2013. szeptember 18., szerda

Erősödő kitörések a Sinabung tűzhányón, több mint 6000 embert telepítettek már ki

A Legfrissebb Rövidhírek rovatban már jeleztük, hogy 3 év szünet után ismét kitört az indonéz Sinabung. A Szumátra északi részén található tűzhányó 2010-ben úgy lépett működésbe, hogy előtte nem volt egyértelműen bizonyítható kitörése a történelmi időkben (csupán az 1600-as években jeleznek egy bizonytalan forrású kitörést) és a vulkán nem is állt megfigyelés alatt. Most ismét váratlanul indult el a vulkáni működés. A vasárnapi kitörést követően 3700 embert kellett kitelepíteni a tűzhányó 3 km-es körzetében. Hétfőn csillapodott a vulkáni aktivitás, azonban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy bármikor bekövetkezhet egy nagyobb robbanásos kitörés. Ez tegnap, kedden, meg is történt, amikor a robbanásos kitörést követően 6 km magasra emelkedett a sötét vulkáni hamufelhő. Az újabb, még hevesebb vulkáni működés riadalmat keltett a környező lakosságban és most már 11 település több mint 6000 lakosát telepítették ki, akik segítséget várnak a hatóságtól, hogy élelemmel, orvosi eszközökkel, takarókkal lássák el őket. A helyi vulkanológiai obszervatórium munkatársa arra figyelmeztetett, hogy az erős kitörések tovább folytatódhatnak. 2010-ben több mint 20 ezer embert kellett kitelepíteni a vulkán környezetében.

Erőteljes robbanásos kitörés zajlott kedden a Sinabung tűzhányón. Forrás: Reuters


Riadalom a tűzhányó környezetében a Sinabung keddi heves robbanásos kitörése nyomán. Forrás: Reuters és Reuters




Best Blogger Tips

2 megjegyzés:

  1. Friss hétvégi vulkánhírek: Santiaguito és Etna kitörések. Részletek a Legfrissebb Rövidhírekben: http://tuzhanyo.blogspot.hu/p/legfrissebb-rovidhirek.html

    VálaszTörlés
  2. A mai nap folyamán továbbra is folytatódnak a hamukibocsájtások az Etna Új Délkeleti Kráterében.
    Boris Behncke a Flickr-n közzétett legfrissebb képéhez megjegyzésben hozzátette, hogy az utóbbi két napban erősödtek a hamukibocsájtások,és kezdenek egyre szabályosabb időközönként bekövetkezni.
    Ami viszont furcsa, hogy ma egy kiugró értéket mutat a vulkáni tremor, mely a csúcsánál az átlagosnál 15-ször erősebb volt.
    Vélhetőleg ez egy földrengésraj lehetett, vagy friss magma érkezett a kráterek alatti kürtőrendszerbe.
    Minden esetre a szeizmográfok is rögzítették a közel 3 órán át tartó eseményt.

    VálaszTörlés