2012. szeptember 2., vasárnap

Rövid, erőteljes kitörés a Bezimjannij tűzhányón

Vége a nyári szünetnek, kezdődik az iskola! A forró nyár nem szolgáltatott túl sok tüzes vulkáni hírt, ez tükröződött a blog bejegyzések ritkaságában is. Nem, ez nem jelenti azt, hogy nincs miről írnunk, híradásainkat, jegyzeteinket a vulkáni működésekről folytatjuk majd a továbbiakban is, bár lehet, hogy kicsit ritkábban (hacsak közbe nem szól egy éppen most még szunnyadó, aztán hirtelen felébredő tűzhányó...). Be kell látnunk, hogy korlátozott időnket hatékonyabban kell beosztanunk és a következőkben nagyobb mértékben kell foglalkoznunk tudományos eredményeink szakmai közzétételével, azaz publikációk elkészítésével. Természetesen majd ezekről is röviden beszámolunk. Most azonban egy friss hétvégi hír: ismét hallatott magáról a kamcsatkai Bezimjannij (köszönjük Alexnek az infót!)
Ismét kitörésben a kamcsatkai Bezimjannij: szeptember 1-i felvételek. Előtérben a Kljucsevszkaja gyönyörű szabályos kúpja. Forrás: Yu. Demyanchuk, KVERT

A KVERT jelentése szerint a szeizmikus jelek a koordinált világidő (UTC) szerint szeptember 1-én este negyed 8-ra teszik a robbanásos kitörés kezdetét. A vulkáni hamufelhő rövidesen 10-12 km magasra emelkedett. A vulkáni működés mindössze fél órán keresztül tartott, majd még jó két órán keresztül zajlott a földremegés. A vulkáni hamu kelet-északkelet felé terjedt és a műholdas felvételek a vulkántól 550-600 km távolságig követték. A kitörési felhő miatt először vörös, majd vasárnap narancs riasztást adtak ki a repülőknek.
A kitörésnek nem volt sok előzménye, szemben azzal ahogy azt korábban, március elején tapasztalták. Augusztusban gyenge földrengéseket regisztráltak, amihez több-kevesebb gázkiáramlás kapcsolódott. A KVERT augusztus eleji jelentéseiben azonban már megjegyzik, hogy a vulkanológusok lávadóm kitüremkedést figyeltek meg a vulkán délnyugati oldalában, amit a hőanomália képek is megerősítettek. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a kitörés egy hirtelen vulcanoi kitörés lehetett, aminek oka a kürtőt elzáró lávadóm alatti magmatestben lefojtott gázok túlnyomása, majd hirtelen robbanásos felszabadulása lehetett. Mindez beleillik a tűzhányó szokásos működésébe és hasonló kitörések a jövőben is várhatóak.


Best Blogger Tips

2 megjegyzés:

  1. http://index.hu/tudomany/2012/09/09/a_kitores_hataran_a_fuji/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Fujiról szóló napokban kezdődött média hisztéria a szokásos mederben zajlik. Az, hogy egy aktív vulkánra valaki azt mondja, hogy bármikor kitörhet, olyan, mintha azt mondaná, hogy holnap is fel kell majd a nap. Igen, igaz, hogy a Fuji veszélyes és igaz,h bármikor kitörhet a jövőben. Ezért figyelik árgus szemmel a kiváló japán vulkanológusok. Tulajdonképpen azért nevezzük aktív vulkánnak, mert bármikor megkezdődhetnek a kitörések. De ennek számos fontos előjele szokott lenni az olyan tűzhányok esetében, mint a Fuji. A nagy (M>9) erejű földrengések vulkáni működésre gyakorolt hatása egyébként nem ismeretlen dolog. Probálták már a két folyamatot összekapcsolani(http://geology.gsapubs.org/content/35/6/539.full)
      De ez alapján azt mondani, hogy néhány éven belül biztosan kitör a tűzhányó, ez nem előrejelzés. Az előrejelzés az, hogy hol, mikor, mekkora, meddig tart. Az pedig teljesen elképesztő, h bárki arról beszéljen,h mekkora a nyomás a vulkán alatti magmakamrában. Ezt ma még nem vagyunk képesek detektálni, legfeljebb modellezni, de a kettő között nagy különbség van. Nem mindegy,h látok valamit, vagy csak elhiszem, hogy ott van.
      Sokkal izgalmasabb lenne arról beszélni,h az említett törésvonalról mit lehet tudni pontosan és hogy milyen új fajta megközelítést igényel az ottani vulkanológusoktól. De ez általában már senkit nem érdekel sajnos.

      Törlés