye, ahol a hitvilágnak megfelelően minden 100 évben megtisztulási szertartást kell tartani. Ezt a hegy közelében lévő Besakih templomban tartják. Ez történt 1963 februárjában is, amikor a vulkán mozgolódni kezdett. A hindu papok ezt rossz jelnek tekintették és ezért el szerették volna halasztani a szertartást. Az akkori elnök azonban ehhez nem járult hozzá. A bekövetkező heves vulkáni működést aztán a helyiek az istenek figyelmeztető haragjának tekintették, amiért a szertartást nem tartották meg megfelelően. A Besakih templomot azonban elkerülte a rombolás. A megtisztulási szertartást végül 1969-ben tartották meg, remélve hogy legalább 100 évig nem történik különösebb baj. Az Agung nem túl gyakran működő tűzhányó, azonban nem várta ki az egy évszázadot!
Az Agung kitörése nyomán a vulkán körzetében mindent friss vulkáni hamu borít, azonban az életnek mennie kell tovább!... Kérdés, milyen irányba megy a vulkáni működés? (fotók: Arta Tanaya Dewa Gede és Nurcholis Anhari Lubis
A vulkán közelében néhány hete volt ismét hindu ünnepi megmozdulás, a hindu papok a tűzhányó kráterének peremére is felmentek, hogy békére intsék a hegy szellemeit. A történet azonban ismét másképp alakult. A hosszú, több mint egy hónapos földrengés sorozat után a vulkán kitört! De vajon most mi várható? 1963-ban a vulkáni működés következtében több mint 2000-en haltak meg. Most sokkal többen laknak a tűzhányó közelében, azonban a vulkáni veszély kezelés is sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. A legutóbbi bejegyzésben pszichológiai krízisről írtam. A bali vulkanológusok és a helyi hatóságok együttműködve eddig példaértékűen kezelték a helyzetet. Most azonban újabb fejezet kezdődik. Eddig a felszínen nyugodtnak tűnő hegy melletti várakozás jelentette a fő gondot, most a vulkáni működés kimenetele. 1963-ban az erős hamuhullás mellett az időszakosan lezúduló, több kilométer távolságba eljutó, mindent elsöprő piroklaszt-árak jelentették a fő veszélyt, amik most is bekövetkezhetnek. A helyi veszélyhelyzet mellett azonban nem kizárt, hogy globális kihatása is lesz a kitörésnek amennyiben nagy mennyiségű, kéngazdag magma tör fel és a kitörési felhő a magas légrétegekbe, a sztratoszférába is bejut. Ekkor előfordulhat, hogy a vulkáni működés az éghajlatra is kihat és csökkentheti globálisan a hőmérsékletet. Természetesen ezek egyelőre csak lehetőségek, és még sok a kérdőjel a vulkáni működés későbbi kimenetelét illetően. Azonban az Agung eddigi vulkáni története arra utal, hogy ezekre az eshetőségekre is fel kell készülni!
A vulkáni működés kimenetét folyamatosan figyeljük, fejleményekről tudósítunk!
Frissítés (2017.11.26. 19:26)
A vulkáni kitörés továbbra is zajlik, sőt a szeizmogram alapján az mondható, hogy erősödött is estére! A helyi szakemberek megerősítették, hogy most már magma is a felszínre jut. A vulkáni hamufelhő kelet felé sodródik és e miatt vasárnap estétől hétfő hajnalig le kellett zárni a szomszédos sziget, Lombok repterét!
Az Agung vulkáni hamufelhője kelet felé sodródik, ami miatt Lombok sziget repterét is le kellett zárni (fotó: Karen Lavelle és VAAC vulkáni hamu eloszlás
Frissítés (2017.11.27. 08:19)
Rövid friss összefoglaló: A vulkáni kitörés fluktuálva, azaz hol erősebben, hol gyengébb intenzitással, de tovább zajlik. Az erős esőzés következtében iszapárak (laharok) rohannak le a hegy déli oldalán, amik mindent elsöprő, romboló erejük miatt különösen nagy veszélyt jelentenek. A helyi hatóságok ismét a legmagasabb, 4-es fokozatra emelték a készültségi fokozatot, ami azt jelenti, hogy a vulkán 10-12 km-es körzetéből a lakosoknak el kell hagyniuk a területet. A reptereken több járatot töröltek.
Erősödő kitörési intenzitás és laharok jelentik a veszélyt az Agung 10-12 km körzetében
Frissítés (2017.11.28. 22:16)
A vulkáni működés tovább zajlik! A robbanásos kitörés intenzitása helyi idő szerint tegnap kora délután erősödött is, amit nagy amplitúdójú földremegés kísért. Most már egyértelműen friss magma is felszínre is tör, amit a kitörési felhőbe kerülő kén-dioxid gáz mennyiség is tükröz. A kitörési felhő kelet-délkelet irányba sodródott, ami miatt Lombok szigetén lévő repteret is le kellett zárni, majd Bali nemzetközi repterén is leálltak a repülők. Az helyi hatóságok legmagasabb készültségi fokozatot rendelték el, ami azt jelenti, hogy a tűzhányó ca. 10 kilométeres körzetébe tilos bemenni. A kitelepítettek száma közel 40 ezerre emelkedett, akiket 225 helyen helyeztek el. A lakosság körében szájmaszkot osztanak. A vulkáni hamuszemcsék éles, milliméternél kisebb üveges szilánkok, amik veszélyt jelentenek belélegzés esetén! Jelenleg a másik veszélyt az esős idő miatt kialakuló iszapárak (laharok) jelentik. Ezek nagy sebességgel rohannak le és a vulkáni törmelékanyag mellett méretes kőzettömböket is képesek megmozgatni. Emiatt mindent elsodornak!
Mi várható ezek után? A szakemberek a múlt kitöréseire támaszkodhatnak, azonban a természet, így a vulkánok is ritkán ismétlik pontosan magukat. 1963-ban a freatikus kitörések után lávaömlések történtek és a kitörés megindulása után jó egy hónappal következett be a legnagyobb robbanásos vulkánkitörés, ami Indonéziában a 20. század legnagyobbika volt, sőt kis mértékben a globális éghajlatra is kihatott. A lehetőség erre most is megvan, azonban az sem állítható, hogy ez biztosan bekövetkezik. Mindenesetre a helyi hatóságok figyelmeztetnek arra, hogy a kitörés erőssége növekedhet és erre a környék lakosságának fel kell készülni, ezt nem lehet félvállról kezelni. Komoly dolog ez, mint ahogy azt is fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy Bali szigetére nem lehet elutazni! Azonban úgy, ahogy a kiszámíthatatlan időjárásara is fel kell készülni egy utazás során, így most a vulkáni működés esetleges hatására is gondolni kell! NEM szabad a vulkán közvetlen közelébe (10-15 km-es távolságába) menni! Másrészt előfordulhat vulkáni hamueső, ami ellen szájmaszkkal lehet védekezni. Ha bárki Bali szigetére készül, érdemes a csomagba betenni! Ugyanakkor, lehet készülni Bali szigetére - természetesen mindezek tudatában!
A további fejleményekről folyamatos tájékoztatást nyújtunk!
Mai pillanatkép a vulkáni működésről, a vulkáni veszéyltérkép és amire fel kell készülni ilyen esetben!
Frissítés (2017.11.29. 11:00)
A vulkáni működés tovább zajlik! Bali nemzetközi repterét újra megnyitották, mivel a szél más irányba sodorja a vulkáni hamufelhőt. A VAAC előrejelzések szerint viszont holnap Lombok reptere lehet veszélyben. Jelenleg ömlik az eső, ami megnöveli az iszapárak (laharok) lezúdulásának veszélyét. A látási viszonyok nagyon rosszak, a szeizmogram szerint viszont a vulkáni működés olykor jelentősen erősödik, mint ahogy a jelen pillanatban is eddig még nem tapasztalt erős földremegés (tremor) indult be! Az ilyen földrengés jelek magma feláramlását jelzik. A további fejleményekről folyamatos tájékoztatást nyújtunk!
Balra Johan Harmide hosszú expozíciós idejű, tegnap esti felvétele az Agung kitöréséről, jobbra pedig az éppen aktuális szeizmogram kép, ami egy nagyon erős földremegést (tremor) mutat!
Frissítés (2017.11.30. 16:00)
A vulkáni kitörés ma hajnalra abbamaradt, a mai napon - szerencsére tiszta időben - csupán erős gáz kiáramlást lehetett megfigyelni. Vége? - sóhajtanak fel sokan. Nos, nem lehet ezt biztosan megmondani! A vulkáni működés természetébe bőbven beleférnek szünetek, akár több naposak is, hogy aztán akár még nagyobb erővel folytatódjon a vulkáni működés! Ugyanakkor az sem kizárt, hogy nem lesz folytatás. Most úgy tűnik időlegesen (?) megszűnt az magma utánpótlás vagy a magmát felfelé elindító ok, azonban ismét kialakulhat az a helyzet, ami miatt a magma képes lesz újra felszínre nyomulni. Most azonban már "nyitott" a kürtő, azaz nagyobb az esély a feljutásra! Azonban az sincs kizárva, hogy eldugult a kürtő, azaz egy viszkózus, gázokban szegény magma igyekszik felfelé, de már a felszínre nem képes kijutni és "beragad" a kőzetcsatornába. Ez ilyen esetben lefolytja a rendszert és nem engedi át a felfelé igyekvő, gázokban gazdagabb magmatömeget, amíg az ki nem tudja onnan robbantani, ami már hevesebb robbanásos kitöréshez vezethet. Sok lehetőség van a további folytatásra, amire csak a közvetlen adatokból lehet valamit sejteni, amit a helyi vulkanológusok nyilván lázasan értékelnek. Hivatalos és hiteles információt is csak ők adhatnak. Mindazonáltal az éjszakai webkamera képen folyamatos derengés figyelhető meg a kiáramló gázfelhőben, ami magas hőmérsékletre, a magma közelségére utal.
A további fejleményekről folyamatos tájékoztatást nyújtunk!
Mai nappali és éjszakai webkamera felvételek