A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tenger alatti vulkán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tenger alatti vulkán. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 25., kedd

El Hierro frissítés: Megtalálták az új tűzhányót

Frissítés (Szabolcs, 2011.10.26, 10:40)

Az egyik vulkán tehát megvan, de lesz-e újabb? És ha lesz, akkor mennyi esély van arra, hogy a szárazföldön fogja, hasonló színpompás lávaszökőkút előadással ünnepelni a La Palma szigetén pontosan ma 40 éve elkezdődött Teneguia kitörést? Egyelőre a következő megfigyeléseket lehet tenni: (1) az elmúlt napok földrengéseinek száma bár nem kimagaslóan nagy (25-64) többségük viszonylag erős (M>2, sőt nemrég volt egy 3,1 magnitúdójú rengés is!); (2) úgy látom, hogy ha csak egy kicsit is, de mintha egyre inkább sekélyebb mélységből pattannának ki a rengések - 17-22 km a korábbi 22-25 km helyett. (3) a rengések epicentruma jellemzően a sziget északi öblében, az El Golfo öbölben van.
Az El Golfo a sziget legfiatalabb sebhelye, valamikor 20-30 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki, amikor 150-180 köbkilométer térfogatú kőzetanyag zúdult a tengerbe, ez mintegy 60-szorosa annak, ami a Mt. St. Helens 1980. május 8-i kitörése során lezúdult a vulkánról! A hatalmas lejtőcsuszamlásnak további lényeges következményei is lehetnek. A szigetről óriási tömegű anyag vált le, és ezzel csökkent a mélyben lévő kőzetekre ható nyomás. Manconi és munkatársainak Geology c. folyóiratban publikált modellszámításai szerint az El Golfo lejtőcsuszamlása után a földköpenyben, azaz körülbelül 20-30 kilométer mélységben több mint 1 megapascal mértékben csökkent a nyomás, ami a légköri nyomás tízszerese. Ez a nyomásváltozás jelentős mértékben hatást gyakorolt a sziget alatti magmás rendszerre. A földkéregben lévő kőzetolvadékok könnyebben a felszínre juthattak, másrészt elősegítette a földköpeny kőzetének olvadását is. Az El Golfo lejtőcsuszamlás óta sokkal inkább a földkéregben kevesebb ideig megakadó bazaltos magmák törtek a felszínre, vagyis gyorsabban, mint korábban. Az alábbi ábrán az látható, hogy az El Golfo lejtőcsuszamlás után (Post-EGL) a kitörési központok nagy része a karéjos sziklafalak által körülvett visszamaradt sebhely területére koncentrálódnak. Azaz, egyáltalán nem lenne meglepő, mi több váratlan, ha egy újabb vulkáni epizód itt játszódna le!...

Vulkáni kitörési központok elhelyezkedése El Hierro szigetén A fekete és fehér körök jelzik az El Golfo lejtőcsuszamlás után keletkezett vulkáni központokat. Forrás: Manconi és munkatársainak tanulmánya a geology c. folyóiratban


Végül, a Teneguia kitörésének 40. évfordulójára álljon itt néhány egykori kép:

Teneguia kitörés 1971 október 26 - november 18. Forrás: El Blog de Forestman



A Teneguia vulkáni kúp mostani képe. Forrás: niels.breve Flickr



Eredeti bejegyzés (Balázs)

A Tudományért és Innovációért Felelős Minisztérium (ti. arrafelé ilyen is van) közzétette az első eredményeket (spanyol nyelvű jelentés) a Ramón Margalef kutatóhajó vizsgálataiból. A Juan Acosta és Francisco Sanchez által vezetett kutatócsoport megtalálta a kitörés helyszínét, továbbá kimutatta, hogy jelenleg is intenzív gáz- és fluidum-emisszió zajlik a területen. A tengerfenék domborzatának vizsgálata alapján a kitörés során egy 100 m magas, az alapjánál 700 m átmérőjű lapos vulkáni kúp képződött, amelynek krátere 120 m széles. Az újonnan képződött vulkán alapja 300 méteres vízmélységben húzódik.


Bal oldalon: Tengerfenék domborzatot ábrázoló térkép. Jobb oldalon: A magas frekvencián végzett visszhangszondázás eredményeképpen kirajzolódik a tengerfenék és a jelenleg is zajló erőteljes gáz- és fluidum-emisszió. Eredeti képek: itt.

Best Blogger Tips

2011. október 19., szerda

El Hierro: elképesztő hírek

Frissítés: Balázs 2011. 10. 19. 21:50

Az AVCAN közzétett néhány közeli fotót a tengerfelszínen úszó kőzetdarabokról. Ezek a kőzetek nem hasonlítanak a korábban már említett Serreta kitöréskor megfigyelt lávalufikra, kevésbé hólyagosak és a lávalufi belsejét fehér könnyen széteső anyag tölti. ki Az viszont egyértelműen látszik, hogy a kőzetek fekete kérgét hirtelen megdermedt hólyagos, bazaltos magma alkotja, míg a belső fehér rész valószínűleg a lávalufiban a kigázosodás során kicsapódott karbonátásványok lehetnek (videó 5:30-6:15 között). A fekete bazaltos kéreg vélhetően a mostani kitörés magmáját képviseli, amit az támaszthat alá, hogy a felszínre bukkanó kőzetekből még jó ideig fehér színű gáz áramlott ki miközben a vízfelszínen lebegtek. Ezek után értetlenül állok a Szabolcs által is hivatkozott La Provoncia cikk előtt, miszerint nem mutattak ki bazaltot a vizsgált mintákban a kutatók.

Minta az EL Hierro kitörés során (október 14-én) a vízfelszínen észlelt kőzetekből. Forrás: AVCAN

Bejegyzés: Szabolcs

A mai nap elképesztő hírek jelentek meg az El Hierro déli partjai előtt zajló vulkáni működésről! Van-e, volt-e vulkáni működés? Van erre bizonyíték? Újra ott vagyunk ahol kb. 1 hete!
A La Provincia ma reggel arról adott hírt, hogy a hétvégén megfigyelt vulkáni kőzetdarabok a tengerfelszínen nem a vulkáni működésből származnak, azaz nem a víz alatti felszínre került magmát képviselik! Az előzetes vizsgálatok alapján a kőzetek nem bazaltok, hanem a tenger alatti felszín idősebb kőzetanyagai, amit a repedésekből kiáramló gázok hajtottak fel. Külső részük valóban fekete, belül azonban fehérek és rendkívül törékenyek. Szakértőkre hivatkozva a lap arról ír, hogy a fekete külső rész hőhatás következtében alakult ki. Íme az AVCAN által közölt képek a kérdéses kőzetekről:

Az El Hierro déli partjai előtt a tengervíz felszínére került kőzetdarabok. Forrás: AVCAN Facebook


A képen látható darabok kinézete valóban a leírtakat tükrözik, azonban számos kérdés merül fel:
1) ha ezek a tenger alatti felszín felszakított kőzetdarabjai, akkor hogyan kerültek a vízfelszínre? Mitől váltak hirtelen könnyebbé a tengervíznél?
2) Miért tört ki belőlük gáz, ahogy azt számos kép mutatta , mint ez a korábban Tomi által betett kép is :

Az El Hierro déli partjai előtt a tengervíz felszínére került kőzetdarabok. Kép IGN


3) Víz alatti körülmények között, hogyan alakulhat ki ilyen "kőzetégési" folyamat?
4) Ki vizsgálta meg ezeket a kőzetdarabokat, mi a fehér és fekete rész pontos kémiai összetétele, milyen a mikroszkópos képük, milyen ásvány van bennük? Hány mintát vettek a tengerből, mindegyik ugyanolyan volt? Ki vette őket? A tudományos adatközléshez ezek elengedhetetlen információ!

Volt-e, van-e vulkáni működés, van-e erre közvetlen megfigyelés, bizonyíték - ismét ezek a kérdések merülnek fel, őrületbe kergetve elsősorban La Restigna lakóit, akik már nagyon vissza szeretnének térni otthonukba!
Többen azt várják, na majd a Ramon Margalef fedélzetén érkező ROV (=Remotely operated underwater vehicle, azaz távirányítású vízalatti jármű) szolgáltat majd biztos adatokat! Ezek a műszerek alkalmasak közvetlen mérések elvégzésére, kamerájukon keresztül filmfelvételeket adnak a mélyben lejátszódó folyamatokról. Az NSF-NOAA által működtetett Jason ROV például így mutatott egy tengeralatti kitörést:


A Jason ROV által felvett víz alatti kitörés 2009-ben (West Mata vulkán, Samoa szigetek). Forrás: NFS és NOAA



Elvileg ezt kellene látnunk El Hierro közelében, DE ITT NINCS ERRŐL KÉP! És valószínűleg nem is lesz! Merthogy, Európa egyik legjobban felszerelt óceánkutató hajója csak tegnap késő este indult el Vigoból, péntek előtt nem ér a helyszínre! Ha pedig odaér, akkor - szintén a La Provincia híre szerint - a fedélzetén lévő Liropus 2000 ROV nem használható a feltételezhető vulkáni központ közelében. Nem bírja a magas hőmérsékletet és a savas vizet!...

Mit lehet ehhez hirtelen hozzátenni? Jelenleg zajlik egy víz alatti esemény (minden bizonnyal vulkánkitörés), a tudomány jelenlegi technikai felszereltsége lehetővé tenné, hogy (1) fontos tudományos adatokat lehessen gyűjteni egy víz alatti kitörés lefolyásáról, körülményeiről; (2) bizonyítani lehessen, hogy mi zajlik a víz alatt és ez alapján meghozni a szükséges intézkedéseket! Nos?...

Best Blogger Tips

2011. október 13., csütörtök

El Hierro - a negyedik napon


Frissítés: Tomi, 2011. 10. 14. 08:01

Újabb felvétel a kitörés okozta tengervíz-elszíneződésről, ismét presicanarias videója. Jól látható a sziget mellől induló, délnyugat felé sodródó sárga színű sáv.






Frissítés: Szabolcs 23:43


Buenos Noches - Szép Éjszakát! - ismét röviden és ékezetek nélkül megint (talán Balázs majd megint javít)...
Egy nehéz terepi munka után (hatalmas, katasztrofális kimenetelű lejtőcsuszamlások kőzetanyagát vizsgáltuk) gyors tájékozódás, szerencsére a fiúk szinte minden lényegeset leírtak, így csak egy gyors morgolódás marad...
Megnéztem a magyar médiát mennyire érdekli az, hogy a Kanári-szigeteken 40 év után újra, El Hierro szigetén pedig több mint 2500 év után (vagy mintegy 400-500 év után) vulkánkitörés történik, ami miatt egy falut is ki kellett telepíteni és aminek még nem tudjuk a véget... Hát, siralmas... meg sem mozdítja a hazai média ingerküszöbét!... Hol van az Infórádió, hol van a HVG, hol van a Hir24, akik korábban megtisztelve minket információt vettek át tőlünk, mert úgy gondoltak érdekelheti az embereket, hogy egy vulkánkitörés mit okozhat, miért történik és ez valóban az emberekre tartozik, erről valóban kell tudni sokaknak!... Hol vannak ezek az újságírók? Emberek, EZ TÉNYLEG NEM HÍR? EZ TÉNYLEG NEM ÉRDEKEL SENKIT? Ez a Való Világ? nesze nektek Gy---, akinek esetleg pocakfájása van, vagy VVx elcsúszott élete, ami már korábban is zsákutcában volt, ez a hír, erre kell rászaladni, ezzel kell az embereket izgalomba hozni, ezzel kell az embereket nevelni!? Azt hiszem most mar tényleg szólni kell az izlandi boszorkánynak - Hé, Katla, ne várakozzál már, pörkölj oda nekik, tudják meg megint, hogy mit jelent egy vulkánkitörés, tudják meg mi a természet ereje!!!
u.i.: elnézést, hogy nem az El Hierro kitöressél foglalkozom most, de azért mégis...

Frissítés: Balázs 19:22

A földremegés ismét gyengül. Ezt a változást most is a kitörésben lévő nyílás(ok) szűkülésével magyarázhatjuk. A tengerfenéken felszínre törő magma hirtelen dermed meg, így szép lassan a saját útját zárja el. Amennyiben ez így van, előfordulhat, hogy újabb helyen tör majd fel a kőzetolvadék. De az is lehet, hogy a kitörés elcsendesül. Később meglátjuk! Nem tudni azonban, hogy mikor látjuk végre az El Hierro partjaitól délre eső tengerfenéket. Tegnap még az jelent meg a hírekben, hogy a Telefonica rendelkezésre bocsájtja a hajóját, amin egy távirányítású tengeralattjáró is van, hogy megkezdődjenek a tenger alatti vizsgálatok. Mára eldőlt, hogy ez nem valósul meg (El Pais - spanyol).

El Hierro spektrogram. Forrás: IGN.

Bejegyezte: Sági Tamás 2011-10-13 13:28

A kitörés valószínűleg már a negyedik napja tart - bár ahogy már korábban jeleztük, egyesek még most is megkérdőjelezik. Természetesen előfordulhat, hogy a magma még nem tör a felszínre, ha ilyen szeizmikus jeleket látunk, azonban, ahogy Szabolcs írta, nem ezen van, nem ezen kell legyen a hangsúly. Tegnap egy hirtelen, éles változás következett be, amit a szeizmikus jelekből szűrhettünk le. A változás valószínűleg összefügg egy sekélyebb mélységben felnyílt újabb hasadékkal.
Csak emlékeztetőül: balra a tegnap helyi idő szerint délután fél háromkor bekövetkezett gyengülés a harmonikus földremegésben. Jobb oldalt a jelenlegi állapot: a remegések folyamatosan erősödnek, már a kezdeti fázis erősségét felülmúlják.

A tengervíz korábban említett elszíneződéséről Noli küldött egy videofelvételt is. A rövid film presicanarias felvétele:





A NASA űrfelvételén jól kivehető a kitörés következtében elszíneződött tengervíz. A baloldali képen a Kanári-szigetek egésze és a szomszédos Afrika nyugati partja látható. Felbontás: 250 m/px, a kép szélessége 578 km. Jobbra El Hierro kinagyítva, a szigettől délnyugatra hosszú sávban látszik a tenger színének változása. Az úgynevezett Kanári-áramlat, mely egy hideg tengeráramlat, a térségben délnyugat felé mozog, ezt szépen mutatja a kitörés által megszínezett víz elnyúlt sávja, tulajdonképpen nyomonkövethetünk egy vízalatti "kitörési felhőt". A kis kép szélessége ~90 km. Mindkét képen felfelé van észak. Ez az elszíneződés is, mint a haltetemek megjelenése a kitörés mellett szól.

GeoLurking elkészítette az El Hierrotól délre eső terület szintvonalas térképét, ennek felhasználásával készült az alábbi, módosított kivágat:


Egyre valószínűbb, hogy már legalább két kitörési központ is van a szigettől délre. Az ábrán ezek feltételezett elhelyezkedését tüntettük fel. A mélyebben lévő 3700 m-re a parttól található, a sekélyebb egy kilométerrel közelebb a parthoz. Pontos helyet nem tudunk mondani, a kis körívek 3700 (piros) illetve 2700 (narancs) méter távolságot jeleznek a parttól. Ezek alapján is látszik, hogy valószínűleg 500-700 és 300-500 m mélyen van a két kitörési központ. Az IGN szerint 750 és 500 m mélyen helyezkednek el.
Az El País által közölt modell szerint a kitörési központok szintén 500 és 750 m mélyen vannak, azonban La restingától kissé délnyugatra. Ezt jelzi az "Erupciones" felirat. Az AB pontok közti vonal az alul látható földtani szelvény nyomvonala. A szelvényről: jelzi a jelenlegi kitörés helyszíneit (Erupciones avistadas). Az A és B pontok közti sávot három részre osztja: 1 - a tengervíz elég mély ahhoz, hogy párnaláva alakuljon ki, nincs robbanásos kitörés, 2 - a sziget partjaitól számítva több száz méteren keresztül sekélyebb a víz, mint 100 m, ha itt nyílna fel hasadék, biztosan robbanásos kitörés lenne. 3 - a sziget területe. Az egyes területekhez tartozó ábrák - hogy milyen lenne ott a kitörés - a kép tetején találhatók. Egyéb feliratok: Océano Atlántico = Atlanti-óceán, Corteza Oceánica = óceáni kéreg, Manto = földköpeny. Forrás: IGN



Takeshi Sagiya GPS méréseiből GeoLurking készített ezt a háromdimenziós modellt El Hierro szigetéről. A modell a melegebb színekkel (piros) a felszín emelkedését, a hidegekkel (lila) a süllyedést mutatja. A zöld jelöli azt a területet, ahol nem, vagy alig mérhetően változott a felszín magassága. Ez egyértelmű jele a magma benyomulásának La Restinga környékén és arra enged következtetni, hogy helyes döntés volt a falu kitelepítése.


Az előző bejegyzéshez sok komment érkezett, köszönjük az így küldött híreket, észrevételeket mindenkinek! Best Blogger Tips

2011. október 10., hétfő

Harmonikus földremegések El Hierron - tenger alatti kitörés zajlik!

Frissítés: Szabolcs, 2011. 10.12. 23:20

Buenos Noches Fuerteventura-ból, és ékezetek nélkül (elnézést mindenkitől)!...(ékezetek javítva)
Miért vagyok itt, amikor El Hierro mellett zajlik a vulkánkitörés? Egyrészt mert úgysem látszik semmi, másrészt mert itt alánézhetek a tűzhányóknak...
Na de most El Hierro! Néhány gyors gondolat amíg megy az internet, és válaszolok a megjegyzésekre, amennyire innen tudok!A legfontosabb dolog: készenlét! Senki se foglalkozzon azzal, hogy ellentmondó hírek jelennek meg arról, hogy van-e egyáltalán kitörés (nagy valószínűséggel van)! Bármi történhet a következő napokban, ezt nem lehet kiszámítani! Mik a veszélyek? Aminek nagyon-nagyon pici a valószínűsége, hogy szökőár lesz! Ettől tehát feltehetően nem kell félni és nem erre kell készülni (azaz mindenki nyugodtan utazzon, ha megvan a jegye, Tenerifere és a Kanári-szigetek többi szigetére, nem lesz veszélyben a szökőár miatt)! Ami viszont lehet: a kitörés eszkalálódhat, azaz egy hasadék nyílhat fel és a kitörési pont közelebb kerülhet a szárazföldhöz! Ez sokkal veszélyesebb, mint ha magán a szigeten törne ki egy tűzhányó (ez azonban csak El Hierro szigetén és valószínűleg a déli részeken lévőket érinti)! Miért? Azért, mert ha sekély vízben történne a kitörés, akkor valóban az következne be, amit korábban már egy videófelvételen bemutattam, azaz ami Tonga közelében is lejátszódott, egy heves freatomagmás kitörés, aminek a hatótávolsága kiszámíthatatlan és amihez gyorsan terjedő torlóárak is kapcsolódhatnak! Nem biztos, hogy ilyen bekövetkezik, de az esélye megvan, tehát ilyenre is fel kell készülni! Ezért teljesen elfogadható, hogy La Restinga lakosait kitelepítették!
Egy másik fontos dolog! Nem túl jó érzéssel olvasom azokat a híreket, amelyek megkérdőjelezik a kitörés tényét (pl. AVCAN Facebook-on olvastam ilyeneket). Egy ilyen esetben a legfontosabb dolog az, hogy el kell mondani az embereknek azt, hogy egy olyan természeti esemény zajlik, amit nem lehet kiszámítani, nem lehet előre jelezni, hogy merre megy tovább - főleg úgy, hogy nem lehet látni mi történik, mert nagy valószínűséggel minden a tenger alatt zajlik! Azaz ne azt kérdőjelezzük meg, hogy van-e kitörés vagy nincs, hanem azt hangsúlyozzuk, hogy a lakosságnak (elsősorban El Hierro déli részén élőknek) fel kell készülniük, hogy akár veszélyesebbre is fordulhat a vulkáni működés! Pont! (Senki ne foglalkozzon azzal, hogy esetleg egy szervezetet a Kanári-szigetek Vulkanológiai Intézetének hívnak, ettől ők még nem tudnak többet - de nem akarok senkit megbántani, csak a tényeket írni...)!
Mit mutatnak az adatok? A vulkáni földremegések intenzitása az utóbbi órákban többször változott, de továbbra is ERŐSEBB mint a normalis intenzitás. Ez azt jelenti, hogy továbbra is zajlik a vulkáni tevékenység (FONTOS - ehhez nem kell feltétlenül az, hogy a felszínre jusson a magma, elég az is, hogy ennek a lehetősége meglegyen)! A helyi szakemberek egyelőre arra jutottak, hogy két körzetben zöld elszíneződést tapasztaltak és haltetemeket találtak La Restignatól nem messze a tengeren (mi ez ha nem vulkáni működés eredménye?...). Ebből arra következtettek, hogy már két kitörési központ is van (2,7 és 3,7 km távolságban a tengerparttól, egyelőre még több mint 500 méter mélyen). Nem tudni lesz-e folytatás, azaz újabb kitörési központ nyílik vagy tovább nyílik egy hasadék (megítélésem szerint azért nincsenek rengések 2-12 km mélységben, mert egy hasadék nyílhatott fel, ahol a magma gyorsan felfelé áramolhatott...).
Az üzenet: legyen mindenki felkészülve akár még a legveszélyesebb helyzetre, lehetőségre is (és ne azon gondolkozzon, hogy kinek, milyen hírcsatornának, milyen nevezetű nyilatkozónak higgyen)! Időm lassan lejár, figyelje mindenki továbbra is a Tűzhányó blog híreit!

El Hierro tenger alatti kitörés - 3. nap

Frissítés: Balázs, 2011.10.12. 18:50

Az IGN munkatársai szerint nem jelent rosszat a földremegés intenzitásának hirtelen csökkenése. Azonban arról nem nyilatkoztak, hogy mi állhat a hátterében. A helyi hatóságok a Telefonica segítségét kérték, akik rendelkeznek a megfelelő felszereléssel, hogy végre elinduljon a vízalatti adatgyűjtés, a kitörés helyének meghatározása, fényképek készítése, minták gyűjtése (canarianews 12/10/2011 16:45).

Közben Noli jelezte, hogy a földremegés lassan erősödik. Íme:

El Hierro spektrogram. Forrás: Spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet

Frissítés:
Balázs, 2011.10.12. 17:08

Hupsz! A földremegés intenzitása kb. 20 perccel ezelőtt drasztikusan lecsökkent! Mintha elzárták volna a csapot. Úgy tűnik a kitörés hirtelen elgyengült. Hawaii-n a Kilauea-n idén többször is megfigyelhető volt, hogy magma nagyon rövid idő alatt eltűnt a kürtőből - mint amikor kihúzzuk a dugót a kádban - és új utat találva magának egy másik helyen tört a felszínre.
Előfordulhat, hogy most is ez történik a tengerfenéken, vagyis épp új utat keres magának a magma.

El Hierro szeizmogram balra, spektrogram jobbra. Forrás: Spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet


Frissítés: Balázs, 2011.10.12. 15:44

Továbbra is erős földremegés jele látható az IGN valós idejű szeizmogramján, de az elmúlt órákban kissé csökkent a jel intenzitása. Nem egy drasztikus változásról van szó, de a földremegés erőssége egyértelműen gyengül. A jel amplitúdójában és frekvenciatartományában látni a változást. Ismét csak találgatás, de azt gyanítom, hogy nem a kitörés végének közeledtét jelzi ez a változás, csupán azt, hogy szűkül a kürtő szélessége, amelyen keresztül felszínre nyomul a magma, így némileg csökken az erupciós ráta. Íme a szeizmo- és spektrogram:


El Hierro szeizmogram balra, spektrogram jobbra. Forrás: Spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet

A legutóbbi hírek szerint La Restinga lakói csak gyógyszerekért és fontosabb dokumentumaikért térhettek vissza lakhelyükre. A kanári-szigeteki kormányzat elnöke pedig arra kéri a sziget lakóit, hogy őrizzék meg a nyugalmukat.
Eközben egy, az El País által ma közölt cikkben továbbra is arról lehet olvasni, hogy kérdéses, valóban megkezdődött-e a kitörés, vagyis a magma felszínre nyomulása (ez esetben a nagy vízmélységnek köszönhetően a lávaöntő kitörés).

********************

Frissítés: Balázs, 2011.10.11. 22:01

Az IGN honlapján látható valós idejű diagramokon jól látható, hogy továbbra is nagyon erős földremegést regisztrálnak az El Hierro-n lévő szeizmométerek, ami valószínűleg a forró magma és a tengerfenék közelében elhelyezkedő hideg víz heves reakciójának az eredménye. A jel felerősödése ugrásszerű volt reggel 6 óra (UTC) után nem sokkal. Azóta folyamatos, egybeolvadó kék sáv látható a szeizmogramon (lásd az alábbi ábrán bal oldalon a felső részt). Az alatta lévő spektrogramon az is látható, hogy ez a jel intenzívebb, és nagyobb frekvenciatartományban észlelhető. Véleményem szerint ezt a változást az erupciós ráta hirtelen növekedése okozta, ami valószínűleg abból fakadt, hogy újabb hasadékok nyíltak fel a tengerfenéken valószínűleg a sziget partjához közelebb. Az új hasadékokon keresztül pedig még több magma nyomulhat a felszínre. A nagyobb magmamennyiség több energiát biztosít, így a magma-víz reakció is intenzívebb, ami magyarázhatja a felerősödött földremegést. (De ez csak spekuláció!)

El Hierro szeizmogram balra, spektrogram jobbra. Forrás: Spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet

A kitörés El Hierro partjaitól körülbelül 5 km-re déli irányban zajlik a tengeraljzaton. A magma tulajdonképpen El Hierro szigetének déli irányú tengeralatti nyúlványán tör fel jelenleg. Azonban egyes hírekben (11/10/2011 20:42) arról olvashatunk, hogy az IGN munkatársai arra utaló jeleket észleltek, mintha a magma egy része a sziget partjai felé nyomulna. Amennyiben valóban ez a helyzet, úgy változás állhat be a kitörés stílusában, ahogy azt már korábban írtuk (17:12-es frissítés). Fontos megjegyezni, hogy bár a kitörés egy ilyen esetben robbanásos jellegűvé változna, de ha a sziget partját nem közelíti meg túlságosan (kb. 2-2,5 km-nél közelebb), akkor ez a kitörés sem jelent majd nagy veszélyt La Restingára. Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a magma egy része a szárazföldön törjön a felszínre. A jelenlegi helyzet alapján ez várhatóan El Hierro déli csúcsán következik majd be.

A 3 D-s térképek a kitörés jelenlegi helyét szemléltetik. Forrás: El Mundo

Frissítés: Balázs, 2011.10.11. 20:55

A riasztási szint emelésével párhuzamosan kitelepítések is zajlottak El Hierro szigetén. A lakosokat La Restinga-ból a sziget más területeire szállították, írja az El Mundo. A kitelepítések elővigyázatosságból történtek, és nincs kizárva, hogy La Restinga lakói estére hazatérhetnek, nyilatkozta Juel Manuel Santana. A Radio Televisión Canaria folyamatosan közvetíti az eseményeket.

Frissítés: Balázs, 2011.10.11. 17:12

Egy kedves olvasónk jelezte, hogy vörös színűre emelték a riasztási szintet La Restinga térségében. A sziget többi részén maradt a sárga fokozat. A hírt az AVCAN is közölte.
A riasztási szint emelésére azért volt szükség, mert ahogy azt korábban írtuk egyre erősödő földremegést detektálnak a szeizmométerek. Továbbá a hatóságok attól tartanak, hogy a kitörés központja a part felé tolódik. Amennyiben ez bekövetkezne és a kitörés központja sekély (>2-300 m) vízbe helyeződne át, úgy a forró magma és a tenger víz reakciója freatomagmás kitöréseket eredményezne vagyis robbanásossá válna a kitörés (Jelenleg ez azért nem következik be, mert nagy vízmélységben nyomul a felszínre a magma.). Egyelőre azonban ez a forgatókönyv csak egy lehetőség, nem szükségszerűen bekövetkező esemény. Fontos szem előtt tartani, hogy a riasztási szint emelése az esetleges veszélyre figyelmeztet. Vagyis a vörös jelzés önmagában még nem jelenti azt, hogy máris észlelni annak a jelét, hogy hamarosan a parthoz közelebb tör felszínre a magma, robbanásokat előidézve a kitörési központjában. El Hierro szigetét folyamatosan figyelik a spanyol vulkanológusok és azonnal értékelik a bejövő adatokat.


Frissítés: Tomi, 2011.10.11. 14:20

Ahogy Balázs is írta, nagy a bizonytalanság a kitörés körül, gyakorlatilag csak geofizikai adataink vannak és azokkal kell gazdálkodnunk. Tengeralatti kitörések naponta zajlanak az óceánközepi hátságoknál, így még csak nem is különleges esetről van szó. Hasonló helyzet alakult ki Japán partjainál 1989 nyarán, amikor az Ito-oki vulkán kitört. Az alábbi ábra a kitörés előtti-utáni szeizmikus eseményeket mutatja (Forrás: Encyclopedia of Volcanoes).



A helyzet kísértetiesen hasonlít a mostanira El Hierron. Először földrengések pattantak ki a térségben (üres oszlopok a diagramon), ezek számának folyamatos csökkenése, majd szinte teljes megszűnése után alacsony frekvenciájú rengések kezdtek kipattanni, majd megjelentek a harmonikus földremegések (seizmic tremor - fekete vonalak). Ezt követően két nappal megtörtént a vízalatti kitörés is.
Ez jól mutatja, hogy nem feltétlen a földremegések kezdete jelzi a kitörést, de mindenképpen egy kitöréshez nagyon közeli helyzetet mutat. Nem egyszerű tehát a spanyol geológusok dolga, amikor el kell dönteniük, mi történik a víz alatt. Rafael Abella geológus nyilatkozta a Laopinion.es hírportálnak, hogy az ilyen típusú rengések (tremor) azt jelzik, hogy a magma a felszín közelében van, vagy akár ki is tört.

A harmonikus földremegések szeizmogramján egyértelműen látszik az erősödés, szembetűnő a megnövekedett amplitúdó (Forrás: IGN):



Frissítés: Tomi, 2011.10.11. 11:11

A Spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet megerősítette a kitörést! Gyakorlatilag azokat az információkat (tremor megjelenése, kitörés helye a szigettől 4-7 km-re délre a tenger alatt) adják meg ők is, amelyek már tegnap is rendelkezésünkre álltak. Ők is említik a sok haltetemet. 2 km-es vízmélységről beszélnek a kitörés helyén, szerintem esélyesebb a fél kilométer közeli vízmélység, ugyanis a sekély rengések helyszíne az a tenger alatti hegyhát, ami a sziget egyik nyúlványának a folytatását jelenti. A tenger mélysége pedig ezen a helyen, 7 km-re a szigettől nem éri el a 2 km-t.
A földremegések amplitúdója és frekvenciája is erősödött tegnaphoz képest.

********************
2011. 10.10.
Frissítés: Szabolcs 23:18

Gyors bejelentkezés Teneriféről: Reggel volt egy érzésem, hogy ma történik valami, de aztán jött a taxi... Hogy mi is, azt kiválóan érzékeltette Balázs bejegyzése. Ahogy pestiesen mondják: "látja, nem látja, na látja...", avagy "itt a piros, hol a piros..." - most akkor mi is van? Láthatóan a hazai média küszöbingerét sem törte át a hír, miszerint nagy valószínűséggel vulkánkitörés kezdődött a Kanári-szigetek legfiatalabb szigete mellett. Helyi kollégával beszélve is, nem fér kétségem ahhoz, hogy a földremegések ("tremors") vulkánkitöréshez kapcsolódnak. A kitörés, az általam a legmértékadóbbnak tekintett helyi vulkanológus, Juan Carlos Carracedo szerint, valamint más Kanári-szigetekre specializált szakemberek szerint is kb. 500-600 méter mélységben a tenger alatt történhet, azaz a korábban felvázolt vulkáni működési lehetőségek közül a legkevésbé látványos esemény következett be. Ilyen vízmélységben a nyomás akkora, hogy a magma nem képes robbanással kitörni, ehelyett párnaláva formájában buggyan a felszínre (egy korábbi beszámolónkban már mutattuk, hogyan is néz ki a párnaláva). Ez azt jelenti, hogy a felszínen nem látszik semmi, úgy tűnik minden nyugodt és valóban megerősítették, hogy El Hierro-n nem történtek intézkedések, a lakosság - ahogy egy kedves bejegyzőnk is említette - alapvetően nyugodt. Ez így is van, egyelőre valóban nincs veszélyhelyzet (mindaddig, amíg a kitörés nem közelít a szárazföld felé, azaz nem nyílik meg egy hosszanti hasadék).
Itt azonban arról is olvastam beszámolót, hogy nagy számban figyeltek meg haltetemeket a feltételezett kitörési hely környékén, kollégám pedig arról is mesélt, hogy bizonyos halak már hetekkel ezelőtt távoztak a helyszínről.
Mindazonáltal érthető a zavarodás: van kitörés vagy nincs, veszélyes vagy nem? Ez talán részben annak is köszönhető, hogy nem az történik amit sokan vártak, nem lávaszökőkút emelkedik a magasba, nincs lávafolyás... Pedig hát ilyen egy "igazi" vulkánkitörés... - gondolják sokan. Pedig a Földön évente zajló vulkánkitörések nagyon nagy része (valószínűleg több mint kétharmada) nem látható! Nem is tudunk róla, mert szemünktől elfedve, víz alatt játszódnak le - mint ahogy feltehetően most is El Hierro szomszédságában! A vulkánkitörések sokszor ilyen szemérmesek...

A vulkánkitörés feltételezett helye. Forrás: El Mundo.net in Jon Fríman blog




Frissítés: Balázs 21:56

Egyre intenzívebb a földremegés, amit a jel amplitudójának növekedése jelez:


El Hierro szeizmogram balra, spektrogram jobbra. Forrás: Spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet

Frissítés: Balázs 18:33

Kitörés, vagy mégsem? Látni nem lájuk mégis érezzük. Mi történik El Hierro partjaitól délre?

Ahogy Tomi is írta korábban, az El Hierro tanácsa megerősítette, hogy a több mint két hónapja tartó erőteljes szeizmikus aktivitás típusa - amely korábban is egyértelműen magmás eredetű volt - megváltozott és megkezdődött a kitörés. Több spanyol vulkanológus is megerősíteni látszik a kitörés hírét. Juan Carlos Carracado egyértelműen azt nyilatkozta, hogy kitörés zajlik kb. 500 m-es mélységben a tengerfenéken kb. 7 km-re La Restingától. Ramon Ortiz nyilatkozatában azt mondja a jelen szeizmikus jel (tremor - földrezgés/-remegés) nagy valószínűséggel tenger alatt zajló kitöréshez kapcsolódik. Az AVCAN (Kanári-szigetek Vulkanológiai Egyesülete) arra hívja fel a figyelmet, hogy ellentmondások vannak egyes nyilatkozatok között, ezért kissé zavaros mihez is köthető a jelenleg is detektált fölremegés.
Azt mindenképpen fontos hangsúlyozni, hogy a földrezgések megjelenése nagyon fontos információ, hiszen vulkánkitörések közben szokták detektálni. Mi az oka a bizonytalanságnak? Az bizonyos, hogy jelenleg is földrezgéseket detektálnak a szeizmométerek. A jel eredete azonban nem csak kitörés lehet, sekély mélységben (<3km) a magmában meginduló buborékosodás vagy a felszín alatti víz és magma heves reakciója is kiválthatja, de egyértelműen azt jelzi, hogy a magma nagyon sekély mélységben van, akár elérhette a felszínt, vagyis elkezdődhetett a kitörés. A földrezgések tehát a kitörés szeizmikus előjelei, de abból fakadóan, hogy a jel mögött álló folyamatok egy kitörés során is zajlódnak, önmagában a jelből nehezebb következtetni arra, hogy elkezdődött-e már a kitörés.


Frissítés: Tomi, 13:55

A Canaries News legfrisseb hírei közt szerepel, hogy El Hierro tanácsának elnöke megerősítette a tengeralatti kitörést. A legutóbbi adatok alapján 2000 méter mélyen, La Restingától 8 km-re délre tört ki a vízalatti vulkán. A tengerészeti hatóságot négy hajó is értesítette a kitörésről. A szeizmikus tevékenységben nincs változás, továbbra is a magma okozta harmonikus földremegésé a főszerep:



Frissítés: Tomi, 13:27

Lehet, hogy már zajlik egy tengeralatti kitörés? Hivatalos források még nem erősítették meg, úgyhogy óvatosan kell kezelnünk, de Juan Carlos Carracedo vulkanológus azt nyilatkozta a Noticias de Canarias-nak, hogy 6-7 km-re a partoktól, legalább 500 m mély víz alatt megindult a kitörés. Amint új információk birtokába jutunk, jelezni fogjuk, mi a helyzet.

Eredeti bejegyzés: Tomi, 10:48

Harmonikus remegést (tremor) jeleznek az El Hierron lévő szeizmográfok! Ez egy olyan földrengésfajta, ami kifejezetten a magma mozgásához, felfele nyomulásához köthető. Az elmúlt napokban a földrengések száma fokozatosan csökkent. Tegnap délután ugyan volt két, hármas magnitúdónál erősebb (ezt már a legtöbb ember érzékeli), de összességében nem volt sok földrengés, ugyanakkor megjelentek sekély mélységűek is.


A fenti szeizmogram jól mutatja, hogy tegnap nem volt sok rengés, de volt két viszonylag nagyobb. Forrás: Spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet

Ma hajnalban is még csendes volt a kép. Aztán történt valami, és a ritka rengéseket felváltotta egy folyamatos, harmonikus remegés.

Ma hajnalban, negyed ötkor (magyar idő szerint negyed hat) harmonikus remegés váltotta fel a földrengéseket El Hierron. A szeizmogram feliratai - a fentihez hasonlóan - a következők: vízszintesen percben tüntetik fel az időt, az egyes vízszintes vonalak pedig egy-egy óra eseményeit jelentik (UTC-szerint), így jobbra és lefelé telik az idő. Fent a mérőállomás neve és a mérés napja látható. Forrás szintén az IGN
Best Blogger Tips

2011. augusztus 22., hétfő

Kövesse élőben egy tenger alatti aktív tűzhányó "felfedező" expedícióját

Frissítés: 08/24 1:19
Az Axial Seamount kalderájának keleti peremén haladva a ROPOS egy órával ezelőtt elérte a friss (áprilisi) párnalávaösszletet, amely úgy néz ki mintha fekete bársony párnákat dobáltunk volna egymásra. Az új lávakőzetből mintát is vettek. Hihetetlen, hogy mindössze 3-4 hónapos párnalávát láthatunk élőben! Azt gondolom ez jó példája annak, hogy hol tart a modern geológia.

A ROPOS épp mintát vesz az áprilisi lávafolyásból.


/Frissítés (Szabolcs, 08/23, 22:40)
Nem a bejegyzés témájához kapcsolódik, de azért folyamatosan figyelem az El Hierro alatti földrengések alakulását. Tegnap volt eddig a legintenzívebb nap, amikor több mint 400 földrengés pattant ki a kis sziget alatt. A mai napon a rengések száma némileg meghaladta a százat. A hipocentrumok továbbra is túlnyomórészt 9 és 15 km közötti mélységben vannak. Az eseményről, annak hátteréről olvashat korábbi híreink között./

Frissítés: 08/23 19:00
Jelenleg az Axial Seamount kalderájának keleti peremén jár a mini tengeralattjáró. A tengerfeneket (= a kalderaperem felszínét) itt gyűrt felszínű, idősebb fekete bazaltos lávafolyás (kötélláva) alkotja. A lávát pedig szürkéssárga finomszemcsés konszolidálatlan üledék fedi.

Pillanatfelvétel a ROPOS által készített élő képből. A képen látható spirálszerűen feltekeredett kötélláva szinte megkülönböztethetetlen például a Hawaii-n látható társaitól. Érdemes megnézni például ezt a képet. (Ez nagyon izgalmas, főleg annak a tükrében, hogy 1500 m-es mélységben a tengerfenéken készült a felvétel.). Az elsősorban olvashatók az aktuális koordináták és a mélység. Forrás: itt


Frissítés: 08/23 17:23
Alámerült a ROV-ROPOS! Lassan eléri a tengeraljzatot!

Frissítés: 08/23 16:13
FOLYTATÓDIK
Ma ismét lemerül a ROV-ROPOS és úgy tűnik újra élőben követhetjük a tenger alatti felfedezést. A mai nap különösen izgalmasnak ígérkezik, mert a terv szerint ma bemerészkednek a kalderába továbbá az idén áprilisban zajlott kitörés friss anyagát is megtekintik. A kézi irányítású mini robot-tengeralattjáró jelenleg a Vision'11 fedélzetén utazik, de remélhetőleg lassan alámerül. Az élő képért tessék ide kattintani! A vizsgálatot végző tudósok tweet-jeit itt olvashatják!

Frissítés: 08/23 12:06
A merülést körülbelül 5 órával ezelőtt fejezték be. Az áprilisi kitörés termékeit és a kalderát az elkövetkező napokban fogják megtekinteni. Azt nem tudni, hogy az is követhető lesz-e élőben. Számos érdekes formát láthattunk, párnalávát, lemezes lávát, fosszilis lávatavakat. Néhány gyönyörű képet és a tegnapi vizsgálat összefoglalóját megtekintheti a Visions'11 hajó napi jelentésében. További képek pedig itt láthatók.

Frissítés: 08/23 1:00
Jelenleg a ROPOS 5.7 km-re jár az Axial kalderájának peremétől, a sebessége pedig 1.1 km/h. Vagyis körülbelül 5 óra múlva érik el a kaldera peremét.

A mai napon élőben nézhető az Axial seamount "felfedezését célzó" (Pontosítás 08/23 0:40 Valószínűleg félreérthető ez a fogalmazás. Az Axial tengerfenéki tűzhányót már a '80-as években felfedezték. A területet részletesen térképezték. A felfedezés szó jelen esetben tehát csak arra utal, hogy számos olyan terület is részletes vizsgálat alá kerülhet most, amelyek korábban nem láthattunk.) expedíció (remélhetőleg az időeltolódás a kezünkre játszik vagyis még jó pár órán át nézhetjük az expedíciót).
Kattintson ide az élő képért, amely a tengerfenéket pásztázó kamera képeit mutatja. A kutatást végző tudósok twitter hozzászólásokkal kommentálják, hogy épp mit látunk. Gyönyörű felvételeket láthatunk például a vulkán környéki párnalávamezőkről (lásd 1. kép), de láttak már kisebb hornitókat és különleges tengerfenéklakó állatokat is.

1. kép Párnaláva mező az Axial seamount környékén. Forrás: itt

Az Axial seamount egy aktív tenger alatti tűzhányó/seamount a Juan de Fuca hátság mentén. Az USA nyugati partján lévő Portland városától kb. 560 km-re nyugatra a Csendes óceán fenekén.

A Juan de Fuca hátság (JdF) térképe. Forrás: itt.

További érdekesség, hogy a tűzhányónak idén áprilisban volt kitörése. A kitöréssel kapcsolatban számos cikkben megjelent, hogy a kutatók sikeresen jelezték előre ezt az eseményt. De fontos megjegyezni, hogy Erik Klemetti, az Eruptions blog szerzője szerint túlzó az előrejelzés szót használni, mert csupán annyit jelentettek ki az erről szóló cikk szerzői, hogy 2014 előtt biztosan lesz kitörés a tenger alatti tűzhányón.



Best Blogger Tips