A következő címkéjű bejegyzések mutatása: naplemente. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: naplemente. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 15., szerda

Vulkánok és légköri jelenségek

A mai nap este a Pinatubo hatalmas kitörésének 20 éves évfordulójáról szerettem volna megemlékezni egy hosszú vizsganap és egy hosszú államvizsga nap közötti rövid este korai óráiban, azonban az égi események más irányt vetettek (a Pinatubo beszámoló sem marad el, rövidesen felkerül a blogra!)
Most már kezd a Hold fényesedni és vége a ritkán látható teljes holdfogyatkozásnak! Miért volt ez most igazán különleges? Noli biztos tudja majd szakértően kommentálni, de nekem úgy tűnt, hogy talán egy nagyon picit, mintha koszosabb lett volna a Hold színe a szokottnál. Ennek oka pedig az lehet, hogy a chilei Puyehue-Cordon Caulle kitörése az elmúlt napokban jelentős mennyiségű vulkáni hamut lövellt a légkörbe, amihez nem kevés kén-dioxid gáz is társult. Ennek egy része bekerülhetett a sztratoszférába is. A vulkáni hamu terjedéséről fantasztikus műhold képeket közölt a NASA.

Három különböző helyzetű műhold felvételéből állt össze ez a képmontázs, ami a chilei Puyehue vulkán hamufelhőjének terjedését mutatja a Csendes-óceán déli medencéje felett. Forrás: NASA Goddard/MODIS Rapid Response, Jeff Schmaltz


A holdfogyatkozás során a Hold teljesen a Föld árnyékába kerül. Bár azt várnánk, hogy ezért teljesen elsötétül, azonban mégsem ez történik, hanem többnyire narancsvörös fényben dereng a holdkorong, ami a földi légkörön szóródó fénytől származik. Azonban abban az esetben, amikor a földi sztratoszféra nem teljesen tiszta, akkor a Hold színe koszossá válik. A "koszosság" mértékére egy 5-fokozatú skálát is kidolgoztak a szakemberek:


A Tambora 1815-ös kitörése után a korabeli krónikák szerint meglehetősen "koszos" volt a holdkorong, ami a D0 fokozatnak felelhetett meg. Ugyancsak "koszos" volt a holdkorong 1992-ben is a Pinatubo kitörését követően. Az utóbbi évtizedekben ezt leszámítva alapvetően narancsvörös volt a Hold, ami azt jelenti, hogy a sztratoszféra tiszta volt. Most elsősorban a déli féltekén várható, hogy némileg bekoszosodik a holdkorong.

A nagy vulkáni kitörések, amelyek a sztratoszférába is juttatnak fel némi kén-dioxidot és jelentős mennyiségű vulkáni hamuanyaggal telítik meg a légkört egy másik érdekes légköri jelenséggel járnak, ezek a vulkáni naplementék. Amikor a fény áthalad a légkörön, az ott jelenlevő anyaggal, pl. porszemcsékkel kapcsolatba lép. Ha a a részecskék mérete hasonló a fény hullámhosszával, akkor a fény szóródik. A szóródás mértéke annál nagyobb, minél kisebb a fény hullámhossza. Naplemente során, amikor a fény a nagy beesési szög miatt nagy tömegű levegőrétegen halad át, amiben ezért akár vastag porréteg lehet, a fény erősen szóródik, elsősorban a kis hullámhosszú ibolya és kék színű sugarak, azonban a nagyobb hullámhosszú sárga, narancs és vörös sugarak megmaradnak. Ha a sztratoszférában is jelentős mennyiségű apró szemcse található (pl. vulkáni eredetű kénsav-aeroszol és vulkáni hamu), akkor a fénysugarakat akkor is látjuk, amikor a Nap már a horizont alatt van. Ekkor, a fekete égen erősebben jelennek meg az élénk színek. Ezt nevezzük vulkáni naplementének, ami olyan híres festőket ihletett meg, mint William Turner (Tambora kitörése utáni naplemente festmények), William Ashcroft (Krakatau utáni naplemente képek a Temze partjáról) és feltehetően Edvard Munch (a Sikoly c. kép erős, színes háttere vélhetően a Krakatau kitörést követő színes naplemente emlékképeként került a vászonra). Most a Puyehue kitörést követően a légkörbe került nagy mennyiségű vulkáni hamu és kén-dioxid gázből kialakult kénsav aeroszol felhő okoz fantasztikus naplementéket a déli féltekén!

Vulkáni naplemente Taszmániában. Forrás: Jason Reilly



Best Blogger Tips