Frissítés (június 2., hétfő 12:00):
A Sangeang Api kitörése jelentős mértékben gyengült hétfőre, de még mindig történik némi hamukiáramlás a kürtőből. A vasárnapi műhold képen jól látszik a vulkánkitörés hatása. A kitörési felhő összeomlása következtében lezúduló piroklaszt-ár (ez a lenti képeken jól kivehető) szürkévé változtatta a vulkán keleti oldalát.
Vasárnapi műhold kép a Sangeang Api tűzhányóról. Fotó: BNPB
Az erőteljes robbanásos kitörés következtében több tíz kilométer távolságban is problémát okozott a vulkáni hamueső. A hatóságok vasárnap 15000 szájmaszkot osztottak szét a vulkántól kelet-délkeletre fekvő szigeteken. Szerencsére a kis sziget lakatlan és az időszakosan ott tartózkodó farmereket is sikerült időben kimenteni, így áldozatokról nem érkezett jelentés. A vulkáni működésnek így inkább a közvetett hatása került előtérbe. A vulkáni hamut az uralkodó szelek délkelet irányba térítették el, ezért szombaton és vasárnap le kellett zárni több indonéziai repteret és nem szállhattak fel a repülőjáratok az ausztráliai Darwinból sem. Hétfőn részlegesen megnyitották a darwini repteret, de Baliba még mindig nem indulhatnak járatok. Felmerül persze a kérdés, hogy hogyan lehet az, hogy az Eyjafjallajökull 2010-es kitörése után még mindig nem sikerült megoldást találni arra, hogy egy vulkánkitörés esetében mit lehet kezdeni a légiközlekedéssel. A válasz persze valóban nem egyszerű, mint ahogy korábban egy vitacikkben is érintettem a kérdést. A gond a következő: A vulkáni hamufelhő nagy (>1000 km) távolságban valóban erősen kihígul és hozzávetőleg tudjuk azt a küszöbértéket, ahol még biztonságos lehet a repülés, azonban a légmozgások percek alatt megváltoztathatják a levegő hamukoncentrációját és így akár hirtelen előállhat egy repülésre veszélyes helyzet. Bár a repülőgép társaságok tesztelik az
AVOID rendszert, ami egy radar segítségével határozza meg a repülőgép előtti hamukoncentrációt és ad így tájékoztatást, hogy merre lehet repülni, azonban úgy tűnik ennek hatékony alkalmazása még várat magára. Kérdés, hogy ez a berendezés mennyire tudja majd segíteni a repülést vulkáni hamufelhőben és egy adott jelzésre hogyan tud majd reagálni a pilóta? Vagy marad az egyszerű megoldás: villámokkal járó viharban ne szaladgálj a hegyen, azaz vulkáni hamuban nem érdemes repülni?
Balra: Május 31-i vulkáni hamufelhő terjedési modellje, jobbra pedig a következmény: mikor lehet repülni? Földön maradt utasok Kupang repterén. Forrás, balra: Devay Natamanggala; jobbra: Jakarta Post
Végül, van még egy érdekes aspektusa a vulkánkitörésnek. A kitörés során a vulkáni hamufelhő akár 20 km magasba is emelkedhetett, ami azt jelenti, hogy a vulkáni anyag feljuthatott a sztratoszférába is. A műhold mérések szerint (l. eredeti bejegyzés ábrája) a kitörés során nem kevés kén-dioxid gáz is a levegőbe jutott. Amennyiben a sztratoszférába is bekerült jelentékeny kén-dioxid gáz, úgy az kihathat a földfelszínt elérő napsugárzás mértékére. A kén-dioxid ugyanis a jelenlévő vízmolekulákkal reagálva kénsav aeroszolt képez és ez a sztratoszférában szétterülő aeroszol felhő visszaveri a napsugarakat és ennek következményeként csökken a felszín közeli átlagos hőmérséklet. A közelmúltban
több tudományos munka foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mi lehet az oka annak, hogy a globális átlaghőmérséklet nem emelkedik olyan mértékben, mint ahogy azt például az IPCC jelentések előre jelezték.
Ahogy azt egy korábbi bejegyzésemben már írtam (a Kelud kitörés hatásának elemzése végén), egyes kutatócsoportok felvetették, hogy ennek az oka az lehet, hogy az elmúlt bő évtizedben számos olyan vulkánkitörés volt, ami bár nem okozott olyan klimatikus hatást, mint legutóbb, 1991-ben a Pinatubo kitörés, azonban kisebb kén-dioxid kibocsátási adagokkal mégis hosszútávon mérséklő hatást gyakoroltak. Ráadásul e vulkáni kitörések közül több a trópusi területen történt (hasonlóan a Sangeang Api kitöréshez), ami szintén fontos elem a vulkánkitörések klimatikus hatásában. A trópusokon ugyanis a felszálló légáramlatok könnyebben viszik a magasabb légrétekbe a vulkáni gázokat és ott a levegőmozgás az aeroszol felhőt a sarkok felé téríti el. Ezért, a trópusi területeken lévő kitörések hatékonyabban módosíthatják a globális klimatikus viszonyokat. Az elmúlt évtizedben a mérések és a numerikus modellszámítások azt jelzik, hogy 2005-2006-ban a Manam, a Soufriére Hills és a Tavurvur kitörései jelentékeny kéndioxidot juttattak a sztratoszférába, a közelmúltban pedig a 2011-es eritreai Nabro kitörés során került nem kevés kéndioxid a magas légrétegekbe. Ezek mellett még legalább egy tucat vulkánkitörés történt, amelyek bár nem voltak nagyok, azonban együttesen annyi kéndioxidot produkálhattak, ami elég lehetett a hőmérsékletnövekedés kompenzálásához. Mindezt
Benjamin Santer és munkatársai az idén februárban publikált tanulmányukban statisztikai tesztekkel és légköri adatok elemzésével is alátámasztották. Ezek a tanulmányok felhívják a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás egy összetett folyamat, amiben több folyamat együttes hatása érvényesül. A politikusok asztalára is kerülő klíma előrejelzésekben ezek közül nem mindegyikkel számolnak és ebbe beletartoznak a vulkánkitörések is. A jövőbeli hőmérsékletváltozás előrejelzésben pedig nem hagyhatók figyelmen kívül a vulkáni folyamatok! Mindez természetesen a
vulkanológusok számára is egy új 21. századi kutatási perspektíva!
Eredeti bejegyzés (június 1., vasárnap 0:25):
Május 30-án, helyi idő szerint délután 3:55-kor hatalmas robbanás rázta meg az indonéziai Szunda-szigetek egy piciny, mindössze 13 km átmérőjű szigetén található
Sangeang Api tűzhányót. A vulkán 1997-98-ban tört ki utoljára, azonban május elején az időszakos földrengésrajok és erőteljes kigőzölgések jelezték, hogy újabb kitörés várható. Május utolsó napjai azonban viszonylag nyugodtak voltak, ekkor még semmi nem utalt arra, hogy a kitörés napja már nagyon közel van. Május 30. hajnalán aztán egyre több földrengés pattant ki, a délelőtt 10 órai földrengés erőssége meghaladta a 4-es magnitúdót, ami a környező szigeteken is éreztek. Hat óra múlva aztán a vulkánkitörés robaja már pánikot is keltett a szomszédos Sumbawa szigeten, ahol a hírhedt Tambora vulkán fekszik. Nem sokkal később
elképesztő, gomolygó vulkáni hamufelhő emelkedett fel a Sangeang vulkánból. A
hamufelhő 15-20 km magasba jutott fel (kezdetben a jelentések még csak 3 km-es hamufelhőről írtak, de a Twitteren gyorsan terjedő felvételeken egyértelmű volt, hogy ennél jóval magasabbra emelkedett a vulkáni anyag).
Közel 20 km magasba emelkedő vulkáni hamufelhő egy piciny vulkáni szigetről. Fotó: Adam Malec
A hatalmas hamufelhő alján oldalirányban, a kitörési felhő részleges összeomlásának következtében gyorsan terjedő piroklaszt-árak söpörtek végig, amelyek közül volt, ami több mint 10 km távolságba jutott úgy, hogy több kilométert utazott a tengervíz felszínén. A hamufelhőt a magasban fújó szelek aztán kelet-délkelet felé sodorták, még 30 km távolságban is sűrű hamuhullást észleltek, majd másnap a már kissé felhígult hamuanyag már több mint 3000 km távolságban,
Ausztrália északi és keleti részét is elérte, ahol
le kellett állítani a légiközlekedést.
A hatalmas vulkáni hamufelhő alján (a képen jobbra) egy méretes piroklaszt-ár söpör végig a felszínen, a másik irányba pedig egy kisebb piroklaszt-ár indul el. Fotó: Sofyan Efendi
A mai napon aztán
egy újabb robbanásos kitörés történt és még 24 órával a kitörés megindulása után is
folyamatos a hamu kiáramlás. Szerencsére mindeddig áldozatokról nem érkezett jelentés, ahogy megindult a kitörés a szigeten tartózkodókat sikerült kimenteni, bár
eltűntek még vannak. A tűzhányó egy alapvetően lakatlan szigeten található, ahová földműveléssel foglalkozók járnak át. A további vulkáni működés azonban
teljesen elpusztíthatja a termést. A kitörés jelenleg is tart, a légkörbe jutó hamufelhő anyaga és a jelentős mennyiségű kén-dioxid gáz jól kivehető a műhold felvételeken:
A vulkánkitörés során légkörbe jutó hamuanyag és kéndioxid terjedése műhold felvételeken. Forrás: OMPS (felül) és MODIS (alul)
