Paektu, Baekdu, Csangbaisan - egy vulkán, amelynek különböző neve van, egy vulkán, ami az elmúlt 2000 év egyik legnagyobb kitörését produkálta, egy vulkán, amiről sokáig nagyon keveset lehetett tudni, azonban az elmúlt évtizedben olyas valamit művelt, ami önmagában is különleges: kinyitotta egy zárt ország, Észak-Korea kapuit a nyugat felé. A vulkán helyzete különleges! Nem csak földtani értelemben, hanem azért is, mert két ország határán fekszik. Kína és Észak Korea határa pontosan átvágja a tűzhányó kráterét, s mi több, Dél-Korea is számon tartja a határt, magáénak követelve a teljes hegyet. A vulkán mélyen beivódott mind a koreai, mind a kínai kultúrába és történelembe, szent hegyként tisztelik. Nemzetközi szinten azonban csak akkor vált ismertté, amikor 2002-2005 között földrengésrajok rázták meg a tűzhányót és komolyan felvetődött egy közelgő vulkánkitörés esélye. Felgyorsultak a kínai vulkanológiai kutatások, majd 2011-ben Észak-Korea is egy óriási lépést tett: angol és amerikai vulkanológusokkal kezdett együtt dolgozni, hogy jobban megértsék a tűzhányó természetét, értékelhessék jövőbeli kitörésének lehetőségét. A vulkán és Észak-Korea különleges kulturális és politikai kapcsolata jelentős hangsúlyt kapott Werner Herzog Clive Oppenheimer vulkanológussal forgatott, közelmúltban bemutatott kiváló dokumentumfilmjében (Into the Inferno) is.
Menjünk a Paektuhoz!
"Menjünk a Paektuhoz!" - énekelik önfeledten Észak-Korea óvódásai, felnőttjei, mert hogy a vulkán Korea történelmileg kiemelkedő jelentőségű hegye. A koreai mitológia szerint itt volt Dangun szülőhelye, aki az első koreai királyságot alapította. A jelenlegi kitüntetett szerep azonban egy közelebbi történethez kapcsolódik. A tűzhányó oldalát borító sűrű erdősség kitűnő búvóhely volt a Japán megszállók ellen harcoló koreai csapatoknak. Itt szervezte az Észak-Korea megalapítójaként tekintett Kim Il-sung (Kim Ir Szen) is partizánharcát, és ide teszik fiának, Kim Jong-il (avagy Kim Dzsongil) szülőhelyét, aki a hivatalos észak-koreai verzió szerint vulkán egy titkos katonai támaszpontján látta meg a napvilágot. Kim Dzsongil 1994-től 2011-ig vezette az országot, ő "Észak-Korea Kedves Vezetője" vagy egyszerűen csak a "Nagy Vezető". Kijelölt szülőháza azóta is zarándokhely, a kráterperemen pedig éneklő katonák és iskoláscsoportok adóznak emlékének. Természetesen a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun, Kim Dzsongil legkisebb fia is többször látogatást tett a tűzhányón, dacolva az erős hófúvással. A hagyomány, a vulkán szimbolikus, kitüntetett szerepe tovább folytatódik Észak-Korea életében. A vulkán jelentőségét tükrözi az is, hogy a Paektu megjelenik Észak-Korea címerében is.
Kolosszális kitörés több mint ezer éve
A Paektu egy tipikusan lusta, aluszékony vulkán, amelyik az elmúlt tízezer évben bizonyítottan csupán 10 alkalommal ébredt fel. A vulkáni működés kezdete azonban jóval régebbre tehető. Mintegy 23 millió éve bazaltos láva ömlött a felszínre, ami jó 8 millió éven keresztül egyre növesztett egy kiterjedt pajzsvulkánt. Ezt követően majd 10 millió év szünet következett, és 1-5 millió évvel ezelőtt újabb bazaltos magma tört fel. Mintegy 1,5 millió éve jelentős változás következett be, a felszínre törő magma már viszkózusabb, trachitos összetételű volt, ami tükröződött a tűzhányó megváltozott alakjában: egyre meredekebb oldalú vulkáni kúp kezdett el kimagasodni. Jó 5 ezer évvel ezelőtt egy hatalmas robbanásos kitörés rázta meg a hegyet és rakott le több méter vastag sárga vulkáni üledéket a környékre. Ezután ismét több ezer éves szünet következett, majd a legfrissebb szénizotópos elemzések szerint 946-ban egy ennél is nagyobb, az 1815-ös Tambora kitöréssel vetekedő vulkánkitörés történt, amit Millennium-kitörésnek, azaz Ezredéves kitörésnek neveztek el, mivel sokáig úgy vélték, hogy ez pontosan 1000-ben következett be.
A korabeli dokumentumok félelmetes mennydörgésekről, fehér hamuesőről írnak még 1000 kilométer távolságban is. A kolosszális kitörés hamuanyagát Japánban is több centiméter vastagságban megtalálták, sőt üvegszilánk szemcséit meglelték a Grönlandon mélyített fúrások jégmintáiban is. A felszínre tóduló vulkáni anyag térfogatát több, mint 100 köbkilométer nagyságúra teszik (ezzel a kitörés eléri a VEI=7 fokozatot), a vulkáni hamufelhőbe kerülő kéndioxid gáz mennyiségét pedig egy friss, két hete megjelent tanulmány 45 millió tonnára becsülte, ami jóval meghaladja a Tambora által kibocsátott, és szerte a Földön globális lehűlést eredményező kéndioxid mennyiséget! Miért nem okozott komoly lehűlést, a Tambora 1815-ös kitörését követő klimatikus hatást ez a vulkáni működés? A recept nem működött tökéletesen, azaz ehhez a vulkán nincs a legoptimálisabb helyen, azaz az egyenlítői övben. Az északabbi fekvés megfelelő volt ahhoz, hogy a vulkáni üvegszemcsék eljussanak Grönland fölé, azonban a vélelmezett kéndioxid gázban gazdag kitörési felhő nem tudott nagy területen eloszlani, de az sem kizárt, hogy kén-tartalma kisebb volt a most becsült értéknél, amint azt korábban egy másik tanulmány állította. Mindenesetre a Paektu 946-os kitöréséhez nem kapcsolódik jelentősebb szulfát szennyezés a jégfurat mintákban.
Egy veszélyes, mozgolódó tűzhányó a határon
A 946-os kitörés óta a vulkán nagyobb kitörést nem mutatott, a nem több mint féltucat kitörés utolsó eseménye 1903 áprilisában történt, ami csak lokális jellegű volt. 2002 és 2005 között azonban számtalan földrengés pattant ki a vulkán alól, felszíne néhány millimétert emelkedett. Nem volt kétség afelől, hogy friss magma nyomult a szunnyadónak vélt vulkán alá. Volt bőven rémület, kínai és koreai vulkanológusok is gyors munkába fogtak, a média közelgő pusztító kitörést vizionált. Míg a kínaiak egyre több tanulmányt jelentettek meg, a határ déli oldalán nem volt jelentősebb mozgolódás. Legalábbis egy ideig...
Hogyan lehet feltörni még Észak-Korea zárt országát is? - Ehhez egy vulkán kell!
A 21. század kezdetén már több százmillióan élnek potenciális vulkáni veszélyben. A potenciálisan veszélyes vulkánok közül számos áll folyamatos megfigyelés alatt, azonban a többségről nagyon keveset tudunk. Ennek oka alapvetően az, hogy olyan helyen találhatók, ahová nem könnyű eljutni a vulkanológusoknak, részben a nehéz terepi viszonyok miatt, részben azért, mert a tűzhányó olyan országban van, ahová nem biztonságos elutazni, illetve, amelyeket nemzetközi szankciók sújtanak. A vulkánok azonban nem ismernek határokat, kitörésük egyformán érint elmaradott és fejlett társadalmakat, demokratikus és diktatórikus országokat. Fontos tehát megismerni Szudán, Eritrea, Ruanda, Szíria, illetve Észak-Korea vulkánjait is! De hogyan lehet feltörni egy mégoly hermetikusan elzárt országot is, mint Észak-Korea? A receptről James Hammond, a londoni Birkbeck College szakembere számolt be rendkívül tanulságos cikkében.
A Csangbaisan, avagy Paektu mozgolódása persze Észak-Koreában is nyugtalanságot okozott, azonban a reakcióidő ott lassabb. Végül 2011-ben tört meg a jég: hivatalos meghívót küldtek két brit vulkanológusnak, James Hammondnak és Clive Oppenheimernek, akik első nyugati tudósként látogathattak el az észak-korai vulkanológiai obszervatóriumba. Ekkor még közvetlenül nem beszélhettek a helyi vulkanológusokkal, azonban a mintegy 30 fő részvételével tartott hivatalos munkaértekezleten sikerült megfogalmazni két olyan kulcskérdést, ami alapján elkezdődhetett a tudományos együttműködés: (1) Mi a Paektu vulkán kitöréstörténete?; (2) Mi jellemzi a vulkán jelenlegi állapotát?
Az egyről kettőre jutás azonban korántsem volt egyszerű. A vulkán megfigyeléshez olyan eszközök szükségesek, amelyek messze kimerítették a szigorú nemzetközi szankciókat, továbbá meg kellett találni a hangot, a nyugati stílushoz messze nem szokott helyi emberekkel is. A britek a korábban Eritreában már bevált sikeres módszert követték (Eritreában a kontinentális riftesedés folyamatát tudták közvetlenül tanulmányozni, a közös kutatómunkát jelentős diplomáciai és tudománypolitikai előkészítés előzte meg. Ennek volt köszönhető, hogy friss adatokat tudtak szolgálni az éppen akkor, 2011-ben kitörő Nabro vulkán működéséről): világos tudományos cél lefektetése, lelkes közreműködés és az érdeklődés maximális fenntartása a partnerekben, nyitott kommunikáció, megvalósítható ígéretek és nem utolsó sorban, nagy fokú flexibilitás!
A recept bevált, bár a magnetotellurikus vizsgálatokat nem sikerült megvalósítani, a tudományos eredményeken kívül egyéb területen is felhasználható információk potenciális megszerzése miatt, azonban a telepített, nagy érzékenységű szeizmométerek, továbbá a begyűjtött kőzetminták elemzései felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltattak. A kutatásba végül amerikai szakemberek is bekapcsolódtak! Ez a különleges, a felmerült számos problémát a fenti recept alapján legyőző együttműködés végül 2016-ban hozta meg a gyümölcsét: a tudomány vezető folyóirataiban jelentek meg tanulmányok, amelyekben ézsak-koreai tudósok is részt vettek. Sőt, 2016. áprilisában olyan történt, ami még soha! Az amerikai AAAS (American Association for the Advancement of Science) Science Advances folyóirata észak-koreai szakember első szerzőségével publikált tudományos közleményt! Nem is akármilyet! A 2011-ben installált szeizmométerek által rögzített földrengés adatok alapján Ri Kyong-Song, valamint brit, amerikai és észak-koreai munkatársai kimutatták, hogy a vulkán alatt olvadéktartalmú magmás test van. November végén pedig jött a következő tanulmány, az amerikai Kayla Iacovino vezetésével, szintén a Science Advances folyóiratban.
"A kőfalak leomlanak" - hoz ez az együttműködés áttörést, nyitható-e tovább ez a rés, hogy Észak-Korea zárt közössége szorosabb nemzetközi kapcsolatot teremtsen? Valószínűleg ehhez még sok idő kell, ahogy ezt az együttműködést is számos időközi politikai affér nehezítette. Azonban, a Paektu vulkán egy különleges helyzetet teremtett, amit a brit és amerikai vulkanológusok kiváló diplomáciai érzékkel és flexibilitással oldottak meg: még ilyen helyzetben is felülemelkedhet a józan ész, a kinyújtott kezek találkozhatnak azért, hogy társadalmi berendezkedésen túl, legyőzve a politikai ellenszenvet, meg lehessen jobban ismerni a természeti veszélyeket, mert ahogy korábban is írtam: "A vulkánok nem ismernek határokat, kitörésük egyformán sújt elmaradott és fejlett társadalmakat, demokratikus és diktatórikus országokat", ez ellen pedig csak közös akarattal, nagy fokú bizalommal és flexibilitással, tudományos elkötelezettséggel, szakértelemmel lehet felvenni a harcot és lehet felkészülni közösen egy jövőbeli, számtalan veszélyt hordozó természeti eseményre. Mert igen, ez a jelszó: "Menjünk a Paektuhoz!"
 |
 |
A Paektu tűzhányó a világűrből (Forrás: NASA Earth Observatory) és a széles, tó vizével kitöltött központi kalderája közelről (Fotó: Kayla Iacovino)
Menjünk a Paektuhoz!
"Menjünk a Paektuhoz!" - énekelik önfeledten Észak-Korea óvódásai, felnőttjei, mert hogy a vulkán Korea történelmileg kiemelkedő jelentőségű hegye. A koreai mitológia szerint itt volt Dangun szülőhelye, aki az első koreai királyságot alapította. A jelenlegi kitüntetett szerep azonban egy közelebbi történethez kapcsolódik. A tűzhányó oldalát borító sűrű erdősség kitűnő búvóhely volt a Japán megszállók ellen harcoló koreai csapatoknak. Itt szervezte az Észak-Korea megalapítójaként tekintett Kim Il-sung (Kim Ir Szen) is partizánharcát, és ide teszik fiának, Kim Jong-il (avagy Kim Dzsongil) szülőhelyét, aki a hivatalos észak-koreai verzió szerint vulkán egy titkos katonai támaszpontján látta meg a napvilágot. Kim Dzsongil 1994-től 2011-ig vezette az országot, ő "Észak-Korea Kedves Vezetője" vagy egyszerűen csak a "Nagy Vezető". Kijelölt szülőháza azóta is zarándokhely, a kráterperemen pedig éneklő katonák és iskoláscsoportok adóznak emlékének. Természetesen a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun, Kim Dzsongil legkisebb fia is többször látogatást tett a tűzhányón, dacolva az erős hófúvással. A hagyomány, a vulkán szimbolikus, kitüntetett szerepe tovább folytatódik Észak-Korea életében. A vulkán jelentőségét tükrözi az is, hogy a Paektu megjelenik Észak-Korea címerében is.
 |
 |
Észak-Korea meghatározó vezetői, Kim Ir Szen és Kim-Dzsongil a Paektu tűzhányó krátere előtt, ahol a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun is gyakran megjelenik, dacolva az időjárás viszontagságaival.
Kolosszális kitörés több mint ezer éve
A Paektu egy tipikusan lusta, aluszékony vulkán, amelyik az elmúlt tízezer évben bizonyítottan csupán 10 alkalommal ébredt fel. A vulkáni működés kezdete azonban jóval régebbre tehető. Mintegy 23 millió éve bazaltos láva ömlött a felszínre, ami jó 8 millió éven keresztül egyre növesztett egy kiterjedt pajzsvulkánt. Ezt követően majd 10 millió év szünet következett, és 1-5 millió évvel ezelőtt újabb bazaltos magma tört fel. Mintegy 1,5 millió éve jelentős változás következett be, a felszínre törő magma már viszkózusabb, trachitos összetételű volt, ami tükröződött a tűzhányó megváltozott alakjában: egyre meredekebb oldalú vulkáni kúp kezdett el kimagasodni. Jó 5 ezer évvel ezelőtt egy hatalmas robbanásos kitörés rázta meg a hegyet és rakott le több méter vastag sárga vulkáni üledéket a környékre. Ezután ismét több ezer éves szünet következett, majd a legfrissebb szénizotópos elemzések szerint 946-ban egy ennél is nagyobb, az 1815-ös Tambora kitöréssel vetekedő vulkánkitörés történt, amit Millennium-kitörésnek, azaz Ezredéves kitörésnek neveztek el, mivel sokáig úgy vélték, hogy ez pontosan 1000-ben következett be.
A korabeli dokumentumok félelmetes mennydörgésekről, fehér hamuesőről írnak még 1000 kilométer távolságban is. A kolosszális kitörés hamuanyagát Japánban is több centiméter vastagságban megtalálták, sőt üvegszilánk szemcséit meglelték a Grönlandon mélyített fúrások jégmintáiban is. A felszínre tóduló vulkáni anyag térfogatát több, mint 100 köbkilométer nagyságúra teszik (ezzel a kitörés eléri a VEI=7 fokozatot), a vulkáni hamufelhőbe kerülő kéndioxid gáz mennyiségét pedig egy friss, két hete megjelent tanulmány 45 millió tonnára becsülte, ami jóval meghaladja a Tambora által kibocsátott, és szerte a Földön globális lehűlést eredményező kéndioxid mennyiséget! Miért nem okozott komoly lehűlést, a Tambora 1815-ös kitörését követő klimatikus hatást ez a vulkáni működés? A recept nem működött tökéletesen, azaz ehhez a vulkán nincs a legoptimálisabb helyen, azaz az egyenlítői övben. Az északabbi fekvés megfelelő volt ahhoz, hogy a vulkáni üvegszemcsék eljussanak Grönland fölé, azonban a vélelmezett kéndioxid gázban gazdag kitörési felhő nem tudott nagy területen eloszlani, de az sem kizárt, hogy kén-tartalma kisebb volt a most becsült értéknél, amint azt korábban egy másik tanulmány állította. Mindenesetre a Paektu 946-os kitöréséhez nem kapcsolódik jelentősebb szulfát szennyezés a jégfurat mintákban.
 |
 |
A kolosszális Ezredéves kitörés egy piciny darabja: a felhabosodott magmát képviselő horzsakő szemcsében egy plagioklász kristály ül (Shane Cronin elektronmikroszondás felvétele). Jobbra: a 946-os kitörés felszínen oldalirányba lezúduló, mindent elsöprő forró vulkáni törmelékárai 20-50 kilométer távolságba jutottak el (Angelo Paone és Sung-Hyo Yun térképe).
Egy veszélyes, mozgolódó tűzhányó a határon
A 946-os kitörés óta a vulkán nagyobb kitörést nem mutatott, a nem több mint féltucat kitörés utolsó eseménye 1903 áprilisában történt, ami csak lokális jellegű volt. 2002 és 2005 között azonban számtalan földrengés pattant ki a vulkán alól, felszíne néhány millimétert emelkedett. Nem volt kétség afelől, hogy friss magma nyomult a szunnyadónak vélt vulkán alá. Volt bőven rémület, kínai és koreai vulkanológusok is gyors munkába fogtak, a média közelgő pusztító kitörést vizionált. Míg a kínaiak egyre több tanulmányt jelentettek meg, a határ déli oldalán nem volt jelentősebb mozgolódás. Legalábbis egy ideig...
Hogyan lehet feltörni még Észak-Korea zárt országát is? - Ehhez egy vulkán kell!
A 21. század kezdetén már több százmillióan élnek potenciális vulkáni veszélyben. A potenciálisan veszélyes vulkánok közül számos áll folyamatos megfigyelés alatt, azonban a többségről nagyon keveset tudunk. Ennek oka alapvetően az, hogy olyan helyen találhatók, ahová nem könnyű eljutni a vulkanológusoknak, részben a nehéz terepi viszonyok miatt, részben azért, mert a tűzhányó olyan országban van, ahová nem biztonságos elutazni, illetve, amelyeket nemzetközi szankciók sújtanak. A vulkánok azonban nem ismernek határokat, kitörésük egyformán érint elmaradott és fejlett társadalmakat, demokratikus és diktatórikus országokat. Fontos tehát megismerni Szudán, Eritrea, Ruanda, Szíria, illetve Észak-Korea vulkánjait is! De hogyan lehet feltörni egy mégoly hermetikusan elzárt országot is, mint Észak-Korea? A receptről James Hammond, a londoni Birkbeck College szakembere számolt be rendkívül tanulságos cikkében.
 |
 |
James Hammond szeizmométert installál, Clive Oppenheimer pedig a Paektu ezredéves vulkánkitörésének üledékét tanulmányozza észak-koreai szakemberekkel
A Csangbaisan, avagy Paektu mozgolódása persze Észak-Koreában is nyugtalanságot okozott, azonban a reakcióidő ott lassabb. Végül 2011-ben tört meg a jég: hivatalos meghívót küldtek két brit vulkanológusnak, James Hammondnak és Clive Oppenheimernek, akik első nyugati tudósként látogathattak el az észak-korai vulkanológiai obszervatóriumba. Ekkor még közvetlenül nem beszélhettek a helyi vulkanológusokkal, azonban a mintegy 30 fő részvételével tartott hivatalos munkaértekezleten sikerült megfogalmazni két olyan kulcskérdést, ami alapján elkezdődhetett a tudományos együttműködés: (1) Mi a Paektu vulkán kitöréstörténete?; (2) Mi jellemzi a vulkán jelenlegi állapotát?
Az egyről kettőre jutás azonban korántsem volt egyszerű. A vulkán megfigyeléshez olyan eszközök szükségesek, amelyek messze kimerítették a szigorú nemzetközi szankciókat, továbbá meg kellett találni a hangot, a nyugati stílushoz messze nem szokott helyi emberekkel is. A britek a korábban Eritreában már bevált sikeres módszert követték (Eritreában a kontinentális riftesedés folyamatát tudták közvetlenül tanulmányozni, a közös kutatómunkát jelentős diplomáciai és tudománypolitikai előkészítés előzte meg. Ennek volt köszönhető, hogy friss adatokat tudtak szolgálni az éppen akkor, 2011-ben kitörő Nabro vulkán működéséről): világos tudományos cél lefektetése, lelkes közreműködés és az érdeklődés maximális fenntartása a partnerekben, nyitott kommunikáció, megvalósítható ígéretek és nem utolsó sorban, nagy fokú flexibilitás!
A recept bevált, bár a magnetotellurikus vizsgálatokat nem sikerült megvalósítani, a tudományos eredményeken kívül egyéb területen is felhasználható információk potenciális megszerzése miatt, azonban a telepített, nagy érzékenységű szeizmométerek, továbbá a begyűjtött kőzetminták elemzései felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltattak. A kutatásba végül amerikai szakemberek is bekapcsolódtak! Ez a különleges, a felmerült számos problémát a fenti recept alapján legyőző együttműködés végül 2016-ban hozta meg a gyümölcsét: a tudomány vezető folyóirataiban jelentek meg tanulmányok, amelyekben ézsak-koreai tudósok is részt vettek. Sőt, 2016. áprilisában olyan történt, ami még soha! Az amerikai AAAS (American Association for the Advancement of Science) Science Advances folyóirata észak-koreai szakember első szerzőségével publikált tudományos közleményt! Nem is akármilyet! A 2011-ben installált szeizmométerek által rögzített földrengés adatok alapján Ri Kyong-Song, valamint brit, amerikai és észak-koreai munkatársai kimutatták, hogy a vulkán alatt olvadéktartalmú magmás test van. November végén pedig jött a következő tanulmány, az amerikai Kayla Iacovino vezetésével, szintén a Science Advances folyóiratban.
"A kőfalak leomlanak" - hoz ez az együttműködés áttörést, nyitható-e tovább ez a rés, hogy Észak-Korea zárt közössége szorosabb nemzetközi kapcsolatot teremtsen? Valószínűleg ehhez még sok idő kell, ahogy ezt az együttműködést is számos időközi politikai affér nehezítette. Azonban, a Paektu vulkán egy különleges helyzetet teremtett, amit a brit és amerikai vulkanológusok kiváló diplomáciai érzékkel és flexibilitással oldottak meg: még ilyen helyzetben is felülemelkedhet a józan ész, a kinyújtott kezek találkozhatnak azért, hogy társadalmi berendezkedésen túl, legyőzve a politikai ellenszenvet, meg lehessen jobban ismerni a természeti veszélyeket, mert ahogy korábban is írtam: "A vulkánok nem ismernek határokat, kitörésük egyformán sújt elmaradott és fejlett társadalmakat, demokratikus és diktatórikus országokat", ez ellen pedig csak közös akarattal, nagy fokú bizalommal és flexibilitással, tudományos elkötelezettséggel, szakértelemmel lehet felvenni a harcot és lehet felkészülni közösen egy jövőbeli, számtalan veszélyt hordozó természeti eseményre. Mert igen, ez a jelszó: "Menjünk a Paektuhoz!"
